Reménység sok rendben és sokféleképpen

Reménykedünk, továbbá, úgy is, hogy belekapaszkodunk legjobb meggyőződéseinkbe és Isten ígéreteibe, és még inkább abba, amit Isten felől gondolunk, aztán mintegy követeljük tőle, hogy gondviselése eszközeivel vagy akár csoda révén, mindegy is, de gyorsítsa meg a járvány múltát, tartóztassa fel a bajok áradását! Isten megteheti, miért nem teszi? – kérdezte tőlem pár napja valaki. Szinte perbe fogjuk a mindenhatót.

Bogárdi Szabó István
2020. november 29. advent első vasárnapja (online)

Lekció: Ézsaiás próféta könyve 9. rész 1-7. versei

Textus: “Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nekünk Fia által, akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette, aki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, a Felségnek jobbjára ült a magasságban; annyival kiválóbb lévén az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt azoknál. Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: Én Fiam vagy te, én ma szültelek téged? és ismét: Én leszek neki Atyja és ő lesz nekem Fiam? Viszont mikor behozza az ő elsőszülöttét a világba, így szól: és imádják őt az Istennek minden angyalai. És bár az angyalokról így szól: ki az ő angyalait szelekké teszi és az ő szolgáit tűz lángjává; ám a Fiúról így: a te királyi széked óh Isten örökkön örökké. Igazságnak pálcája a te országodnak pálcája. Szeretted az igazságot és gyűlölted a hamisságot, annakokáért felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek olajával a te társaid felett. És: Te Uram kezdetben alapítottad a földet és a te kezeidnek művei az egek; azok elvesznek, de te megmaradsz, és mindazok, mint a ruha megavulnak, és palástként összehajtod azokat és elváltoznak, te pedig ugyanaz vagy és a te esztendeid el nem fogynak.
Melyik angyalnak mondotta pedig valaha: Ülj az én jobbkezem felől, míglen ellenségeidet lábaidnak zsámolyává teszem? Avagy nem szolgáló lelkek-é mindazok, elküldve szolgálatra azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget!”
(Zsidókhoz írt levél 1. rész 1-14. versei)

Szeretett Testvérek!

Bátran mondják a régi bölcsek, hogy amikor Isten ad, akkor mintha épp csak tanulna adni, vagy még inkább: mintha csak kezdene ajándékozni, mintha csak foglalót adna a jövőre nézve, és nem jutalmat vagy fizetséget, mert amit Isten ad, azzal ő mindig többet és nagyobbat ígér adni és teljesíteni. Azért hivatkozom a bölcseknek erre bátorságára, mert most nehéz ádventbe lépünk. Sokat imádkozunk és sokat reménykedünk – és, bizony jó dolog reménykedni. De jól reménykedni csak akkor tudunk, ha életünk, a terveink, a céljaink, az óhajtásaink visszatükrözik Isten ígéreteit. Hadd tükrözze hát vissza most minden reményünk a felolvasott ige kezdő sorait: sok rendben és sokféleképpen szólott az Isten hajdan az atyáknak a próféták által. Vagyis sok rendben és sokféleképpen reménykedünk most.
Először is, folytonosan reménykedünk. Mert ahogy olvassuk a járvánnyal kapcsolatos híreket, és még inkább ahogy egy-egy ismerősünk, barátunk, családtagunk elkapja a fertőzést, beteg lesz, már súlyos tünetei vannak, kórházba kerül, és már válságos helyzetében küzdenek érte az orvosok, mi reménykedünk. De amikor az utcán elmegy mellettünk egy szirénázó mentő, és imádságot sóhajtunk azért, akit kórházba visznek, reménykedünk. És reménykedünk ezernyi-millió embertársunkért is szerte a világon. Sok rendben, voltaképpen folyton reménykedünk. Mert Isten, aki hajdan is szólt, sosem maradt néma Isten, sosem maradt az ember isteni szó nélkül. Ma is szól.
Egykor próféták által szólt az atyáknak, mondja az ige, és a próféták sok rendben, újra meg újra szóltak, mondhatni: mindig szóltak. Szóltak, amikor a sok áldásért háladásra hívtak, és szóltak akkor is, amikor csapások és nehéz idők jöttek, hogy ne feledjük el a régi áldásokat, és ne feledjük el a gyógyításokat, a szabadításokat, a vigasztalásokat, ne feledjük el az ajándékokat, ne feledjük el az ajándékozó Istent, aki áldásait bőséggel adta – adta egykor, adta tegnap és adta ma reggel is; ne feledjük el, hogy mindig nagyobb áldást készít!
Azután sokféleképpen is reménykedünk. Remélünk például úgy, és a leggyakrabban úgy, hogy kalkulusokat készítünk: számoljuk a napokat, nézzük az adatokat. Összevetjük a tényeket, figyeljük más országok híreit, és biztatjuk egymást, és azt mondjuk: nem sok idő, és eljön a szabadulás ideje – vagy éppen csillapítjuk az elhamarkodottan jövendölőket és azt mondjuk, hogy még várni kell, még tűrni kell, még igazodni kell a megszabott rendhez. És bizakodunk, hogy előbb-utóbb legyőzzük a betegséget.
Reménykedünk, továbbá, úgy is, hogy belekapaszkodunk legjobb meggyőződéseinkbe és Isten ígéreteibe, és még inkább abba, amit Isten felől gondolunk, aztán mintegy követeljük tőle, hogy gondviselése eszközeivel vagy akár csoda révén, mindegy is, de gyorsítsa meg a járvány múltát, tartóztassa fel a bajok áradását! Isten megteheti, miért nem teszi? – kérdezte tőlem pár napja valaki. Szinte perbe fogjuk a mindenhatót.
De nemcsak kérdéseket, vádakba rejtett reménykedéseket, hanem sok-sok tusakodó imádságot is hallok mostanában. Szinte Jákób szavával kelünk birokra Istennel: nem eresztelek el addig, amíg meg nem áldasz! Nem eresztelek el addig, amíg meg nem gyógyítasz, amíg a rosszat el nem távolítod! Vagy éppen Ábrahám elszántságával imádkozunk és alkudozunk, hogy Isten legalább a hívőket, a szenteket, az igazakat vegye számításba – és rajtuk megkönyörülve irgalmazzon meg nekünk: vajha akadna csak tíz igaz ember e mai világ iszonyú Sodomájában!
És reménykedünk úgy is, hogy teljességgel Istenre bízzuk magunkat. Jó megadással lenni és várni! – mondjuk a síró prófétával, Jeremiással, mert bizonnyal áldásul lesz a nagy keserűség. És reménykedünk a szentek példájával, akik nem szégyelltek könnyekre fakadni, térdre esni, böjtöt hosszabbítani, gyászba borulni – csak valamiképpen elérjen a szavuk a kegyelem királyi székéhez.
És reménykedünk úgy is, hogy szívesen lemondunk a dolgok, a történések értelméről, nem kutatjuk már az okokat, nem sorakoztatjuk a miérteket – csak várjuk, mint a virrasztók a hajnalt, hogy múljék a félelem, szűnjék a baj, távozzon a rossz. A szenvedő Jóbhoz csatlakozunk, akinek vigasztalói kifogytak már minden okos magyarázatból, de ő így szólt: tudom, az én Megváltóm él… Megváltásban reménykedünk.
Vagyis várunk a nagy beteljesedésre. Ugyanis azt mondja a felolvasott Ige, hogy Isten végérvényes módon is szólt. Krisztusban kimondta mintegy összegezve, summázva a próféták valamennyi szavát, vagyis elküldte, elbocsátotta hozzánk Krisztust és őbenne egyben és egyszerre kimondta minden intelmét, buzdítását és ígéretét. Isten, aki sok rendben és sokféleképpen szólt, Krisztusban végérvényesen és egyszersmindekorra szólt.
Azt mondja itt a levél, hogy Isten szólt Krisztus által, aki által a világot teremtette, aki mindennek az örököse, aki Isten dicsőségének visszatükröződése, és az isteni valóság tiszta lenyomata, aki hatalmas szavával fenntartja az egész világmindenséget – és, aki megtisztít minket bűneinkből és üdvösséget, vagyis szabadulást, gyógyulást, megoldást, végső módon: feltámadást és örök életet szerez nekünk.
Ha pedig szabadulásra, gyógyulásra, megoldásra, feltámadásra tesz ígéretet Isten, ez azt jelenti, hogy mi egy elrontott helyzetben várakozunk, de Istennek erre az elrontott helyzetre nézve is van szava. Igen, a paradicsomkerti bűneset óta, miután Ádám és Éva egymással is vitázva tették egymást felelőssé engedetlenségükért, igen azóta, sokat vitázik az emberiség: mit értsünk azon, hogy bűn? Ellenszegülés, szentséggyalázás, a jó rend felforgatása, az isteni képmás összetörése, az erkölcs törvények lábbal tapodása, céltévesztés? Nem nehéz belátnunk, hogy leginkább a következmények alapján próbálunk itt tisztábban látni. És fájdalmas dolgokat kell mondani. A bűn következménye az, ami végességbe taszít, az, ami a múlandóság roppant, megsemmisítő erőivel árasztja el életünket. A bűn következménye az, hogy nem az igazság ismérvei szerint rendezzük be életünket, hanem jobban szeretjük a hamisságot, mint az igazságot. A bűn következménye az, hogy megavulunk és nincsen bennünk maradandó, hogy elfogy az életünk minden napja, órája, perce.
De Krisztus, aki által Isten végérvényesen szól, és teljesen ki is mondja magát, Krisztus nem avul el, és szereti az igazságot és gyűlöli a hamisságot, és benne minden maradandó. Krisztusban nemcsak a bűn, hanem a bűn minden következménye is megsemmisül. Az átok elmúlik, az áldás felragyog, a céltalan ember boldog célra lel, a halandó megízlelheti az örök élet áldásait, az igazságtalanság szertefoszlik, és szép rendet hordoz az isteni áldás. És ez a Krisztus nagyobb az atyáknál, nagyobb a prófétáknál, nagyobb a szenteknél, és még Isten angyalainál is kiválóbb, mert, ahogy az ige mondja: még az angyalok is neki szolgálnak, hogy üdvösségre vezessen minket.
Őt várjuk ebben az ádventünkben is. Bizonnyal, leginkább őt várjuk, aki elvégzi szabadításunkat! Igen, sokféle reménységünk van – az egyik számításon alapul, a másik történelmi tapasztalaton, a harmadik a világnézetünkön, a negyedik a puszta életösztönön, és sorolhatnám még, mennyi és miféle reményünk van. De csak egy van, egyetlen egy, és ez a tökéletes remény, amely rajta, Krisztuson alapul.
Mi várunk, ő jön, és bizonnyal érkezik – ahogy kétezer évvel ezelőtt megszületett Bethlehemben, és hódoltak neki a királyok, a rend és gondviselés isteni pálcái –, hódolunk neki mi is; és csodálták a pásztorok, az éjjel-nappali munkával elfoglaltak, szabadulásra és szép életre sóvárgók – csodáljuk mi is; és eljöttek ámulni az angyalok is, megnyíltak az egek és végighatott a világon a mennyei ének: dicsőség Istennek, békesség az embernek! – így fogunk majd énekelni karácsony éjjelén mi is.
Mert a mi békességünk Isten dicsőségébe van elrejtve – engedd hát felragyogni ezt a dicsőséget, legfőképpen önmagadon! A mi boldogságunk az Isten hűségének függvénye – engedd hát a hűséges Istent cselelekedni, és légy hozzá hű mindhalálig! A mi gyógyulásunk Krisztus engedelmességének titka – szeresd hát őt engedelmes szívvel: szeresd az igazságot, gyűlöld a hamisságot! A mi szabadulásunk Krisztus kegyelmén alapszik – fogadd el hálás szívvel az ingyen felajánlott kegyelmet, légy bátor szívvel Isten gyermeke! A mi életünk az ő szeretetébe – áldozatába és feltámadásába – van belefoglalva. Tudd hát, hogy neked itt, a mulandóban is mindig az örökkévalóval van dolgod. Reméld úgy azt, ami örökké megmarad, hogy a múlhatatlan erőiből élsz, itt a mulandóban is! Sok rendben és sokféleképpen szólott az Isten, és szólott, ím, legvégül mindarról, ami végleg érvényes: szólott Krisztus által. Sok rendben és sokféleképpen remél az ember: jól és jót igazán akkor remél, ha Krisztusban remél. Boldog ádventet!

Imádkozzunk: Mennyei Atyánk a Krisztus Jézus által! Eléd hozzuk a betegeket, gyógyítsd őket. Eléd hozzuk a gyógyítókat, erősítsd és óvd meg őket. Eléd hozzuk azokat, akik biztonságunkért fáradoznak, adj nekik bölcs döntéseket. Eléd hozzuk azokat, akik úton vannak, mert szolgálatot teljesítenek érdekünkben, őrizd meg őket. Eléd hozzuk családtagjainkat, barátainkat, népünket és a világ népeit, hárítsd el tőlünk a rosszat, hozz számunkra reményt, szabadíts meg a halál torkából. Krisztusért kérünk, hallgass meg, könyörülj rajtunk. Ajándékozz meg jó reménységgel, szilárd hittel, tevékeny szeretettel. Áldd meg ádventünket! Ámen