Ma már humoros, amit egykori professzorunk tett, amikor emellé az ige mellé tette az akkor gyakori jelmondatot: Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog. A jelmondatból világosan látszik, hogy a bibliai ige mintájára készült és az is, hogy ezzel Jézus Krisztus mellé próbáltak riválist állítani. De ez a felséges mondat Jézusról nem azt hangsúlyozza, és nem azt tanítja elsősorban, hogy ő mindig volt, van és lesz, hogy ő élt, él és élni fog, nem azt akarja elsősorban kijelenteni, hogy ő örökkévaló. Ezt adottnak veszi. A mondat célja a magyar fordításban az utolsó szó: Jézus Krisztus, tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Elvégre örökkévalósága lehetne végzetesen fenyegető is a számunkra, ha gonoszsággal vagy ellenségességgel párosulna! Azaz a levél írója nem Jézus létének ?hosszmetszetével?, örökkévalóságból örökkévalóságba ívelő voltával akarja biztatni az olvasók szívét, hanem lényének, személyiségének ?keresztmetszetével?, azzal, hogy ő ugyanaz, ugyanaz volt és lesz, akinek a földön megismerték!

Sánta Ibolya
2016. január 10.

Lekció: 100. zsoltár

Imádkozzunk: Jézus Krisztus, te égi szép, tündöklő fényű név – nem hangsora, dallama miatt, hanem aki te e névben vagy, az, aki magához térít és tanít, aki társa Istennek a teremtésben és társunk nekünk mindennapjainkban, aki nemcsak a valóságot mondtad ki, hanem az igazságot is, hogy eligazíts minket: szeretnénk megfürödni fényedben, hogy megtisztuljunk, a valóság felé emelkedjünk, hogy igazságod követei legyünk! Add ehhez megígért Szentlelkedet! Nevedért hallgass meg. Ámen.

Textus: “Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsidókhoz írt levél 13. rész 8. vers)

Kedves Testvérek, a fiatalabbaknak, hála Istennek, talán már ismeretlen, de idősebbeknek ismerős és ma már humoros is az, amit egykori professzorunk tett, amikor emellé az ige mellé tette az egykor gyakori mondatot: Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog. Ezzel szemléltette, hogy a múlt rendszer hogyan merített nagyon gyakran a keresztyénség gondolatvilágából – egyébként liturgikus gyakorlatából is – és hogyan használta arra, hogy ilyen frappáns mondásokkal saját magát erősítse. A jelmondatból világosan látszik, hogy a bibliai ige mintájára készült és az is, hogy ezzel Jézus Krisztus mellé próbáltak riválist állítani. Persze, ma már viccesnek látjuk, hogy a jelmondat, éppen belső tartalmának ellentmondva, már idejét múlta. És az is tulajdonképpen kicsit vicces, már akkor is az volt, hogy a jelmondattal éppen azt tették, amit a leginkább támadtak, hogy egy úgymond meghaladott, ókori császárkultusz mintájára egy embert tettek Isten helyére, mert csak Istenre igaz dolgot tulajdonítottak neki.

De kicsit félre is értették talán a bibliai igét, mert ez a felséges mondat Jézusról nem azt hangsúlyozza, és nem azt tanítja elsősorban, hogy ő mindig volt, van és lesz, hogy ő élt, él és élni fog, nem azt akarja elsősorban kijelenteni, hogy ő örökkévaló. Ezt ugyanis eleve adottnak, természetesnek veszi, kész ténynek a levél írója. Igen, Jézus Krisztus örökkévaló, élt, él és élni fog örökké, de az író ennél eggyel tovább lép, és amiről beszélni akar, az az, hogy aki mindig volt és lesz, az milyen. A mondat célja a magyar fordításban az utolsó szó: Jézus Krisztus, tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Gyatra hasonlattal, nem az a kérdés, hogy X.-nek van-e anyja ? persze, hogy van, különben meg sem születhetett volna ?, de gyermek szempontjából a kérdés inkább az, hogy ez az anya milyen? Kedves-e vagy komor, derűs-e vagy komoly, nyugodt-e vagy ideges? A gyermek szempontjából az, hogy milyen az édesanyja, döntőbb és fontosabb, minthogy van anyja. Ugyanígy a mi szempontunkból, emberek szempontjából is fontosabb az, hogy milyen Jézus, mint az, hogy ő örökkévaló. Elvégre örökkévalósága lehetne végzetesen fenyegető is a számunkra, ha gonoszsággal vagy ellenségességgel párosulna! Azaz a levél írója nem Jézus létének ?hosszmetszetével?, örökkévalóságból örökkévalóságba ívelő voltával akarja bíztatni az olvasók szívét, hanem lényének, személyiségének ?keresztmetszetével?, azzal, hogy ő ugyanaz, ugyanaz volt és lesz, akinek a földön megismerték! Azzal bíztatja őket, hogy ő nemcsak hogy nem örökkévalóan gonosz vagy fenyegető, hanem még az sem fenyeget minket, hogy változna, hogy ő szeszélyesen, önkényesen és kiszámíthatatlanul változó Isten lenne! Nem, ő ugyanaz, ugyanaz ma, mint tegnap volt.

De mit is ért a szentíró azalatt, hogy ?tegnap? és hogy ?ma?? Mert azt, hogy örökké, jól értjük, ezt csak egyféleképpen lehet érteni. De mit jelent a tegnap és a ma? Hajlunk arra, hogy a tegnap Jézus földre születése előtti teljes létét jelenti, a ma pedig a földi életét, a harminc egypár évet. De ahogyan Kálvin is hangsúlyozza, a levél a tegnappal nem Jézus múltbeli örökkévalóságát jelöli, ahogy erről hallottunk is már, bár ez evidens a számára, hanem az Ószövetség idejét. Hiszen ezt taglalja az egész levél: hogy az ószövetségi istentisztelet elemei, mint a szent sátor, az oltár, az áldozatok, a főpap személye meg még régebben Ábrahám személye rejtetten ugyan, de Jézus Krisztust ábrázolták ki. Egészen pontosan, úgy mondja a 8. fejezetben, hogy ezek Jézus Krisztus személyének előre vetülő árnyékai. Ahogyan egy mögöttünk jövő ember sziluettjét, árnyékát is ? ha mögöttünk süt a nap ? hamarabb, előre látjuk, míg aztán elénk kerül és meglátjuk őt magát. Ez tehát a tegnap, a Jézus eljövetele előtti istentisztelet és istenismeret.

A ma pedig, úgy érti a levél, hogy egyrészt az az idő, amikor ő, Jézus, itt volt köztünk, amikor közvetlenül és személyesen tapasztalhatták, hogy ki ő, hallhatták, láthatták, sőt, János 1. levele kifejezetten és számunkra először kicsit meglepő módon arra is kitér, hogy ?kezünk tapintotta? őt. De a mába az az idő is beleszámít a levél szerint, ami a keresztyének ideje. Például a mi időnk. Annak a továbbadása, hogy milyennek látták, hallották, tapintották Jézust, amikor egészen közvetlenül és személyesen kinek tapasztalták őt, és kinek tapasztaljuk mi. Tehát a ma az evangéliumhirdetés ideje is.

Ezért igazából a Zsidókhoz írt levél nem azt hangsúlyozza, hogy Jézus Krisztus ma, az Újszövetség idején is olyan, mint tegnap, az Ószövetség idején volt, hiszen akkor Jézusnak csak előrevetülő árnyékát lehetett látni. Tehát nem is az a lényeges, hogy ő ma ugyanaz, mint volt tegnap, nem a tegnapból következtetünk a mára. Hanem az a lényeges, hogy akinek ma, az Újszövetség idején megismertük, ő már az volt tegnap is. A kiinduló pont abban, hogy kicsoda is Jézus Krisztus, nem a tegnap, bár az volt hamarabb, hanem a ma. Ezért a legfőbb és legizgalmasabb kérdés az, hogy tehát kinek bizonyult ő, azaz földi élete során és az egyház földi életének idején? Kinek tapasztalták, tapasztaljuk őt? És a Zsidókhoz írt levél válasza az, hogy örökkévaló Főpapnak. Ez a kulcsállítása a levélnek, tulajdonképpen erre fut ki minden. Persze az, hogy kicsoda Jézus Krisztus, sokféleképpen, sokféle képben megfogalmazták az Újszövetség könyvei; a Zsidókhoz írt levél konkrétan ebben a képben állítja őt elénk, ez az uralkodó, az összefoglaló kép, hogy ő örökkévaló főpap.

A főpap képe pedig Isten rendeléseiben egyértelműen biztonságot, jót hordoz. Nem fenyegetést. Most ne a sokszor gyatra főpapokra gondoljunk, mint például Kajafás, hanem arra, amivel Isten bízta meg a mindenkori főpapot: hogy a nép javáért mutasson be áldozatot, képviselje őket előtte, imádkozzon és közbenjárjon értük. Ráadásul Jézus nemcsak abban megnyugtató és biztonságot adó, hogy ha ő örökkévaló Főpap, akkor mindig is ilyen volt, csak ilyen, hanem még ilyenebb! Mert abban is felülmúlta a mindenkori, a legjobb főpapokat is, hogy önmaga volt az áldozat, amit Isten oltárára tett. Tehát összefoglalóan azt tanítja a szentíró, hogy ma, mi, keresztyének, páratlan, értünk élő Főpapot ismertünk meg Jézus Krisztusban, de ő már tegnap, akkor, amikor az embernek erről fogalma sem lehetett, ugyanez volt. Hogy örökkévalósága nem ismeretlen, nyomasztó, fenyegető adottság, hanem már akkor értünk élt, amikor erről nem sejtettünk semmit.

A gyülekezet kisebb közösségeiben már esett szó erről, de így a teljesebb, nagyobb közösségben is hirdetjük ezt az evangéliumot: az, hogy a Szentháromság Isten örökkévalósága, és ami ezzel szorosan együtt jár, mindenhatósága jót jelent a számunkra, egyáltalán nem magától értetődő! Nekünk azért tűnik magától értetődőnek, mert ő ilyennek mutatkozott be a Szentírásban, mi mindig is ilyennek ismertük. De ha körülnézünk az ember istenkereséséből született különféle vallásokban, vallások világában ? persze, most csak nagyon leegyszerűsítve tudunk szólni ?, akkor azt látjuk, hogy egyáltalán nem magától értetődő, hogy egy Isten örökkévaló és mindenható, és ráadásul örökké az ember mellé álló legyen! De Jézus Krisztusról mai igénkben éppen ezt állítja a szentíró!

Egyébként a mondat eredeti, szó szerinti sorrendje még valamit elárul. Mert egészen pontosan így van: Jézus Krisztus tegnap és ma ugyanaz; és örökké. Tudniillik örökké is. Az első gondolata, tanítása ennek a hitvallásnak az, hogy tegnap is ugyanaz volt, mint ma, és azután jön egy második, amit hozzá tesz: de örökké is ilyen, örökké is ilyen marad. Ugyanaz marad. Azaz nem ér minket holnap sem, visszajövetelekor és aztán az örökkévalóságban sem valamilyen kellemetlen meglepetés. Végül is az is lehetséges lenne, hogy ugyan tegnap meg ma ugyanaz, mellénk álló Főpap, de pont a leghosszabb, vele töltött ?időben? vagy korszakban, az örökkévalóságban nem a mi földi életéből biztonságosan ismerős Urunkkal, hanem egy idegen Jézussal leszünk összezárva! Ahogyan például amikor a visszajövő Jézusról, mint Bíróról beszélünk ? eljön ítélni élőket és holtakat, valljuk az Apostoli Hitvallásban ?, mintha egy másik Jézusról beszélnénk, mint aki köztünk járt. Mintha egy olyan séma élne bennünk, hogy ugyan itt a földön egy kedves, megértő Jézust ismertünk meg, de bezzeg, a mennyei dicsőséggel visszatérő majd egészen más lesz, talán fenyegető. Pontosabban és elfogulatlanabbul kéne olvasni az evangéliumokat, hogy ezt a tévedést elkerüljük. Az evangéliumokban ugyanis egy sokkal egységesebb Jézus-kép áll előttünk. Olyan, az, aki a fűszálban és a napfelkeltében is Isten apai gondviselésére mutat, akit gyógyításra indít az emberi szenvedés, de aki ugyanakkor mégis mindenkitől független, határozottan különbséget tesz jó és rossz között, és tudatában van eljövendő méltóságának és feladatának, amikor ítélni fog népek és cselekedetek fölött. Ha erre nem lenne elég ereje, hatalma, hogyan lenne elég a főpapi áldozatra, a mi megváltásunkra?

Kedves Testvérek, a Szentlélek által vezetett író nem egy frappáns, jól hangzó kijelentést akart tenni Jézus Krisztusról. Egészen más, a hívőket megerősítő és vigasztaló igazságot akart írni! Ezért ez a gyönyörű, és különben átfogó értelmű mondat nem lezárt mondat, nem egy bevégzett, frappáns kijelentés. A ponttal nincsen vége. Hanem éppen azt a szenvedélyt kelti fel, akarja felkelteni bennünk, hogy minél tisztábban, minél igazabban, minél mélyebben kutassuk, szemléljük, hogy ő valóban ugyanaz és hogyan ugyanaz. Ámen.

Imádkozzunk! Urunk Jézus Krisztus köszönjük, hogy újra, egy kicsit jobban leleplezted magad az Ige által. Köszönjük, hogy amit látunk, amit megláttunk, illik is hozzád, és bátorságot is ad nekünk. Köszönjük, hogy változó életünkben, világunkban te megingathatatlanul ugyanaz vagy. És köszönjük, hogy ez mégsem jelent szürkeséget és unalmat. Szürkévé és unalmassá olykor magunk miatt válik hitünk, hitéletünk. Add hát megismerésed szenvedélyét nekünk!

Könyörgünk mindazokért, akikre tőled tanultunk megkülönböztető módon figyelni: a betegekért, a szegényekért, az erőszakot szenvedőkért! És megint téged követve: a gyermekekért! Szent nevedért hallgass meg minket! Ámen.