Talált váltságdíjat!

Érti Jób nagy indulatát is, hogy nem éri be szólamokkal, innen-onnan lepárolt szofizmákkal, mert ezek éppen nem segítenek abban, hogy Istenről szólva, hozzá, magához Istenhez szóljunk. Ezért említi az álmot, a látomást, a magunk sorsát: ezek közvetlen tapasztalatok.

Bogárdi Szabó István
2020. december 13. online

Leckió: Ézsaiás próféta könyve 53. fejezete

Textus: “No azért halld meg csak Jób az én szavaimat, és vedd füledbe minden beszédemet!
Ímé, megnyitom már az én szájamat, és a beszéd nyelvem alatt van már.
Igaz szívből származnak beszédeim, tiszta tudományt hirdetnek ajkaim.
Az Istennek lelke teremtett engem, és a Mindenhatónak lehellete adott nékem életet.
Ha tudsz, cáfolj meg; készülj fel ellenem és állj elő!
Ímé, én szintúgy Istené vagyok, mint te; sárból formáltattam én is.
Ímé, a tőlem való félelem meg ne háborítson; kezem nem lesz súlyos rajtad.
Csak az imént mondtad fülem hallatára, hallottam a beszédnek hangját:
Tiszta vagyok, fogyatkozás nélkül: mocsoktalan vagyok, bűn nincsen bennem.
Ímé, vádakat talál ki ellenem, ellenségének tart engem!
Békóba veti lábaimat, és őrzi minden ösvényemet.
Ímé, ebben nincsen igazad, azt felelem néked, mert nagyobb az Isten az embernél!
Miért perelsz vele? Azért, mert egyetlen beszédedre sem felelt?
Hiszen szól az Isten egyszer vagy kétszer is, de nem ügyelnek rá!
Álomban, éjjeli látomásban, mikor mély álom száll az emberre, és mikor ágyasházokban szenderegnek;
Akkor nyitja meg az emberek fülét, és megpecsételi megintetésükkel.
Hogy eltérítse az embert a rossz cselekedettől, és elrejtse a kevélységet a férfi elől.
Visszatartja lelkét a romlástól, és életét, hogy azt fegyver ne járja át.
Fájdalommal is bünteti az ő ágyasházában, és csontjainak szüntelen való háborgásával.
Úgy, hogy az ő ínye undorodik az ételtől, és lelke az ő kedves eledelétől.
Húsa szemlátomást aszik le róla; csontjai, amelyeket látni nem lehetett, kiülnek.
És lelke közelget a sírhoz, s élete a halál angyalaihoz.
Ha van mellette magyarázó angyal, egy az ezer közül, hogy az emberrel tudassa kötelességét;
És az Isten könyörül rajta, és azt mondja:
Szabadítsd meg őt, hogy ne szálljon a sírba; váltságdíjat találtam!”
(Jób könyve 33. fejezet 1-24. versei)

Kedves Testvérek!

Megvallom, sokszor kiprédikáltam már Jób barátait. A legutóbb is. Mintha Jóbot szerettem volna megvédeni? Vagy éppen érzékeltetni, hogy mennyire felfokozott volt a fájdalma? És barátai is: talán Jóbot akarták megvédeni? De hiszen ők is ellene fordultak. Vagy inkább: Jóbot akarták megvigasztalni? De hiszen ők is mélyebbre nyomták a bajában. És még inkább: talán Jóbot akarták Istenhez közelebb terelgetni? De hiszen Jób és Isten közé álltak! És még sorolhatnám a kárhoztató megfogalmazásokat. S erre még Jób könyvének elbeszélése is alapot ad.
De most egy negyedik alak szólal meg, Élihu, aki végighallgatta a keserű vitát, és beleszól a beszélgetése, és másfelé indítja a szót és a szívünket is. A régiek szerint, amikor Istenről beszélünk, Istenhez is beszélünk, és Élihu most ezen az úton indul el. És erre hív minket Jób könyve is. És majd látni fogjuk, az ő szavait már maga Isten folytatja. Mintha Élihu vezetné be Isten védőbeszédét, maga-védekezését.
Mit mond hát? Először is azt, hogy megértette, hogy Jóbnak fáj Isten hallgatása. “Azért perelsz vele, mert, úgymond egyetlen szavadra sem felelt? Hiszen szól az Isten egyszer vagy kétszer is, de nem ügyelnek rá!” – mondja. Isten szól álomban, éjjeli látomásban, az ember sorsába, éppen fájdalmai közepette és által. Továbbá, érti Jób nagy indulatát is, hogy nem éri be szólamokkal, innen-onnan lepárolt szofizmákkal, mert ezek éppen nem segítenek abban, hogy Istenről szólva, hozzá, magához Istenhez szóljunk. Ezért említi az álmot, a látomást, a magunk sorsát: ezek közvetlen tapasztalatok. Meghallaná az ember, ha figyelne. Meghallaná az ember, ha tényleg Istent akarná hallani, és nem csak visszahallani akarná a maga igazát az Isten szájából. De érti azt is, hogy immár válságórán kell szólnia Jóbhoz, mert Jób már a sír szélén van.
Ebben a fejezetben itt, többször megismétlődik a sír szó. Sajátos fordítás ez: az eredeti kép – süppedék, mocsár, fertő – azt jelenti, hogy valaki mélyre került, verembe esett, halálos csapdában vergődik. Nincs, aki kihúzza onnan. Másutt, főleg a zsoltárokban ez a szó így áll: verem, csapda, elveszés, gödör, halál, koporsó, sír, Seol, pokol – ennyi mindent jelent itt a szó! És egyértelműen azt mutatja, hogy nincs megoldás, nincs menekvés, nincs folytatás – csak vergődés a végső elveszésig, rettenetes, remény nélküli agónia.
Szólt Isten – mondja Élihu; sokszor szólt: álomban, jelekben, csak az ember nem akarta meghallani.
Mondottam, úgy tűnik ezek a gondolatok vezetik be Isten védőbeszédét, maga-védekezését. De, Isten nem védekezik és nem mentegeti magát! Ha szól, azzal minket véd és minket akar megmenteni. Íme, most angyalt küld a jóhírrel, hogy Istennek nemcsak szava van, hanem megoldása is. “Találtam számára váltságdíjat!” – ez az üzenet Jób számára, mert Jóbot ki kell váltani a halálból, az elveszésből, a tömlöc mélyéről, megoldatlan helyzetéből, a barátai szavai közül, és magára rántott, rettentő sorsából is. Találtam váltságdíjat! – ez feszül karácsony üzenetének mélyén, ezt éneklik majd a karácsonyi angyalok is a betlehemi éjszakában: “született nektek megtartó, eljött a szabadító! Dicsőség Istennek! És békesség az embernek!” A váltságdíj pedig Krisztus élete és halála! Így jövendöl a Messiásról Ézsaiás próféta a felolvasott szakaszban: “Betegségeinket viselte, megsebesíttetett bűneinkért, békességünk büntetése van rajta, az ő sebeivel gyógyultunk meg, sokak bűnéért imádkozott! Az ő alázata és engedelmessége tetszetős Istennek!”
Jertek hát ádventben, visszhangozzuk a boldog szót! Amit mi nem találunk, azt Isten megtalálta és megadta! Mi nem találunk fogást a magunk életén sem, Isten áldó kezébe vette a sorsunkat! Mi nem találtunk megoldást, de nem találtunk beletörődő szavakat sem, és nem találjuk már önmagunkat sem. Isten talált váltságdíjat! Lefizette Krisztusban a mi feltámadásunk árát! És kihozott a sötétség hatalmából, és átvitt szerelmes fiának országába! És kihoz majd a sírból is, és feltámaszt új életre! Mondjuk hát bátran az apostollal: Halál, hol a te fulánkod?! Pokol, hol a te hatalmad?! Ámen.

Imádkozzunk: Mennyei Atyánk a Krisztus Jézus által! Eléd hozzuk a betegeket, gyógyítsd őket. Eléd hozzuk a gyógyítókat, erősítsd és óvd meg őket. Eléd hozzuk azokat, akik biztonságunkért fáradoznak, adj nekik bölcs döntéseket. Eléd hozzuk azokat, akik úton vannak, mert szolgálatot teljesítenek érdekünkben, őrizd meg őket. Eléd hozzuk családtagjainkat, barátainkat, népünket és a világ népeit, hárítsd el tőlünk a rosszat, hozz számunkra reményt, szabadíts meg a halál torkából. Krisztusért kérünk, hallgass meg, könyörülj rajtunk. Ajándékozz meg jó reménységgel, szilárd hittel, tevékeny szeretettel, áldd meg ádventünket. Ámen.