Dehát ha a Jézust hallgatók döntő többsége nem is tehet arról, hogy süket és vak, és így nem tér meg, és így kimarad majd az Isten országából, mert ez egy régi prófécia beteljesedése, akkor miért kéri őket számon Jézus azért, amiről nem tehetnek?!

Sánta Ibolya
2024. augusztus 11.

Lekció: Máté evangéliuma 13. rész 1-23. versei és Ézsaiás próféta könyve 6. rész

Textus: „A tanítványok odamentek hozzá, és megkérdezték tőle: Miért beszélsz nekik példázatokban? Ő így válaszolt: Mert nektek megadatott, hogy ismerjétek a mennyek országának titkait, azoknak pedig nem adatott meg. Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van. Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek, és beteljesedik rajtuk Ézsaiás jövendölése: „Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” A ti szemetek pedig boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall. Bizony mondom nektek, hogy sok próféta és igaz ember kívánta látni, amiket ti láttok, de nem látták, és hallani, amiket ti hallotok, de nem hallották.” (Máté evangéliuma 13. rész 10-17. versei)

Kedves Testvérek, a példázat, amit hallottunk, az egyik legismertebb és talán legkedveltebb példázat, mert annyira szemléletes. A bevezető kép is a különféle talajokról, és a hozzá fűzött magyarázat is. Tapasztalatilag is igaznak érezzük, hogy igen, hirdetik az igét, mi is beszélünk talán Istenről másoknak, és milyen sokféleképpen fogadják az emberek! De akik először hallották a példázatot, azoknak egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy maga a példázat, a bibliai szakasz első része mit is jelent, azon kívül, hogy azt mindenki tudta, hogy általában a vetés hogyan megy, hogy van letaposott gyalogút, van olyan rész, ahol szikla van a föld alatt, van, ahol tövis, és persze van jó talaj is. És valljuk meg, hogy ha Jézus nem magyarázza meg ezt a példázatot, mi sem értenénk! Még annyira sem, mint az akkori emberek, mert mi városi és technikai kultúrában élünk, akkor pedig még egy iparosnak vagy egy kereskedőnek is volt fogalma arról, hogyan folyik a vetés és a szántás. Persze, ha Jézus megadja mondjuk a kezdő magyarázatot, és azt mondja, hogy a mag az ige, az igehirdetés, az ő tanítása, akkor már könnyebb sejteni, hogy igen, a különféle talajok valószínűleg minket, az igehallgatókat jelképeznek. De még akkor is talány, hogy na, melyik talaj alatt milyen lelkületű, milyen attitűdű igehallgatót értsünk? Igen, ha Jézus nem magyarázza el, hogy konkrétan mire gondol, akkor pont olyan tanácstalanul állnánk itt mi is, mint a tanítványok meg az akkori hallgatók. Így viszont, hogy Jézus megmagyarázta, teljesen logikus, hogy vannak, akiket az ige meg sem érint, el sem jut a szívükig. Vannak, akiknek tetszik, de ha kiderül, hogy ára van a keresztény életnek, üldözés vagy hátrány, akkor kilépnek, ellépnek mellőle, félreteszik. S vannak olyanok, akik szintén örömmel hallják, de aztán a megélhetési gondok, vagy éppen a gazdagság csábítása, az élvezetek eltávolítják őket az Isten tanításától. És persze vannak olyanok, akiket úgy megérint az ige, hogy se hátrány, se üldözés, se gond, se gazdagság csábítása nem fordítja őket el, hanem keresztények maradnak, és az életük vezetésével, életük példájával jótékonyan vannak jelen a környezetükben. Olykor pont ezeket, akiket Jézus így megdicsér, ma fanatikusoknak vagy ostobáknak minősítik.
Ám ha Jézus mindezt nem magyarázza el, mit értenénk meg az egész magvetéses mondókából? Vagy mit értettek volna 2000 év keresztény nemzedékei? Mit értettek volna – a tanítványok? Hiszen ők is odamentek megkérdezni Jézust! Akkor ők miben különbek? Márk evangélista, aki szintén leírja ezt az egész történetet, azt is hozzáfűzi, hogy Jézus visszakérdez: Nem értitek a példázatot? Akkor hogyan fogjátok érteni a többit?! Tehát ők sem értették. Azaz mindenkinek szüksége volt arra, hogy hallja a magyarázatot, a tizenkettőnek is! És mivel Jézus megfejtette ezt a példázatot, az ő anyanyelvén a „másál”-t – ami akkor olyasmi közkedvelt műfaj, rejtvény volt, mint ma a gyerekeknek a találós kérdés, vagy a felnőtteknek a keresztrejtvény –, tehát mivel Jézus megfejtette a rejtvényt, tulajdonképpen minden rendben is lenne ezzel a példázattal: szemléletes bevezetés és szellemes magyarázat.
Minden rendben lenne – ha nem lenne a példázat és a magyarázata között ez a zavarba ejtő és kemény kijelentése Jézusnak arról, hogy a tanítványoknak megadatott, hogy értsék az Isten országának a titkait, azt, hogy az Isten országa a magvetés, az igehirdetés által növekszik, de a többi hallgatónak nem! És nem lenne ott, hogy ráadásul ezt egy ézsaiási próféciával támasztja alá, azaz azt mondja, hogy abban, hogy vannak, akiknek megadatik, vannak, akinek pedig nem, ez egy ézsaiási prófécia beteljesedése! Eleve el van rendelve a dolog? Hiszen a próféciáról tudjuk, hogy olyan beszéd, amit régen mondtak. Ha pedig valamit már régen megmondtak, és most megtörténik, most beteljesedik, akkor úgysem tehet senki semmit, mert eleve régen meg volt mondva. Akkor viszont a Jézust hallgatók döntő többsége nem is tehet arról, hogy vak, hogy süket szellemileg, hogy megkövéredett a szíve! Tudjuk a modern orvostanból, de már akkor is tudták, hogy a szív körül lerakódó zsír, amit a Biblia „kövérjének” nevez, komoly egészségügyi kockázatot jelent, itt tehát jelképesen van arról szó, hogy ahogyan a fizikai testet a szív körüli zsírlerakódás kockáztatja, úgy kockáztatja a szellemi megkövéredés, ellustulás a lélek, a hit egészségét. Dehát ha a Jézust hallgatók döntő többsége nem is tehet arról, hogy süket és vak, és így nem tér meg, és így kimarad majd az Isten országából, mert ez egy régi prófécia beteljesedése, akkor miért kéri őket számon Jézus azért, amiről nem tehetnek?!
Ráadásul ezek az emberek félretettek mindent, hogy több, távolabbi településről is odamenjenek, hogy lássanak, lássák Jézust, és hogy halljanak, hogy hallgassák Jézus tanítását. Ismerjük a Galileai-tengernek ezt a nyugati részét, ahol a történet játszódik, tudjuk, hogy a nagy sokaság több településről gyűlt ide. Emellett olyan sokan voltak, hogy Jézusnak be kellett szállni egy hajóba, és beljebb evezni egy kicsit a Galileai tenger partjától. Jól látta tehát ezeket az embereket a hajóból, látta, hogy milyen sokan vannak, hogy el sem férnek a tenger partja és a kicsit feljebb kezdődő szántóföldek közötti térségen! Rálátott a szántóföldekre is Jézus. Talán éppen a vetés ideje volt, és talán egy éppen vetést végző ember adta az apropóját ennek a példázatnak. Na, az az ember nem hagyta ott a munkát, nem tette félre, mint azok, akik Jézushoz gyűltek! De ha nem volt éppen a vetés ideje, akkor is félretették a saját dolgukat azért, kifejezetten azért, hogy Jézust lássák és hallgassák. És azt kapják, hogy vakok, hogy süketek, hogy nem adatik meg nekik, hogy értsék az Isten országa titkait? Hát igazság ez? Igazságos ez Istentől? Igazságos Jézustól? Ha Isten nem igazságos, ha Jézus nem igazságos, ha a vallásban nincs igazság, akkor miben van? Akkor miben reménykedhetünk, hogy van igazság? Ez az egyik kérdés, ami mióta ez a példázat megvan, foglalkoztatta már az evangéliumi írókat is, de a keresztényeket is.
A másik kérdés, ami itt felvetődik és foglalkoztatta a keresztényeket az, hogy honnan tudjuk, hogy mi melyik föld vagyunk. Honnan tudjuk, hogy nem azok közé tartozunk-e, akiken egyszerűen beteljesedik egy régi prófécia, tehát önhibájukon kívül nem tartoznak az Isten országába sem itt a földön, sem a haláluk után? Hiszen azt tapasztaljuk, hogy nem mindig érint meg bennünket az ige, az igehirdetés, hogy sokszor már az utcasarkon nem emlékszünk arra a gondolatra, amit pedig itt jól megjegyeztünk magunknak. És hogy sokszor eleve úgy jövünk ide, hogy az agyunkat, a szívünket lefoglalják a gondjaink, és ezen az igehirdetés sem változtat, nem könnyít. Azaz nem bizonyultunk jó földnek. Ez az intermezzo, a tanítványok kérdése és Jézus válasza tehát nem akármilyen kérdéseket vetettek fel mindig és vetnek fel ma is bennünk.
Annyira fontos volt ez a kérdés már az első keresztények számára is, hogy a négyből három evangéliumban is benne van ez a történet, de nem csak a példázat meg a magyarázata, hanem ez a köztes beszélgetés is! Máté hozza a leghosszabban, de a másik két evangélista, Márk és Lukács is idézi az ézsaiási próféciát, hogy Jézus erre hivatkozik itt ebben a megbeszélésben vagy intermezzoban. Sőt, az Apostolok Cselekedeteiben Pál apostol is idézi ezt az ézsaiási próféciát a római zsinagóga tagjainak, hogy vakok, süketek, megkövéredett a szívük, és hogy ez egy ítélet a népen. Az Apostolok Cselekedeteiben, amely pedig éppen a misszió könyve, majdnem az utolsó szavakban olvassuk ezt Pál apostoltól.
Ha egy gondolat ilyen következetesen ismétlődik a Szentírásban, akkor nekünk is érdemes annyi fáradtságot fektetnünk a megértésébe, amennyit a tanítványok ott Jézusnál fektettek, őt faggatva. Nagyon sokat segít a megértésben és megóv a félreértéstől, ha megnézzük, hogy ez a prófécia milyen körülmények között született, hogyan került szó egyáltalán arról, hogy süket és vak az a nép, amelyhez Ézsaiásnak küldetése van. Ekkor látjuk – ezért is olvastam elég hosszan a Szentírásból mindkét részt –, hogy nem olyan próféciáról van szó Ézsaiásnál, ami majd a jövőben lesz egyszer igaz! Nem. Ott, arra a korra érvényes a prófécia, arra a jelenre érvényes, amelyben Ézsaiás élt. Isten arra készíti őt fel, hogy figyelj, elküldelek, jelentkeztél, de nem lesz könnyű! Nem lesz könnyű, mert a nép, amelyhez mész, vakká, süketté lett és megkövéredett a szíve. A prófécia elsősorban nem jóslás, nem jövendölés, hanem Isten véleménye a jelenről. A jelenről, amihez néha hozzáfűzi azt is, hogy mi várható emiatt a jövőben is. Ézsaiás próféta elhívásának látomásában tehát Isten véleményét olvassuk arról a korról, amelyben Ézsaiás majd szolgál. De miért? Miért ez a véleménye Istennek, és miért ilyen kategorikus, ahogyan a látomásban olvassuk? Azért, mert ez a nép évszázadokon keresztül, mióta néppé lett, gyakorlatilag azt bizonyította, hogy nem él Istennek engedelmes életet. Mindig voltak igazak, hűek, mindig voltak jóföld-szívű emberek a nép között, de összességében az engedetlenség volt jellemző és ezért, ezért döntött Isten úgy, hogy ha süketek voltatok a szavaimra, ha vakok voltatok a gondviselő tetteimre és a csodáimra, akkor most maradjatok azok! Ti választottátok ezt az utat, ti éltetek így, akkor legyen így! És viseljétek a következményeket.
De ha ez Ézsaiás korára igaz és érvényes, akkor miért idézi Jézus úgy, mintha az ő koráról szóló előrejelzés, prófécia, jövendölés lenne? Azért, mert sajnos akkor is igaz volt! Akkor is érvényes volt ez. És az Ézsaiás kora és a Jézus kora közötti időben is nagyon sokszor így volt és igaz volt ez a prófécia. A próféták gyakran fogalmaztak meg olyan törvényszerűségeket, amelyek nem csak egyszer igazak, hanem amelyek ismétlődően igazak és érvényesek. Ez is közéjük tartozik. Amikor tehát Jézus ezt az ézsaiási próféciát idézi, akkor azt mondja, hogy tudja, hogy az ő küldetése sem lesz könnyű. És hogy az ő korának népe sem különb, mint Ézsaiás idejében. Csak akkor Istent utasították el, most pedig az Isten Fiát, őt, a Messiást, a Megváltót. Tehát ami egyszer volt, az egy ismétlődő minta, és más korokra is érvényes. Ennek nyomán a keresztények kezdettől fogva az egyházra, magukra nézve is gyakran érvényesnek tekintették ezt a próféciát, de kifelé, a pogányok felé is. Hogy Isten azt mondja: vakok és süketek vagytok? Így éltek? Ezt választottátok? Vigyázzatok, mert így is marad! Ahogy mi is a szlengben mondjuk, hogy ne csináld, mert úgy maradsz. Ne mutogass, mert úgy maradsz. Nem mindegy tehát, hogy mit gyakorlunk be. Azt gyakoroljuk-e be, hogy figyelünk az igére, és aszerint akarunk élni, vagy ahogyan ez Isten első népe esetében is történt, minden imádkozásunk mellett is a külső hatások mondják meg, a „madarak”, a „tövis”, a „szikla”, hogy mi uralja a bensőnket, a szívünket, az életünket, a döntéseinket! Nagyon szellemesen fogalmazta ezt meg már 1600 éve Augustinus, amikor ezt a példázatot magyarázta: „A föld nem tehet arról, hogy milyen. De az ember tehet arról, hogy milyen a szíve, hogy befogadja-e Isten igéjét.”
Ez tehát az ézsaiási prófécia magyarázata és története. De még mindig fennmarad az a kérdés, hogy miért mondta Jézus ezeket a nagyon kemény szavakat pont arra a tömegre, amely azért gyűlt hozzá, mert látni és hallani akart? Hiszen őt akarta látni és az ő tanítását akarta hallani! Lehet, hogy itt egy kicsit nehezebb részhez jutunk. Nem találtam jobb kifejezést erre, minthogy Jézus demonstrált valamit a sokaságon. Valamit meg akart mutatni azon a konkrét kis részen, ami az egészre volt általában igaz. Az egész néphez képest kevesen voltak ott, de valamit meg akart mutatni rajtuk, rá akart mutatni valamire, ami a nép egészét tekintve ismétlődően igaz, és akkor, az ő korában is érvényes volt. Olyasmi ez, mint a kufárok, a kereskedők kiűzése a templomból a korbáccsal virágvasárnapon. Hiszen másnap ott is folytatódott a templomi zsibvásár, sőt, még 40 évig folytatódott, egészen addig, amíg Jeruzsálemet és a templomot le nem rombolták! Akkor mi értelme volt annak az egyórás korbácsos akciónak? Hát az, hogy egy tett egy egész gyakorlatról mutatja meg, demonstrálja az Isten véleményét! Vagy hasonló egy vak meggyógyításának története a János evangéliumában: nagyon hangsúlyozottan arról szól, hogy a testi vakság ott a szellemi, lelki vakságot szimbolizálja. Az a vak ember és az ő meggyógyítása nemcsak róla magáról és nemcsak a fizikai vakságról szól, hanem az egész népről, és a népnek a lelki-szellemi vakságáról. Tehát egy-egy eset, egyetlen óra történése, egyetlen tett egy tágabb és általános jelentőségű dolgot mutat be nekünk. Ugyanígy ez a tömeg ott, a Galileai-tenger partján az egész népet demonstrálja, az egész népet jelképezi. Lehettek közöttük is jóföld-szívűek. Arról szól a példázat, hogy igen, van útfél-szívű, sziklás-szívű, tövises talaj-szívű, de van jóföld-szívű is köztük, igen, köztük is volt. Mégis, összességében ők az egész népet jelképezik, és sajnos az egész népre az az igaz, hogy nem hittek! Hogy engedetlenek voltak Isten iránt és nem fogadták el Jézust Messiásnak.
Nem arról van tehát szó, hogy az ottani hallgatóság egyöntetűen ítélet alá lett volna vetve, minden esély nélkül, és ez mindenkire érvényes közöttük. Nem, voltak közöttük útfél-szívűek, voltak sziklás talaj-szívűek, voltak tövises talaj-szívűek és voltak jóföld-szívűek is. Miért fontos ezt látni? Mert ekkor látjuk azt, hogy senki nem esélytelen. Senki. Senkin nem valami rég megmondott, végzetes prófécia teljesedik be. Jézus nem erről beszél! Sőt, a példázat befejezésében kifejezetten motivál. Arra buzdít, hogy legyünk, hogy lehetünk jó föld és termést hozhat, egész nagy termést is hozhat az életünk! Hogy Isten nem igazságtalan, ellenkezőleg, sokat eltűr, sokáig eltűr, de világosan látja a mindenkori helyzetet, az emberi szíveket és levonja a következtetést.
A példázat nagy alaphelyzeteket, alapattitűdöket rajzol elénk, ezért példázat, ezért nem egy részletes tanulmány. Így nincs benne az a tapasztalati igazság, de a Szentírás egész üzenetével teljes harmóniában van, hogy nem csupán egyféle föld vagyunk! Nem mindig vagyunk ugyanaz a föld. Igen, van, amikor nem ér el minket az ige. És lehet, hogy a gonosz munkája ez. Máskor túlságosan elfoglalnak a külső dolgok, uralnak külső hatások. Ismét máskor azonban teljesen megragad minket az Isten üzenete és jótékonyan hat a mindennapjainkban. Jó lenne, ha mindig jó föld lennénk. Jó lenne, de az, hogy ez nem így van, ne ejtsen kétségbe, ne béklyózzon meg, mert a föld nem tehet arról, amilyen, de mi mindig újra tehetünk azért, hogy befogadjuk az igét. Ámen.