Ha minden pünkösdkor háromezer ember megtérne, vagy minden településen, ahol istentiszteletet
tartanak, csak lakosságarányosan annyian, ahánynak a háromezer számított Jeruzsálemben, nem
lenne olyan kiáltó az ellentét, az első dinamikus pünkösd, és a mai, főleg a fogyó kis gyülekezetek
pünkösdi istentiszteletei között. Nem komikus erről a történetről prédikálni újra és újra állhatatosan,
amikor semmit sem tapasztalunk belőle?

Sánta Ibolya
2022. június 6. pünkösdhétfő

Lekció: Apostolok cselekedeteiről írt köny 2. rész válogatott versei

Textus: „Illés bement egy barlangba, és ott töltötte az éjszakát. Egyszer csak így szólt hozzá az ÚR igéje: Mit csinálsz itt, Illés? Ő így felelt: Nagyon buzgólkodtam az ÚRért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni. Az ÚR ezt mondta: Jöjj ki, és állj a hegyre az ÚR színe elé! És amikor elvonult az ÚR, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az ÚR előtt; de az ÚR nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az ÚR nem volt ott a földrengésben. A földrengés után tűz támadt; de az ÚR nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott.” (Királyok első könyve 19. rész 9-13. versei)

Kedves Testvérek!

Fiatal koromban sokáig nem értettem, hogy miért szinte mindig ezt a történetet olvasták pünkösdkor a Bibliából. Mert persze ez a megígért Szentlélek kitöltésének a története, alaptörténet, de hát annyi szép, a Szentlélekről szóló ige van még ebben a vastag Bibliában, amelyek mind illenének pünkösdre, mégis a lelkipásztorok újra és újra, a legtöbbször ezt olvasták fel és erről prédikáltak. Pedig hát hosszú történet, első hallásra a mi modern fülünknek kicsit körülményes, talán túl részletező is, egyszerre föl sem lehet az egészet olvasni, most is csak néhány verset hallottunk belőle. Azért is furcsa lehet ez a történet nekünk, mert a mi pünkösdi ünnepeink nagyon mások, és annál nagyobb a kontraszt, hogy közben meg újra és újra ezt a dinamikus történetet halljuk. Valahogy az lenne az igazi, ha a Lélek ugyanúgy kiáradna, mint itt ebben a történetben! Mert Jézus körül sok csoda történt, ő maga is sokat tett, Péter erről prédikál is pünkösdkor, de ugye Jézus egy meghatározott időben élt a földön, aztán fölment a mennybe, és hát minden karácsonykor nem születhet meg, minden nagypénteken nem halhat meg és minden húsvétkor nem támadhat fel! De a Lélek pont azért jött el, hogy őt helyettesítse, hogy az ő hatalmát megmutassa és folyamatosan velünk legyen ezzel a hatalommal. Mindenütt egyszerre, ahol csak akar! A pünkösd tehát ismétlődhetne mindig! Vagy legalábbis gyakran, vagy legalább néha… Mennyivel többen hinnének! Ha minden pünkösdkor háromezer ember megtérne, vagy minden településen, ahol istentiszteletet tartanak, csak lakosságarányosan annyian, ahánynak a háromezer számított Jeruzsálemben, nem lenne olyan kiáltó az ellentét az első dinamikus pünkösd és a mai, főleg a fogyó kis gyülekezetek pünkösdi istentiszteletei között. Nem komikus erről a történetről prédikálni újra és újra állhatatosan, amikor semmit sem tapasztalunk belőle?
Dehát a Szentírásban is egyszer, először történt ez így! Olvasunk még Lélek-kitöltésekről, Samáriában, aztán a római századosról, Kornéliuszról és a háza népéről, de ilyen egyedi, ilyen elementáris erejű és csodás kísérő jelenségekkel járó Szentlélek áradásról nem. Tehát mindjárt a samáriaiak vagy Kornéliusz története, esete, de maga a teljes Szentírás sem sugallja azt, hogy a Lélek jelenléte, munkája, ünneplése, ereje csak akkor teljes, ha így vagy hasonló módon adatik, mint először. Inkább úgy kell tekintenünk ezt a történetet, hogy Isten mintegy bemutatja, hogy mekkora erő az, milyen hatalom és mire való hatalom az, amely a Szentlélek személyében érkezett a világba! Aki aztán sokféle módon, szuverén akarattal végzi a munkáját a keresztények között, a keresztények által, sőt a keresztényeken kívül is. Ezért fontos ez a történet, hogy helyes képünk legyen a Lélek erejéről és céljáról, hogy kapaszkodónk legyen, hogy erőt merítsünk belőle, éppen leginkább akkor, amikor gyengének találjuk magunkat! Mert a Lélek sosem az! A Lélek sosem gyenge. A Szentlélek Isten ugyanaz, aki először volt. Ennek a megerősítéséért kell újra és újra olvasni a pünkösdi történetet, bármilyen egyedi vagy akár hosszú. Csak egyfelől úgy munkálkodik, ahogyan jónak látja, szuverén módon. Másfelől Pál apostol ír arról figyelmeztetően, hogy kiolthatjuk magunkban: hogy paradox módon éppen a keresztények, akik között mégiscsak elsőrenden hatni és munkálkodni akar, megtehetik éppen ezzel a hatalmas erejű Szentlélekkel, hogy elutasítják, hogy valami módon kioltják magukban! Mindennek a jegyében figyeljünk ma a pünkösdi történetre és tanítására!
Az első pünkösdkor tehát négyféle csoda történt. Az első kettő fizikai jelenségnek tűnik, de csak tűnik: különösen is hangsúlyozottan hasonlításról, hasonlatról van szó a szövegben. Ami történt, azt leginkább az elemek háborgásához lehet hasonlítani, szélviharhoz, vagy a szél korbácsolta tenger zúgásához. Ezek a képek vannak az eredeti szöveg szavai mögött. De mégsem pusztító tájfunhoz hasonlít, mert a ház, ahol ülnek a tanítványok és valószínűleg a velük levő kicsi tanítványi sereg, épen marad. De a ház, ahol ülnek, nem menedék, ahogyan szélviharban a falak mögé szoktunk menekülni: ilyenkor a falakon kívül lehet tartani a vihart. De itt a falakon belül is zajlik: „betöltötte az egész házat, ahol ültek”. Mégis, kintről, az égből támadt és úgy érkezett meg a házba. Ez azért fontos a számunkra, mai emberek számára, hogy lássuk – mert minden korban vannak újféle kísértések –, hogy nem valami pszichés jelenségről van szó, a tanítványok valamilyen belső lelkesültségéről, valamilyen eksztatikus állapotról, ami aztán az utcára vitte őket. A Szentlélek kívülről, az égből – a szó az eredeti szövegben mennyet is jelent –, kívülről indul. A sorrend világos: szélroham, amely a mennyből megérkezik a házba, betölti annak fizikai terét, azután, vagy ezzel egy időben, lángnyelvek jelennek meg és úgy következik a tanítványok, illetve a velük levők betöltése a Lélekkel. Ugyanezt erősíti meg a fényjelenség részletes leírása, amely a tűz lángnyelveihez hasonló: megjelentek, azután szétoszlottak, és ezután szólalnak meg a tanítványok nyelveken. A Szentlélek mindig kívülről érkezik. Az ember sosem tudja magából kicsiholni. Ez különböztette meg már az ószövetségi prófétákat a korban szokásos külső vagy belső, pszichés fogásokkal extázisba eső, úgynevezett prófétáktól. De máig az egyik legnehezebb dolog megkülönböztetni saját lelkünk indításait a Lélek hatásától, vezetésétől! Pedig az egyik kívülről indul, úgy érkezik hozzánk, ha láthatatlanul, külső jelek nélkül is, szelíden, halkan, csendesen, a másik pedig belülről indul. Akkor is kívülről indul a Lélek, ha úgy éljük át, hogy például gyümölcse, a békesség, a szelídség, az öröm bennünk születik meg. A Lélek ekkor is kívülről érkezett hozzánk. A kettő: a Lélek, és a gondolataink, a hangulataink meggondolatlan azonosítása nagyon sok félreértést és csalódást szül és hamis hivatkozásokat! Erről már maga a Szentírás is beszél. Tehát a Lélek, a Szentlélek, egyfajta tartózkodással nagyon figyelni kell erre, mindig kívülről érkezik hozzánk, bárhogy éljük meg mi magunk.
A harmadik csoda a nyelvcsoda. A különféle nyelveken való beszéd. Azonban a nyelvcsodának az itteni leírás szerint van egy másik, tán fontosabb része, amit az ’úgy’ szócska az eredeti szövegben is jelez: hogy tudniillik a tartalmat is a Lélek adta, amit a tanítványok hirdettek! Nem csak a formát, a különféle nyelveken való szólást az ünnepi tömeg többféle nyelvén, hanem a tartalmat is! „Különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy – aszerint –, ahogyan a Lélek adta”. A nyelvcsodának ezt a különleges tartalmát a sokaság is jól megfogalmazta. Nemcsak azt állapították meg, hogy „halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek, hanem mindjárt érzékelték és azonosítják, hogy de miről beszélnek? Tudniillik „az Isten felséges dolgairól”. Azaz a pünkösdi nyelvcsoda a tartalmához van kötve! Az, amit mondanak a tanítványok, éppen olyan fontos, ha nem fontosabb, mint az, ahogyan mondják! Hogy ’az Isten felséges dolgai’ közelebbről mi lehetett, azt Péter prédikációja foglalja össze: Jézus Krisztusról, a benne beteljesült próféciákról beszéltek. A pünkösdi evangéliumhirdetés, a nyelvcsoda tehát formájában a számunkra is csoda: különféle nyelvek. Tartalmában azonban teljesen ismerős: az, amit Jézus Krisztusról olvasunk itt, hogy „a názáreti Jézust, akit jelekkel, csodákkal, erőkkel igazolt előttetek Isten, az ő elhatározott döntése és terve szerint odaadatott, ti pedig a pogányok keze által – itt Pilátus ítéletére és a kivégzőosztagra kell gondolnunk –, felszegeztétek és megöltétek; de nem maradhatott a halálban, mert Isten feltámasztotta őt”. Sőt, a mi számunkra a pünkösdi nyelvcsodának a tartalma még pontosabban, teljesebben és részletesebben is ismert, hiszen miénk a négy evangélium, miénk a teljes Apostolok Cselekedetei, és mieink az apostoli levelek.
És ez átvezet minket a Szentlélek negyedik csodájához, amiről így olvasunk: „amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: „Mit tegyünk atyámfiai, férfiak?” Szíven találva, szíven ütve lenni! Bizonyára minden, ami szíven üt, szíven talál és jóra indít, legyen az egy betegen való segítés vágya, vele való együttérzés, természeti vagy történeti katasztrófák, vagy legyen valami jó, felemelő dolog, egy gyermek tiszta tekintete, mindez valahogyan a Szentlélek hatása, hiszen minden, ami jó, ami igazán jó, Istentől van. De itt ebben a történetben rendkívül fontos, hogy konkrétan mi találta szíven a hallgatókat: Jézus Krisztus személye, az ő végzetes félreértése; elutasítása annak, akit Isten adott, és akit ők a pogányok keze által keresztre feszítettek! S akit Isten mégis Úrrá tett, mert ő volt a Krisztus, a Messiás! Ez a szíven-találás tehát, amiről itt olvasunk, nem egy általános megrendültség, amit a világ vagy az élet dolgai gyakran keltenek bennünk. Ez a szívenütés speciális: Jézus Krisztushoz van kötve! Ahogyan a különféle nyelveken szólás a Bibliában a forma, amely a tartalomhoz van kötve: az Isten felséges dolgaihoz. Ami ugyancsak Jézus Krisztus. Pont, ahogyan ő mondta: „a Vigasztaló, akit elküldök nektek, rólam tesz bizonyságot”. Ami meghat, ami megérint, legyen az egy film, egy emlék, ha jóra indít, Isten műve a Lélek által. A Lélek ott volt a teremtéskor, hogyan hiányozna hát belőle? De ami pünkösdkor történt, az több meghatódottságnál, valamiféle megrendültségnél. Nem a jóságunkról szól, ahogyan szoktuk mondani: a ’jobbik énünkről’, hogy érzékenyen reagálunk valamire. Hanem éppen a rosszabbikról! A rosszabbik énünkről szól. Arról, hogy megromlottunk és ezzel halálba küldtük Krisztust. S ott akkor nem volt senki, aki föltette volna a kezét, és azt mondta volna: én itt sem voltam Jeruzsálemben! Hiszen húsvéttól, az azóta eltelt hét hét kevés arra, és értelmetlen is, hogy hazamenjek és újra visszajöjjek. Leszámítva azokat, akik Jeruzsálemben és a környéken laktak. Mégsem mondta senki, hogy én kivétel vagyok, nem voltam itt! Nem tiltakozott az ellen, hogy „akit ti keresztre feszítettetek”! Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket. Nem mondom, hogy ez a legnagyobb csoda a négy közül. Sokáig így mondtam, de inkább úgy van ez, hogy a zúgó szélvihar, a lángnyelvek, az emberi értelmet felülmúló megszólalás nem tanult nyelveken, a külső mutatói, egyenértékű mutatói, jelei annak, hogy milyen hatalomra, a Léleknek milyen hatalmára van szükség ahhoz, hogy ez a Krisztusról szóló igehirdetés, hogy ti keresztre feszítettétek, de Isten feltámasztotta, szíven találjon! Hogy ennek elfogadása megtörténjen bennünk, hiszen mi még meg sem születtünk akkor – és mégis igaz.
De nem maradunk tanács nélkül a kérdéssel: mit cselekedjünk? Ha valaki a Lélektől vezetve beszélt, az Péter volt, ott, pünkösdkor. Ő pedig így válaszol: „térjetek meg, keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát”. Lehet, sőt valószínű, hogy halkan, szelíden jön, nem látványosan, de jön hozzátok. Csak ki ne oltsátok, mintha magabiztosan birtokolnátok, hanem alázattal fogadjátok, mindig tudva, hogy nem tőletek van ez, hanem kívülről jön, kívülről érkezik, azért, hogy előre vigyen a megszentelt életben. Ámen.