Újra és újra azt veszem észre magamon, hogy ha nem figyelek oda, az imádságaim könnyen egysíkúvá válnak, és ráadásul egyre inkább csak önmagamról szólnak. Még évekkel ezelőtt tanultam egy egyszerű kis módszert, ami segít összeszedettebbnek lennem. Ez mindig kéznél is van, mert a kezem kell hozzá, pontosabban az öt ujjam.
A hüvelykujj az első, a hozzám legközelebbi – elsőként a hozzám legközelebbiekért imádkozom, azaz a családom tagjaiért, barátokért.
A mutatóujj azokra emlékeztet, akik Istenre mutatnak, tanítanak. Imádkozom az egyházunkért, gyülekezetünkért, lelkészeinkért, önkéntes szolgálatot vállalókért.
A középső ujj a legnagyobb – ilyenkor imádkozom a legnagyobbakért: nagy felelősséget hordozó vezetőkért, országot irányító politikusokért.
A gyűrűsujj a legügyetlenebb, önmagában mozgatni is alig tudom. Ez eszembe juttatja az elesetteket: betegeket, krízisben lévőket.
És csak a végén, a legkisebb ujjnál jöhetek én.
Pál apostol az egyik levelében azt kérte, hogy imádkozzunk minden emberért, és külön kiemelte, hogy „imádkozzunk a királyokért, és mindazokért, akik hatalmat kaptak, hogy nyugodt és békés életet élhessünk.” (Pál első levele Timóteusnak 2. rész 1-2. versei) Ehhez hasonlóan most én is kiemelem az előbbi ötujjas módszerből a legnagyobb ujjat. Sokat tudjuk szidni a politikusokat, és ahogy a választások közelednek, ahogyan egyre jobban felpörög a kampány, biztosan egyre több visszataszító hírrel fogunk találkozni politikusokkal kapcsolatban. De ne feledjük, hogy nagy felelősség van rajtuk, és ezért különösen is fontos értük imádkozni! Ez nem csak lehetőségünk, hanem felelősségünk is.