Sok gyümölcsöt terem

Az illető azon háborgott, hogy bár már regisztrált védőoltásra, de mivel fiatalnak számít, a sor végére került, és ki kell várnia, hogy előbb megkapták a többiek, Kiféle többiek? – háborgott. És erre azt válaszoltam neki, hogy lehet kilencven éves valaki, lehet öt krónikus betegsége is, de ő is egy közülünk. Vedd hát tekintetbe, hogy nem te vagy egyedül, nem egyedül te számítasz, neki is jár. Igen, van egy ilyen rendje az életünknek.

Bogárdi Szabó István
2021. február 28.

Lectio: 6. zsoltár

Magasztaló szívvel jövünk Hozzád, Mennyei Atyánk ezen az órán itt, a Te nevednek szentelt hajlékban Dicsőítünk és áldunk megtartó irgalmasságodért, hogy kegyelmes voltál hozzánk veszedelem idején, megőriztél, megtartottál, megóvtál, betegségből gyógyítottál, szomorúságban vigasztaltál, és ígéreteiddel élő reménységet adtál, hogy úgy vezetsz minket e földi vándorúton, hogy csakis és kizárólag szent akaratod teljesedik rajtunk. Köszönjük, hogy újra együtt lehetünk ebben a hajlékban, köszönjük, hogy együtt dicsőíthetünk és magasztalhatunk Téged. Kérünk, áraszd ki ránk Szentlelkedet. Töltsd be szívünket mennyei világossággal. Adj Igédből bőséggel, hogy megerősödjön és reménységünk, és szent kegyelmed hirdetését hallva még boldogabb, még hálásabb szívvel legyünk készek a szeretet munkáinak végzésére. Megnyitjuk hát szívünket, s várunk és hívunk szent hívással, jöjj közénk, áldd meg istentiszteletünket! Jézus Krisztusért, szabadító Urunkért kérünk, hallgasd meg könyörgésünket. Ámen.

Textus: “Néhány görög is volt azok között, akik felmentek, hogy imádkozzanak az ünnepen. Ezek azért a galileai Bethsaidából való Filephez mentek, és kérték őt, mondván: Uram, látni akarjuk a Jézust. Filep pedig elment és szólt Andrásnak, és viszont András és Filep szólt Jézusnak. Jézus pedig felelet nekik, mondván: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az embernek Fia. Bizony, bizony mondom nektek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem. Aki szereti a maga életét, elveszti azt; és aki gyűlöli a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt. Aki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nekem szolgál, megbecsüli azt az Atya. Most az én lelkem háborog; és mit mondjak? Atyám, ments meg engem ettől az órától. De azért jutottam ez órára. Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Szózat jött azért az égből: Meg is dicsőítettem, és újra megdicsőítem. A sokaság azért, amely ott állt és hallotta, azt mondta, hogy mennydörgött; mások mondának: Angyal szólt neki. Felelt Jézus és mondta: nem én érettem lett ez a szó, hanem ti érettetek.” (János evangéliuma 12. rész 20-30. versei)

Kedves Gyülekezet! Kedves Testvérek!

“Nem értem lett ez a szó, hanem tiértetek!” – mondja Jézus itt a történet adott pontján. De vajon melyik szó az, ami nem őérette, hanem miérettünk lett? Talán az utolsó, a mennyei kijelentés? (“Megdicsőítettem és meg is dicsőítem!”) Vagy inkább Jézus felkiáltása az Atyához? (“Atyám, ments meg engem ettől az órától, de azért jutottam ez órára, hogy Atyám, dicsőítsd meg a Te nevedet!”) Vagy a tanítványság értelme és titka? (“Aki nekem akar szolgálni, ott legyen, ahol én vagyok, és aki nekem szolgál, megbecsüli az Atya?”) Vagy az örök élet titka? (“Aki a maga életét szereti, elveszíti, aki a maga életét e világon gyűlöli, örök életre megtartja.”) Vagy az áldozat értelme? (“Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad, ha elhal, sok gyümölcsöt terem.”) Vagy éppen az a szó, amit Fülöp és András vitt Jézushoz, hogy vannak már itt görögök is, és látni akarják őt? Mire azt feleli Jézus: most jött el az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia!
Azért sorolom a történetből ezeket a részeket így külön-külön, mert egy rendkívül sűrű pillanatba jutottunk. A virágvasárnapi bevonulás után vagyunk. János evangélista nem beszéli el részletesen, hogy virágvasárnap és nagycsütörtök éjszakája között hány és miféle vita zajlott le Jeruzsálemben, hány és miféle szópárbajban, harcban ragyogtatta föl Jézus istenfiúságát és győzött, hogy aztán annál nagyobb legyen az ellentét, amikor nagypéntek drámáját látjuk. János mindössze három lépésben vezet el a kereszt titkához: itt még Jézus mindenkihez beszél, aztán már csak a tanítványoknak beszél, és végül, nagycsütörtök éjszakáján, a Gecsemáné kertjében már csak az Atyához beszél.
Ám még itt, a tágasságban is azt mondja: háborog az én lelkem (ezt a hatodik zsoltárból idézi). De később is halljuk ezt a szót. János evangélista mondja Jézusról, hogy a tanítványi körben is háborgott (vergődött) a lelke (Jn 13,21). S talán éppen ez a szó segít megérteni Jézus szavát: ha a földbe esett gabonamag nem hal el, csak magában marad, ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem. Mi ez a háborgás, vergődés, megrendültség? Azt olvassuk Lukács evangéliuma elején, hogy amikor Zakariás pap áldozatot mutatott be a templomban, és megjelent neki Gábriel angyal, hogy jelentse: gyermeke fog születni, Zakariás megrettent a félelemtől (Lk 1,12). Teljesen megrendült. De éppen Lukács evangéliumának a legvégén is olvassuk ezt a szót. Amikor a feltámadott Jézus a megjelent tanítványoknak, megrendítő félelem ragadta meg őket. (Lk 24,38) Ez a nyugtalanság olyan, mint amikor a Bethesda tó vize felkavarodott, ha angyal szállt rá (Jn 5,7). Aki látott már állóvizet fenékig felkavarodni, az talán érti a hasonlat lényegét. És ugyanezt a szót használja az evangélista annak leírására is, amikor a két nővér hívatta Jézust Lázár barátjához, de mire ő odaért, már meghalt. S amint ment Jézus a sírhoz, és látta a gyászoló közösséget, megrendült, és könnyekre fakadt (Jn 11,33). De ugyanilyen értelemben vigasztalja a tanítványokat: ne nyugtalankodjék a ti szívetek! (Jn 14,1) Egyszóval ez a megrendülés, nyugtalanság vagy háborgás, éppenséggel nem szorongás. A szorongás a mi korunk neurózisa. Itt valami másról van szó, valami tartós, intenzív, folyton kiújuló nyughatatlanságról. Tegnap este olvashattuk az újságokban: Izlandon néhány nap alatt hatezer földrengés következett be. Máskor is volt ott földrengés, de ilyen intenzitással emberemlékezet óta nem mozdult meg a föld. Erre mondja a zsoltár, ugyanezzel a szóval: nem félünk, ha megrendül is a föld (Zsolt 46,3). De tud arról, amikor a lélek tartóoszlopai rendülnek meg, és az ember lelke a legmélyéig fölkavarodik, és beáll a csüggedés (Zsolt 42,7) és vergődik a szíve (Zsolt 38,11) Nos, ezt mondja most Jézus: háborog az én lelkem (vergődik a szívem). Miért mondja? És kiknek mondja? Mikor mondja, és mit is mond? Már említettem, hogy Jézus utoljára beszél a Jeruzsálemben összegyűlt nagy tömeg előtt nyilvános közvetlenséggel, divatos szóval: frontálisan. A többi evangéliumból tudjuk, hogy ez a sokadalom szem- és fültanúja volt sok-sok fantasztikus dolognak. Hamarosan azonban már csak a tanítványi körben beszél Jézus, és mondja: szomorú a szívem mindhalálig. Végre pedig csak az Atyának könyörög vért verítékezve a Gecsemáné kertjében: Atyám, ha lehetséges, vétessék el tőlem a pohár, mindazáltal ne az én akaratom, hanem a Tiéd legyen. Miért? Mert, ahogy itt mondja még teljes nyíltsággal: a földre hullott gabonamagnak el kell halnia, hogy sok gyümölcsöt teremjen. Ha nem hal el, csak magában marad, és értelmetlen az egész küldetés, értelmetlen a szolgálat.
De hát nem a diadal előkapuja volt az a virágvasárnapi bevonulás? És nem azt olvastuk itt, hogy görög zarándokok látni akarják Jézust? Lám, Jézus kilépett bezárt kis világából, vár rá a nemzetközi hírnév. Ez bizony diadalnap! Tudósok leírták már, hogy a virágvasárnapi bevonulás nem valami spontán ünnepség volt, hanem adott mintára megszervezett esemény. Abban az időben, ha egy hódító elfoglalt egy országot, így vonult be a fővárosába, diadalmenetben. A diadalmenet pedig rendszerint a templomban ért véget, hogy ott áldozatot mutassanak be az isteneknek, vagy hogy megtisztítsák a templomot. Egy tudós szerint ez az egész valójában provokáció volt. Jézus vallásos forradalmat akart kirobbantani. Ám a világ kimutatta a foga fehérjét, végzetesen ellenállt Jézus igyekezetének, nem sikerült a világ romlottságát megfordítani. De valóban erről volna itt szó? Valóban ezért háborog Jézus lelke, mert érzi, hogy nem fog sikerülni a vállalkozása, nem sikerül kirobbantani a vallásos forradalmat, holott az ügye már kilépett nemzetközi színtérre is? Minden porba hull, kudarcba fullad?
Hát éppen ellenkezőleg! Jézus ugyanis nem eltörölni megy, hanem betölteni. Betölteni az áldozat igazi értelmét. A Zsidókhoz írt levél mondja, hogy a bakok és a kosok vére soha nem tudta eltörölni a bűnöket, és elvégezni a teljes, nagy megengesztelést. A templomi áldozati rend csak mintegy megelőlegezte Jézus áldozatát. Mikor elterveztük ezt a templomot, az építész egy papírra fölrajzolt vonalakat és ráírt számokat. Az csak papír. Az csak vonal. Az csak terv. Amikor elkészül, akkor válik valóra. Azt mondják a régiek, hogy az Ószövetség rendje vázlat volt, amit meg kellett valósítani, be kellett tölteni. Ezért megy Jézus Jeruzsálembe. Mondhatjuk tehát, hogy ez a szó (háborog az én lelkem) egészen másra irányul, mint amit mi diadalon és kudarcon értünk általában.
Jézus nyugtalansága a nagy drámára irányul: aki szereti az ő életét, elveszíti azt, aki pedig meggyűlöli e világon, megtartja örök életre. Mi könnyen szoktuk ezt a tanítást venni, azt szoktuk mondani, hogy ez a tanítványság igéje. Valóban az. Az is. Ha föllapozzuk az evangéliumokat, több helyen is halljuk ezt a szót éppen a tanítványság kapcsán. Ki a jó tanítvány? Aki fölveszi a maga keresztjét, mondja Jézus, és utána hozzáteszi: mert aki szereti az ő életét, elveszíti, aki meggyűlöli e világon, örök életre megtartja (Mt 16,24-25). Aki Jézus tanítványa akar lenni, annak vállalnia kell az életről lemondó, önfeladó kockázatot. Most itt, a 21. században, amikor elképesztő gyorsasággal érkeznek hozzánk a hírek. Szíriában hallottam egy özvegytől, hogy mi itt, Európában előbb értesültünk arról, mint ő ott Aleppóban, hogy az Iszlám Állam kivégezte a férjét hitéért. Ott nem volt hírközlés, nem volt internet, nem volt televízió, nem volt villany, ő csak hetekkel később tudta ezt meg, mint a világ. Bizony, ez a tanítványság igéje itt: aki Krisztus tanítványa akar lenni, annak vállalni kell ezt a kockázatot. Erős és megrendítő szavak ezek: ha szereti, elveszti, ha meggyűlöli, megtartja.
Mégis, ez csak az első fokozata ennek a megrendítő igének, ez csak az első megrendülés. Éppen János evangélista írta le, hogy egy korábbi jeruzsálemi tartózkodása során Jézus a feltámadásról beszélt, lélekről és életről. Sokan akkor azt mondták, hogy ez nehéz beszéd, és nem hallgatják: meghalni, feltámadni, elveszni, életre jutni. És sokan a tanítványai közül is elhagyták és nem jártak többet vele. Akkor fordul Jézus a tizenkettőhöz és mondja: ti is el akartok hagyni? Mondja Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök élet beszéde van tenálad (Jn 6,68). Jézusnak nem csak tizenkét tanítványa volt. Tudunk hetvenes tanítványi körről. Lukács volt annyira udvarias, hogy a nőtanítványok nevét is följegyezte. És tudunk ezrekről, akik ott hömpölyögtek Jézus körül, látni akarták őt és mentek utána. Valószínű, hogy a virágvasárnapi sokadalmat is javarészt ez a tanítványi társaság adta ki. De már nincsenek sehol. Tanítványul szegődni, áldott igéket hallgatni, bölcsességre hajlítani a szívünket, megfontolni, hogyan vezessük az életünket, és igyekezni ott lenni, ahol Jézus van, eleve nem könnyű, de mégiscsak az egyik megrendülése az ember életének. Jézus szava (ha a gabonamag el nem hal, akkor csak egymagában marad, ha elhal, sok gyümölcsöt terem): a megtérés igéje is! És itt a megtérésen az életünk teljes és gyökeres átértékelését értjük. A megtérés nem néhány elhullajtott könnycsepp a bűneink miatt! Mitöbb, hadd tegyek kitérőt. Egyszer egy cinikus atyafi mondta nekem egy evangelizáció után, amikor a hatásos prédikáción megrendültünk és szem nem maradt szárazon, hogy: de sokan elsiratták itt a bűneiket! De nem azért sírunk, hanem, mert a megtérés döntő fordulatában rá kell jönnünk, hogy mindaz, ami eddig volt, az rossz értékelésen alapult, vagyis rossz volt az értékrendünk. A megtérés az értékek gyökeres, mindent átható átértékelését jelenti. A magát szerető embernek Istenhez el kell találnia! Tudom, roppant magától értetődőnek tűnik a világ nagy muzsikája, de csalfa zene az! Gyerekkoromban hallottam először, amikor lekicsinyelve megszóltunk valakit, mire ő visszavágott: persze, te is csak magadból indulsz ki! Mert hát miből-kiből másból indulna ki az ember, mint önmagából? De éppen ez az, amiről Jézus beszél. Ha valaki önmagából indul ki, az el is veszíti önmagát. Ma is olyan iszonyatokat akarnak a törvényhozás révén begyökereztetni, hogy csak ámulunk, mi lesz itt?! Ráadásul, mindezt úgy indokolják, hogy ez olyan, mint a kétszerkettő. A család család – hallom mostanában a család felforgatói szájából. Igen, ha ötven évvel ezelőtt valaki azt mondta volna: a család család, arra azt feleltük volna: miért tülkölöd ezt mindefelé? Hát persze! Ne bomolj már. Az egy meg egy az kettő. Miért kell ezt ennyit mondani? De ma nem ezt jelenti már sokak szájában. Azt akarják, hogy mást jelentsen. Miért? Mert az ember magából indul ki! És magára akarja ölteni az egész világot! Holott ez a törvény: Szeresd az Urat, a te Istenedet, szeresd felebarátodat, mint magadat. És ez a rend nem megfordítható. Először szeresd az Urat, a te Istenedet, tőle van minden élet! Ha magadban szereted önmagad életét, el fogod veszíteni azt. Ezért, ha kell értékeld le, ha kell, gyűlöld meg ezen a világon, ahol az ember már fölállította magának saját önistenítésének a szerkezeteit! S ha ezt meggyűlölöd, akkor tartod meg életedet örök életre.
Úgy tűnik, ezzel a legnehezebbet mondtam. De a legnehezebb itt még a sor végén van: ha a földre hullott gabonamag el nem hal, csak magában marad, ha elhal, sok gyümölcsöt terem – ez a megváltás igéje. És azért a megváltás igéje, mert ha megváltásra szorulunk, ha szabadulni kell a bűnök szövevényéből, ha ki kell oldódni a hamis értékekből, ha el kell jutni az élet igazi forrásáig, de, lám egy tapodtat sem tudunk már tenni, akkor ugyan ki vált meg minket? Akkor ugyan ki nyitja ki a börtönajtót, ami csak kívülről nyitható? Akkor ugyan ki ragyogtat ránk világosságot, ránk, akik mindig csak sötétben tévelygünk? Igen ez a megváltás igéje, mert a megváltás igazi ereje akkor jut érvényre, amikor az ember letesz arról, amiről utolsó lehelletéig nem akar letenni. Arról a meggyőződésről nem akarunk letenni, hogy mégiscsak van bennem valami, mégiscsak van bennem egy elem, egy mozdulat, egy gondolat, egy terv, egy maradék erő, valami érdem (ahogy a régiek mondták). Isten megváltó akaratának az a nagy és mindent átrendező drámai áthatása a mi életünkre, hogy mindenekelőtt rádöbbenek arra, hogy nem érdemlem meg azt, ami a legszükségesebb. Isten nem azért vált meg, mert megérdemelném, vagy mert fölfedezett bennem valamit, amit én még nem is látok magamban. Isten nem titkos tehetséggondozó, nem talányos kibontakoztató, nem társadalmi fölszabadító. Lám, itt van ez a szegény elnyomott ember, hát hozzuk már ki belőle ezt a jót, amit ő maga sem vesz észre. Nincs nekem érdemem, semmi esélyem – ez a megrázkódtatás a megváltás első erőhulláma bennem. Súlyos drámai beszélgetésem volt egy ismerőssel nemrégiben. Az illető azon háborgott itt most, a vírusjárvány idején, hogy bár már regisztrált védőoltásra, de mivel fiatalnak számít, a sor végére került, és ki kell várnia, hogy előbb megkapták a többiek, Kiféle többiek? – háborgott. A kilencven éves nyanyák? Minek azoknak? És erre azt válaszoltam neki, hogy lehet kilencven éves valaki, lehet öt krónikus betegsége is, de ő is egy közülünk. Vedd hát tekintetbe, hogy nem te vagy egyedül, nem egyedül te számítasz, neki is jár. Igen, van egy ilyen rendje az életünknek, és ez jól is van így itt, ezen a világon. De ugyan mivel állsz oda Isten elé, miféle méltóságot, érdemet viszel te oda? A megváltás nagy drámája belül, benned éppen azzal kezdődik, hogy neked nincs jussod rá. Téged, az elfogadhatatlant Isten elfogad, téged, az érdemtelent Isten érdemesít, téged, aki kiszakítottad magadat Isten családjából, Isten visszafogad a gyermekévé. És ezt egyedül ezért az egyetlen egy gabonamagért teszi, amely a földbe esett és elhalt, és sok gyümölcsöt termett. És azért halt meg, hogy mindez megtörténhessen.
Ezek a nagy drámák itt, ezek azok az alapokat megrengető nagy rezdülései, fölriadásai az emberi életnek, amelyek most Jézus lelkét is áthatják. Értjük vajon a mélységét annak, amit tusakodással mond? Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem a pohár? Mindazáltal ne az legyen, amit én akarok! – ezt mondja az emberségében teljes Jézus ott, a Gecsemáné kertjében. Ezt mondja az egyetlen igaz ember. Nem az legyen, amit én akarok. Mit akarok én? Én élni akarok. Mit akarok én? Első akarok lenni. Mit akarok én? Érdemet láttatni magamban. Mit akarok én? Méltóságot az életemnek. Egyszóval: szeretni akarom az életemet. Szeretem az életet. De aki szereti ezt az életét, az elveszíti azt. Aki pedig meggyűlöli, meggyűlöli, mert nincsen benne érdem, nincsen benne méltóság, nincsen benne jogalap, nincsen benne semmi, egészen pontosan a semmi van benne, és elfogadja Jézus kezéből, az elhalt gabonamag áldásából az új életet, az tartja meg életét az örök életre. Így kiált Jézus: Atyám, ments meg attól az órától – aztán így folytatja: de az az óra az Atya dicsőítésének az órája, az az óra mégis a dicsőség órája, mert az az óra az engedelmesség órája is. Hát hagyjátok, testvérek, hadd járja át három, meg háromezer meg hatezer földrengés a lelketeket, hadd kavarodjon föl a Bethesda tavának az iszapja, hadd rendüljenek meg az alapok! Mert ez az ige: ha a földbe hullott gabonamag el nem hal, csak magában marad, ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem, ez a tanítványság igéje, mikor Jézusnak elkötelezzük magunkat; ez a megtérés igéje, amikor Isten rendjében átértékeljük életünket; de ez a megváltás, a szabadítás, a gyermekké fogadtatás, az üdvösség igéje is. Hassa át Jézus szava a szíveteket. Ámen.

Mennyei Atyánk, köszönjük, hogy az a gabonamag elhalt, és sok gyümölcsöt termett és terem! Köszönjük, hogy Krisztus elvégezte a tökéletes áldozatot és engesztelést szerzett minden bűnünkre, megbékített Veled öröktől fogva és Szentlelke erejében az új élet áldásait közli velünk. Köszönjük, hogy megerősítettél Lelkeddel boldog hitünkben, Nálad van minden kegyelem, Nálad van az élet forrása, a Te világosságod által látunk világosságot. Köszönjük, hogy megőriztél e járvány idején is, gyógyítottál és erősítettél. Köszönjük, hogy vigasztaltál és vigasztaltad azokat is, akik nem tudták szeretteiket méltón eltemetni. S kérünk, vigasztald azokat, akik a ránk következő napokban búcsúznak szeretteiktől. Kérünk, szüntesd a veszedelmet, hárítsd el tőlünk a rosszat, szabadíts meg a halál torkából. Erősítsd meg a gyógyítókat, adj bölcsességet a döntéshozóknak, és újítsd meg erejét mindazoknak, akik érettünk fáradoznak e nehéz időkben, mikor annyi nyugtalanság, kétség és bizonytalanság vesz körbe. Hálás a szívünk, hogy ma együtt lehetünk itt ebben a hajlékban. Köszönjük, hogy mind ez ideig megőrizted a munkásokat balesettől, kártól, veszedelemtől, nekünk pedig jó reménységet adsz arra, hogy befejezhetjük ezt az építkezést, s majd a járvány múltán újra együtt, teljes közösségben dicsérhetünk és magasztalhatunk Téged. Add, hogy tanítványságunk teljesen elkötelezett legyen Krisztusnak. Add, hogy megtérésünk az egész életünk Hozzád fordulása legyen. Add nekünk a megváltás minden erejét, életújító, szabadító hatalmát, a feltámadásnak és az örök életnek boldog bizonyosságát. Ámen.