Betölteni

Dietrich Bonhoeffer, a német mártír teológus jegyezte meg, hogy Jézus Krisztus a szent város falain kívül halt meg, vagyis hagyta magát kiszorítani az élet általunk vélt középpontjából. Hagyta magát e világban perifériára szorítani, de nem pusztán azért, hogy megmutassa a szolidaritását a peremre szorítottakkal, a nélkülözőkkel, a nincstelenekkel, a jogfosztottakkal, a nyomorult emberrel, hanem mert ott áll a keresztje. Ott, a városfalakon kívül van fölállítva a kereszt, ott, ahol úgymond lényegtelen dolgok történnek, ahhoz képest, ami bent a templomban, a Szentek Szentjében történik. És ott, a peremen végzi el üdvözítésünket.

dr. Szabó István
2020. szeptrember 6.

Lectio: 119. zsoltár 1-8. versei

Köszönjük, Mennyei Atyánk a mi Urunk, Jézus Krisztusunk által a boldog ígéretet: nem hagysz el bennünket soha. Megőrzöl bajban, veszedelemben, megvigasztalsz gyászban, gyógyítasz betegségben, erőt adsz erőtlenségeinkben, boldogító célt rendelsz számunkra, ízlelteted velünk az eljövendő világ örömét, erőit és áldásait, s valóban velünk vagy mindvégig az úton, mígnem Hozzád Magadhoz megérkezünk a boldog színről színre látásba. Jézus Krisztusért kérünk, Mennyei Atyánk, szentelj most meg bennünket örömünkben, hálaadásunkban, szenteld meg fiataljainkat, akik most Jézus Krisztus mellett bizonyságot tesznek, zászlója alá állnak, népedhez akarnak tartozni, áldd meg őket minden ajándékoddal, buzdításoddal, erőiddel, szent és örökkévaló jelenléteddel. Megváltónkért, aki út, igazság és élet, kérünk, hallgasd meg könyörgésünket. Ámen.

Textus: “Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte. Mert ez: Ne paráználkodjál, ne ölj, ne orozz, hamis tanubizonyságot ne szólj, ne kívánj, és ha valamely más parancsolat van, ebben az ígében foglaltatik egybe: Szeressed felebarátodat mint temagadat. A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot. Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet. Ezt pedig cselekedjétek, tudván az időt, hogy ideje már, hogy az álomból felserkenjünk; mert most közelebb van hozzánk az idvesség, mint amikor hívőkké lettünk. Az éjszaka elmúlt, a nap pedig elközelgett; vessük el azért a sötétségnek cselekedeteit, és öltözzük fel a világosság fegyvereit.” (Pál levele a rómaiaknak 13. rész 8-12. versei)

Kedves konfirmálandó testvéreim, családtagok, szeretett gyülekezet!

Szép igét ad elénk Isten Szent Lelke a Római levélből. Valóban szép igét ad, és ezt fontos hangsúlyozni. Mi most csak félig vagyunk szépek. Mióta a járvány tombol, maszkot hordunk, és fogunk még sokáig, mert a járvány második hulláma nehezebb és kiterjedtebb lesz, mint volt az első. De a járvány első napjai óta különös szemlélet vett erőt rajtam. Ha maszkos embert látok, csak félig látom az arcát, nem látom azt a szép emberarcot, amelyre Isten megformált bennünket. A szemét látni, bár sokszor azt is félig eltakarva, és akik szemüvegesek, azoknak a szemüket sem lehet látni, mert bepárásodik a szemüvegük. Mostanában tehát, amikor kevesebbet látunk egymásból, és alig-alig adatik meg az istenképűségünk nagyszerű látványa, hogy ugyanis az ember szép, nos, most tanuljuk meg igazán, milyen nagy ajándék, ha ahogy az angol mondja: face to face, arctól arcig (a magyar csak így mondja: szemtől szembe) látjuk egymást. Ezért még inkább támaszkodnunk kell az igére, amit hallunk. A hit hallásból van, de jaj, milyen keveset látunk abból, amit az ige láttatni akar velünk! A rendkívüli körülményeket hadd fokozzam annak fölidézésével, hogy a 18. században, amikor a magyar Alföldön nagy pestisjárvány dúlt, a karanténba zárt betegeket nem akarták megfosztani az úrvacsora szent jegyeitől, ezért sok helyen a lelkipásztor egy hosszú rúdon keresztül nyújtotta be nekik a kenyeret és kelyhet. Hála Istennek, még nincs, és reméljük, nem is lesz ilyen helyzet, de talán érzékeljük, hogy a régiekben is micsoda igyekezet volt arra, hogy a betegeket is megtalálják Isten élő igéjével, a hallható igével, és a láthatóval is, a szentség kenyerével és a poharával. Mert múlhatatlanul fontos az számunkra.
Az apostol is rendkívüli dolgot mond itt. Így fejezi be csodálatos buzdítását: az éjszaka elmúlt, a nappal elközelített, ideje tehát, hogy azt cselekedjük, amire Isten igéje kötelez bennünket, mert már közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk! Rendkívüli bejelentés ez. Rendkívüli megállapítás, mely kiszakít a mindennapjainkból. Így mondom: mindennapjainkból, és hadd folytassam így: azért szakít ki, mert lehetnek azok a mindennapok fényesek, szépek, lazák, oldottak, lehetnek munkával eltöltött napok, lehetnek tervezéssel kitöltött idők, lehetnek betegségidők, lehetnek a gyász rövidebb vagy hosszabb időszakai, lehetnek küzdelmes órák, és lehetnek az öröm napjai is, mégis, mindegyik csupán köznap. Hogy kezdődik a Római levél 13. része, ahonnan ezt a szakaszt olvastam? Megszokottan. Annyira megszokott módon, hogy szinte lázadunk ellene: “minden lélek engedelmeskedjen a felsőbb hatalmasságnak!” A polgári hatalom Isten szolgája, a dolga az, hogy jutalmazza a jót, büntesse a gonoszt. Ti pedig, mondja az apostol, engedelmeskedjetek, és fizessétek be az adót, adjátok meg a vámot, akinek pedig tartoztok, adjátok meg a tartozásotokat. Csupa köznapi dolog ez itt, ezek keretezik az életünket: jó polgári engedelmesség, az adóink befizetése, a tisztes élet, a jó rend – még járvány idején is! Hadd kérjem most is – a főleg fiatalokat! – most, a második hullám idején, viseljenek maszkot villamoson is, meg házibulin is, meg születésnapi összejövetelen is! Ez a jó rend! De mi ez ahhoz képest, amit az apostol ezután mond, nevezetesen, hogy már közelebb van az üdvösség mint amikor hívőkké lettünk?! Lám, mindent viszonylagossá tesz az üdvösséghez képest, az Isten színről színre látásához képest, amikor majd – ahogy másutt apostol mondja – fedetlen arccal fogjuk Istent szemlélni (2Kor 4)! Ami van, itt és most, 2020. szeptemberében Magyarországon és Európában, és az egész világon is, meg a mi életünkben is, bár rendkívülinek tűnik, de nem rendkívüli, sőt, igazában véve jelentéktelen! Mondhatnánk azt is, hogy periférikus a központhoz, a lényeghez képest. Az apostol azonban jó okkal visz ki bennünket a perifériára, az életünk mulandó dolgai közé. Jó okkal szól olyan kérdésekről is, amelyeket vagy fogcsikorgatva hajtunk végre, vagy föllázadunk ellenük – hát miért ne?! Hát mégiscsak tűrhetetlen, hogy uralkodnak, parancsolgatnak, adót szednek, vámot fizettetnek, engedelmességre köteleznek! Ide visz ki minket az apostol. Ezek a hit szempontjából, az üdvösség felől nézve periférikus dolgok. De éppen ezek között mutatja meg, hogy hol van az igazi központ! Dietrich Bonhoeffer, a német mártír teológus jegyezte meg, hogy Jézus Krisztus a szent város falain kívül halt meg, vagyis hagyta magát kiszorítani az élet általunk vélt középpontjából. Hagyta magát e világban perifériára szorítani, de nem pusztán azért, hogy megmutassa a szolidaritását a peremre szorítottakkal, a nélkülözőkkel, a nincstelenekkel, a jogfosztottakkal, a nyomorult emberrel, hanem mert ott áll a keresztje. Ott, a városfalakon kívül van fölállítva a kereszt, ott, ahol úgymond lényegtelen dolgok történnek, ahhoz képest, ami bent a templomban, a Szentek Szentjében történik. És ott, a peremen végzi el üdvözítésünket. És mi erre, a keresztre és a feltámadásra nézvést mondjuk, hogy közelebb van már az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk! Serkenjetek hát fel, mondja az apostol, vessétek le a sötétség öltözetét, és öltözzétek föl a világosság fegyvereit, és járjatok szeretetben, mert már közelebb van az üdvösség. Minden elmúló éjszakával, minden nappal, minden órával közelebb van, minden Krisztus útján megtett lépéssel közelebb van az üdvösség, mint amikor már hívőkké lettünk.
Mindössze két rövid vonatkozást szeretnék még ennek kapcsán idehozni. Az egyik az apostol kifejezése: “közelebb van.” Csodát mond ezzel az apostol, nagy bejelentést tesz. Így mondja: közelebb van, mint amikor hívőkké lettünk. Bizony, nagy vigasztalás van ebben, roppant erő, különösen azok számára, akik – emberileg szólva – már régen lettek hívőkké, sokat küzdöttek már, és sokszor megrendültek, és sokszor keserű kérdéseket tettek fel Istennek, és sokszor úgy érezték, hogy a hitük csak valami régi emlék. Talán közöttünk is ül olyan, aki minden konfirmációra nagy érzésekkel jön el, pedig nincs is rokona a konfirmandusok között, de eljön, mert ilyenkor azt idézi föl magában, hogy micsoda felemelő dolog volt számára, amikor ő konfirmált, és szüksége van újból és újból másokat látva megerősödni hitében – az amúgy ingó-bingó hitében. Mert egyébként rogyadozik a térde, tele van a szíve kétséggel. Nekik is hirdetem, a régi konfirmandusoknak: közelebb van már az üdvösség. És hirdetem a mostani konfirmandusoknak is: közelebb lesz az üdvösség minden nappal! Mert akiket Isten meghív, azokat bizton vezeti, még akkor is, ha úgy érezzük, hogy éppen elhagyott, vagy mi távolodtunk el tőle! Egyszer valaki azt mondta nekem: tiszteletes úr, most nagyon nem tudok hinni, de tudom, hogy Isten napról napra közelebb hozza az üdvösséget.
Másodjára pedig hadd utaljak arra, amit minden konfirmandus végig izgult, mikor Isten törvényéről tanult, mert amikor a törvény szól, az nekünk szól, szíven talál, és érezzük, hogy nincs előle kibúvó. Nagy csodát mond itt az apostol: “Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek, a szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot, annakokáért a törvény betöltése szeretet. Aki szereti felebarátját, a törvényt betöltötte.” Betölteni vagyis beteljesíteni. Nagyos fontos szó ez. Ha visszalapozunk a Római levél elejére, ott értjük meg az itt elhangzó szavak értelmét. Ott arról szól az apostol, hogy az egész emberiség élete, az egyéni élet is, és a közösségi élet is, legyen az baráti társaság, család, nemzet vagy az egész embervilág, rettenetes és ijesztő módon rohan a végső katasztrófa felé, mert mindenek megteltek (betöltettek) hamissággal (Róm 1,29). Eluralkodott a bűn. Uralkodik a hamisság, vagy még inkább az igazságtalanság, a törvénynélküliség, törvénytelenség. Itt pedig azt mondja, hogy aki szereti felebarátját, az már betöltötte törvényt. Abszolút perfektumban áll a szó, így lehetne pontosan visszaadni: aki szereti felebarátját, a törvényt máris betöltötte. Nem be fogja tölteni, nem elkezdte betölteni, nem igyekszik betölteni, nem fölkészült rá, hogy betöltse, nem valamennyit már megcsinált belőle, hanem teljesen és egészen betöltötte a törvényt. Mert ez a törvény szerző oka, a szeretet a törvény belső tartalma és végső célja. Minden, ami parancsolat – ne paráználkodj, ne lopj, ne tégy hamis tanúbizonyságot, ne ölj, ne kívánd, és minden egyéb, ami van –, mondja az apostol, ebben foglaltatik össze, minden ide fut össze a törvényben: szeresd felebarátodat! És amikor Isten Szent Lelke áldásának erejében szeret az ember, szereti embertársát, szereti felebarátját, szereti a szomszédját, szereti az ellenségét, ahogy Jézus megtanította, már betöltötte a törvényt. Ímé, elközeledett a hajnal, mondja az apostol, az éjszaka múlik, a szívünk és e világ rettenetes sötétsége távozóban van, véget ér a törvénytelenségnek, a bűnnek, a hamisságnak, az Isten elleni lázadásnak, az emberarc megsemmisítésének, az istenképűség tönkretételének uralma kezdődik a nappal. Járjatok világosságban! Isten Szent Lelke töltsön be! A keresztyének sokszor kérdezik egymástól, hogy betöltekeztél-e már, vettél-e már teljességet? Ezt a beteljesítést Isten Lelke adja meg nekünk, mert megtanít úgy szeretni, ahogyan Isten szeretett minket Krisztusban és Krisztus által, ott a peremen, ott e világ lényegtelen dolgai között. Hol van ez az “ott”? Ez az “ott” a mi életünk. A mi kicsiny, senki által föl nem jegyzett, elmúló, töredékes életünk. Ott viszi végbe Isten Jézus Krisztus által ezt a nagy csodát. Az éjszaka elmúlt, a nappal pedig elközelgetett, vessétek el azért a sötétség cselekedeteit és öltözzétek fel a világosság fegyvereit. Aki szereti felebarátját, a törvényt betöltötte. Ámen.

Imádkozzunk: Mennyei Atyánk, tudjuk, hogy az az ember boldog, aki örök és tökéletes akaratod szerint jár. Köszönjük, hogy minden parancsodat, végzésedet, tanácsodat, útmutatásodat, rendelésedet, mindent, ami számunkra az üdvösséghez fontos, közzétetted és tudtunkra adtad. S köszönjük, hogy Jézus Krisztusért nekünk ajándékozod Szent Lelkedet is, hogy amit a törvény megmutat és előír, azt mi Lelked erejében meg tudjuk tenni, egészen be tudjuk tölteni. Emeld föl tekintetünket az eljövendő üdvösségre, Jézus Krisztus dicsőségére. Buzdíts és bátoríts. Eléd hozzuk, Urunk, az egész világot, benne népünket, városunkat, közösségeinket, családunkat, önmagunkat, s kérünk, gyógyítsd a betegeket, áldd meg a gyógyítókat, adj bölcsességet a döntéshozóknak, őrizd meg azokat, akik saját életüket kockáztatják a mi egészségünkért, jólétéért, távoztasd tőlünk a rosszat, szabadíts meg bennünket a halál torkából! Igédet tedd bennünk áldottá, hogy szívünk szemeivel láthassuk a mi Urunkat, Jézus Krisztusunkat és az Ő dicsőségét. Ámen.