Azt mindenki szereti, ha a keresztények jót tesznek. Annyi probléma van a világon, legalább ennyivel legyen kevesebb. És hát végülis ez a dolguk. De arról ne beszéljenek, hogy kinek a nevében tették! A jó cselekedet, az erkölcs közügy. De a hit-tan, a hittan, az evangélium magánügy. Ha a keresztény hitre kívülről rátekintenek, feltétlenül az erkölcsnek van prioritása. A hittani része másodlagos vagy sokadlagos, vagy nem is fontos. De a keresztény hiten belül, a mi számunkra, épp ellenkezőleg van és kell lennie: a hit tartalma áll első helyen! Még csak nem is egyforma a státusza a hitnek és az erkölcsnek, hanem az egyik az ok, a másik a következmény. Egyik a fa, a másik a gyümölcs.

Sánta Ibolya
2023. szeptember 3.

Lekció: Apostolok cselekedetei 4. rész 1-12 versei

Textus: “Nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.” (Apostolok cselekedetei 4. rész 12. vers)

Kedves Testvérek!
Ennek a rövidke történetnek, amit hallottunk, az az előzménye, hogy Péter és János felmegy a templomba a délutáni imádkozás idejére. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy odajártak abba a templomba, ahol Jézus szétütött a korbácsával a rabló kereskedők között, és ahol az volt a vezető, aki Jézust halálra ítéltette Pilátussal. Ebbe a templomba mentek, mert Istenhez mentek, nem emberekhez. S az egyik különösen szép kapun, az úgynevezett Ékes kapun akartak belépni, ahol mint rendesen, ott ült ez a koldus, akiről Péter említést tesz a beszédében. Az előzmény során mondja Péter az ismert szavakat: „Aranyam és ezüstöm nincs, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj!” Ez az ember meggyógyul Jézus erejéből. Megint csak zárójelben jegyzem meg, hogy vége a kolduséletnek, de most már kezdődik a munkás élet! Szép, ami vele történt, de ára van, jó ára van, de ára van. Akármennyire idős embernek számított ez az ember, akkor munkás évek kezdődtek számára. Viszont az örömmámor első perceiben, azt olvassuk, hogy ugrándozik, mert nemcsak egészséges lett, hanem végre ő is bemehet a templomba, ez ugyanis a fogyatékkal élőknek tilos volt. Ő is odamegy dicsérni az Istent, ahol szét kellett ütni a kereskedők között, s amelynek a vezetősége halálra ítélte Jézust, azt a Jézust, akinek a neve által, akinek az erejéből ő meggyógyult. De most végre dicsérheti Istent. Az udvarban, a templomudvarban, az oszlopcsarnokban levők összeszaladnak a csoda láttán, Péter pedig világossá teszi a számukra, hogy mi is történt. Hogy tudniillik nem az ő zsenialitásuk, az ő és János zsenialitása vagy kegyessége a gyógyulás titka, hanem a megfeszített és feltámadott Jézus Krisztus ereje! Ezt a prédikációt félbeszakítják a rendfenntartó és vallási erők, a papok, a templomőrség parancsnoka. Itt léptünk be a történetbe a felolvasott részben, amely majd folytatódik is a bírósági tárgyalás részletesebb leírásával és azzal, hogy a két tanítványt szabadon bocsátják.
De közben itt, ebben a kicsi, mai szeletkében, a mai történetben elhangzik egy kulcskijelentés: „Nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnék.” Ennek a kulcskijelentésnek a tartalmáról, amely a legfontosabb üzenete is, már többször beszéltünk, de Péternek ez a direkt és nagyon kategorikus megfogalmazása egy új megközelítést és egy újbóli ismétlést tesz lehetővé. Nincs más név, nem adatott az egész ég alatt más név, csak Jézus Krisztusé, aki által üdvözülhetnénk! Jézus Krisztus személyének a középpontja, az ő munkájának tartalma, célja az üdvösség. Az ő munkája és hatása nem csupán túlnyúlik a földi életen is, hanem ez a földi életen túli lehetőség az elsődleges célja és értelme a szolgálatának, hogy akik hisznek benne, azoknak örök életük legyen. Meghalt értük, hogy magára vegye bűneik terhét, és feltámadott, hogy örökre vele éljenek közösségben. Ez az evangélium. Ez a hit tana. Az evangélium elsősorban hit-tan, hittan, nem erkölcstan. Az iskolában választható tantárgy nagyon pontosan van megnevezve: hit- és erkölcstan. Lelkészhallgatók egy kicsit más megnevezéssel, de hasonlóan tanulnak dogmatikát és etikát. Első a dogmatika, a hit tartalma, és elválaszthatatlan ugyan, de mégiscsak következmény az életforma, az etika. A kettő sorrendje nem cserélhető föl. Az egyik az alap, a másik a következmény. Az erkölcsnek következnie kell a keresztény hitből, de az erkölcsből nem következik a keresztény hit. A keresztény hitből feltétlenül következnie kell az erkölcsnek, de az erkölcsből egyáltalán nem következik feltétlenül a keresztény hit!
Itt áll a történetben és a templomi bíróság előtt ez a meggyógyított sánta ember. Senkinek nem az ellen van kifogása, hogy meggyógyult. Péter és János jót tettek vele, ez nem is kérdés. A jócselekedet ellen nincs kifogás. Nem az okoz botrányt. Tehát a történet erkölcsi részével nincs probléma. A hitbeli, a hittani részével van: „Bosszankodtak ugyanis azon, hogy tanítják a népet és azt hirdetik, hogy Jézus által van feltámadás a halálból.” Nem azon bosszankodtak, hogy a sánta ép lett, hanem hogy ez a feltámadott Jézus Krisztus erejéből történt. Azt mindenki szereti, ha a keresztények jót tesznek. Annyi probléma van a világon, legalább ennyivel legyen kevesebb. És hát végülis ez a dolguk. De arról ne beszéljenek, hogy kinek a nevében tették! A jó cselekedet, az erkölcs közügy. De a hit-tan, a hittan, az evangélium magánügy. Ha a keresztény hitre kívülről rátekintenek, feltétlenül az erkölcsnek van prioritása. A hittani része másodlagos vagy sokadlagos, vagy nem is fontos. De a keresztény hiten belül, a mi számunkra, épp ellenkezőleg van és kell lennie: a hit tartalma áll első helyen! Még csak nem is egyforma a státusza a hitnek és az erkölcsnek, hanem az egyik az ok, a másik a következmény. Egyik a fa, a másik a gyümölcs.
Miért beszélünk erről ilyen hosszan ilyen sokat? Hogy minél világosabban lássunk, és ne higgyük el, hogy a mi terünk a világban csupán a jótékonyság! Hogy jelenlétünk csak annyiban jogos, igazolt és elfogadható, amennyiben valami erkölcsi jó cselekedettel igazoljuk. Mert Jézus nem azt mondta, hogy tegyetek tanítvánnyá minden népet, tanítva őket minden jóra és szépre, emberségességre, hanem azt, hogy tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek a nevében! Ez egy vallási aktus, ez egy hitbeli küldetés, mert az ő elsődleges célja az üdvösség Isten országában, nem csupán egy erkölcsös élet a Földön.
A második, amit észre kell vennünk és meg kell szívlelnünk ebből a kulcsmondatból: „nincs üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk”, hogy ez bármilyen kategorikus és kizárólagos kijelentés, mégsem egy elhirtelenkedett, Péterre jellemző mondat. Ellenkezőleg, azt olvassuk, hogy „középre állították és vallatták őket: Milyen hatalommal, kinek a nevében tettétek ezt? Ekkor Péter, megtelve Szentlélekkel, szólt tovább hozzájuk”. Tehát itt nem is Péter beszél, hanem a Szentlélek! Az történt ugye, ami a nevezetes hitvallásnál: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”. Erre Jézus maga mondja, hogy „boldog vagy Simon, Jóna – galamb, azaz a Szentlélek – fia, mert nem test és vér – nem a te indulataid és hirtelenkedésed mondatja ezt veled –, hanem az én Atyám jelentette ki ezt neked”. Itt nem az a Péter beszél, aki gyakran szélsőséges kijelentésekre ragadtatta magát. Rögtön az előbbi hitvallás után jött a belőle fakadó okoskodás, hogy mentsen Uram, Isten nem történhet meg veled, hogy emberek kezébe kerülsz és meghalsz! Itt a bírói testület előtt pedig pont ezt hirdeti: ti megfeszítettétek, de Isten feltámasztotta! Itt nem az a Péter beszél, aki először a lábát sem engedi megmosni, aztán a fejét is akarja, vagy aki a többieket is előrángatja, hogy rögtön maga mögé utasíthassa őket: ha mindenki megtagad téged, én akkor sem! Aztán ő lesz az egyetlen, aki tényleg és kifejezetten megtagadta Jézust. A pünkösdi Szentlélek-áradás hihetetlenül átformálja őt. Jól felépített, ószövetségi írásbeli idézetekkel, érvekkel alátámasztott prédikációk sorát mondja el. Ilyen kitételekkel például az előző részben: „Most már tudom, hogy tudatlanságból cselekedtetek”, amikor megfeszítettétek Jézust. Hát ez nem péteri meglátás! Mintha nem is ő lenne! Egyébként a bíróság tagjai a maguk szempontjából szintén érzékelik ezt a furcsaságot, ami ebben az emberben van: a történet úgy folytatódik, hogy „mikor látták, milyen bátran beszél Péter és János, és felfogták, hogy írástudatlan, iskolázatlan emberek elcsodálkoztak. Fel is ismerték őket, hogy Jézussal voltak”. Csodálkoznak, hogy egy egyszerű ember úgy beszél, ahogyan Péter tette. Ez a nem pillanatnyi indulat által, hanem a Lélek által vezetett Péter hirdeti, hogy nincs más név az ég alatt! Ez azt jelenti, hogy az egész világon, az egész teremtettségben csak Jézus neve az, amely üdvösséget ad. A ’nincs más név, nem adatott más név’ megfogalmazás az akkori kifejezésmódban nem csupán a nevet jelenti, hanem a név által jelölt személyt. Tehát a tartalma ennek a hitvallásnak az, hogy nincs senki, nem adott Isten senki mást, aki által üdvözülni lehet, csak Jézus Krisztust.
Minden spekulációt és filozofálgatást arról, hogy más vallások, hitrendszerek is „lényegében” ezt akarják, ezt kínálják, porig rombol ez a kategorikus mondat. Hiszen Péter ezt éppen egy vallással vitatkozva, egy vallással szemben, a zsidó vallással szemben mondja! Illetve nem is ő mondja, hanem a Szentlélek! És nem érthetjük másként ezt az igei részt – pedig nagy kísértés, pláne ma, hogy másképp értsük, de nem érthetjük másképpen –, mint ahogy maga Isten értette, aki Szentlelke által mondatta ki Péterrel, nem érthetjük másképpen, mint ahogy Péter maga értette, és nem érthetjük másképpen, mint ahogy egyébként az összes jelenlevő világosan értette: hogy ti. nincs más, aki által lehetne üdvösség, csak Jézus Krisztus. Ez semmiképpen nem jelenti azt, hogy a más hiten levőket kevesebbre becsüljük emberi mivoltukban. Már csak azért sem, mert Jézus nemcsak azért a pár tíz emberért halt meg a kereszten, akik már hittek benne, hanem a más hitet valló, görög, római isteneket tisztelő, vagy esetleg keleti kultuszokat követő katonákért is, és az ő Messiás voltát tagadó vezetőkért, honfitársaiért is. De éppen azért is halt meg, hogy ezekből – hogyan is mondta Péter? – a tudatlanságból fakadó hitképzetekből kiemeljen, megszabadítson és önmagához, mint egyetlen igazsághoz és egyetlen üdvözítőhöz hívjon!
És végül engedjenek meg a testvérek egy kicsit modernebb, talán lelkizősebb, szentimentálisabb gondolatot befejezésül a 12. vers kapcsán. Kétségtelen, hogy minden név érzéseket, képzeteket, tapasztalatokat idéz fel, emlékeket kelt bennünk. Már pusztán a hangsor, amit kimondunk, tetszhet vagy nem tetszhet. Egyszer azt mondta egy Zsuzsanna nevű barátnőm, hogy ő azért szereti a nevét, mert olyan jól tele van vele az ember szája. És ezzel párhuzamos vagy ezt megelőzi Ady ismert, híres, gyönyörű sora Istenről: nevednek számban jó íze van. Még mi is játszottunk lányok az én gyerekkoromban az iskolában olyat, hogy melyik a legszebb fiú név. Tamásban állapodtunk meg egyébként. Egy nevet be lehet sározni, le lehet rángatni, rongyolni, cincálni, de népszerűvé is lehet tenni. Unalmassá és avíttá is válhatnak nevek, de éppen divatossá is, ezért meg is figyelhetjük, hogy hogyan jön vissza hullámokban bizonyos nevek divatja, vagy éppen tűnik el. Mindez gyakran teljesen függetlenül egyébként attól a személytől, aki viseli őket.
Jézus neve abban a helyzetben, amikor Péter kifejezetten mint nevet említi nyomatékkal, ez a Jézus név ott gyűlöletes és lejáratott név volt. Főleg úgy, ahogyan Péter kimondta: a Jézushoz hozzátéve a Krisztust is. Hogy tudniillik a názáreti Jézus Krisztus neve által áll előttetek egészségesen ez az ember. Jézus Krisztus – ezt a nevet így, ahogy hangzik, sokan áldották és sokan átkozták kétezer év alatt. Sokan gúnyolták, sokan szégyellték, sokan megvallották, sokak számára a legszebb, legszentebb név. Sokan lejáratták, fölhasználták, sokan hűségükkel fényessé tették. Mit jelent nekünk ez a név? Tele van vele a szánk, vagy a szívünk? Szeretjük? Szép? Jó kimondani? Jó hallani? Esetleg úgy érezzük, túl sokat emlegetik és elhasználják, elrongyolják, de megőrizzük magunkban mindezek között kedvesnek, tisztának? Valaki egyszer énekbe is foglalta, milyen, micsoda, kicsoda neki ez a név. Ezzel az énekkel válaszoljunk az igehirdetésre a 794. dicséret első versszakával: Jézus, te égi szép, tündöklő fényű név. Ámen.