Az Ige testté lett

Döbbenetes, megrázó, amit János mond: „az Ige testté lett.” Amiről eddig csak beszéltek, az most kézzelfogható valósággá lett, személyesen megtapasztalható. Isten nincs távol többé valamilyen elérhetetlen mennyei trónuson, hanem beleszületett a világunkba.

Ablonczy Tamás
2020. december 27.

Lekció: Ézsaiás próféta könyve 63. fejezete 15-19. versei

Textus: „Az Ige testté lett.” (János evangéliuma 1. fejezete 14. verse)

Kedves gyülekezet!

János evangéliuma olyan elvont, filozófikus! – látszik, hogy a többi evangélistához képest jóval később írt. Több ideje volt leülepedni az eseményeknek, nagyobb távolságból rátekintve elmélyültebb értékelést tudott megfogalmazni. (Meg minden bizonnyal más személyiség is.) A Jézus életéről, tetteiről, tanításairól szóló beszámolójának előszavában János nem a betlehemes műsorok bájos kis beállításához, mesemondásához ad alapanyagot: nincs itt nagyotthalló öregpásztor, angyalszárnyak suhogása vagy papírkoronás háromkirályok. Hanem: „kezdetben”, „Ige”, „Logosz” meg „testté lett”. Olyan filozófikus, elvont, vagy másképp: olyan papos, érthetetlen! (Ahogy néha mondják is: a pap hat napig láthatatlan, a hetediken meg érthetetlen.)
János nem volt református lelkész, de az ő korában sokan érezték úgy, hogy Isten nagyon eltávolodott tőlük. Már évszázadok óta nincsenek olyan nagy események, mint egykor, a szentírási időkben. Már rég elmúltak a hősi idők az egyiptomi szabadulással, pusztai vándorlással, honfoglalással. A múlt dicsőséges ködébe veszik Dávid királysága, a próféták bátor szókimondása, a babiloni fogság utáni hűséges helyreállítás. Már vagy 600 éve próféta sincs, aki Isten szavát közvetítené. Egészen nyersen megfogalmazva: Isten nem szól! A papok csak őrzik erőltetve a régi hagyományt – meg a saját hatalmukat. Istent is már csak egy régi hagyománynak érezték: esetleg szép, de mégis elvont gondolat. Az ószövetségi prófétai ígéretek sokaknak már csak elvont, filozófikus, életidegen vallásos szövegeknek tűntek csupán.
Épp úgy, ahogy a mostani világjárvány idején is sokszor érezzzük: ha Isten tényleg mindenható és szeret minket, ahogy a papk állítják, akkor miért nem tesz értünk, és tünteti el ezt a koronavírust? Vagy az otthonunkba bezárva nem érezzük, hogy jelen lenne Isten. Olyan távoliak már a 2000 évvel ezelőtti bibliai idők nagy történései! – régen volt, talán igaz se volt…
Ebben a helyzetben döbbenetes, megrázó, amit János mond: „az Ige testté lett.” Amiről eddig csak beszéltek, az most kézzelfogható valósággá lett, személyesen megtapasztalható. Isten nincs távol többé valamilyen elérhetetlen mennyei trónuson, hanem beleszületett a világunkba. Nem is csak egy prófétát küldött. Bár az is nagy élmény lett volna: elég csak megfigyelni, mekkora tömeg tódult Keresztelő Jánoshoz, mert azt gondolták róla, hogy próféta. De nem csak egy prófétát küldött Isten, hanem ő maga lett hozzánk hasonlóvá! Néhány éve, egy ifis karácsonyra szülinapi tortát is sütöttünk, hogy tényleg kézzelfoghatóvá tegyük a karácsonyt, és így ünnepeljük meg a születésnapos Jézust. Most ilyennel nem készültem, de talán érezzük, hogy milyen mindent elsöprő erejű János bizonyságtétele.
Ráadásul akkoriban az az állítás, hogy „az Ige testté lett” teljesen rendszeridegen volt. A görög filozófia szerint Isten nem ártja bele magát a földi csip-csup ügyekbe. Úgy tartották, hogy még a világkormányzást is inkább közvetítőkön keresztül végzi. Úgy voltak vele, hogy a szánalmas testünkből a mi lelkünknek mielőbb is ki kell szabadulnia. Annyira felfoghatatlan volt, amiről János írt, hogy még a keresztyénségen belül is kialakult egy irányzat (doketizmus), ami szerint Jézus nem is volt igazi ember, csak látszattestet öltött magára az Isten. A középkori skolasztika még külön dogmatikát dolgozott ki arra is, hogy Isten változhatatlan, nincsenek rá hatással a mi földi dolgaink.
Zsidó ésszel pedig nyílt istenkáromlásnak számított azt állítani, hogy az Ige testté lett, Isten emberré lett. Az Isten isten, az ember ember. Isten ott fenn van a magasságban a kerúbjai közt a maga szentségében, amit nem szennyezhet be semmi földi. Márpedig a szülés például rögtön tisztátalansággal járt: még Jézus anyjának is meg kellett várnia, amíg „leteltek tisztulásuk napjai Mózes törvénye szerint”, mielőtt a templomba mehettek volna (Lk 2,22).
Márpedig János éppen erről beszél: arról, hogy Istenre hat, ami velünk történik, őt mindez megérinti. Ahogy aztán Jézus többször mondta: „elközelített a mennyek országa” (pl.: Mt 4,17). Az Ige testté lételével, Isten emberré születésével összetalálkozott a földi és a mennyei világ. Isten látta, hogy mi nem tudunk kitörni a világméretű karanténunkból, nincs utunk a menny felé, ezért „egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). Érdemes megfigyelni, hogy János mindezt múlt idővel írja. Azaz ennek a bekövetkezése, megvalósulása, megtörténése nem rajtunk múlik, hanem Isten már lépett!
Érdekli a mi életünk, a mi csip-csup ügyeink. Jézus nem csak tanított, hanem amerre csak járt lépten-nyomon fizikailag is meggyógyított betegeket. Volt egy eset például, amikor egy bénát vittek hozzá, akinek először azt mondta, hogy „megbocsáttattak a vétkeid”, de ennek a megbocsátásnak az érvényességét megkérdőjelezték hozzátette, hogy „azért pedig, hogy megtudjátok, az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön, neked mondom, kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza!” És az meg is gyógyult. (Mk 2,1-12) A mi üdvösségünk Isten központi témája – de ez nemcsak valami egyelőre érdektelenül távoli jövőt jelent, hanem erre a világra vonatkozió bibliai fogalom. Éppen azért, mert Jézusban összekapcsolódott a menny a földdel. Ámen.