Ezt a belső célt, hogy Istenhez, az ő tisztaságához és szentségéhez méltó legyen az ember egész életfolytatása, ezt a belső célt akarták elérni a mindennapok konkrét, kisebb-nagyobb tennivalóinak szabályozásával, jóval Jézus kora előtt, a kegyes és jó szándékú törvénymagyarázók, akiket itt a farizeusok ősöknek neveznek. Az ő magyarázatuk, az ő hagyományuk a tiszta és a szent életről megdönthetetlen és mindenkire érvényes szabállyá vált. Mondhatnánk, dogmává. Aki nem tartotta be, az kizárta magát az Istennek tetsző emberek köréből. De mielőtt ezt a mi korunk magasából megbélyegeznénk, hadd mondjam: pontosan úgy érvényesült ez, ahogyan ma a testi, a ruházati tisztaság higiénéje bizonyos szintje a társadalmi elfogadottság küszöbe, az emberszámba vétel feltétele, a kulturáltság és az intelligencia első foka!… És ha Jézus kritikával illette a maga korának a tisztaságfelfogását, és a belső tisztaságot hangsúlyozta ezzel szemben, akkor érdemes nekünk is legalább rákérdeznünk a mi korunk tisztaságfelfogására, és a belső tisztasággal hasonlóképpen összevetni!
Sánta Ibolya
2016. február 28.
Lekció: 16. zsoltár
Imádkozzunk! Jézus Krisztus, szép fényes Hajnal, köszönjük, hogy felébresztettél testben és lélekben és ide vezettél ma minket. Hálát adunk minden jó dologért, ami segített és ösztökélt, hogy most hozzád jöjjünk: az enyhülő időjárásért, a jó szokásért, a hitért, a gyermek megkereszteléséért, a szolgálatért, ami ma ránk esett ? és te tudod még, mennyi olyan hatással ajándékoztál meg, hogy most itt vagyunk. És hálát adunk neked a legyőzött nehézségekért, amelyeknek árán itt állunk: neked köszönjük a testi gyengeség vagy a családi kapkodás legyőzését ? és te tudod még, hogy mennyi akadályon vagyunk túl, hogy hűségünket, szomjúságunkat próbára tedd. Kérünk, ennyi minden ne legyen hiába! Bocsásd meg vétkeinket, amiket felismertünk, és a fel nem ismert, nem szándékos vétkeket is! Légy népeddel szerte az országban, a világban, és itt, most mivelünk is! Ámen.
Textus: Máté evangéliuma 15. rész 1 ? 20. versek
Kedves Testvérek!
Ennek a történetnek az elején, a soros konfliktus kezdetén mindjárt van egy kis mozzanat, amin túl kell tenni magunkat, mert a mi korunknak is van egy éppoly erős és magától értetődő parancsa, mint annak a kornak, amelyben Jézus élt, és ami ugyanúgy a tisztaságot érinti. Emlékszem, mennyire meglepődtem azon, amikor először hallottam ezt a történetet, hogy Jézus nem mosott kezet evés előtt. Merthogy mindjárt úgy fordítottam le magamnak, hogy nemcsak a tanítványok, hanem ő sem! És hát minden, amit a vita során elmond, kikerüli ezt a kérdést; még amikor maguk között maradnak a tizenkét tanítvánnyal, akkor sem súg nekik, hogy tudjátok, azért ám bizonyos szempontból csak fontos a kézmosás! Hiszen otthon és az iskolában számtalanszor figyelmeztettek a tisztaságra és legtöbbször konkréten éppen ezzel kapcsolatban, ami általában a tisztaságnak jelképes, szimbolikus kifejezése is lehet: evés előtt moss kezet! Aztán persze elmondják a lelkészek, én is elmondom, hogy a farizeusok sem higiénés szempontból kifogásolták a mosdatlan kézzel evést, de ez nem javított semmit azon a zavarba ejtő dolgon, hogy Jézus mégis csak egy olyan, számunkra alapvető civilizációs ügyben, mint a kézmosás, és ezzel általában a higiénés tisztaság kérdése, íme, alatta marad valami jogos és egyetemes mércének. Feloldhatjuk ezt és oldjuk is fel azzal a helyes, biblikus gondolattal, hogy Jézus emberi útjához, emberi életéhez természetesen hozzá tartozik, hogy mindenben elvállalta azt a kort, mindenben elvállalta azokat a szokásokat, amelyekben Isten fiaként, de istenségét letéve, emberi testben élt. És ebben a korban a tiszta, illetve a nem tiszta, a tisztátalan egészen mást jelentett, mint ma. Tiszta vagy tisztátalan Istennel kapcsolatban volt fontos: illő-e, méltó-e valaminek vagy valakinek az állapota Istenhez? És ha őszinték vagyunk, akkor fel kell ismerjük, hogy ez a kérdés mégis csak sokkal fontosabb, egészen más színt, magasabb színt, mint a bacilusok szintje!
Isten maga rendelkezett Mózes törvényeiben arról, hogy mi számít tisztának és tisztátalannak: például milyen állatot lehet áldozni, milyen ételt lehet enni, milyen betegségek vagy például halott érintése tesz tisztátalanná. Az úgynevezett tisztasági törvények, bár rituális, szertartási törvényekként is gyakran összefüggnek az egészséggel, tehát az emberi életet védő céljuk is van, mégis elsődleges funkciójuk az, hogy a nép újra és újra begyakorolja, éppen a külső szabályok betartásával újra és újra, nemzedékről nemzedékre, évről évre tudatosítsa, hogy nem magáért cselekszik, hanem Isten parancsát teljesíti; hogy ezzel azt fejezi ki, hogy hozzá tartozik és nem más istenhez; hogy mindezzel az Istennel való közösségért tesz, hogy alkalmassá váljon előtte megjelenni és hozzá imádkozni. Szükséges üdvtörténeti korszak volt ez.
Ezt a belső célt, hogy Istenhez, az ő tisztaságához és szentségéhez méltó legyen az ember egész életfolytatása, ezt a belső célt akarták elérni a mindennapok konkrét, kisebb-nagyobb tennivalóinak szabályozásával, jóval Jézus kora előtt, a kegyes és jó szándékú törvénymagyarázók, akiket itt a farizeusok ősöknek neveznek. Az ő magyarázatuk, az ő hagyományuk a tiszta és a szent életről megdönthetetlen és mindenkire érvényes szabállyá vált. Mondhatnánk, dogmává. Aki nem tartotta be, az kizárta magát az Istennek tetsző emberek köréből. De mielőtt ezt a mi korunk magasából megbélyegeznénk, hadd mondjam: pontosan úgy érvényesült ez, ahogyan ma a testi, a ruházati tisztaság, higiéné bizonyos szintje a társadalmi elfogadottság küszöbe, az emberszámba vétel feltétele, a kulturáltság és az intelligencia első foka! Nem állok az ápolatlanság és a kosz pártján, csak szeretném érzékeltetni, hogy az a kor semmivel nem volt rigorózusabb, szigorúbb a maga tisztaságáról, a tisztaságról vallott hitével, mint a mi kultúránk meggyőződése a mi higiénénk fontosságáról. Abban tehát nincs különbség Jézus kora és a mi korunk között, hogy mindegyiket vastörvényként járja át egy meggyőződés arról, hogy mi a tiszta és mi nem, és hogy ezt nem tanácsos semmibe venni és átlépni. És ha Jézus kritikával illette a maga korának a tisztaságfelfogását, és a belső tisztaságot hangsúlyozta ezzel szemben, akkor érdemes nekünk is legalább rákérdeznünk a mi korunk tisztaságfelfogására, és a belső tisztasággal hasonlóképpen összevetni!
Mert nem vált-e ma bálvánnyá a tisztaság, nem lettünk-e valamennyien apró és kiszolgáltatott rabszolgái a tisztaság különféle üzletágainak? Meddig lesz elég a víz ehhez a szinthez? Meddig viseli el a teremtett természet a bacilustalanító, maró fertőtlenítő szereket? És miért is kell mesterségesen pótolni a koszt a túl steril környezetben élő gyerekeknél, hogy az immunrendszerüket stimulálják, mert enélkül életképtelenné válik a szervezetük? Újra mondom, nem állok az ápolatlanság és a kosz pártján, de ezeknek az egyre többekben felvetődő kérdéseknek a tükrében vajon nem lehet-e, hogy nekünk legalább olyan mértékben közelednünk kellene ebben a kérdésben Jézus korához, mint amennyire úgy gondoljuk, hogy nekik lenne tanulnivalójuk tőlünk a tisztaságról?
De mindez így önmagában nem biztos, hogy szószékre kívánkozik, még ha igaz is. Szószékre azért való mégis, mert ha idegenül állunk a Jézus-korabeli tisztaság-felfogással szemben, ha azt nem értjük ? mert tényleg nem értjük, bár valószínűleg mélyebb felfogás, mint a miénk ?, annál világosabb a számunkra a mai tisztaság-fogalom. És ha Jézus a maga korában azt mondta: ?milyen sok gondot fordítotok arra, hogy a kezetek és az étel tiszta legyen rituálisan, szertartási értelemben, de ez nem számít! Inkább arra figyeljetek, hogy a szívetek legyen tiszta!? ? akkor ez ma nekünk valahogy így hangzik: ?mennyi időt, mennyi energiát és pénzt fektettek abba, hogy legalább a társadalmi elfogadottság szintjén, de inkább fölötte tiszták legyetek! Ennél azonban összehasonlíthatatlanul fontosabb és előrébb való, hogy a szívetek tiszta-e!? Az a kérdés, hogy a gondolataink, céljaink, a terveink illenek-e az Istennel való közösséghez ? ez egy ismerős lelki kérdés. De itt most van egy ugyanolyan erős és konkrét viszonyítási alapunk ehhez a kérdéshez, mint Jézus tanítványainak volt: jobb híján a mi gyakran túlhajtott tisztaság-gyakorlatunk. És ehhez képest ér el minket Jézus igénye, hogy ez eltörpül, ez egyáltalán nem fontos ahhoz képest, hogy mi van a belsőnkben! Talán csak akkor érzékeljük igazán Jézus üzenetének az erősségét, tanításának az abszolút elsőségét, ha ugyanúgy megbotránkozunk azon, hogy félresöpri a mi tisztaság-dogmánkat, mint ahogy a farizeusok megbotránkoztak azon, hogy félresöpörte az ő tisztaság-dogmájukat! Jézus sem állt a piszok pártján, itt viszonyításról van szó: ha ebbe ennyit beletettek, ez semmi ahhoz képest, amit a másikba kellene belefektetnetek!
De hát akkor mit is jelent a szív tisztasága ? illetve inkább tisztátalansága, mert itt végig erről folyik inkább a szó? Jézus azt mondja: nem gondoltok arra, hogy minden, ami bemegy a szájon, a gyomorba jut, és az árnyékszékbe kerül? Ami azonban kijön a szájból, a szívből származik, és az teszi tisztátalanná az embert. Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és az istenkáromlások. Rutinos keresztyénként mindjárt gyanakodhatunk: nem létezik, hogy csak ennyi, csak ennyiről van szó, hogy csak ezek teszik tisztátalanná a szívet, mert hát többnyire azért nem akarunk meggyilkolni senkit, remélhetőleg nem törünk házasságot, nem lopunk, talán nem tanúskodunk hamisan sem, és az talán alapvető, hogy nem káromoljuk az Istent. Szóval ilyen nagy és látványos tisztátalanságok talán kevéssé nyomják a lelkünket.
Felismerhetjük, hogy Jézus itt a Tízparancsolat második tábláját, az emberekre vonatkozó parancsokat sorolja. A vita kezdeti részében már említette az 5. parancsolatot: tiszteld apádat és anyádat ? és hozzáfűz egy másik törvényt: aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék ?, és itt folytatja tovább: ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan. Mindez a gonosz gondolatok körébe tartozik. A felsorolás végén pedig utal az első táblára: az istenkáromlások is a szívből származnak. Tehát a Tízparancsolat áll előttünk mérceként, illetve ennek a megszegése. Igen, sejtettük, hogy a dolog nem olyan egyszerű, sejtettük, hogy kiderül, hogy a mi szívünk is csak tele van effélével, hiszen Jézus elmagyarázta a Tízparancsolatot, a törvényt a Hegyi beszédben! És itt van mindjárt a gyilkosság kérdése, az, hogy ne ölj. Azt mondta ugyanis Jézus, hogy aki csak haragszik a felebarátjára, vagy azt mondja rá, hogy ostoba és bolond, már megszegte a parancsolatot. Az az érzésünk, hogy ha ez a mérce, akkor minden gondolatunk, a legkisebb lelki rezdülésünk is csak tisztátalan lehet, csak bűnös. Bénító!
De felderülhet az arcunk, ha Jézust nézzük, hogy ő hogyan viselkedik ebben az egész helyzetben. Először is, már megint vitázik. Vitázni tehát nem feltétlenül gonosz gondolat. De még hogy vitázik! Nem védekezve: miért szegik meg tanítványaid az ősök hagyományát, amikor ugyanis étkeznek, nem mossák meg a kezüket! ? erre nem az válaszolja Jézus: de hát mi csak egy emberi rendelést nem tartunk be? Még csak nem is úgy válaszol, nem úgy vitázik, hogy ehhez egy kis kritikát is hozzáfűz, nagy óvatosan: mi csak emberi rendelést nem tartunk be, de ti az Isten parancsát szegitek meg… Nem, hanem korának zsidó vitakultúrája szerint ellenkérdéssel frontális támadást indít: ti pedig miért szegitek meg a ti hagyományotokért az Isten parancsát? Azt talán tudjuk sokan, hogy a szülők tisztelete akkor cselekvést jelentett, azt, hogy idős és munkaképtelen korukban gondoskodnak róluk a gyermekeik. Akkoriban azonban, ahogy Jézus is beszél erről, könnyen kibújhattak ez alól, könnyen kijátszhatták ezt a törvényt, olyan módon, hogy az erre fordítható anyagi eszközökre azt mondták: ezt felajánlom a templom számára ? a halálom után. És akkor ugyan én élvezhetem, de semmi másra nem fordítható, apámra se, anyámra se, csak Istennek, a templomnak adhatom. Aztán ennek a végrehajtását olyan szigorúan nem ellenőrizték. Jézus ki is mondja feketén, fehéren: így tettétek érvénytelenné az Isten igéjét, emberi parancsolataitokkal!
De ezután is igencsak keményen folytatja: képmutatók, világtalanok, vak vezetői! E szerint tehát a valóságos rosszat, helyzetet kimondani, megfogalmazni nem feltétlenül a szív gonosz gondolata. És még a tanítványaival is hasonlóan keményen beszél. Péter ezt kérte: magyarázd meg nekünk az előbbi példázatot! Ő pedig így szólt: még ti is értetlenek vagytok?! Ez az eredeti szövegben, nyelven is pont ilyen keményen hangzik. Tehát, eszerint elvárható érettséget számonkérni nem feltétlenül szívbeli tisztátalanságból, úgymond szeretetlenségből fakad! Azt ő maga mondta, hogy őt kövessük, ahogyan példát adott nekünk.
Amikor tehát Jézus olyan nyomatékosan semminek állítja a külső, túlzó szertartási tisztaságot a belső tisztasághoz képest, és amikor ezt mi úgy fordítottuk le a mi korunkra, a mi kultúránk sokszor túlzó tisztaság-diktatúrájára, hogy az éppúgy semmi a szív tisztaságának a szükségességéhez képest, akkor Jézus nem gúzsba kötni akar, nem sarokba szorítani, nem bebizonyítani, hogy na lám, milyen rosszak vagyunk, és hogy ezért egy szót sem szólhatunk, vagy gondolhatunk, mert úgyis minden ellenünk szól! És persze, nem is arra ad eszközt a kezünkbe, hogy mi szorítsunk sarokba másokat azzal, hogy hát ez a keresztyén viselkedés vagy beszéd? Hanem ahogyan ő szabadon vitázott, kimondta a tényeket ? és hadd tegyem hozzá ezt is: nem volt illetlen számára éppen a szenttel és a tisztával kapcsolatban az árnyékszékről beszélni ?, és még sok minden más, ahogy az evangéliumokban eljárt: az számunkra is szabad út!
Két kiegészítés tartozik ehhez. Az egyik, hogy mindebben akkor kövezhetjük őt szabad lelkiismerettel, ha ugyanúgy követjük őt a megbocsátásban, a dicsérésben, ha kell, a lemondásban, a szeretetben is! A másik pedig, hogy szabad lelkiismerettel követhetjük őt ezen az úton, ha megtanulunk úgy különbséget tenni, ahogy például itt is látszik! A megátalkodott eleve ellenszegülőkkel, itt a Jeruzsálemből hosszú utat megtevő hivatalos vizsgálóbizottsággal, akik koncepciós eljárást folytattak, mindenképpen hibát és vétket akartak találni ? igen, velük nagyon fekete-fehéren prófétai határozottsággal beszél. De lám, ahogy a legtávolabb állókkal, a legközelebbiekkel, a tanítványokkal is! A legtávolabbiakkal és a legközelebbiekkel is, de más-más okból: ezekkel tudniillik azért, ami tőlük elvárható. És a kettő között, a legtávolabbiak és a legközelebbiek között álló sokasággal is, de az egyes hozzáfordulókkal is megint más, annyiféle árnyalt hangot üt meg.
Rövid ismétlésbe foglalva a mai üzenetet, tanítást: a külső tisztaságnál összehasonlíthatatlanul szükségesebb a belső. Ám Jézus ezzel nem reménytelen bűntudatba és bénaságba akar szorítani, hogy meg se merjünk mozdulni vagy szólni, ellenkezőleg, fölszabadítani akar a maga követésére: akár küzdelemre, szókimondásra, ha a megbocsátásban, a szeretetben is ugyanúgy készek vagyunk követni őt. S ha megtanulunk különbséget tenni, hogy mikor mire van szükség. Ámen.
Imádkozzunk!
Urunk Jézus Krisztus, köszönjük, hogy lehet nyomodban járni, lehet téged követni! Köszönjük, hogy ebben nem vagyunk a magunk szándékára, saját kitartásunkra és belátásunkra utalva. Megígérted segítségedet, Lelkedet. Ajándékozz meg bátorsággal a küzdésre, ajándékozz meg szeretettel a megbocsátásra, ajándékozz meg bölcsességgel a megkülönböztetésre! Nagyon rászorulunk, de nemcsak magunkért könyörgünk, hanem a gyászolókért, testi nehézségeket, fájdalmakat hordozókért, a gyermekekért. Azokért, akik nem látják az életük értelmét. Minden vezető tisztségben állóért. Nevedért kérünk, hallgass meg! Ámen.