Hát ennyi hátrány mellett van-e valami előnye, valami olyan tulajdonsága ennek az evangéliumnak, amit a javára írhatunk, vagy ami legalábbis mentség lehet minderre? Igen, van. Az, hogy minden valószínűség szerint ez az első evangélium, amely elkészült, és a többi sokat merített belőle, sok tekintetben rá épül. Nemcsak néhány vagy akár sok részt vettek át, hanem Máté és Lukács nagyjából a szerkezetét is: Jézus fellépése, galileai munkája, felmenetele Jeruzsálembe, szenvedései és feltámadása. Aztán előnye az is, hogy éppen kissé rendezetlen és spontán stílusa az életszerűségét, az elevenségét érzékelteti mindannak, amiről beszámol. De hát ez nem olyan sok. Annyi hátrányhoz képest tehát mégis hogyan szeressük meg ezt az evangéliumot?

Sánta Ibolya

2015. augusztus 2.

Lekció: Márk evangéliuma 1. rész 1 ? 15. vers

Imádkozzunk! Atyánk Istenünk, az evangélium szerzője, tied az osztatlan dicsőség a mennyben, és legyen most itt köztünk, Lelked által a földön is. Azért jöttünk, hogy szentnek valljunk téged, és hogy alkalmasabbá váljunk akaratod kiterjesztésére a földön is. Várjuk országodat, rád bízva, mikor és hogyan érkezik közénk. Hálát adunk, hogy bízhatunk jó tetszésedben, mert így imádkozni Jézus tanított minket, akiért kérünk, légy itt közöttünk! Ámen.

Textus: Akkor kiment hozzá Júdea egész vidéke, kimentek a jeruzsálemiek is mind, és – amikor megvallották bűneiket – megkeresztelte őket a Jordán vizében. Miután Jánost fogságba vetették, elment Jézus Galileába, és így hirdette az Isten evangéliumát: ?Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.? (Márk evangéliuma 1. rész 5., 14. és 15. vers)

Kedves Testvérek,

tegnaptól új könyvet kezdtünk olvasni a vezérfonalunk szerint, Márk evangéliumát. És azt szeretném, ha most, az olvasás kezdetén megszeretnénk ezt az evangéliumot! Talán nem is kelt jó érzést, amikor ez így, egy kicsit tanító-nénisen elhangzik, mintha irodalomórán egy versről lenne szó. Hiszen azért jöttünk ide, hogy Isten üzenetét halljuk ? és ebben a felolvasott részben nagyon sok fontos és felemelő üzenet van! ?, nem pedig azért, hogy egy bibliai könyvet úgy en bloch, teljes egészében átnézzünk. Lehet-e ebben Isten üzenete?

Igen, ahogy látni fogjuk majd, lehet! Sokféle üzenet lehet egy bibliai könyv áttekintésében, tehát abban, amikor nem egy bibliai igét vagy egy hosszabban kifejtett gondolatot, esetleg egy történetet emelünk ki belőle, hanem a szerzőjéről, a keletkezéséről, a Biblián belüli helyéről, irodalmi sajátosságairól hallunk. Hiszen ezek nagyon fontos szerepet játszottak abban is, hogy egyáltalán az a könyv bekerült a Szentírás iratai közé, a Kánonba! E sok üzenet közül ma egyre helyezzük majd a hangsúlyt. De nem is azt hallottuk, hogy ismerkedjünk meg ezzel a bibliai könyvvel, hanem azt, hogy szeressük meg. Azért szeretném ezt, mert minél közelebb áll érzelmileg hozzánk egy mű, egy bibliai mű akár, annál jobban hat ránk, és nem is gondolt, korábban fel nem tételezett, nem várt sok szépet és jót fedezhetünk fel így benne!

Márk evangéliumára rá is fér, hogy megszeressük, mert valahogy utolsó helyre került jelentőségben általában a keresztyének számára. Azért is, mert a legrövidebb, sokkal rövidebb, mint a másik három. Aztán azokat nem akárkik írták: Máté és János Jézus tanítványai, Lukács pedig igen jelentős missziói munkatárs, és az evangélium mellett egy páratlan műfajú és fontosságú könyv szerzője is, az Apostolok Cselekedeteié. Ennek az evangéliumnak a szerzője azonban a legkevésbé jelentős, a hagyomány szerint János Márk, aki leginkább Péter munkatársa volt a misszióban. És hát még a szakirodalomban is úgy mondják, hogy a három ?nagy evangélium? ? azt nem teszik hozzá, hogy tehát Márk a ?kicsi?, de úgy beleértődik, hogy ez a legkevésbé jelentős. Ám nemcsak a legrövidebb, legkisebb evangélium, hanem azt mondhatjuk, hogy a legkevésbé nagyigényű evangélium. Jézus személyének, munkájának jelentőségét csak mintegy ötszázötven-hatszáz évvel korábbra vezeti vissza: ?Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete, amint meg van írva Ézsaiás próféta könyvében?. Máté viszont Ábrahámig vezeti vissza Jézus történetét, körülbelül Krisztus előtt 1600-ig, Lukács meg éppen Ádámig, János pedig az egész teremtés előttre. Márk evangéliumában nincs olyan nagyon jól felismerhető és kimunkált nagy koncepció sem, ami a másik három evangéliumot jellemzi. Kicsit csiszolatlan is: bár a legrövidebb evangélium, ahogy hallottuk, jóval rövidebb a többinél, mégis több történetet hosszasabban, kicsit terjengősebben ír le, mint a másik három. Még nem olyan letisztult, kicsit esetleges beszámolók olvashatók benne. És a nyelvezete is a legegyszerűbb, legszűkösebb a szókincse, és a leghétköznapibb a szóhasználata. A legkevesebb benne a tanítás, amit mi így, a 20-21. században olyan sokra becsülünk, inkább történeteket mond el. S hát él bennünk azért egy olyan séma, hogy a gyereknek történet kell, de a felnőtt ember otthon van már az elméleti dolgokban is… Ráadásul befejezetlen ez az evangélium: ha a végére lapozunk, látjuk, hogy az utolsó két-három bekezdés zárójelbe van téve. Mert ennek az evangéliumnak a legrégibb fennmaradt iratai a zárójeles részt nem tartalmazzák. Maga az evangélium, tehát ameddig a maga eredeti leírásában tart, ott fejeződik be, hogy a feltámadás után az asszonyok ?elfutottak a sírtól és senkinek nem mondtak semmit, mert féltek?. Milyen befejezés ez?! A legnagyobb jó hírt, a feltámadást, amely bizonyítéka a világ megváltásának, nem mondták el? Mennyivel elegánsabb, mennyivel kerekebb Máté befejezése: ?Nekem adatott minden hatalom, menjetek el és tegyetek tanítvánnyá minden népet!?

Hát ennyi hátrány mellett van-e valami előnye, valami olyan tulajdonsága ennek az evangéliumnak, amit a javára írhatunk, vagy ami legalábbis mentség lehet minderre? Igen, van. Az, hogy minden valószínűség szerint ez az első evangélium, amely elkészült, és a többi sokat merített belőle, sok tekintetben rá épül. Nemcsak néhány vagy akár sok részt vettek át, hanem Máté és Lukács nagyjából a szerkezetét is: Jézus fellépése, galileai munkája, felmenetele Jeruzsálembe, szenvedései és feltámadása. Aztán előnye az is, hogy éppen kissé rendezetlen és spontán stílusa az életszerűségét, az elevenségét érzékelteti mindannak, amiről beszámol. De hát ez nem olyan sok. Annyi hátrányhoz képest tehát mégis hogyan szeressük meg ezt az evangéliumot?

Túl azon, hogy olvasás közben még jónéhány kisebb-nagyobb értékére bukkanhatunk, pontosan azt javaslom, hogy éppen azért, mert ilyen, mert kicsi, mert rendezetlen, mert nem olyan nagy koncepciójú, van okunk megszeretni, és éppen ebben van Isten mai üzenete! Hogy bármilyen, Istennek elég jó volt így arra, hogy nem akármit, hanem a legfontosabbat, a legszentebbet belefoglalja! Isten, aki egyébként szereti a szépet, aki a legegyszerűbb mezei virágot is olyan igényesen öltözteti, amint erről Jézus beszél, ahogy Salamon király minden dicsőségében sem öltözött, ez az Isten nem finnyás és nem válogatós, amikor az evangéliumról és az emberről van szó, az ember hozzá való kapcsolatáról, vagy az ő emberhez való közeledéséről! Szó sincs arról, hogy csak a nagy evangéliumok ? a nagy prédikációk, a nagy igehirdetések ?, szó sincs arról, hogy csak a nagy tanítványok ?csak a nagy igehirdetők ? hordozzák az igazi evangéliumot, hogy csak ezek, csak ők lennének alkalmasak arra, hogy elég jól, megfelelően beszéljenek, hirdessék Jézus Krisztust! Jó, hogy vannak többféle értelemben nagyok, de gondoljuk el, lenne-e egyház, Krisztus teste, ha nem lennének sokan hűséges ?kicsik?? Arról nem beszélve, hogy nem biztos, hogy mi jól látunk, amikor nagyról és kicsiről beszélünk. Nem az igénytelenség mellett áll ezzel Isten, Márk evangéliuma erre nem hatalmaz fel ? amit a körülmények megengedtek, amit erről egyáltalán tudhatunk, tehát ami Márkon múlt, azt ő megtette ?, de arról biztosan beszél ez az evangélium, arra biztosan tanít, hogy Isten elég alázatos, amikor arról van szó, hogy éppen a legszentebbet, a legfontosabbat mire, kire bízza! Összegezve, az evangéliumhoz hűen, egyszerűen, kicsit talán primitív módon azt mondanám: szeressük ezt az evangéliumot, mert valószínűleg Isten is nagyon szereti!

De szeressük azért is, mert a saját keresztyénségünkben is vigasztalást jelent. Elsősorban az imádságra gondolok. Újra és újra találkozom azzal, hogy ?én nem tudok szépen imádkozni?. Ebben az az igény, hogy szépen, azaz odafigyelve, minél pontosabban kifejezve azt, amit mondani szeretnénk Istennek, és minél inkább teljes imádságot mondva, amiben Isten dicsérete és a hálaadás is helyet kap a kérések sora és a bűnbánat mellett, tehát ez az igény helyes és jó ebben a mondatban, hogy én nem tudok elég szépen imádkozni. De: és mi van akkor, ha nem tudok úgy, ahogyan szeretnék? Vagy ahogyan mások, a ?nagyok? imádkoznak: akkor Istennek nem elég jó, akkor nem eléggé alkalmas és megszentelt az imám az Istennel való közösség megélésére? Testvéreim, a Szentírás arra tanít, hogy akár a Szentháromság Istenről való beszédeinkre, elsősorban az igehirdetésre nézve, akár a Szentháromság Istenhez mondott szavainkra, elsősorban az imádságra nézve, nincs séma! Az egyszerűnek és az esetlegesnek éppúgy köze lehet Istenhez, éppúgy alkalmas lehet, mint a kifinomult és a rendezett.

A kérdés sokkal inkább az, hogy mindent beleteszünk-e, ami rajtunk múlik! Ahogyan minden jel szerint Márk is cselekedett. Ő volt az úttörő, talán ma már kevésbé látszik az nagy dolognak, amire ő először vállalkozott, de ez mindig így van, hogy a legnehezebb először megalkotni valamit. Egyáltalán nem volt könnyű a dolga, amikor olyanoknak, akik nem ismerték egyébként az Ószövetséget, a legalapvetőbb eseményeken keresztül bemutatta, hogy kicsoda Jézus Krisztus és mi az, hogy evangélium. Emellett azt is feltételezhetjük, hogy ezt az úttörő munkát Pétert kísérve, a missziói utazás közben végezte, amikor természetszerűleg sok más feladat is adódik. Szeressük és becsüljük ezt az evangéliumot, mert benne van az úttörő küzdelmes bátorsága és a feladatok közül kiszakított idő és erő odaszánása!

Azonban ezek után mégis ejtenünk kell néhány szót a konkrétan felolvasott részről, az evangélium kezdetéről. Kicsit az eddigiek szellemében, most figyeljünk a földrajzi adatokra! Nemcsak azért, mert megjelenik bennük az egész ország és ebben tulajdonképpen a kettészakadt ország történelme is ? Júdea, a déli országrész a fővárossal, Jeruzsálemmel: ?Kiment hozzá Júdea egész vidéke és kimentek a jeruzsálemiek is mind?; és ott van az északi országrész, Galilea is: ?Eljött Jézus Galileából?, ?elment Jézus Galileába? ?, hanem mert Jézus mozgása ezen a földrajzi területen igen érdekes és üzenettel bíró. Az, hogy honnan jön és megkeresztelkedése, megkísértése és János fogságba vetése után hova megy vissza. Galileából jön, és Galileába megy vissza. Márk úgy ábrázolja, hogy Galileából, egy régi próféciát elferdítve: a pogányok, azaz a nem igazán hívők Galileájának nevezett országrészből, csak Jézus jön el megkeresztelkedni.  A vallásilag aktívabb, bűnbánatra érzékenyebb júdeai tömegek sorának végére oda áll Jézus Galileából! Sokféleképpen lehet ezt látni, több jelentése is van. Az is, hogy valaki őket is képviseli. Valaki a nevükben, helyettük, rájuk nézve is kifejezi, hogy a megtisztulás, a bűnbocsánat, az Isten országa, az Úr érkezése az ő lehetőségük is, hogy a pusztába eljövő Úr az övék is! Annyira így van ez, hogy amikor a nagy mozgalomnak János fogságba vetésével vége szakadt, Jézus nem lépett a helyébe, nem maradt ott, hogy a vallási ébresztésben János munkáját folytassa, ahogy talán ez célszerű lett volna, hiszen az alapok, jó alapok, népszerű alapok meg voltak vetve, hanem visszament Galileába, és ott hirdette: ?Betelt az idő, eljött az Isten országa. Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban!? Jézus tanítványai közül is tizenegy ide való, jóllehet Galilea területe körülbelül harmada Júdeáénak. Testvéreim, Isten aktív és elkötelezett népének mindig észben kell tartania, hogy milyen fontosak Jézusnak a galileaiak, a mindenkori galileaiak, a templomtól és a napi vallásgyakorlattól távol élők! Hogy Jézusban nincs semmi idegenkedés, hogy otthon van köztük, hogy nem bírálgatja őket, hanem velük él, bejárja szinte minden talpalattnyi földjüket. Ehhez érdemes, kell igazítani ítéletünket és lelkületünket!

Végül Júdea pusztája és a pogányok Galileája megjelenít egy nagyon izgalmas kettősséget. Kimenni a Jordán pusztájába Keresztelő Jánoshoz nem egyórás kirándulás, ami után hazatérve minden megy tovább. A jeruzsálemiek is legalább harminc kilométert tettek meg, Júdea egésze pedig általában még nagyobb távolságot, hiszen a Jordán az ország határánál volt, északkeleten. Kimenni Keresztelő Jánoshoz, az útkészítőhöz, az Isten prófétájához, Isten igehirdetőjéhez, azt jelentette, hogy kiszakadni az életből. Otthagyni a napi foglalatosságot, kilépni a feladatok, a tervek, a kapcsolatok megszokott rendjéből, maguk mögött hagyni az élet gondját és kívánságait, örömeit és reményeit. Nemcsak gyakorlatilag, hanem elsősorban lélekben.

A keresztyén életnek ez az egyik modellje, az egyik útja. Hagyjál ott mindent, engedd el, itt a templomban, legalább az istentisztelet idejére a hétköznapi életedet, hogy ne legyen semmi akadálya annak, hogy valami egészen más töltsön be. Ezért gyakran imádkoznak is az istentisztelet elején az igehirdetők. Ott kell tehát hagyni a profánt a szentért. Ezt az utat fejezi ki az egyház bibliai megnevezése, görög neve is: kihívottak serege, eklézsia, a hétköznapokból kihívottak serege. Sokak lelke számára ez az igazi, az egyedül üdvözítő és jó hitállapot, amihez nem tapad semmi földi, ami annyira más, mint a mindennapok! És való igaz, hogy ez egy legitim, bibliai útja a keresztyén hit élésének. Ezt érezzük általában az egyháziasabb keresztyénségnek. Akár a liturgiában is megjelenik ez a gond, szoktunk róla beszélni, hogy vajon az adakozás hirdetése nem rontja-e el a? lelki dolgok? szentségét? Vagy hogy egyáltalán a gyülekezet híreinek hirdetése, amelyek a konkrét szent alkalmon kívül esnek, hova teendők, helyük van-e egyáltalán az istentiszteleten?

De, van egy másik, ellentétes irány is, és ebben mérhetetlen jelentősége van annak, amit éppen Jézus hangsúlyos visszavonulása jelez Galileába: a profán Galileába, a nagyon is hétköznapi világba, ahol gondok vannak, igazságtalanságok, betegségek, szántás-vetés, tésztadagasztás, bérleti szerződések, munkanélküliség, családi események, pénzkérdés, vallási viták és politika?  Amiket Jézus nagyon pontosan látott, hiszen mindez a felsorolás éppen azt tartalmazza, amikről az evangéliumokban vele kapcsolatban vagy akár példázataiban olvashatunk. Keresztelő János igehirdetéséhez, amely szintén Isten szava, prófétai szó volt, kivonultak az emberek a pusztába, Jézus pedig a maga igehirdetésével bevonul a világba. Egészen a sűrűjébe. Ez az utóbbi, ha  kizárólagos modellé válik, szintén lehet egyoldalú, amikor úgy gondolják a modern keresztyének, hogy csak ez az igazi keresztény élet, a hétköznapok istentisztelete Jézussal; nem kell semmi szokás, semmi úgynevezett formaság, szent idők, szent terek, templom sem, liturgia sem, szertartásos cselekmények sem. Ezt érezzük világiasabb keresztyénségnek.

De hát, egyébként nemcsak itt, hanem a Szentírás számos más helyén is láthatjuk, hogy nem választani kell a kettő között, hogy melyik a helyes, hanem váltani tudni, váltani megtanulni egyikből a másikba! Sokszor gondolok arra, amikor istentisztelet alatt itt elzúg egy-egy villamos, hogy milyen hasznos is ez: egészséges jele annak, hogy körülvesz minket, visszavár minket a nyüzsgő élet. Kicsit érzékelhetővé teszi azt az egyidejűséget, amire hiánytalanul csak Isten képes: hogy tökéletesen szent marad, miközben amennyire csak a teremtett világ el tudja viselni, teljesen otthon van a földi életünkben is! ?Kiment hozzá Júdea egész vidéke, kimentek a jeruzsálemiek is mind?: mert ott készül az Úr útja az ember szívéhez. ?Elment Jézus Galileába és hirdette az Isten evangéliumát?: mert a mindennapokba is érkezik, csonkítatlan erővel, az Isten országa! Ámen.

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk,

mindennapjaink, a kenyér és minden, amiből az életünk összeáll, nyitva előtted és akarjuk is, hogy úgy legyen. Mert várjuk, hogy Jézus napra nap belépjen oda, megbocsátva minden bűnünket és megőrizve, megszabadítva minden gonosztól. Amikor a mi életünkről beszélünk, nemcsak magunkról beszélünk, még csak nem is minden keresztyén emberről, hanem az emberről. Így könyörgünk hozzád a betegség biztos tudatával vagy bizonytalanságának érzésével küzdőkért, a becsapottakért, az otthonukat elvesztőkért. Azokért, akik hitük miatt szenvednek és azokért, akik hitük miatt okoznak szenvedést. Az oly sokféle gyászt átélőkért, világi és egyházi vezetőinkért. Imádkozunk a gyülekezet szabadságon levő munkatársaiért, nyaraló tagjaiért, hogy pihenésük erőforrás legyen a továbbiakra. Hallgass meg minket, Urunk! Ámen.