Tapasztaljuk is bizonyára sokszor, hogy nemcsak gyermeki bizalommal mondott imáinkat hallgatja meg az Atya, hanem gyerekes félelmeinkben, aggodalmainkban is újra és újra segítségünkre jön. De amikor mégsem, talán meg kellene kérdeznünk, hogy figyelünk-e annyira az ő ügyeire, amennyire vágyjuk és kívánjuk, hogy ő figyeljen a mi ügyeinkre? Végtére nemcsak Isten gyermekei vagyunk, hanem Isten munkatársai is!

Sánta Ibolya
2018. augusztus 12.

Lekció: Jeremiás próféta könyve 45. rész

Imádkozzunk! Urunk Istenünk, köszönjük, hogy itt lehetünk házadban és bizalommal letehetjük előtted múlt napjainkat, hetünket, eddig eltelt nyarunkat, de kérhetjük jövőnket, a napokat, a heteket, és sokan bizonyára éveket is. Segíts Szentlelkeddel, hogy ez, éppen ez szabaddá tegyen szavaidra! Ámen.

Textus: “Miközben megszámlálhatatlan sokaság gyűlt össze, úgyhogy majd letaposták egymást, beszélni kezdett, de először csak tanítványaihoz: ?Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék. Ezért tehát amit a sötétségben mondtatok, azt a világosságban fogják hallani, és amit fülbe súgva mondtatok a belső szobában, azt a háztetőkről fogják hirdetni. Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de azután többé nem árthatnak. Megmondom nektek, kitől féljetek: attól féljetek, akinek azonfelül, hogy megöl, arra is van hatalma, hogy a gyehennára vessen. Bizony, mondom néktek: Tőle féljetek.? ?Ugye, öt verebet adnak két fillérért: mégsem feledkezik meg közülük egyről sem az Isten. Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!? ?Mondom nektek: ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom az Isten angyalai előtt. Ha valaki az Emberfia ellen szól, annak megbocsáttatik, de aki a Szentlelket káromolja, annak nem bocsáttatik meg.? ?Amikor a zsinagógákba a hatóság és a felsőbbség elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok amiatt: hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell.?
Ekkor így szólt hozzá valaki a sokaságból: ?Mester, mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!? De ő így válaszolt: ?Ember, ki tett engem bíróvá vagy osztóvá köztetek?? Azután ezt mondta nekik: ?Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg.? Aztán példázatot mondott nekik: ?Egy gazdag embernek bő termést hozott a földje, ekkor így gondolkozott magában: Mit tegyek? Nincs hova betakarítanom a termésemet. Majd így szólt: Ezt teszem: lebontom a csűreimet, nagyobbakat építek, oda takarítom be minden gabonámat és javamat, és ezt mondom a lelkemnek: Én lelkem, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál! Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál? Így jár az, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag.” (Lukács evangéliuma 12. rész 1-21. versei)

Kedves Testvérek!

A mára rendelt bibliai rész a bolond gazda példázata. De persze nemcsak a példázat maga, hanem az is, hogy milyen helyzetben született. Ez legalább annyira fontos és legalább annyira üzenetet hordoz, mint maga a példázat! Ezért ma nem is magáról a példázatról hallunk, hanem a megszületésének a körülményeiről. Arról tudniillik, hogy valaki azzal a kéréssel fordult Jézushoz, mint erre a szokás által felhatalmazott személyhez, rabbihoz, hogy bírja rá a testvérét: jog szerint ossza meg vele az örökséget, adja ki az örökrészét. S amennyire egyetértéssel szoktuk hallgatni a bolond gazdag példázatát, valljuk be, legalább annyira érthetetlen a számunkra, hogy miért utasítja el Jézus ezt a kérést, sőt, utasítja rendre a kérdezőt a példázat elmondásával! Hiszen teljesen jogos, igazságos és indokolt, amit kért! Hogy miért utasítja el Jézus, ez csak akkor derül ki, ha az egész helyzetet látjuk, amiben ez a kérés elhangzott. Ez a kulcsa ugyanis Jézus elutasító válaszának. Az egész helyzetet pedig Lukács a megelőző fejezet utolsó szavaiban így jellemzi: ?az írástudók és a farizeusok hevesen támadni és mindenféléről faggatni kezdték őt és csak azt lesték, hogy beszédében valamin rajtakaphassák?. Ez azt jelenti, hogy itt valami véglegesen eldőlt: ettől kezdve, bár eddig is voltak ütközések a farizeusokkal, írástudókkal, a hatalom képviselőivel, most végleg elfordultak a dolgok egy meghatározott irányba. S ez nemcsak Jézust érinti, hanem mindazokat, akik a környezetében vannak, elsősorban a tanítványait.
Mindebből azonban a tanítványok még nem sokat érzékelnek, hiszen a Mesterüknek, Jézusnak kell helytállnia, és azt látják, hogy Isten erejével beszél, szellemesen és bölcsen megfelel mindenkinek. Nem láthatunk a fejükbe természetesen, de valószínűleg nem gondoltak még arra, hogy egyszer majd nekik kell helytállniuk, őket fogják hevesen támadni, faggatni, csak azért, hogy a szavaikban valamin rajtakaphassák őket. Amit eddig tapasztaltak Jézus ügyének képviseletében, az evangélium hirdetésével kapcsolatban, akár a tizenkét tanítványt, akár a kiküldött hetvenkét tanítványt nézzük, az evangéliumok egyértelműen úgy beszélnek ezekről, mint egyfajta diadalútról. Gyógyítottak, érdeklődéssel, szomjúsággal találkoztak, még az ördögök felett is hatalmat gyakoroltak! De Jézus most, a fordulópont után, amikor az idők elindultak a maguk útján, visszafordíthatatlanul, elérkezettnek látja azt az időt is, hogy nagyon világosan és félreérthetetlen egyértelműséggel elkezdje felkészíteni őket a nehézségekre. S nemcsak nehézségekre, a mártíriumra is.
De ha a tanítványok gyanútlanok, még inkább igaz ez a sokaságra. Azt hiszem, hogy a négy evangéliumban nincs még egy hely, ahol ilyen nyomatékosan és érzékletesen lenne leírva, hogy mit jelentett Jézus a nép számára! ?Megszámlálhatatlan sokaság gyűlt össze úgy, hogy majd letaposták egymást.? Ez, testvéreim, sokkal több annál, minthogy Jézus a népszerűsége csúcsára ért. Annál is több, hogy bizonyára sokan voltak köztük betegek, akik gyógyulást reméltek; ahogy szokták mondani, ?csak? gyógyulást reméltek Jézustól. És annál is sokkal több van ebben az összegyülekezésben, hogy sokan mások pedig valamiféle jóléti-politikai várakozással fordultak Jézushoz. Egy tömegben mindig sokfélék az emberek, sőt, a tömeg egy-egy tagjának is általában többféle érzése, indítéka van. Nyugodtan láthatjuk úgy őket, ezt az összegyülekezett, Jézus szavára szomjas tömeget, hogy a betegségekből való gyógyulásnak és a kenyér biztonságának remélésével, a tolongással és a letaposással együtt járó minden bosszúsággal és súrlódással együtt is az fogta össze őket, az jellemezte a leginkább, hogy itt van az a Jézus, aki az életünkről a szívünkhöz tud szólni! A legtöbben bizonyára ezzel a várakozással vannak ott.
Jézus pedig valóban beszélni kezd. De csak a tanítványaihoz! Hogyan? Ezrek várják, hogy szóljon, és ő csak a szűk belső körrel áll szóba, számukra van mondanivalója?! Igen, mert most, éppen most jött el az ideje annak, hogy programszerűen felkészítse őket a küldetésük legnagyobb kockázataira is! Pontosan most, mikor ezrek várják a szavát, most kell a fülbesúgás idejéről beszélni. Mert most, a hangsúlyozottan és tapasztalhatóan legnagyobb nyilvánosságban fordult el az idő a fülbesúgás szorítása felé. Lesznek, mindig jönnek ilyen idők. Fülbesúgásról akkor beszélni, amikor úgy sincs másra lehetőség, lehet igaz, lehet jogos, de lehet ideológia és magyarázkodás is a gyávaságra. De akkor erre mutatni, ennek eljöveteléről beszélni, amikor a legszélesebb a nyilvánosság, legnagyobb az érdeklődés: ez hiteles, és az idők fordulásának ismeretéről, bölcs időzítésről vall!
Jézus szavaiban jönnek is ezeknek a vízválasztó időknek a legkiélezettebb helyzetei. Megölik a testet, de nektek a hajatok szála is számon van tartva: az üldözésben ott az Atya. A menny és a föld összeér ezekben a kritikus helyzetekben: a vallástételre az emberek előtt Jézus vallástétellel válaszol az Isten angyalai előtt. Az üldöztetésben ott a Fiú. Vallási és világi hatalom előtt az a legszorongatóbb kérdés: de mit is mondjak? Ne aggódjatok, a Szentlélek megadja, amit mondanotok kell! Az üldözésben ott a Szentlélek.
Igen, most, amikor ezrek nyilvánossága várja, hogy szóljon hozzájuk Jézus, most beszél csak a tanítványokhoz, mintegy fülbe súgva az eljövendő valóságokról és dimenziókról. Amikről Pál apostol majd így fog írni a Római levélben: nyomorúság vagy szorongattatás, üldözés vagy éhezés, fegyver vagy veszedelem elválaszthat minket a Krisztus szeretetétől? Mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket! Mert meg vagyok győződve, hogy sem élet, sem halál, sem jelenvalók, sem következendők, sem fejedelmek, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, semmi sem választhat el Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban!
?Mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!!!? ? elnézést kérek, hogy egy kicsit dramatizálva próbáltam érzékeltetni, miről is árulkodik ennek az embernek a kérése! Nem önmagában, hiszen önmagában jogos volt, hanem abban az összefüggésben, abban a dimenzióban, amelybe belehasított! Ez az ember nyilván ott állt a közelben, hallgatta Jézust és valahogy arra várt ? ahogy mi is szoktunk, ismerős a helyzet ?, hogy mikor adódik végre egy olyan fordulat, amikor előhozakodhat a maga problémájával. S végre elhangzik a ?hatóság?, a ?felsőség?, tehát valamiféle bírói helyzet, és még az isteni vezetésről is beszél a Mester, hogy mit kell ilyenkor mondani. ?Ekkor? ? írja hangsúlyosan Lukács ? ?így szólt hozzá valaki a sokaságból?. Mert az egészből, a mások sorsából, életéből-halálából, üdvösségről, kárhozatról, az Atya, a Fiú és a Szentlélek jelenlétéről a Krisztusról való tanúskodásban, az élet odaáldozásából semmit nem fogott fel ez az ember! Csak a maga élete létezett a számára, csak a maga problémája, és az mint egy fa, mint egy korhadt fa, eltakarta előle az Egészet: az egész erdőt, az élet igazi színterét, ahol élet-halál harc folyik!
Attól tartok, hogy minden jó szándékunk ellenére, sőt olykor annak ellenére, hogy igazán figyelünk Jézus tanításaira, elő-elő fordul velünk is ez a helyzet. Lehet, nem annyira bumfordi módon és élességgel, mint itt, de kéréseink, várakozásaink, csőlátásos ige-megértéseink ütköznek az időkkel, azzal a helyzettel, ami Jézus szerint fontos.
Hallottuk azt a nagyon kemény történetet Jeremiás könyvéből, amit először olvastunk a Szentírásból. Báruk, Jeremiás tanítványa, írnoka nagyon sokat állt ki a mesterét követve. Ő volt az, aki az Úr parancsára papírra vetette az Isten minden igéjét, amelyet Jeremiás szája által mondott. Majd ebből következik az a híres és látványos jelenet, amikor a leírtakat a király udvari emberei felolvassák uralkodójuknak. Mivel azonban ismerik az irat tartalmát, előre figyelmeztetik Bárukot és Jeremiást, hogy rejtőzzenek el. A király pedig minden felolvasott hasábot levágott a kancellár késével és egy hanyag mozdulattal a hideg ellen meggyújtott tűzbe vetette. De ezzel ekkor is végleg eldőltek a dolgok és az idők! Újra le kellett írni a prófétai szót, mert Isten igéje nem veszhet el: s most már nincs választás, ezután az ítélet fog beteljesedni. Ennek során, a beteljesedés során az írnokot és a prófétát a nép azon része, amely Egyiptomba menekül, erőszakkal magával hurcolja. Ahol aztán még gyalázatosabban vitáznak Jeremiással a bálványtiszteletük védelmében. Hiába volt hát minden, az élet odaáldozása, az Isten megmentő akarata, s hogy végül elkerülhetetlenül lesújtott az ítélet, még mindig nem értik, hogy meg kellene térniük!
Ennek a közös keserű útnak, megpróbáltatásnak egy pontján Isten személyesen üzen Jeremiás által a végsőkig elkeseredett Báruknak: ?Te így beszélsz: jaj, nekem, mert az Úr kínnal tetézi fájdalmamat, belefáradtam a sóhajtozásba és nem találok nyugalmat! Ezt feleld neki: így szól az Úr: nézd csak, amit építettem, lerombolom, amit ültettem, most kigyomlálom az egész országban. És neked nagy kívánságaid vannak? Ne legyenek.? ? ?Ember, ki tett közöttetek osztóvá vagy bíróvá?!? Ugyanaz a meglepően, megdöbbentően kemény, elutasító válasz. Elindultak az események, elindult az idő egy irányba, elindította és vezeti Isten, és a két ember nem tudja követni. Pedig egyikükről bizton tudhatjuk, hogy Isten embere volt. De a teljes helyzetet, az Egészet, amely elrendezi azt is, hogy minek hol a helye, mi mennyire fontos, az Atya és a Fiú látja csak át. S ennek a két embernek, Báruknak és a tömegből megszólalónak, jóllehet századok választják el őket egymástól, s több fontos dologban különböznek, azt egyformán el kell fogadnia, hogy kérését elutasították, s ami ennél sokkal több: azt is fel kell ismernie, hogy azért, mert kérésük idegen volt attól a helyzettől, attól az iránytól, amelybe az Isten fordította az időket, az eseményeket! Tehát nem azért, mert a kérésük önmagában rossz, jogtalan, helytelen, indokolatlan lett volna. Báruk a helyzete enyhítéséért sóhajtozott, a tömegből Jézust megszólító ember pedig a Mózes által adott törvény érvényesítését kérte csupán. És mégis, mindketten annyira el voltak foglalva saját helyzetükkel, a saját állapotukkal, hogy nem láttak ki belőle az Egészre, Isten nagy cselekvésének tágas, hogy úgy fogalmazzunk, történelmi, üdvtörténeti horizontjára.
Nem élünk-e sokszor hasonlóan? Önmagukban jó, érthető, mégis meg nem hallgatott kéréseink nem valami hasonlóra figyelmeztetnek-e minket? Hogy Istennek az egész egyházzal, sőt az egész emberiséggel van terve, dolga, de ezt a horizontot olyan távolinak, olyan nem ránk tartozónak gondoljuk? Ennek a közelengedését megtagadjuk, megértésére, elfogadására süketek vagyunk? Hogy miközben a mennyben megszámlálhatatlan sokaság, az angyalseregek feszülten figyelik a földön Isten tervének kibomlását, a mártírok félelmét és hűségét, vallástételét és a Lélek szájukba adott vallomását, aközben a mi kéréseink pont olyan idegenül és érzéketlenül szólalnak meg a számukra, mint ezé az emberé a tömegből a mi számunkra?
Itt nem arról van szó, hogy kicsit vagy nagyot kérünk. Jézus az Istennel együtt mozdulóknak a hajszálaik és a verebek számontartásával érzékelteti, hogy milyen kis dolgokra terjed ki az Atya figyelme! S tapasztaljuk is bizonyára sokszor, hogy nemcsak gyermeki bizalommal mondott imáinkat hallgatja meg az Atya, hanem gyerekes félelmeinkben, aggodalmainkban is újra és újra segítségünkre jön. De amikor mégsem, talán meg kellene kérdeznünk, hogy figyelünk-e annyira az ő ügyeire, amennyire vágyjuk és kívánjuk, hogy ő figyeljen a mi ügyeinkre? Végtére nemcsak Isten gyermekei vagyunk, hanem Isten munkatársai is ? így írja Pál. Vagy itt, éppen itt és éppen akkor és éppen azoknak, ahol, amikor és akiket a nagy, eljövendő történésekre tanít Jézus, ?Barátaim?-nak szólítja őket! Isten munkatársai és Jézus barátai is vagyunk!
Ám Isten is és Jézus is nemcsak nemet mond, hanem igent is. A két válasz, a két igen tartalmú válasz a lényeget tekintve egybecseng. Jézus így mondja: ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg. Akármennyi vagyona is van az embernek, nem ez adja meg az élete biztonságát. Az Atya néhány száz évvel korábban úgy fogalmaz Báruknak: de te életedet ajándékul kapod. Azaz az életet Isten tartja meg! Sem életünk, sem annak biztonsága nem a mienk, hanem ajándék. Ez az ?igen? a ?nem? mellett. Ha mi keresztyének úgy fogalmazunk, hogy az életünk ajándék és nem miénk, ezzel nem fosztjuk meg magunkat semmitől. Az életet ugyanis mindenki kapta. Senki nem azért él, mert akart lenni. Mindenki legfeljebb arról dönthet, hogy amit úgy kapott, az életet, saját birtokának tekinti-e és biztonságát ő maga garantálja-e. Például vagyonnal, mint a bolond gazdag. De ha mi elfogadjuk, hogy életünket Istentől kaptuk ajándékba, akkor ezzel nem megfosztjuk magunkat valamitől, ellenkezőleg, szabadságot kapunk és kiterjesztjük, kitágítjuk az életünket: mert akkor nincs logikusabb lépés, minthogy a folyását és a biztonságát arra bízzuk, aki képes volt vele megajándékozni bennünket! Biztosan jobb helyen van nála, mint a saját kezünkben. Ekkor beleengedhetjük magunkat abba a sodrásba, az időknek abba a fordulásába, az eseményeknek abba a menetébe, amit az ő nagy munkája, nagy terve jelent. S a saját életünk kérdésein túl ezé is lesz a szívünk és az imádságunk!
Lehet, hogy az Atya biztonsága olykor megfosztást jelent ? innét nézve. ?Megölik a testet? ? mondja Jézus. S innét nézve mindenkinél megfosztást jelent az, amit egyébként olyan szépen mond Jézus: elkérik, visszakérik a lelkedet. De mi tudjuk, hogy ellenkezőleg, ez nem megfosztás az élettől, hanem az igazi élet, az örök élet, az igazi gazdagság, amihez aztán nem érhet többé ellenség, gond, és amely végleg és teljesen szabaddá tesz minket Isten munkájára figyelni, annak átadni a szívünket és őt dicsőíteni az örökkévalóságban. Jézus nemcsak nemet mond, hanem mindig igent is. Jézus elutasító válasza mellett ez az ő igenje: az életet itt és ott megbízhatóan tartja Valaki. Ámen.

Imádkozzunk! Urunk Jézus Krisztus, köszönjük, hogy életünket, amit mi nem is akarhattunk, te akartad. Ezért ajándéknak fogadjuk el akkor is, ha olykor nem kis gond terheli. Bocsásd meg, amikor ezek a gondok úgy betöltenek minket, hogy süketté válunk a te ügyed követésére. Szeretnénk megtanulni tőled Szentlelked által, hogy hajszálainkra és a mindenséget vezérlő tetteidre együtt tudjunk figyelni. Így könyörgünk azokért, akiket most ölnek meg, így könyörgünk Istentől való, Lélektől való szavakért azok számára, akinek most kell szólniuk. De könyörgünk a bolond gazdagokért is, és az örökség szintjén élőkért is. Azokért is, akik betegség miatt keresnek téged. Könyörgünk az erdőtüzek, az áradások, a földrengések elszenvedőiért, az ezektől megriadókért. Nélküled a világ sötét, köszönjük, hogy ismerhetjük a világosságot. Ámen.

Lejegyezte: Vásárhelyi Péter