Kezeidbe

Jézus halálával kettéhasadt ez a kárpit. Mit jelent ez? Egy régi prédikátor szerint Jézus megrepedő szívét fejezi ki a meghasadó templomkárpit. De ennél sokkal többet jelent ez. A kárpit olyan volt, mint egy bezárt ajtó. A kárpit akadály volt. Ha a kárpit megreped, az olyan mint amikor egy ajtó kifordul a sarkától. Immár szabad az út Isten és ember között.

dr. Szabó István
2020. április 10. nagypéntek

Textus: “Mintegy hat óra volt, és sötétség támadt az egész tartományban mind kilenc óráig. És meghomályosodott a nap, és a templom kárpitja középen kettéhasadt. És kiáltván Jézus nagy szóval, ezt mondta: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet. És ezeket mondván, meghalt.” (Lukács evangéliuma 23. rész 44-46. versei)

Szeretett Testvérek!

Azt olvassuk az evangéliumi leírásokban, hogy a megfeszített Jézus haláltusájakor kettéhasadt a templom kárpitja, majd ezt a pillanatot követi Jézus felkiáltása: Atyám, kezeidbe teszem le lelkemet! És ezeket kiáltva meghalt.
A templom kárpitja volt az az alkalmatosság, amely a szentélyben az isteni és az emberi világot elkülönítette. A mi templomajtónk is efféle jel. A templomajtó csak istentiszteletre nyílik meg, ez a tér itt nem közönséges, hétköznapi hely. Nem átlagos tere az életünknek. Most, hogy a járvány miatt ünnepre sem nyílik ki, még inkább átérezzük ezt. S még inkább így volt ez az ószövetség népével. A régi templomban a szentek szentje mindenki elől elzárt hely volt. Csak egy ember, a főpap léphetett be, és évente is csak egyszer, hogy ott járjon közbe az egész népért. Ez a kárpit választotta el az abszolút szentet attól, ami profán. Történetek szólnak arról, hogy amikor valaki, például egy király illetéktelen módon behatolt oda, halálbüntetés várt rá.
De ennél is többre mutat a szentélynek és a külső világnak ez az elválasztása. És erre utal az evangélista Lukács megjegyzése is: el van választva az Isten és az ember világa is. Az ember a bűneset óta vágyakozik vissza a paradicsomba, eredendő ártatlanságába és igazságába. Ezért álmodunk boldog béke-korról, amikor mindenki békességben él együtt, nincsen szükség és ínség. Ezekből a vágyakból és álmokból is tudjuk, hogy Isten és ember világa el van választva. Vagyis nincs közvetlen bemenetünk Istenhez. Bár Isten sosem hagyja el a világot, sőt, gondviselésével felkarolja, hordozza, de mi nem olyanok vagyunk, mint ennek a teremtett világnak bármely más egyede. Az ember boldogtalan, ha nincs személyes kapcsolata az Alkotójával. Ez a kárpit ott, a templomban ezt a nagy közös emberi tragédiát fejezte ki. Isten és az ember között elválasztás van. Jól emlékszünk a gazdag és a szegény Lázár történetére. Amikor a gazdag felkiált Ábrahámhoz, hogy küldje le hozzá Lázárt, hogy kínjait enyhítse a pokolban, azt felelte Ábrahám: ez nem lehetséges, mert nagy közbevettetés, nagy szakadék van üdvösség és kárhozat között. Szimbolikusan ezt fejezi ki a templom kárpitja
Ám Jézus halálával kettéhasadt ez a kárpit. Mit jelent ez? Egy régi prédikátor szerint Jézus megrepedő szívét fejezi ki a meghasadó templomkárpit. De ennél sokkal többet jelent ez. A kárpit olyan volt, mint egy bezárt ajtó. A kárpit akadály volt. Ha a kárpit megreped, az olyan mint amikor egy ajtó kifordul a sarkától. Immár szabad az út Isten és ember között. Ezért kellett Jézusnak meghalnia. Ahogy a próféta hallottuk: békességünknek büntetése rajta van.
Szinte csak sejtjük ezt a titkot. Jézus végső kiáltása ez: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet! Jézus történetét olvasva ez felriaszt minket. Itt járt közöttünk a Szentlélek erejével. De ellenfelei azt mondták rá: az ördögök ujjával űzi ki az ördögöket. Szerette a szegényeket, megbocsátó irgalommal fordult a bűnösökhöz, de azt mondták rá: a bűnösök barátja. Megtanított arra, hogy Isten gyermekei vagyunk és bizalommal fordulhatunk a mennyei Atyához. De azt volt a vád ellene, hogy Isten fiává tette magát. Végzetes félreértés ez! Ilyen megromlott az ember, ennyire sötét! Mondhatjuk. De most így kiált Jézus: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet. Vagyis nagypéntek nemcsak arról szól, hogy az ember megtapossa a legszentebbet. Ha csak ezt látnánk, azt a kárpitot erős fallá kellene átépíteni, hogy még jobban védjük azt, ami szent. De a kárpit kettéhasadt. Így kellett történnie Isten akaratából. Ezt fejezi ki Jézus szava: Atyám, a Te kezedbe teszem le az én lelkemet. Jézus halála Istenben történik meg. Nem rajta kívül, hanem magában Istenben. Aki téged teremtett, és megőriz, aki megáld, lám, tudja, mit jelent szenvedni. Mi oly sokféle istent képzelünk magunknak. Leginkább erőset és hatalmasat, aki távol van, és ha nagyon kell, beavatkozik. Nem így van, Testvérek. Isten a szenvedő és meghaló Jézus Krisztusban avatkozik be, mert tudja, mit jelent az, amikor az ember szenved. Isten tudja mi az, amikor az ember vért verejtékezik haláltól való félelmében. Tudja, mit jelent vereséget szenvedni, alul maradni, veszíteni. Tudja mit jelent, amikor retteg egy arcul ütött gyermek, mit jelent, amikor sír egy megalázott ember, mit jelent az, amikor fogod valaki kezét, és a kezedben kihűl a keze. Tudja mit jelent a fizikai fájdalom, és tudja, mit jelent kiszolgáltatottnak lenni mindenféle bajban.
Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet! A Megváltó Istenben hal meg. Istenben szenved, Istenben hal meg – és majd harmadnap Benne támad fel. Mert nemcsak annyi az Ő áldozati halálának nagy érdeme, hogy Isten már ismeri a szenvedést, a tiédet is és szolidáris veled. Itt még többről van szó: Isten új életet készít a számodra, ahogyan nem hagyta, hogy az Ő Szentje rothadást lásson, hanem harmadnapon feltámasztotta Őt halottaiból.
A tudósok szerint: a szenvedést és a fájdalmat az különbözteti meg, hogy a fájdalmat elfelejtjük, ellenben a szenvedés beleég a lelkünkbe. Isten is emlékszik örökkévaló módon Jézusnak erre a szenvedésére. És ezért a szenvedésért kész neked megbocsátani. Azt mondja Pál apostol a második Korinthusi levélben: „Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nekik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek ígéjét. Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel. Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne. (2Kor 5,19-21)
Isten emlékszik a szenvedő Krisztusra, emlékszik rád is, ha szenvedsz, ha szenvedtél. Ám Istenben nemcsak emlékezés, hanem ígéret és jövendő is van. Váltságot kínál. Szabadulást a bűnökből, szabadulást a halálból, új életet a Szentlélek által. S nemcsak valamikor a halál után. Hiszen kettérepedt a kárpit – lám, milyen gondosan jegyzik fel az idejét is az evangélisták – itt és most történt! A boldog hit, az eljövendő világ ereje, az istengyermekség áldása már most a tiéd. Már most elfogadhatod. Nyitva az út. A Zsidókhoz írt levél azt mondja Jézus főpapságáról: járuljatok azért bizalommal a kegyelem királyi székéhez (Zsid 4,16). Semmi nem zár el benneteket immár Istentől. Nem mondhatjátok, hogy nehéz sors, falak, ajtók, bűnök, nyomorúságok, választanak el az Örökkévalótól, nem mehetek. Ő már eljött, s neked utat nyitott. Azt olvassuk: Krisztus halála után, mikor megsötétedett az ég, a kereszt körül állók mellüket verve tértek haza. Olyan megrendülést éltek át, ami megváltoztatta az életüket. Azt kívánom tiszta szívemből ezen a nagypénteki estén, Isten élő Lelke mutassa meg nektek, hogy szabad a kegyelem trónusához. Isten vár benneteket, és tudja, kik vagytok, és szeret benneteket. Ő maga hív, tudva minden nyomorúságotokat, s nála már kész a kegyelem, a megbocsátás, a megtartatás és az új élet hatalma. Mondd te is, az igazi életért: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet Ámen