Szükséges az önállóság az éretté váláshoz – és ez igaz a hitbeli érési folyamatra is. Ahogy a jó szülő is egyre inkább teret ad a gyermekének az önállósodásra, és nem akarja köldökzsinóron tartani a gyerekét. Mi túl gyakran szeretnénk instant megoldásokat Istentől, a Bibliától. De Jézus a mennybe ment.
Ablonczy Tamás
2020. május 24.
Lekció: Ezékiel próféta könyve 37. fejezet 1-14. versei
Textus: „Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik: Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg. Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel országát? Így válaszolt nekik: Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig. Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, akik ezt mondták: Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.
Ezután visszatértek Jeruzsálembe az Olajfák hegyéről, amely Jeruzsálem közelében van egy szombatnapi járóföldre. Amikor hazatértek, felmentek a felső szobába, ahol a szállásuk volt, mégpedig Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, Alfeus fia, Simon, a Zélóta és Júdás, Jakab fia. Ezek valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban, az asszonyokkal, Jézus anyjával, Máriával és testvéreivel együtt.” (Apostolok cselekedetei 1. fejezet 4-14. versei)
Kedves Gyülekezet!
Újra itthon! Olyan jó újra találkozni, hogy újra együtt lehetünk, láthatjuk a másik arcát. Igaz jó lenne maszk nélkül, kézfogással, öleléssel, de a bezártság után ez is olyan lélekemelő!
A lelkészi szolgálatom legszívszorítóbb pillanata volt a legutóbbi templomi istentiszteletünk. Már az előző napi, szombati előkészületek is nagyon furcsák voltak, ahogyan pakoltuk a székeket, de csak nagyon ritkásan lehetett őket tenni, hogy járványbiztos legyen a templomtér, aztán pedig másnap még ezeken a ritkásan rakott székeken is csak szórványosan ültünk. Persze ez volt felelősségteljes, dupla istentiszteletet tartottunk, és sokan már inkább otthon maradtak. De mégis bizarr volt így látni a templomteret. Most már ugyanezt a telítettséget látni lélekemelő. Persze a karantén elején sokan fogadkoztak a Facebookon, hogy ha újra lehet jönni, akkor a tömött templomban táncolva dicsőítjük majd Istent, de erre még várni kell. Mindenesetre a hosszú távollét után így is öröm: újra itthon, a lelki otthonunkban.
Valami ilyesmit élhetett át Jézus is a mennybemenetel napján.: újra itthon az Atyánál! Philip Yancey amerikai író fogalmazott úgy az egyik könyvében, hogy ez a nap lehetett Jézus kedvenc napja, az, amit a legjobban várt. Már elvégezte a küldetését, és végre újra otthon lehet! (Egy lelkészkollégám szerint pedig ez a nap, amikor Jézus elkezdett otthonról dolgozni. Viszont a home office nem biztos, hogy mindenkiben jó érzseket kelt, ezért ezt a hasonlatot nem erőltetem.) Persze ezek nagyon emberi megközelítések, inkább poénosak, mint komolyak. De abból érzékeltetnek valamit, hogy Jézusnak a mennybemenetel könnyen lehetett egy várva várt ünnepnap.
De vajon nekünk mitől lenne az? Ez a kérdés nagyon önzőnek, haszonelvűnek hangzik, de azért merek ilyet kérdezni, mert a hitvallásunk, a Heidelbergi Káté is így fogalmaz: „Mit használ nekünk Krisztus mennybemenetele?” Talán éppen azért nem ünnepeljük igazán a mennybemenetel napját, mert nem tudunk ezzel mit kezdeni, nincs válaszunk a fenti kérdésre. Hogy Jézusnak esetleg jó volt hazamenni az Atyához, azt értjük, magunk is tapasztalunk hasonlót a templomba érkezve. De Jézus mennybemenetele nekünk elsőre inkább veszteségnek tűnik.
Bármilyen meglepő és ellentmondásosnak tűnő, de Jézus éppen úgy van jelen, hogy mennybe ment. Az elmúlt hetekben-hónapokban sokan új élményeként tapasztalhattuk meg a videókonferenciás eszközökben rejlő lehetőséget. Paradox módon épp az otthoni bezártság, egymástól elzártság kellett ahhoz, hogy olyanokkal „találkozhassunk”, akikkel egyébként esetleg kontinensek választanának el. Korábban én magam is nehezen tudtam integrálni a konfirmációs előkészítőbe azokat a fiatalokat, akik külföldön élve szerettek volna bekapcsolódni a mi gyülekezetünkbe, de az online világ egy csapásra megoldotta ezt. A járvány kellett ahhoz, hogy online is közvetítve legyen az istentisztelet sok református gyülekezetből, és így ide, Budahegyvidékre is bekapcsolódhattak sokan olyanok is, akik egyébként nem tudnak vasárnaponként a Böszörményi útra eljönni.
Jézus is amíg a földön volt, addig csak nagyon kevesekkel találkozott, beszélt, keveseket gyógyított meg, nagyon behatárolt földrajzi területen mozgott. Miután viszont a mennybe ment, mindannyiunkkal jelen van, szerte az egész világon. Akár egyszerre! Szentlelke által ez a lehetőség is kibontakozott így. És nem úgy, ahogyan mi a Zoom-os beszélgetésekben, hogy közben jobbra-balra kattintgatunk a neten, és néha nem figyelünk rendesen arra, aki éppen beszél. Hanem ő teljes figyelemmel van mellettünk Szentlelke által.
Újra hangsúlyozom: jelen van Jézus. Hajlamosak vagyunk Jézus életét egy régi és befejezett sztorinak gondolni, holott a Krisztus-történetnek nincs vége! Az Apostolok cselekedeteiről írt bibliai könyv is erről szól. (Félrevezető a cím, hiszen elsősorban nem is az apostolok cselekedeteiről van benne szó, hanem arról, hogy rajtuk keresztül hogyan munkálkodott a Szentlélek Isten.) Pál apostol pedig egy szép képben Krisztus testeként beszél az egyházról, arról az egyházról, aminek mi is részesei vagyunk évezredekkel később.
És itt következik a második szempont, amiért nekünk is ünnep, nekünk is jó, hogy Jézus mennybe ment: önállóságra tanít. Ezért mégiscsak jó az „Apostolok cselekedetei” cím, hiszen Jézus tudatosan bízta az apostolokra – és ránk, későbbi tanítványokra! – az evangélium ügyét. Jó nekünk újra itt, a templomban, a gyülekezeti közösségben, jó újra itthon, de Jézus útnak is indít. Az első tanítványokat Jeruzsálembe, Júdeába, Samáriába és a föld végső határáig – minket vajon hova? Ki-ki keresse és adja meg rá a saját válaszát! Idén tavasszal Szeresd a várost! címmel egyfajta kampányt szervezett egy lelkészkollégám. Ennek az a célja, hogy mi, városban élő keresztyének ne ijesztő ellenségként tekintsünk a városra, a városi életre, a városban élő mindenféle emberekre, hanem vegyük észre a hatalmas lehetőséget, hogy egy városban rengeteg ember él közel egymáshoz, akiknek mesélhetünk Jézusról, akiknek elmondhatjuk az örömhírt. A járvány miatt sokan menekültek is a városból, az emberektől, de nekünk eszünkbe juthat az is, hogy imádkozzunk az itt élőkért. Minket hova, kikhez küld Jézus a mennybemenetele kapcsán?
A mi logikánk szerint a mennybemenetel kapcsán az első kérdés az, hogy minek ment el Jézus, miért nem maradt itt – biztos megoldotta volna az örgedés problémáját, ha a halált is legyőzte. Mi szívesen tartanánk őt mindig magunk mellett, a kezünk ügyében, hogy helyettünk válaszoljon egy-egy zavarbaejtően nehéz kérdésre, hogy megoldja a problémáinkat. Ehelyett ő elment, hogy mi merjünk mozdulni, elkezdjünk elindulni. Szükséges az önállóság az éretté váláshoz – és ez igaz a hitbeli érési folyamatra is. Ahogy a jó szülő is egyre inkább teret ad a gyermekének az önállósodásra, és nem akarja köldökzsinóron tartani a gyerekét. Mi túl gyakran szeretnénk instant megoldásokat Istentől, a Bibliától. De Jézus a mennybe ment. Még a Szentlelket sem azonnal kapták az ittmaradt tanítványok! Még a türelem is hozzátartozik ehhez az új helyzethez! Átállítja Jézus a tanítványok gondolkozását: most már nekik kell elindulniuk.
Olyan értelemben is átállítja Jézus a tanítványok gondolkozását, hogy a múltba révedés helyett a jövőre irányítja a figyelmüket. A tanítványok hajlamosak lennének magukba zárkózni: nem is valami járvány miatt, bár talán ők is féltek attól, hogy másokkal találkozznak. Csak elrévedve bámulják az eget – szó se róla, szép is tud az lenni, de Isten kimozdítja őket ebből a küldöttei, angyalai által. És nem csak az előttük álló nagy feladatok sürgető elvégzése miatt, hanem nagyobb távlatokat nyit meg. Még az égnél is nagyobbakat (bár az tényleg magával ragadó tud lenni): Jézus második eljövetelére készít. A sokféle intéznivalónk közt ezt hajlamosak vagyunk későbbre halasztani, hátrébb tenni a prioritási listán. Előbb egy kis imádság, bocsánatkérés, stb. Arról a Krisztusról, aki elment, arra irányítja a figyelmünket Jézus mennybemenetele, aki isteni dicsőséggel fog megjelenni. Arra készít, hogy – bár nekünk kuszának és meghatározhatatlannak tűnik a jövő, de a Biblia tanúsága szerint az egész teremtett világ egy Isten által meghatározott irányba tart.
Jó itt lenni, újra itthon. De Jézus útnak indít, hogy vigyük Isten országának jó hírét a világba. Ámen.