Nyár van: a gyerekeknek iskolai szünet, a felnőttek is ilyenkor veszik ki a szabadságukat, bedugul az M7-es… A gyülekezeti élet is takaréklángon ég, néha a Balaton partján többekkel lehet találkozni, mint a Böszörményi úton.
Időről-időre még Jézus is elvonult, félrevonult a tömegtől, akik állandóan követték. Szabadságot vett volna ki? Mindenesetre feltöltődést, megnyugvást, pihenést jelentettek neki is ezek az idők, ahogy imádkozott ilyenkor.
Egy alkalommal különleges dolog történt. Maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és felvitte őket külön egy magas hegyre. A hegy tetejéről a tájban gyönyörködni mindig különleges élmény, felemelő érzés. Mást, többet lát az ember: megfigyelhetőek a mozgások, a nagyobb összefüggések. Itt ugyan csak a karzatra jöttünk most fel, de itt ülve is ilyesmi élményben lehet része annak, aki istentiszteleten itt foglal helyet.
A hegy tetején a tanítványok is talán gyönyörködtek a tájban is – biztos szép volt –, de nem csak ezért volt különleges, amit ott láttak. Hanem azért, mert Jézus a szemük láttára elváltozott: mennyei dicsőség vette körül, ráadásul egy hang is hallatszott az égből: „Ez az én szeretett Fiam, reá hallgassatok!” Aztán mikor épp elkezdenének gondolkodni, hogy mire vonatkozhatott mindez, akkor egyedül Jézus marad ott, a szemük előtt.
A nyárban, szabadságban minket is a tanítványok mellé vesz Jézus, és nagyobb távlatokat mutat. A nyüzsgéstől, zajoktól esetleg távolabb az életünkre is jobban rá tudunk tekinteni, új összefüggéseket vehetünk észre, letisztulnak gondolatok ilyenkor. De még inkább: Jézust is új oldalról ismerhetjük meg: megláthatjuk az ő dicsőségét! Álljunk meg a hegy tetején, és nézzünk így körbe!