Az úrvacsorai jegyek – a kenyér és a bor – vétele evés és ivás. Éppen ezért ez másféle tevékenység, mint az, hogy digitális eszközön hallgatunk egy idehirdetést, vagy egy közvetített éneket magunk is énekelünk, egy hallott vagy kivetített imádságot magunk is mondunk, és közben figyelve a képeket magunk is részesei leszünk egy eseménynek vizuálisan és virtuálisan. Virtuálisan nem lehet enni és inni. Márpedig a jegyek vétele része az úrvacsorának: „vévén Jézus a kenyeret, és hálákat adván, megtörte és adta nekik, mondván: Vegyétek, egyétek; ez az én testem. És vévén a poharat, és hálákat adván, adta nekik; és ittak abból mindnyájan; és monda nekik: Ez az én vérem, az új szövetség vére, amely sokakért kiontatik.” (Mk 14,22-24)

A jelenlegi járványhelyzetben az úrvacsorázás legegyszerűbben házi istentiszteleti formában oldható meg. Tehát maga a lelkipásztor is házi istentisztelet tart, nevezhetjük ezt karanténistentiszteletnek is. Akik a közvetítést nézik, azok is alkossanak házi istentiszteleti közösséget. Egy-egy család. Azzal a többlettel, hogy ezúttal készítsenek elő kenyeret, esetleg kis darabokra szelve, és bort, esetleg külön poharakban. Amikor a közvetítésben a lelkész az úrvacsorai liturgiát vezeti, ők is kapcsolódjanak be, az úrvacsorai kérdésekre ők is válaszoljanak hallható módon Isten és a jelen levő családi, házi gyülekezet színe előtt, a jegyeket pedig osszák szét egymás között, az úrvacsorázás a rendje szerint (Lk 22,19-20). Azt meghatározhatják, hogy milyen sorrendben vegyék a jegyeket. Higiénikusabb, ha az előkészített kenyeret kis kosárba teszik és abból vesz ki mindenki egy-egy darabot, és a poharakat is egy tálcára teszik, és ki-ki maga vesz el egy poharat. Magánosok is készíthetnek maguknak kenyeret és bort és vehetik a közvetítés során, hiszen egy valóságos házi istentiszteletbe kapcsolódnak be.

„Tehát azt mondom, hogy az összes sákramentumnak Krisztus az anyaga (materia), vagy ha jobban tetszik, a szubsztanciája, mert minden tartósságuk őbenne van, és rajta kívül semmit sem ígérnek… A sákramentumok ugyanis csak annyiban hatékonyak a számunkra, amennyiben szolgálatuk táplálja, erősíti, gyarapítja a Krisztus igaz ismeretét, hogy egyrészt minél teljesebben a miénk legyen, és másrészt élvezhessük gazdagságát. Ez pedig akkor történik meg, ha igaz hittel fogadjuk el azt, amit a sákramentumokban felkínál.” (Kálvin, Institutio 4.14.16)

„Ha pedig hihetetlennek tűnik, hogy Krisztus ekkora távolságból adja nekünk eledelül testét, emlékezzünk csak rá, hogy a Szentlélek titkos ereje mennyire felülmúlja minden érzékünket, és mekkora ostobaság lenne, ha a magunk mértékével akarnánk mérni véghetetlenségét. Ha tehát elménk nem képes felfogni, hadd ragadja meg a hit: a Lélek valósággal egyesíti, amit a távolság elválaszt. Íme, a Krisztus testének és vérének szent közöltetését, amely révén Krisztus olyannyira átárasztja belénk életét, hogy még csontjainkat és velőnket is átjárja, az úrvacsora bizonyítja és pecsételi meg; mert nem valami hiábavaló és üres jelet mutat fel, hanem Lelkének erejét adja, aki beteljesíti ígéretét. A jelzett dolgot valósággal felkínálja, és megmutatja mindazoknak, akik ezen a lelki lakomán az asztalhoz telepednek.” (Kálvin, Institutio 4.11.17)