Lehet, hogy olykor meginog a hitem és elbizonytalanodom, de a Szentlélek erejében megtapasztalom, hogy hűséges tudok maradni. A Krisztus iránti bizalom megmarad, és én csak ezért vagyok megbízható! És ezért vagyok nyomorult is: mert nyomnak. Nemcsak úgy, hogy üldöznek és el akarnak tüntetni a föld színéről, hanem mert lehet rám támaszkodni – és az is […]
Idősödő házasfelek szokták egymásnak mondani, hogy na ja, hát az első szerelem, persze, persze, amikor fiatalok voltunk és egymásba szerettünk és zsongtunk egymásért; aztán megvívtuk a sok harcot, és most már nem szerelem van, hanem szeretet, egymás iránti mély tisztelet stb. Nem, itt nem erről van szó. Ez itt nem összehasonlítás, nem fokozat. Itt magáról […]
Hiszem, hogy az én könyörgésem Isten által meg van hallgatva. Isten meghallgatta kéréseimet. Ezt fejezzük ki az imádságunk végén mondott ámennel. Ezzel a bizonyossággal imádkozunk mindvégig az Úr Jézus Krisztus nevében. Mert még a szánkon sincsen a szó, Isten már meghallgatta azt. De hogy az elején!? Miért áll itt az, hogy Ámen? dr. Szabó István […]
Most mindenek előtt egy térképet érdemes képzeletben a szemünk elé tartani, hogy hol is fekszik az a hét gyülekezet, amelyhez a Jelenések könyve 2. és 3. részében olvasható levelek szólnak. Ma úgy hívják ezt a területet, hogy Törökország. Éppen napjainkban talán elég megdöbbentő, hogy az a hét gyülekezet, amely nemcsak önmagát jelenti, hanem Krisztus gyülekezeteinek, […]
- 1
- 2