Ám van egy törvényszerűség, amit mindnyájan tapasztalunk, ha a hit útján járunk, és erre érdemes most figyelnünk. Amikor Isten, Lelke által megérinti az életünket, a lelkünket, és átéljük a nagy örömet, amit itt a városlakók is átéltek, a régi énünk, óemberünk hajlamai, téves, bűnös vonzalmai egy hatalmas gyomrost kapnak. Látjuk a filmeken, ahogy összegörnyed az, akinek ilyen jól behúztak. Egy darabig levegőért kapkod, s eltelik egy kis idő, mire magához tér és újra föláll. De a legtöbbször magához tér és föláll! Ilyenek a mi régi óemberünknek is a beidegződései, a vétkei.

Sánta Ibolya
2023. május 29. pünkösdhétfő

Lekció: Apostolok cselekedetei 8. rész 1-24. versei

Textus: “Péter azonban ezt mondta neki: „Vesszen el a pénzed veled együtt, amiért azt gondoltad, hogy pénzen megszerezheted az Isten ajándékát! Nem részesülhetsz, és nem is örökölhetsz ebből, mert a szíved nem egyenes az Isten előtt. Térj meg tehát e gazságodból, és könyörögj az Úrhoz, hátha megbocsátja neked szíved szándékát. Mert látom, hogy a keserű irigység és a gonoszság fogságába estél.” (Apostolok cselekedetei 8. rész 20-22. versei)

Kedves Testvérek!

Talán otthontalan történetnek nevezhetjük azokat a bibliai történeteket, amelyeknek nincs, vagy mellékes helyük van a hitünkben, a hitismeretünkben. Azért, mert ritkán is prédikálunk róluk. Vagy mivel egy ünnepkörbe esnek, de az ünnepet csonkítanák, az emelkedettségét lerontanák, ezért félretesszük őket. Ilyen például a karácsonyi ünnepkörhöz tartozó betlehemi gyermekgyilkosság. Vannak sztár-igék, amelyeknek könyvtárnyi irodalmuk van, prédikációk ezrei hangoznak róluk, és vannak persze olyan részek, amelyekről elvétve hallunk, olvasunk. Nem baj ez, a Biblián belül is így van, az Újszövetség így jár el az Ószövetséggel. Némely ószövetségi részt sokszor idéz, némely bibliai könyvből többször idéz, más részeket pedig teljesen mellőz. Azt hangsúlyozza, ami ezekben különösen is Jézusra vonatkozik.
De az ilyen otthontalan vagy mellőzött részek nemcsak azért lesznek otthontalanná, mellőzöttekké, mert talán nem annyira fontosak a hit szempontjából, vagy mert egy ünnep emelkedettségét csonkítanák, hanem azért is, mert zavarba ejtőek valamiért. Ilyen ez a Simon mágusról, varázsról szóló beszámoló is. Azért, mert – remélem, így van –, mi nemigen tapasztalunk a mindennapjainkban hasonlókat. De a történet mégiscsak itt van a Szentírásban, ráadásul az Újszövetségben, ráadásul a meginduló keresztény misszió első állomásánál, első pogány állomásánál! Jézus logikusan egy földrajzilag táguló körben adott missziói parancsot: tanúim lesztek Jeruzsálemben, a fővárosban, Júdeában, a déli országrészben – ekkor még a zsidó határokon belül járunk –, aztán úgy folytatja: Samáriában, sőt a föld végső határáig. Ezt a sorrendet mutatja be az Apostolok Cselekedetei: egyrészt a következő történetben, ahol szintén Fülöp szolgálata áll előttünk az etióp kincstárnok történetében, ugyanis délre körülbelül a föld végső határának tekintették Etiópiát, és a hátralevő részekben pedig Pál apostol missziói útjának a beszámolójában: a világ végére, tulajdonképpen középpontjába, Rómába célbaérkezik az evangélium. Jeruzsálemben nagy gyülekezet jött létre pünkösdkor, ez napról napra növekedett, de ahogy hallottuk is a felolvasott ige elején, amint Jézus ezt előre mondta, eljött egyszer az üldöztetés ideje is István diakónus kivégzésével. Az elmenekült zsidó hívőkkel, kereszténnyé lett hívőkkel indul meg a misszió a nép földrajzi határain kívül is, amelyben a Szentírásban lejegyzett első állomás, előttünk álló állomás a samáriai ébredés Fülöp diakónus szolgálata nyomán. És ebben, akárhogy is nézzük, jelentős helyet kap Simon, aki pénzért akart venni Szentlelket. A pünkösd, a Szentlélek kiáradása ünnepének másnapján hát jól tesszük, ha most itt helyet adunk ennek a történetnek.
Arról olvasunk, hogy Fülöp diakónus, aki nem Jézus Fülöp nevű tanítványa, apostola, hanem a jeruzsálemi gyülekezetben megválasztott, hetedmagával, köztük Istvánnal megválasztott diakónus, akit egyfajta karitatív, diakóniai, szociális munkára választottak ki, lemegy Samáriába. Ebből a történetből ezen a pünkösdön ez a kis szócska legyen az első üzenetünk hordozója: lemegy. Ezt nem a mi térképeink szerint kell vennünk, ahol fölfelé van észak és lefelé dél, hanem inkább domborzati értelemben: ugyanis Samária észak felé esik Jeruzsálemtől, ahonnan Fülöp elindult, tehát a mi fogalmaink szerint azt kellene mondani, hogy Fülöp fölment Samáriába. De nem erről van szó, hanem inkább arról, hogy Jeruzsálem igen magasan épült, ezt egy zsoltár is megfogalmazza, és ehhez képest Samáriába menni lefelé lehetett. De van ennek a ’lefelé’-nek egy másféle értelme, érvényessége is: tudniillik lefelé menni vallási értelemben, egy félig pogány, félig zsidó hitvilágba! Talán ennek a lefelének és fölfelének az átvitt értelmét segít érzékelni egy profán párhuzam, ami a mi nyelvünkben bevett fordulat: jogosan vagy jogtalanul mindig azt mondjuk, hogy felmegyek Budapestre, és lemegyek a Balatonra, lemegyek Debrecenbe, vagy leköltözöm vidékre. És érezzük, hogy itt nem irányról van szó, főleg nem égtájakról, nem is domborzati viszonyokról, hanem egyfajta minősítést fejez ki a fő-város és a nem-fő-város, nem fő-hely között. Samária, tudjuk, körülbelül 600 évvel korábban az egykori Izrael területén egy kevert népességű és vallású néppé vált. Tegnap Péter apostollal kapcsolatban hallottuk, hogy ő mint galileai, a zsidóknak egy alsóbbrendű területéről származó, műveletlen és bunkó kategóriába tartozott a fővárosiak szemében, a júdeaiak szemében. Így prédikálta a Szentlélek által az első keresztény igehirdetést. Nos, volt ennél a szintnél, Péter szintjénél egy mélyebb is: Samária. A zsidók kemény történelmi leckében megtanulták a szigorú monoteizmust, hogy csak egy Isten van, csak őt szabad imádni, csak hozzá lehet fordulni, de Samária, ahogy ez más népek esetében is gyakran így van, az évszázadok alatt is megmaradó idegen hitképzetek, babonaságoknak alkalmas terepe maradt. Ahol egy ilyen Simon-féle mágus, varázsló könnyen a befolyása alá vonhatott egy egész várost, egy egész térséget, ahogy olvassuk, apraját-nagyját, azaz minden rétegét. Ide „ment le” a zsidó Fülöp, hogy hirdesse Krisztust, a Messiást. Mert nincs olyan nép és nincs olyan vallás, amely annyira lent lenne, hogy Isten ne akarná a maga világosságába, a Krisztus-hit világosságába felemelni, és ne akarná őket a Szentlélekkel megajándékozni! Csak mindig kellenek Fülöpök, akik készek és alkalmasak erre a szolgálatra. Nem kell feltétlenül nekünk menni, de kérni az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásba, jelentsen ez az aratás olyan közösségeket, akiktől történelmi viszályok, napi ellenségeskedések, kultúra, vallás ugyanúgy elválaszt, mint akkor a samáriaiakat a zsidóktól, ez küldetésünk! Ez a kicsi szócska: lement, lement Fülöp, hogy általa Isten felemelje ezt a népet is, ez a kis szó érvényes most is! Szoktuk mondani, hogy erre vagy arra soha nem volt olyan nagy szükség, mint ma. De ez nem igaz! Mindig szükség volt arra, amit hiányolunk, ma sem jobban, mint máskor, de ma is ugyanúgy, mint korábban! Ma, amikor olyan könnyen mozdul meg bennünk az ellenséges érzés, ha egy ország másképp dönt, ha egy népnek, vagy egy vallásnak a vezetője számunkra bántó dolgot mond, a mi számunkra ez a szó, hogy ’lement’, ugyanolyan érvénnyel bír, mint korábban már sokszor a történelemben. S gondoljuk meg, hogy ez ugyanígy működik a mi irányunkban mások részéről is. Fülöp kész volt ’lemenni’, hogy Isten általa felemelhesse az ott élőket! Ma a számunkra ennek ugyanakkora a jelentősége!
Ugyanakkor a Szentírás soha nem elfogult és nem egyoldalú. Ezt a történetet Lukács, az Apostolok cselekedeteinek írója valószínűleg magától Fülöptől hallhatta, hiszen az egyik utolsó fejezetben arról olvasunk, hogy a harmadik missziói útról Jeruzsálembe visszatérőben Pál apostollal nála szállnak meg, ott töltenek néhány napot. Amit tehát itt olvasunk, az első kézből, személyes beszámolóból származik. Igen, Isten valóban felemelte Fülöp szolgálata által ezt a várost: azt olvassuk, hogy „egy szívvel és egy lélekkel figyeltek arra, amit Fülöp mondott”, mert szolgálatát ugyanúgy egyébként, mint Jézus szolgálatát, jelek és gyógyulások kísérték. Ez a szép háttér azonban nem egy elfogult és egyoldalú beszámoló, amire általában olyan hajlamosak vagyunk. Megjelenik a színen a megtérők, az egy szívvel és egy lélekkel megkeresztelkedők, a hit útjára szegődők előtt Simon, a varázsló! A megtérők és megkeresztelkedők példaadó sorából a pogánymisszió első állomásán őt emeli ki Lukács, az Apostolok Cselekedeteinek írója, egy negatív figurát. A varázslás nem volt akkoriban ritkaság, a könyvben több Simonhoz hasonló alakról is olvashatunk: például Pál missziója kapcsán egy bizonyos Barjézusról, akit nem is így, a nevéről neveztek, hanem Elimásnak, ami azt jelenti, hogy a Varázsló. Vagy olvasunk vándorló, zsidó ördögűzőkről. Mágikus okkult praktikákkal dolgoztak ezek, biztosan trükkökkel is, és mindenképpen nagyon jó pszichológiai érzékkel. De mindig a Szentlélek világos, egészséges és szent erejével szembeni oldalon álltak! Simon kiemelkedően tehetséges képviselőjük. Amúgy az internetet ma is ügyesen használják, különböző színvonalon, de jelen vannak.
Azt olvassuk, hogy Simon maga is hívő lett, megkeresztelkedett. Egy különösen tehetséges varázsló, aki egy egész térséget ámulatba tud ejteni, akinek hatásáról száz évvel későbbről is feljegyzés maradt ránk, ahelyett, hogy ellenállna, ellenszegülne, versenyezne, a maga nagyobb és erősebb voltát állítaná, hogy megtartsa a korábbi tekintélyét, státuszát, ahogy egyébként majd az említett Elimás, Barjézus Pállal szemben viselkedik és fellép, ez az ember, Simon, hívővé lesz és megkeresztelkedik. És ebben jobban, mint a város lakóinak a hitében, megkeresztelkedésében a Szentlélek munkáját, munkálkodását láthatjuk! Legyőzte valakiben a sötét oldal erőit, hogy az félretegye önmagát, a hatalmát, a sikerét, és meghódoljon a hirdetett evangélium, Isten országa, Jézus Krisztus előtt! Simon lehetőséget kapott arra, hogy megszabaduljon a sötét erőktől, legfőképpen saját egójának bálványától.
Ám van egy törvényszerűség, amit mindnyájan tapasztalunk, ha a hit útján járunk, és erre érdemes most figyelnünk. Amikor Isten, Lelke által megérinti az életünket, a lelkünket, és átéljük a nagy örömet, amit itt a városlakók is átéltek, a régi énünk, óemberünk hajlamai, téves, bűnös vonzalmai egy hatalmas gyomrost kapnak. Látjuk a filmeken, ahogy összegörnyed az, akinek ilyen jól behúztak. Egy darabig levegőért kapkod, s eltelik egy kis idő, mire magához tér és újra föláll. De a legtöbbször magához tér és föláll! Ilyenek a mi régi óemberünknek is a beidegződései, a vétkei. Ismertem egy alkoholistát, aki hetekig szárnyalt attól az örömtől, hogy megszabadult, hogy tiszta lett az élete, tiszta lett a tekintete. Aztán az alkohol démona, ördöge csak talpra állt benne, és végül erősebbnek bizonyult. Vagy egy közelebbi példa: ismertem egy egykori jósnőt, aki megtért, az okkult dolgokat elhagyta, de azt a kinyilatkoztató magabiztos mindentudást, amivel korábban jósolt és hatalmat vett az emberek fölött, a keresztény hitre nézve is, a Krisztus igazságainak magyarázatára nézve is magától értetődően képviselte és érvényesítette. Az óemberi egója egészen gyorsan talpra állt, és keresztény változatban, de ugyanúgy működött.
Valami ilyesmi történt Simonnal is. Megkeresztelkedett, Fülöp mellé szegődve elámult azokon a dolgokon, amelyek a korábbi praxisából ismerősek voltak a számára, a csodákon és jeleken. Az eredeti szöveg utal is arra, hogy ez törvényszerű. Mi az, ami oda tudja kötni? Hát, ami ismerős a számára,a csodák és jelek. Aztán telt az idő, a samáriai ébredés híre eljutott Jeruzsálembe, az apostolok elküldték Samáriába Pétert és Jánost, akik a Lélek teljesebb ajándékáért imádkoztak, és kézrátételük után a hívők ezt az ajándékot meg is tapasztalták. Simonban pedig közben a hite, megkeresztelkedése, álmélkodása után talpra állt a régi énje, hogy újra ő legyen az elismert, a nagy. Legalább Fülöp és az apostolok mellé sorolható, de ha lehet, akkor inkább eléjük. Hogyan is szembesíti ezzel őt Péter? „Látom, hogy a keserű irigység és gonoszság fogságába estél.” Mert amit az apostolok cselekedtek a Szentlélek közlésével, az kétségtelenül felülmúlta az ő korábbi mesterkedéseit. Ha valaki ezt fel tudta mérni, akkor ő igen. Simon kereszténynek gondolt változatban akarta ugyanazt, ami régen volt: csodálatot önmagának és hatalmat az emberek fölött. Szintén régi eszközzel, a pénzzel. Valahogy nem tűnt föl neki, hogy az apostolok nem kérnek pénzt a Lélekért. Miközben ő korábban abból élt, hogy varázsolt, az apostolok ingyen adják a Lelket! Nem olvasunk arról, hogy ő maga azok között lett volna, akik imádság után, az Úrhoz való könyörgés után kézrátétellel teljesebb Lélek-erőben részesült. Nem kapni akarta Isten Lelkét, hanem birtokolni: hatalmat a Szentlélek fölött. Ezt olvassuk: adjátok meg nekem is ezt a hatalmat, hogy akire ráteszem a kezemet, az vegye a Szentlelket! Amit e történet alapján itt érdemes megkérdeznünk magunktól, akár majd az úrvacsorai önvizsgálat idején: mi az, ami óemberünkből talpra állni készül bennünk? Újra és újra? Milyen, a keresztény hittől idegen vallási képzetek, rossz szokások, vonzalmak? Meggyengültek, elzsibbadtak egy időre, de nem adják fel. Kísértenek újra.
Simon nagyon éles és szókimondó választ kapott a másik egykori Simontól, Pétertől, amit hallottunk is: „Vesszen el a pénzed veled együtt, amiért azt gondoltad, hogy pénzen megszerezheted az Isten ajándékát. Térj meg gazságodból, könyörögj az Úrhoz, hátha megbocsátja bűnödet, mert látom, hogy a keserű irigység és gonoszság fogságába estél!” A Szentlélekkel ellentétes, sötét erők világából jött, ahol a különféle természeti, démoni erőknek nem könyörögtek, hanem parancsoltak. Ebből értett. A parancsszóból. És visszhangozza is Péter szavát: „könyörögj az Úrhoz” – mondja Péter. „Könyörögjetek értem az Úrhoz!” – visszhangozza Simon. Péter, aki elsőként kapta az apostolok közül az oldás és kötés: a megbocsátás, feloldozás, illetve az ítélet hirdetését, azaz ahogy mondani szoktuk, a kulcsok hatalmát, ez a Péter, kemény szavai ellenére, nem maga dönt, hanem az Úr kegyelmére bízza Simont: könyörögj az Úrhoz, hátha megbocsátja neked szíved szándékát! Durva a bűn, közeláll a Szentlélek elleni bűnhöz, amelyről Jézus azt mondta, hogy minden bűn megbocsáttatik, de a Lélek elleni bűn nem, mégis kap Simon még egy esélyt: térj meg és könyörögj az Úrhoz! Biblián kívüli, óegyházi feljegyzésekből úgy tudjuk, hogy Simon végül visszatért régi életéhez. Óembere legyőzte a hitben kapott újat. De a mi sorsunk, döntésünk, Lélekben való részesedésünk nincs megírva az ő sorsában! Szívünk szándéka újra és újra a megtérésre, buzgó könyörgésünk bocsánatért, és feltámadó óemberi kísértéseink ellen megtartó erőért a Lélek által, hogyne bíztatna minket, ha még neki is, aki olyan sötét oldalról jött, még neki is új lehetőséget kínált ilyen durva bűn után Péter szavaiban az Úr! Könyörögj, térj meg! Aki a szíveket vizsgálja, és aki meghallgatja a bűnbánó buzgó könyörgését, annak kegyelmére, megbocsátó és megújító erejére bizton rábízhatjuk magunkat. Ámen.