Közénk, hozzánk, értünk

A világosság felragyogott a sötétségben. De ez nem olyan, mint amikor a hajnal közeledik, és sejtelmesen dereng valami a sötétségen túlról, hanem olyan ez, mint amikor beárad, bezúdul a fény egy sötét helységbe. Sokak élménye, mikor egy sötét padlást járva, feltolnak egy cserepet és a beáradó fény betölt mindent, és, igen, minden látható lesz – a szerkezetek, az egész tér, ahol vagyunk, és mi magunk is.

dr. Bogárdi Szabó István
2020. december 25. karácsony

Textus: “Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge. Ez kezdetben az Istennél vala. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága…
És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal. János bizonyságot tett ő róla, és kiáltott, mondván: Ez vala, akiről mondám: Aki utánam jő, előttem lett, mert előbb volt nálamnál. És az ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért. Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett. Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt.”
(János evangéliuma 1. rész 1-4 és 14-18. versei)

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

Pár napja, amikor azt latolgattuk, vajon hogyan fogunk most, a vírusjárvány idején a szigorú korlátozások között, és a betegség miatti félelmektől áthatva ünnepelni, és vajon mi marad meg számunkra az ünneplés megszokott elemeiből és kellékeiből, valaki sóhajtva megjegyezte: nehéz lesz karácsonyt tartani karácsonyt nélkül! Aztán megtoldotta: nehéz lesz ünnepet tartani család nélkül, együttlét nélkül, szentesti áhítat nélkül!
Figyeljük meg jól ezt a szót: nem a vásári nyüzsgést hiányolta, nem az elmaradt petárdázást fájlalta, nem az ünneplés legújabbkori, divatos kellékei után epekedett, hanem az életünk és az ünneplésünk elemi feltételeit látta kiszakadni az ünnepből: a családot, az ölelést, az istentiszteleti sokadalmat. Ezek most megcsappantak. Bizony, tűnődhetünk, milyen is lett volna az a csodálatos betlehemi éjszaka, ha kijárási tilalom alá esnek az angyalok, és a jászolbölcsőhöz csak előzetes regisztrációval lehetett volna belépni, a háromkirályoknak pedig hosszasan el kellett volna időzniük egy jeruzsálemi karanténban?
Én is elgondoltam: milyen lenne az élet kenyér nélkül, és milyen lenne a boldogság szerelem nélkül, és milyen lenne a világ békesség nélkül, és milyen a világmindenség teremtő Ige nélkül? Milyen lenne az ember Krisztus nélkül? Egyáltalán élnénk-e kenyér nélkül, és tudnánk-e boldogok lenni, ha nem szerethetünk, és nem lenne-e végtelen, gyilkos harcmező az egész világ békesség nélkül, és lenne-e egyáltalán világegyetem teremtő Ige nélkül? Volna-e igaz ünnepe az embernek Isten nélkül?
Isten volt az Ige, mondja János apostol, és minden általa lett és nála nélkül semmi lett, ami lett, és az Igében volt az élet, és ez az isteni élet az emberek világossága… és az Ige testté lett. A teremtő eljött közénk, hozzánk és értünk. Közöttünk lakozott, mondja az evangélista. Vagyis, szó szerint fordítva: sátrat emelt közöttünk, lakozást vett közöttünk. Másképpen is leírja ezt az evangélista. Korábban azt mondja, hogy a világosság felragyogott a sötétségben. De ez nem olyan, mint amikor a hajnal közeledik, és sejtelmesen dereng valami a sötétségen túlról, hanem olyan ez, mint amikor beárad, bezúdul a fény egy sötét helységbe. Sokak élménye, mikor egy sötét padlást járva, feltolnak egy cserepet és a beáradó fény betölt mindent, és, igen, minden látható lesz – a szerkezetek, az egész tér, ahol vagyunk, és mi magunk is. Felragyog a világosság, és minden látható lesz: láthatod, hogy mi az egész világ elemi szabálya: láthatod, hogy kenyér nélkül nincs élet, de nemcsak kenyérrel él az ember; láthatod hogy szeretet nélkül nincs boldogság, de a boldogság mennyei gyökerű; láthatod, hogy békesség nélkül nem lakható a világ, de a békesség a Lélek gyümölcse! És látod? Az Ige által lett minden, ami lett!
Amikor azonban felragyog a világosság, láthatóvá lesz az Isten és az ember nagy drámája is. Az ember kiűzetett a Paradicsomból, mert Isten helyébe akart ülni. Az ember elszakadt az élet forrásától és ezért egész életén át lekötve tartja a halál. Az ember halhatatlanságra áhítozik, de rövid földi életét is pokoli gyötrelmek közt tölti. Az álmai az örökkévalóság felé invitálják az embert, de élete napjai oly gyorsan tovatűnnek, mint a hajnali pára. Az ember megkapta a teremtett világ minden bőségét, de puszta földet hagy maga után, amerre jár. Egyszóval, az ember elvesztegette az Istennél lakozás áldását. De Isten nem törődött bele, hogy nem lakozhat nála az ember, ezért közénk küldte Krisztusát, és sátrat vert, lakozást vett közöttünk – Krisztusban, egészen közöttünk. Isten nemcsak fenntartja e csodálatos világ valamennyi élet- és működési törvényét, mondjuk, nemcsak felhúzza évmillióként az óra-szerkezetet, és nemcsak beilleszt minket a világ szép rendjébe, hanem teljesen önmagában közénk jön, a mi törékeny, alig-alig mérhető időnkben. Az Ige testté lett! Ez azt jelenti, hogy Isten közénk jött és köztünk állította fel sátorát.
Az ember, tudjuk jól tapasztalatból, csak azért keresi az Istent folyton, mert a lázadása után elrejtőzött Isten elől, és mindmáig rejtőzködik is, hiába van tele a világ Isten-kereső lármával: elrejtőzünk ideológiákba, vallásokba, civilizációkba, és még a halálba is elrejtőznék Isten elől! De lám, Isten nem rejtőzik el az ember elől. Megláthatod, ha akarod. Meg kell látnod, mert világosság támadt, a sötétségben ragyog és múlik a sötétség. Meg kell látnod, mert Isten Jézus Krisztusban támasztott világosságot dicsősége felragyogtatására.
Hozzánk jött – ezt is jelenti az evangéliumi szó: az Ige testté lett. Így mondja ezt másutt az evangélista: az övéi közé jött…, vagyis az övéihez jött. Isten ígéreteket teljesített, amikor Krisztus megszületett. Visszahozom Jákób sátorát, mondja Jeremiás prófétával (Jer 10,20). Sátorok lakóivá teszlek újra, mondja népének Hóseással (12,9). Felállítom Dávid leomlott sátorát, üzeni Ámóssal (Ám 9,11), és mindezt így summázza be: végül Krisztus megjelent, mint a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül (Zsid 9,11). A régiek számára a sátor, különösen a szent sátor jelképezte, hogy földi zarándokutunk során Isten velük van szüntelen, lehajol hozzánk, irgalmas hozzánk, közel van hozzánk, keres minket, hogy áldást oszthasson. Vagyis nemcsak köztünk van, hanem velünk van. Immánuél, velünk az Isten! – ez a karácsony örök üzenete!
Isten ismer minket. Mondhatnám ezért így is: az ismerőseihez jön, vagyis az övéihez jön. És mindebben az Isten és ember drámájának egy másik dimenziója tárul fel. Éspedig az, hogy nem elegendő pusztán tudomásul vennünk, hogy az Ige által lett minden, ami lett. Ez a tény egyenest Istenhez hív! Számomra az a legbeszédesebb bizonyíték erre a feltétlen hívásra, hogy az ember nem tud közönyösen tudomást venni arról, hogy a világ Isten teremtménye. S valóban, ez vagy ámulatra készteti az embert, vagy tomboló haragra. Vagy az angyalokkal énekel dicső éneket az alkotónak, vagy acsarog, és a halott anyag alkalmi kombinációjának tartja a világot, sőt mindjárt, úgymond, jobb világot akar alkotni, szebbet is akar csiholni. Mit ne mondjak: önmegsemmisítő törvénybe akarja hozni, hogy Isten egyáltalán nem férfit és nőt teremtett. És mit ne mondjak, földre tapossa embertársát, mert csak a maga fajtáját tekinti kizárólagosan az Isten képmásának. És mit ne mondjak: nyáron telet akar, télen nyarat. Mit ne mondjak: ide-oda tologat népeket, országokat, sorsokat, mintha érdekes kaleidoszkóp lenne az egész világ! És amit ítéletként ró rá Isten (lásd, mit érsz magadban! – ahogy Madách tragédiájában halljuk), abból kötelező életrendet és világeszmét fabrikál, mondván: én csakis magamban érhetek valamit! Vagyis az ember nemcsak menekül és rejtőzik Isten elől, hanem lázad is ellene. Isten ismer minket, éppen ezért jön hozzánk! Tudja jól, kik vagyunk, és mire vagyunk képesek, és mire nem. És mindenben hasonlóvá lett hozzánk, kivéve a bűnt (Fil 2,7; Zsid 4,15), hogy megmentsen bennünket!
Értünk jött. Ézsaiás próféta így jövendölt erről: “Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!” (Ézs 9,6) Vajon, elég lenne karácsonyban, ha Isten kellő bizonyítékkal felragyogtatná minden bizonyítékát annak, hogy köztünk van, hogy van, hogy ő létezik, és ez elől nem rejtőzhetünk el? Vajon, elég lenne karácsonyban, ha Isten lecsillapítaná nyugtalan szívünket, és lázadóból boldog gyermekké formálna minket, mert nemcsak köztünk van valahol, hanem velünk van, itt és most: a bajok kellős közepén, külső és belső nyomorúságainkat ismerve és hordozva is? Igen, igen! De, lám, karácsonyban mindig van valami isteni többlet. Karácsony igazi mélysége az, hogy Krisztus értünk jött! Az Ige testté lett, Isten emberré lett – értünk lett emberré! Egy gyermek adatik nekünk, mondja a próféta, és a Megváltó neveiben – csodálatos, tanácsos, erős Isten, örökkévalóság atyja, békesség fejedelme – benne foglaltatik az, amit az apostol így ír le itt: a testté lett ige teljes volt kegyelemmel és igazsággal, és mi ebből a teljességéből vettünk kegyelmet kegyelemért. Kegyelemet kegyelemért. Kegyelem az, hogy Krisztusban láthatod Istent, kegyelem, hogy Isten nem zár ki a világából! És éppen ezekért a kegyelmekért nyersz még kegyelmet, hogy a keserűséged jóra forduljon, hogy háborúból békére találj, hogy értelmetlenségből bölcsesség vezessen örömre, hogy betegségből meggyógyulj, hogy halálból életre juss, hogy átokból szabadulva áldásra találj!
Szeretett testvérek! A mostani időnkben epekedve várjuk a gyógyszert, mely révén legyőzzük a vírust, eltávozik a veszedelem, és újra megcsókolhatjuk egymást, újra találkozhatnak a családok, a barátok, közösségek, újra láthatjuk egymást színről-színre, és újra megcsodálhatjuk az ember szép arcát, amit nem fed el maszk, és útra kelhetünk távoli világok felé, és végezhetjük szabadon a munkánkat. Voltaképpen életet várunk! Voltaképpen világosságot várunk, az Igét várjuk, aki által minden lett, ami lett!
Az Ige testet öltött, eljött közénk, eljött hozzánk és eljött érettünk. És mi láttuk az ő dicsőségét, mint aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal. Ébredj hát fel, ember, emberré lett éretted Isten! Serkenj fel, aki aluszol, és támadj fel a halálból és felragyog neked a Krisztus! Mondom, éretted lett emberré Isten. Örökre a halálban vesztegelnél, ha Krisztus nem született volna meg a mulandó időben. Sosem szabadulnál meg a bűnből, ha ő nem hordozza el a bűn átkát. Szakadatlan nyomorúságot szenvednél, ha ő nem árasztja ki rád irgalmát. Nem újulnál meg, ha nem veszi magára halálodat. Elvesznél, ha ő nem jön el. Dicsérjük hát, meglátogatott minket a naptámadat, eljött az örök nap a nagy és örökkévaló napból a mi tűnő napunkba és mulandó időnkbe!! Közénk, hozzánk, értünk. Ámen

Imádkozzunk: Dicsőítünk, mennyei Atyánk, hogy elküldötted értünk az örök Igé és Igéd kegyelmét és igazságát! Ímé, felragyogott a világosság a sötétségben. Áldunk, hogy valósággá lett mindaz, amire a régiek vártak! Ímé, eljött közénk, hozzánk, és értünk, hogy bűneinkből kiszabadítson, örök életre meghívjon, üdvösséggel megajándékozzon.
Könyörgünk, mennyei Atyánk a világ békességéért. Te öröktől megbékéltél velünk Krisztus által, és most arra szólítasz, mi is béküljünk meg Veled, mert, ha Veled nincs békességünk, egymással sem lesz. Adj békességet a világnak, csillapítsd a fegyverek zaját, hajlítsd az emberek szívét egymáshoz, add, hogy tudjon szeretni testvér testvért, barát barátot, honfitárs honfitársat, népek népeket, országok országokat. Adj békességet, és jóakaratot az embernek, Urunk!
Könyörgünk, mennyei Atyánk, anyaszentegyházadért, különösen az üldözött a keresztyénekért, akik még ezen a napon sem hirdethetik boldogan, hogy a világosság a sötétségben ragyog. Őrizd meg őket, hiszen a tiéid, védd meg életüket, hiszen új életre hívtad őket, hogy tiszta hitük nyomán kegyelmed híre sokakhoz eljusson, és sok szívet Hozzád hajlítson. Adj békességet és jóakaratot az embernek, Urunk!
Könyörgünk azokért, akik ma nem tudnak teljesen ünnepelni, a magánosakért, és hajléktalanokért, a nyomorgókért, a hontalanokért, a világ országútján vándorlókért! Áldd meg életüket, gazdagítsd meg őket bőségedből és nyisd meg szívüket, mert aki Téged befogad, azt befogadod Te is örök országodba. Adj békességet és jóakaratot az embernek, Urunk!
Könyörgünk a beteg világért, és benne a milliónyi betegért, akik a vírusfertőzés miatt a halál közelébe jutottak. Gyógyítsd őket, hogy megtapasztalhassák az üdvösség titkát! Könyörgünk a gyógyítókért, ápolókért, mentősökért, akik most is betegekért fáradoznak. Óvd őket, és újítsd meg erejüket. Könyörgünk azokért, akik érettünk is felelős döntéseket hoznak. Áldd meg őket bölcsességgel. Adj békességet és jóakaratot az embernek, Urunk!
S magunkért is könyörgünk, Atyánk, hogy a Te Igéd vezessen minket igaz életre, s hogy a mostani ünnepünk is legyen nagy áldássá, hogy mindig Reád tekintsünk, Téged kövessünk, mindig szavadra hallgassunk. Adj békességet és jóakaratot, Urunk! Ámen