Arról van itt is szó, hogy nyakon csípem-e magamban a megbélyegzés indulatát, késztetését, mikor ítéletet alkotok, vagy engedek neki és akkor sodor? Mert nem az az igazi keresztény, akiben meg sem jelennek rossz dolgok, például az ítélkezés. Mindenkiben megjelennek. Tiszta, hibátlan keresztény nincs! Az az igazi keresztény, aki megtanulja és gyakorolja ezt a nyakon csípést.

Sánta Ibolya
2024. július 9.

Textus: “Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal fogtok megítéltetni; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek majd. Miért nézed a szálkát a testvéred szemében, a saját szemedben pedig még a gerendát sem veszed észre? Vagy hogyan mondhatod testvérednek: Hadd vegyem ki a szálkát a szemedből! – miközben ott a gerenda a saját szemedben? Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd testvéred szeméből a szálkát.” (Máté evangéliuma, 7. rész, 1-5. versei)

Kedves Testvérek, két hete olvassuk a Máté szerinti evangéliumból a Hegyi beszédet a Bibliaolvasó kalauzunk éves beosztása szerint, és még majdnem egy hét, mire a végére érünk. Mert Máté evangélista igen ügyesen és nagyon hatékonyan egy helyre gyűjtötte össze Jézusnak a nagyon gyakorlatias tanításait. Így azonban egy elég hosszú és tömény beszédsorozat olvasható az evangélium elején, ami tanácsokból, felszólításokból, és igen, bírálatokból áll. Valószínűleg ezért is lett a „hegyibeszéd” a közbeszédben a hosszú erkölcsprédikáció szinonimája vagy megjelölése, amikor valaki véget nem érően tudja taglalni a másik hibáit, az eseményeket, a környezetet, az egész világot kritizálni, azaz pont azt teszi, amit itt Jézus tilt: ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! De az előbb pont azt hallottuk, hogy a Hegyi beszéd maga, amit Jézus mond el, tele van bírálatokkal, ítéletekkel is! Jézus visszatérően emlegeti a képmutatókat, a pogányokat, mint negatív példákat, és a hallgatóit is csak néhány mondattal korábban kicsinyhitűnek nevezte. Nem is beszélve arról a részről, ami majd ezután jön, ahol kutyákról és disznókról beszél, teljesen világosan, mint emberekről vagy emberi mentalitás megjelenítőiről. Akkor most mi van? Jézus megteheti azt, azt teszi, amit a tanítványainak, a hallgatóinak megtilt? Hogy neki, a mesternek szabad, amit nekünk, mezei keresztényeknek nem? Azon az alapon, hogy ő Isten Fia, mi meg csak emberek vagyunk? Ám ez nagyon nem illik abba az összképbe, ami kirajzolódik róla az evangéliumokban, mert ő sehol nem beszél és nem cselekszik úgy, mint aki kiváltságos az emberekkel szemben! Ellenkezőleg, értük cselekszik, gyógyít, csodákat tesz értük, együttérző velük. Viszont akkor csak egy lehetőség van, egy magyarázat: meg kell keresnünk, hogy mit értett Jézus pontosan ez alatt, ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.
Már régen szívesen prédikáltam volna erről az igéről, ezért örülök, hogy pont ez van mára kirendelve. Persze mindenre nem kerülhet sor, de ma is több dolog van, amire figyelünk majd. Kezdjük azzal, hogy itt az eredeti bibliai kifejezés, a görög szó egyszerűen az ítéletalkotást jelenti, és elsősorban nem is a hétköznapi életben, hanem a bírói ítéletalkotást, amikor a bíró a döntésével helyrehozza az elrontott helyzetet, amikor helyreállítja az igazságot. Jézus anyanyelvén is, amit Máté görögül ad vissza, egy ilyen értelmű szó van. Tehát eredetileg egy teljesen jó, teljesen pozitív dolog az, amit Jézus itt ilyen figyelmeztetően állít elénk. De mint minden jó, ez is el tud romlani az ember szájában és szívében. Így lesz az ítéletalkotásból ítélgetés, és lesz sajnos nem ritkán az igazságos ítélkezésből igazságtalan ítélkezés. Másodszor azt kell itt figyelembe venni, amit említettünk is, hogy milyen következetesen beszél Jézus a hegyi beszédben a képmutatókról. Mindenki tudja, hogy itt a farizeusokra gondol, akik látványosságot csináltak a kegyességükből, nyilvánosan imádkoztak, nyilvánosan adakoztak, szerettek az első helyeken, a fő helyeken ülni, és mindenkit leszóltak – le-szóltak –, aki másképp hitt, másképp gondolkodott, másként élt, mint amit ők helyesnek tartottak. Megbélyegezték és tisztátalannak tartották őket. Mesterei voltak mások ítélgetésének és saját maguk fényezésének. Ráadásul Pál apostol személyes, saját farizeusi múltjára visszatekintő beszámolójából tudjuk, hogy mindezt gyakran a legjobb meggyőződéssel tették, Isten érdekében, hogy megmutassák az embereknek, hogy mi a helyes út, mi az, ami tetszik Istennek, hogy Istennek több híve legyen.
Amikor tehát Jézus itt azt mondja, hogy ne ítéljetek, akkor a szó elromlott értelmére gondol, a háttérben a farizeusok szélsőségesen negatív példájával: ne ítéljetek, ítélkezzetek, mint ahogyan ők teszik. Mert egyébként még az is lehet, hogy tényszerűen igazuk van. Jézus életében sem volt a népe kifogástalan, nem volt kifogástalan a hitéletük és a hitgyakorlatuk, de nem úgy lesz az ítéletalkotásból ítélkezés, hogy valaki csak ráfog a másikra valamit, ami nem is igaz. Igaz. Úgy lesz az ítéletalkotásból ítélkezés, hogy a lenézés és a megbélyegzés indulata vezeti! Egy nagyon világos bibliai példa erre az, amikor Jézust meghívja egy farizeus – megint egy farizeus! –, és beállít erre a lakomára egy bűnös asszony. A bűnös asszony megnevezés teljesen világosan arról beszél, hogy ez az asszony parázna életet él. Az asszony sírva fakad, és közben a magával hozott illatos olajjal, ami nagyon értékes volt, és amit ugye nem tiszta munkával szerzett meg, megkenegeti Jézus lábát. A farizeus pedig ezt gondolja: ha Jézus próféta volna, tudná, ki és miféle ez, aki hozzáér, hogy ez egy bűnös nő. A farizeusnak igaza volt. Igen, ez egy bűnös nő volt. A következő beszélgetésben ezt Jézus sem vitatja, de az indulat, amivel a farizeus ezt a tényt kezelte, az tette az ítéletalkotását ítélkezéssé: ’ki és miféle ez’? Nagyon jó a fordítás: ’ki és miféle ez’, aki hozzáér Jézushoz?! A farizeus annyira tele volt önmaga különb voltának a tudatával, hogy nem vette figyelembe, hogy ez az asszony sír Jézus lábánál a maga bűnös élete miatt. Jézus ítéletet alkot: bűneid bocsánatot nyertek, mondja az asszonynak, tehát voltak vétkeid, de ezt tudod, és ezért bocsánatot nyertél, a farizeus pedig ítélkezett: ki és miféle ez? Az indulatban van a különbség, amivel ketten nézik ezt az asszonyt. Az indulatban van az, ami helyes, illetve helytelen. Erről beszél mai igénkben Jézus.
Eddig viszonylag kényelmes helyzetben voltunk, mert farizeusokról volt szó, mint az ítélkezés jellegzetes és negatív példáiról. De Jézus itt mégsem a farizeusokhoz beszél, hanem általában a hallgatóihoz! És őket óvja attól, hogy nehogy a farizeusokhoz hasonlóak legyenek. Annyira óvja őket ettől, annyira határozottan, hogy már csak az elvi feltételezésben, hogy ők a farizeusok útjára sodródnak az ítélkezésben, így szólítja fel őket: képmutató – képmutató! –, vedd ki előbb a saját szemedből a gerendát! Mert az a helyzet, hogy senki, senki nem mentes az ítélkezésnek a kísértésétől! Ez mindenkit kísért. Mindenkit kísért, de a kísértésben van egy nagyon jó dolog: az, hogy a kísértés csak kísértés. Még nem eldöntött helyzet. Még szabad vagyok arra, hogy dönthetek: engedek-e a kísértésnek vagy nem? Ez a Kain-történet klasszikus alaphelyzete. Azt mondja Isten Kainnak: ott leselkedik a bűn az ajtód előtt. Igen, ott a kísértés. De te uralkodjál rajta! Arról van itt is szó, hogy nyakon csípem-e magamban a megbélyegzés indulatát, késztetését, mikor ítéletet alkotok, vagy engedek neki és akkor sodor? Mert nem az az igazi keresztény, akiben meg sem jelennek rossz dolgok, például az ítélkezés. Mindenkiben megjelennek. Tiszta, hibátlan keresztény nincs! Az az igazi keresztény, aki megtanulja és gyakorolja ezt a nyakon csípést.
Mert egyébként, ahogy Kálvin is mondja, ez a legáltalánosabb betegség: „a legáltalánosabb betegség, hogy magával szemben mindenki elnéző, másokkal szemben azonban szigorú”. Azaz, ha nem nézünk mindig újra magunkba, éberen, akkor könnyen úgy kicsúszik, elfelejtődik, hogy hozzávetőleg minden emberi gyengeség bennünk is ugyanúgy megvan, mint másokban. És ha nem foglalkozunk velük, akkor ezek szépen csendben híznak. Szálkából gerendává lesznek. A „de jó neki!” kicsi lelki mozdulata emésztő, keserű irigységgé tud izmosodni. Vagy a „hát nekem is legyen már szavam” kicsi zöld hajtása, ha nem csípjük nyakon, a keserű rivalizálás szúrós bokrává terjeszkedik bennünk. És ha tele vagyunk ilyen sértettségekkel, ilyen érzékenységekkel, persze, hogy a másik ember legkisebb hibája is föltűnik és bosszant! És Kálvin erre is utal nagyon okosan, hogy nem akkorának fogjuk látni a másik hibáját, amekkora, hanem akkorának, amennyire bennünket bosszant, amennyire bennünket érzékenyen érint! Erről is szól a szálka és a gerenda képe.
De az a jó, hogy nem kell ebben a bozótosban, ebben a csapdában vergődnünk, esetleg egy életen át: vedd ki a szemedből a gerendát! Nehéz műtét, az biztos. Egyáltalán elismerni, hogy bennünk nagyravágyás, függőség vagy versengés van, és ezekkel szembeszállni és legyőzni, harcolni velük, nehéz. Ráadásul Jézus egyáltalán nem udvarol, mikor erről beszél, hanem fölszólít: képmutató, vedd ki, vedd ki azt a gerendát! És mégis nem jobb szabad és tiszta szívvel élni, mint mindezek martalékaként? Ám Jézus hozzáfűzi, hogy így tiszta látást nyerünk arra, hogy a magunkkal kapcsolatban szerzett tapasztalat alapján a másik szálkájához alázattal és lehetőleg értőn nyúljunk hozzá: vedd ki előbb a saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd Atyád fia szeméből a szálkát! Erről egyébként Jézus részletesebben is tanít később.
A ne ítéljetek felszólítás tehát nem a véleményalkotás tiltja meg, hanem azt a hajlamot, hogy a másik, a felebarát hibája, vétkei lenézést, leszólást váltsanak ki bennünk, és így gondolkodjunk, így beszéljünk vele, vagy netán beszéljünk róla a háta mögött. Miközben, ha jól ismerjük magunkat, akkor nagyon jól tudjuk, hogy mi sem vagyunk különbek. Sőt, ha tán más dolgokban is, de magunkban sokkal inkább rendet kell tenni. Különben még akár igazunk is lehet, Jézus szerint mégis mi leszünk a képmutatók.
Jézus így folytatja Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Erről már csak röviden beszélek, mert ebben a folytonos és fárasztó hőségben csak rövid igehirdetésnek van helye. A ’hogy ne ítéltessetek’, semmiképpen nem azt jelenti, hogy ne szólj szám, nem fáj fejem! Nem emberekről van itt szó, hogy én nem ítélgetem őket, mert ha csendben maradok, akkor nyugton hagynak és engem sem kritizálnak. Ellenkezőleg, az lenne a képmutatás, ha elvtelenül akkor sem szólnék, amikor szükséges, csakhogy megóvjam magam a kellemetlenségektől. Jézus ugyanis pont az ilyen leleplező beszédek miatt, az ilyen nagyon határozott, leleplező beszédei miatt szinte folyamatos támadásnak tette ki magát. A ’hogy ne ítéltessetek’ megfogalmazás Istenre mutat, az ő ítéletére! A tét tehát, hogy miért is ne ítélkezzünk, sokkal nagyobb annál, mint hogy esetleg emberektől milyen kellemetlenséget kell elszenvednünk. Isten fog aszerint ítélni, ahogyan mi ítélünk!
Ez nem valami szép dolog Istentől… De tőlünk sem szép dolog az ítélkezés! És ha mi azt várjuk, hogy legyen már megértő velünk és megbocsátó, akkor semmi probléma, egyetértünk, ő is pont ezt várja tőlünk: legyünk megértők és megbocsátók a másik emberrel, a felebarátunkkal! Mert ahogyan Jézusnak nincs kiváltsága velünk szemben azért, mert ő Isten Fia, nincs kiváltsága velünk szemben, hogy itt valami olyat engedne meg magának, amit nekünk tilt – hallottuk, hogy nem erről van szó –, ugyanúgy nekünk sincs kiváltságunk Istennel szemben, hogy mi mégiscsak emberek vagyunk, ő meg mégis Isten, legyen hát már nagyvonalúbb! Persze Isten ezerszer nagyvonalúbb és könyörületesebb, mint mi, de ez az ő szuverén bölcsességén és szeretetén alapul! Jézus itt a leghatározottabban óv minket attól, hogy ezt mi az ő erkölcsi kötelességének tartsuk, vagy hogy a vétkeink, itt konkrétan az ítélkezéseink tekintetében erre alapozzunk, pestiesen szólva erre bazírozzunk, hogy Isten ezerszer megbocsátóbb, mint mi! Nem, Jézus világosan beszél: ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek, mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek. Ámen.

Imádkozzunk!
A Urunk, Jézus Krisztus, köszönünk minden szót, amivel növeltél minket, még ha tán nehéz is volt az a szó. Sok ítélkezés és sok elhallgatás van ebben a világban és köztük a mi mindennapjainkban is. Kérjük, segíts, hogy épp olyan könnyen felismerjük azt, amin nekünk kell változtatni, mint amilyen könnyen felismerjük, hogy miben kellene változnia a másiknak.
Kérünk, Istenünk, a félreértésekben szenvedőkért, kérünk a betegekért. Kérünk a magányosakért, akár gyermekekről, akár felnőttekről, idősekről van szó. Kérünk a pihenésüket töltőkért és kérünk a most is munkában fáradókért. Ámen.