2025. szeptemberétől elhagzott igehirdetések gyülekezetünk Spotify-csatornáján érhetők el:
Gyülekezetünk Spotify csatornája elérhető erre a szövegre kattintva
2025. szeptemberétől elhagzott igehirdetések gyülekezetünk Spotify-csatornáján érhetők el:
Gyülekezetünk Spotify csatornája elérhető erre a szövegre kattintva
Olyasmi ez, mint amikor látjuk a 3-4 éves gyermekünket vagy unokánkat, amint matat a szobában ezzel-azzal (ez a gyermek korosztály már rendkívül ügyes!), megtalálja a szerszámos kamrában a százas szeget. És hova való a százas szeg? Nos, a konnektorba. És már indul is, hogy kipróbálja. Mit tesz ilyenkor a szerencsétlen szülő vagy nagyszülő? Először is […]
Elindulni mindig nehéz dolog. Amikor a gyermek járni tanul, az édesanyja ott térdel előtte kitárt karokkal, ha botlik vagy esne, csak hopp, felkarolja. Keresztyénnek lenni nem azt jelenti, hogy tudomásul veszem a jó hírt, hanem azt, hogy elkezd az életem Jézus Krisztushoz igazodni. Átalakul, megváltozik. És éppen itt jelent meg az az óriási kockázat, amiről […]
Két napja maguk mögött hagyták az ügyet, és most még, talán egy utolsó fordulóra, utolsó szóra egybegyülekeznek. Most még kibeszélik magukból a dolgot, elvarrják a szálakat, aztán megy ki-ki a maga dolgára. Figyeljük meg azonban, hogy együtt lenni és egynek lenni nem ugyanaz. dr. Szabó István 2017. november 5. Lekció: 108. zsoltár Imádkozzunk! Mennyei Atyánk […]
A bűnbakképzés lényege az, hogy a bűnbaknak is vállalnia kell ezt a szerepet. Vállalnia kell és ki kell mondania, hogy ő az oka, ő az eredője a nyomorúságoknak, ő az oka a rengeteg bajnak, sőt, őbenne összpontosul mindez. Csak ma, a mi időnkben hány ilyen esemény zajlik! Ha találnak bűnbaknak valót, kipécézik, rábizonyítják, ő pedig […]
Szinte kiábrándító, hogy amikor végre belepillanthatunk Jézus és az Atya közösségébe, az mennyire programszerű, mennyire konkrét, mennyire tele van kérésekkel, mennyire tele van ? ezzel a világgal! Semmi váratlant, eddig ismeretlent, rendkívülit, semmi új titokzatosat nem találunk. Nem egy másik világba pillantunk bele úgy, hogy ott zavartalanság, nyugalom, oldott béke van, nem egy olyan misztikus […]
Arról beszélt ez az ismerősöm, hogy milyen borzasztó dolog az, hogy Krisztus varratlan köntösét szétszaggatták az egyház története során. Na mondtam magamban: már kezdi, jönnek megint a katolikusok, hogy a reformációban a Krisztus varratlan köntöse szét lett szaggatva, és szégyelljük magunkat mi, reformátusok, evangélikusok és protestánsok, és térjünk gyorsan vissza és hegesszük újra a köntöst… […]
A bűnbak sohasem megváltó, a bűnbak csak a mi szerencsétlen emberi megoldásunk, hogy ráfogjuk valakire a hibát. Heten voltunk testvérek, ülünk este vacsoránál, bejön édesapánk dúlt arccal: ki szakította el a szőlőlugas drótját? Elszakadt a drót és leomlott a sok szőlő. Ültünk ott heten az asztalnál és már emelkedett is kinek-kinek a mutató ujja és […]
Ezzel érkeztünk a legfontosabbhoz. Elárulom nektek ugyanis, hogy Isten is nagyon szeret graffitizni! Hova? A szívekbe. Erről nagyon sokszor van szó a Bibliában, hogy Isten a szívekbe akar írni, graffitizni. Akinek a szívébe graffitizik Isten, annak megtisztul a szíve, mit ezé a bénáé. Ez Istennek a takarítási módszere: a szívekbe ír. És tudjátok, mi az, […]
Azért nem akar kenyérszaporító király lenni, és azért töri meg a számára felkínált csodálatos karriert, azért nem kér ebből az életpálya modellből, azért nem tör ? emberileg szólunk ? a csúcsra, mert Ő maga a kenyér. Nem kell neki kenyeret szaporítania, nem azért jött, hogy beálljon valami transzcendens pékségbe, amely össze van kötve a mi […]
Mi az, hogy utálatos? Én elég sokáig voltam kollégista, nem igazán kedveltük a kollégiumi menzát, de a folyton éhes kamaszok mindent megettek. Többnyire. Mert volt egy-két olyan étel, amit ahogy a menzán kicsapta a konyhás néni a tányérra, én bizony egy undorodó mozdulattal odaadtam valakinek, mondván: nem kéred? mert én utálom! dr. Szabó István 2017. […]