Országgyűlés Sikemben

Sánta Ibolya
2014. augusztus 20.

Lekció: Józsué könyve 24. rész 1-3. és 13-28. versek

Imádkozzunk! Kegyelmes Istenünk, magasztalunk téged azért, amiért mindig is idejövünk: hogy téged ünnepeljünk, teremtő és megváltó művedért hálát adva. Magasztalunk azért, amiért erre gyakran okunk van: a gondviselésről tanúskodó hétköznapokért, a tapasztalt csodákért, igédért. Ezekről el nem feledkezve mégis most azért áldunk téged, amiért ez a nap hozott eléd: hogy országot adtál, jövőt készítettél; hogy kenyeret adtál, a szűkös időkön átsegítettél. Add Szentlelkedet, hogy ezekről igéd üzenetét jól értsük meg és jól őrizzük meg! Jézus nevében kérünk, hallgass meg minket! Ámen.

Textus: “Most azért az URat féljétek, és őt szolgáljátok tökéletesen és igazán. Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, meg Egyiptomban, és az URat szolgáljátok! De ha nem tetszik nektek, hogy hogy az URat szolgáljátok, válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni (?) De én és az én házam népe az URat szolgáljuk! Erre válaszolt a nép, és ezt mondta: Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az URat, és más isteneket szolgáljunk! A mi Istenünk az ÚR! (?) Mi is az URat akarjuk szolgálni. Bizony, ő a mi Istenünk!” (Józsué könyve 24. rész 14-18. versek)

Kedves Testvérek!

Aug. 20. az új kenyérért való hálaadás mellett az államalapítás ünnepe is. Sőt, eredetileg az új kenyér ünnepét egy hónappal előbb tartották, csak mára egy napra került a kettő. Az aratás ünnepét a Szentírásban is megtalálhatjuk: még egy hónappal korábban tartották, pünkösdkor. Érdekes, hogy a pünkösd a mi aug. 20-hoz hasonlóan a zsidóknál is kettős ünnep, mégpedig kb. épp abban a két jellegben, amiben a mi 20-ánk is: hálaadás az aratásért, és egyúttal emlékezés a Sínai-hegyi törvényadásra. Tehát mindkét ünnepen kenyér és jogi konstitúciók. Az Újszövetségben pedig, tudjuk, még egy harmadik, számunkra legfontosabb esemény ünnepe lett pünkösd: a Szentlélek kiáradásáé.

A magyar nemzeti ünnepek között aug. 20. a legrégibb, hiszen az állami lét kialakulását, megpecsételését ünnepeljük benne. Valami hasonló történt a bibliai történetben: vége a harcoknak, a honfoglaló küzdelmeknek, és el kell dőlnie a jövőnek: milyen irányba megyünk? Miben érvényes ma ez a nagyon régi történet, mire tant minket?

A fejezet néhány száz éve azt a címet kapta, hogy Józsué beszéde a sikemi országgyűlésen. Valóban, ha a külső formát nézzük, ilyesmiről van szó: Józsué összegyűjtötte Izráel minden törzsét Sikembe, egybehívta véneit, családfőit, bíróit és elöljáróit. A nép képviselői, azok, akik bármilyen vonatkozásban döntési joggal rendelkeznek, ott vannak. De lehet, hogy mai fogalmaink szerint szerencsésebb lenne nemzetgyűlésről beszélni, mert egész tágkörű a részvétel: az egész népnek szól a meghívás. Akárhogy is, az világos, hogy a jövő szempontjából tétje van az összegyülekezésnek, a meghozandó döntéseknek.

Illetve pontosan arra kell figyelnünk, hogy csak egyetlen döntést kell hozni! Mert ennek az ország- vagy nemzetgyűlésnek egyetlen ?napirendi pontja? van. És éppen ez az, amire figyelnünk kell! Mert végülis ennek a népnek a történetében egy olyan ponton vagyunk, ami akár sok egyéb, fontos, gyakorlati kérdést is aktuálissá tehetne.  Több százados vágy, ígéret ért célba: Ábrahámnak tett ígéretet az Úr, hogy országot ad neki, ill. utódainak. Azóta mennyi nehézség, fordulat, mennyi küzdelem történt már: reményteljes és reménytelen történelmi helyzetek váltakoztak az egyiptomi fogságtól a pusztai vándorlás nélkülözésein át a különféle kisebb-nagyobb fegyveres harcokig! Mindezeket Józsué fel is sorolja megnyitó beszédében. Utal a honfoglalás harcaira is. És most végre célba ért ez a nép, földje van, az ígért országban kellően megvetette a lábát, át kellene hát tekinteni a következő lépéseket.

Pl. a honvédelem dolgát. Hiszen a bibliai leírásból, a határok fölsorolásából is kiderül, hogy maradtak még olyan területek, amelyeket el kell foglalni, és az eddig elfoglaltakat is meg kell védeni. Fontos kérdés lehetne továbbá a mezőgazdaság és a kereskedelem. Hiszen a kereskedelmi kapcsolatok abban a korban is éppoly jelentőséggel bírtak egy nép életében, mint ma, és ugyanúgy meghatározták a politikai kapcsolatokat is. A bírókkal, akiket szintén egybehívott Józsué, külön bizottságban lehetett volna tárgyalni az új helyzetben alkalmazandó törvényekről.

Tudjuk, hogy a zsidó nép honfoglalása egészen más körülmények között történt, mint a mai életünk, és hogy nem szabad régi korokba visszavetíteni későbbi korok követelményeit. Ezért említettük csak ezt a három fontos területet, amelyek minden korban, minden közösség előtt valamilyen formában feladatként állnak: a védelem, a gazdaság és az igazságszolgáltatás területeit. És mégis, Józsué ezeket nem hozza szóba. Nem ezeket hozza szóba! Egy, mindent megelőző kérdést tesz föl: akarjátok-e az Urat szolgálni? Pontosabban: az Urat akarjátok szolgálni vagy más isteneket?

A legfőbb kérdés tehát szellemi természetű, mondjuk így: értékválasztás. Nem pragmatikus, gyakorlati programokon, hanem a szellemi irányultságon múlik a jövő ? ez az állásfoglalás bontakozik ki előttünk! Pedig Józsué nem volt próféta, mint a nép vezetésében nagy elődje, Mózes, és nagy utódja, Sámuel, akiknek ?hivatalból? ilyen lelki kérdésekkel is kell foglalkozniuk. De nem volt valami élhetetlen, álmodozó alak sem, aki a józan realitástok helyett ilyen kérdésekkel kockáztatja a jövőt. Kiváló hadvezér volt ? s ha valamihez jó stratégiai, gyakorlati érzék kell, ehhez az kell! Mert a bibliai történetekből kitűnik, hogy az, hogy ha az Úr a mindennapokban vagy harcaikban elhívottak által vezet egy népet, az nem azt jelenti, hogy ezek a megbízott emberei, mint Mózes vagy Józsué csupán bábok lennének, akik kívülről nézik, mi történik, s akiknek ne kellene latba vetniük minden képességüket! S Józsué Mózes mellett éppen elég tapasztalatot szerzett arról, hogy mit, milyen kemény helyzeteket jelent egy népért felelősséget vállalni. Pontosan tudja tehát, hogy mekkora a tét, hogy miről is döntenek!

És mégis, vagy éppen ezért csak egy dolgot kell eldönteni szerinte: kit szolgál a nép, milyen istent? Elég széles palettát kínál: a folyamon túli istenektől ? itt arra a vidékre utal, ahonnan Ábrahám elindult ? a mostani helyükig, az addig ott élő, ill. a környező népek isteneiig. És itt nemcsak arról van szó, ahogyan mi értenénk, hogy az élő Isten és az élettelen bálványok között kell választani! Ezek az istenek valóságos istenek voltak a kor emberei számára. Itt nemcsak isten-választásról van szó, hanem tényleg értékválasztásról: ti. a termékenység-istenek, akiket választásra kínál Józsué, a biztos megélhetés, a gazdagság ? ahogyan mi mondjuk, éppen a mai napra illő szóval: a kenyér ? istenei voltak! A nép azt tapasztalta, hogy az ő Istenük jó a harcokban, de pl. 40 éven át igencsak próbára tette őket a pusztában, éppen a kenyér dolgában! Nagyon csábító, sőt logikus lett volna istent váltani! Nem véletlenül teszi föl ezt a kérdést Józsué!

Ezen a ponton ebben a történetben összeér aug. 20. kétféle tartalma: egy ország létrejöttének, irányának megpecsételése és a kenyér ügye. Nem vitás, hogy ez az utóbbi is nagyon fontos. A Mi Atyánk-imában az Istenről szóló kérések után az emberről szólók között az első helyen van. Igen, épp ez a fontos: az Istenről szóló kérések után van az első helyen! A választás, amit a népnek meg kellett hozni, tehát nem az volt, hogy vagy Isten, vagy kenyér. Hanem az, hogy melyik áll első helyen! Ha a folyamon túli, az egyiptomi vagy az emóriak isteneit választják, azzal azt válaszolják: számukra a kenyér áll az első helyen. Ha az élő Istent választják, azzal azt mondják: Istené az első hely.

Ez a választás, hogy mi, ill. ki áll az első helyen, mindig is fennáll. A mai napig! Úgy is megfogalmazhatjuk: valami áll az első helyen, vagy valaki? De a választás, a csábítás, hogy a kenyér legyen az első, mindig fennáll. Ma is. Egész mai világunk éppen annak a betege, hogy a kenyér ? tehát a megélhetés, a pénz: mert ma már nem is kenyérben gondolkodunk, ha a megélhetésről gondolkodunk, hanem pénzben ? került az első helyre. Újra hangsúlyozzuk, hogy nem abban kell választani, hogy vagy Isten, vagy kenyér, hanem abban, hogy melyik áll az első helyen. Ma európai léptékben is, már kimondva is, ehhez közelít a kérdés: a pénz, a piac ? a pénzpiac ? törvényszerűségei, vagy a keresztény elvek segítenek a jobb jövő elérésében? Az a kérdés, amit Józsué föltett a népnek, ennyire nem elvi, elvont, ennyire nem valami idealista, valami lelki luxusnak számító, vallási álmodozó által föltett kérdés! Hanem húsba-, vagy inkább kenyérbe-vágó kérdés!

Persze ma keresztény értékekről, azaz szellemi értékekről esik szó, nem arról, amit Józsué kínál választásként: ha nem tetszik nektek, hogy az Urat szolgáljátok, válasszatok mást. Józsué tehát azt mondja, hogy a választás az élő Istenre vonatkozik ? és ez jóval több, mint értékekről beszélni! És legalább nekünk, keresztényeknek ezt nem szabad szem elől tévesztenünk: biztosan jobb a bibliai elvek szerint szervezett élet, mint a pusztán materiális-gazdasági szempontok szerint szervezett élet, de van ennél több és jobb! Az, amikor az élő Istenbe vetett hit a vezetők személyes hitvallásává válik, ahogyan Józsué mondja: én és az én házam népe az Urat szolgáljuk, és biztosan jobb egy olyan ország élete, ahol a nép is úgy tud dönteni, ahogy itt halljuk: távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat, és más isteneket szolgáljunk! A mi Istenünk az Úr! Hozzátéve természetesen, hogy ezzel akkor lesz jobb egy ország sorsa, ha nemcsak szó marad, hanem hiteles döntések születnek ebből.

Az, hogy valami hasonló történjen ma is, Magyarországon is, mint ott Sikemben, amikor vezetők és nép együtt az Úr mellett köteleződött el, nem tűnik túl modern vagy lehetséges dolognak. Végtére is ma más világ van, dúl a szekularizáció, az elvilágiasodás, más a történelmi helyzet, demokráciában élünk. De gondoljuk meg: Jézus missziói parancsa népekre szól. Nem azt mondja, hogy tegyetek tanítvánnyá minden embert; Jézus azt mondja, tegyetek tanítvánnyá minden népet! Ám nekünk éppen a mai ünnep meghatározó alakjához, István királyhoz kétes dolgok is fűződnek: hogy ez erőszakkal, fegyverrel történt. Eltekintve azonban attól, hogy ténylegesen mennyire történt így, hiszen a honfoglaló magyarok már jóval korábban találkoztak a kereszténységgel és jórészt követői is lettek, figyeljünk a történetre! Mert meglepően, általános elképzeléseinktől eltérően, Józsué nem teszi kötelezővé az Úr melletti döntést! Azt világossá teszi, hogy ez a helyes, és hogy maga mindenképpen így dönt: az URat féljétek, és őt szolgáljátok tökéletesen és igazán; én és az én házam népe az URat szolgáljuk! De a többiek számára, vezetők és az egész nép számára önkéntes választást kínál: ha nem tetszik nektek, hogy hogy az URat szolgáljátok, válasszatok, kit akartok szolgálni.  

Szabad elköteleződés ? ez abban a helyzetben, ott szinte hűtlenségnek számít, hiszen ez a nép le van kötelezve Istennek! Ő adta az ígéretet az országra, ő szabadította ki őket Egyiptomból, ő segítette őket a honfoglalás harcaiban, tehát mindent neki köszönhetnek! Ebből egyetlen logikus és erköcsileg is kötelező választás adódik: tessék ezt az Istent választani! Mégis Józsué hallatlan nagyvonalúsággal, bölcsességgel és kockázatvállalással szabad, önkéntes, személyes döntéseken alapuló közösségi döntésre ad lehetőséget! Páratlan minta és modell ez! És nagyon modernnek érezzük, alig hisszük, el, hogy hozzávetőleg 3200 évvel ezelőtt történt mindez így! De így történt. És ez az út, így, ma is teljesen érvényes! 

Így kapcsolódik egybe a mai napon az ország és népe dolga, jövője, a kenyérért való hála, az Isten népe szabad elköteleződése és az egyház missziói küldetése az egész néphez. Talán úgy gondoljuk, ezek többnyire úgyis a fejünk fölött dőlnek el, túl nagy dolgok nekünk. De Isten mindig nagy dolgokba vágja a fejszéjét, és tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy ebben csak néhányakat bíz meg feladattal. Neki mindig az egésszel van dolga, mindig mindenkire számít a maga helyén. Ezért a mai igéből nemcsak az az üzenet ér el minket, amit Józsué önmagára nézve vallott: én és a házam népe az Urat szolgáljuk ? mi ugyan ki mást is szolgálnánk? ?, hanem az az üzenet is érvényes, hogy közösségként, az egész népet reprezentálva mondjuk ki mint jelenlevők: Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat! A mi Istenünk az ÚR! Mi is az URat akarjuk szolgálni. Bizony, ő a mi Istenünk! Ámen.

 

Mennyei Atyánk, Istenünk, köszönjük, hogy amint kezdetben a káoszból szép renddel bontakozott ki a külső világ, úgy a belső dolgokban is világos rend és egymásután van: mindenekfölött te vagy az első. Ez ad minden másnak biztonságot, amivel körülveszel bennünket: próbáknak és adományoknak, feladatoknak és csodáknak. Köszönjük ezt az egészséges és egészségessé tevő rendet. Tarts meg ebben a világos látásban, adj bölcsességet, amikor pillanatok szorításában kell eszerint döntenünk!

Könyörgünk népünkért! Könyörgünk Lelked kiáradásáért, mert hisszük, hogy Jézus küldése ma is népekhez szól.

Eléd hozzuk a világ bajait: a háborúkat, az életveszélyt, üldözést szenvedő embertársainkat, különösen keresztény hittestvéreinket! Add Lelkedet a döntéshozóknak! Hisszük, hogy ma is képes vagy és akarsz is e világ fölött uralkodni! Ámen.