2025. június 19 és 21 között, péntek estétől vasárnap délutánig, került idén megszervezésre gyülekezetünk Tahi tábora. Ezzel kapcsolatosan osztjuk meg Sipos Judit gyülekezeti tagunk és dr. Kovács I. Gábor pótpresbiterünk benyomásait, emlékeit.

Sipos Judit beszámolója:

„Ünnep – Otthon az időben” – Gondolatok a tahi tábor után

Egy év telt el azóta, hogy csatlakoztunk a gyülekezetünkhöz – férjemmel, Andrással és kisfiunkkal, Dáviddal. Már az első pillanattól kezdve nagy szeretettel fogadtak minket, amiért nagyon hálásak vagyunk. Pár nappal a csatlakozásunk után rendezték meg a Tahi tábort, ahova nagy bátran elmentünk, ismeretlenül, kezdő gyülekezeti tagként. És milyen jól tettük!

Mert amit ott átéltünk, az azóta is velünk van. Sokan mondták idén is – és mi magunk is így érezzük – hogy „a tahi barátság más.” Valóban más. Valahogy mélyebb, őszintébb, melegebb, szorosabb. Tahi nem csupán egy tábor, hanem közösségi és lelki otthon. Olyan emberek között lehetünk, ahol nem kell bizonyítani, csak jelen lenni – együtt lenni.

Számomra a tahi tábor egyfajta lelki elvonulás. Egy sziget az év forgatagában. Egy olyan hely, ahol meg lehet állni, el lehet csendesedni, és lehet hallani, nemcsak egymást, hanem Isten szavát is. Mert Tahi nemcsak programokból és beszélgetésekből áll – hanem abból a közös figyelemből, amely Jézusra irányul. És ez formál, mélyít, megtart.

Az idei tábor témája az ünnep volt. Sok értékes gondolat hangzott el, de számomra a legmaradandóbb Lányi Gábortól származott: „Az ünnep: otthon az időben.” Ezen a mondaton sokat gondolkodtam azóta is. Mit jelent otthon lenni az időben?

Ma, amikor az idő legtöbbször csak fogy, amikor állandóan rohanunk és szervezünk, nem kis dolog ünnepelni tudni. Az igazi ünnep nem díszlet, nem a megszokott rutinkörök ismétlése, hanem belső megállás, visszatalálás ahhoz, aki az időt is teremtette. Az ünnep nem kiszakít az időből, hanem otthont ad benne. Segít helyre tenni a fontossági sorrendeket, megnyugtatja a szívet, és emlékeztet arra, kik vagyunk – és kié vagyunk.

Ami számunkra különösen nagy ajándék, az a közösség, amelyet a gyülekezetben és a táborban megtapasztalunk. Itt valódi, feltétel nélküli szeretetre találtunk. Nem elvárás, nem szerep, nem teljesítmény – csak elfogadás és együttlét. Ez a szeretet tart meg bennünket, ez adja a tábor és a hétköznapok hitbeli mélységét is.

Sokat kapunk Tahiban – és nemcsak programokat vagy gondolatokat, hanem lelki jelenlétet, és ezért végtelenül hálás vagyok.

Dr. Kovács I. Gábor beszámolója:

Gyülekezeti hétvége Tahiban

A budahegyvidéki egyházközségnek évtizedek óta bensőséges, kedves alkalmai a nyári gyülekezeti hétvégék. 2007 óta ezek az áldott találkozások rendre Tahiban, a megragadó természeti környezetben fekvő, emblematikus Sion hegye Református Konferenciaközpontban kerülnek megrendezésre. A szíves meghívó most is ide invitálta gyülekezetünk tagjait a június 20. és 22. közötti hétvégére (péntek estétől vasárnap délig) az „Ünnep a Bibliában, ünnep a néphagyományban, van-e ünnep a lelkünkben” címmel meghirdetett programra, amely azt ígérte, hogy áhítatokkal, előadásokkal, beszélgetésekkel körül járjuk az ünnep és az ünneplés fontosságát, életünkben betöltött szerepét. Péntek estére körülbelül negyvenen jöttünk össze. A szombati napon pedig már hatvan fölött volt a létszám.

Együttlétünk péntek este a páratlan szépségű természeti környezet emelkedett pontjára épült kápolnában kezdődött. Lelkészünk, Lányi Gábor áhítatának alapigéje Márk evangéliumából az Ötezer ember megvendégelése volt (Márk 6, 30-44). Az ismert történetet rendhagyó módon közelítette meg. Sorra vette az eredeti görög szövegnek az emberekre, embercsoportokra használt fogalmait. Ezen keresztül mutatta meg, hogy az Írás szerint az ünnepi szent időben az arctalan tömeg, a heterogén csoportok hogyan válnak Isten népének közösségévé. A történet mint a közösségteremtő húsvéti úrvacsora előképe jelent meg.

Az Istenhez kötődés kiemelt, ünnepi átérzését segítette az áhítatot követő lelkes éneklés is kitűnő kántorunk Dosek Domokos és az angyali hangú teológusunk, Bányai Gréta vezetése mellett. Mindenki kezdeményezhette, hogy mit énekeljünk. Gréta, aki talán új énekeskönyvünknek mind a 846 énekét ismeri, biztos hangon indított, s felemelő gyönyörűséggel szárnyalt a közösségteremtő éneklés: 683, 454, 546, 548, 804, 831, 140, 704, 157, 827 („Szeretetben összeforrva egy közös test tagjai.”) Érdemes megemlíteni, hogy sokakat megérintett, szíven ütött az aktualitása a pünkösd vasárnapi istentiszteletünkön már énekelt, de talán kevéssé ismert 827. dicséretnek. Szerzője Gerhard Pál, a pietista énekszerző 1653-ban sóhajtotta az „üszkös romokat”,  „gyötrött országokat” eredményező harmincéves háború után: „Szentlélek égi lángja, békesség Lelke vagy”.

Szombat reggel Molnár Ambrus balassagyarmati lelkész, a Dunamelléki Református Egyházkerület Lelkésztovábbképző Intézetének vezetője Eszter 9, 20-32 alapján tartotta az áhítatot. Kiindulva abból, hogy a babilóniai fogság idején hogyan rendelték el Purim ünnepét, amikor a halál napjából az élet, a szabadulás napja lett. Ezt követően Molnár nagytiszteletű úr elemző előadást is tartott az ünnepekről. Alapos, élményt adó elemzéseiből néhány gondolatot idézünk fel: Az ünnep közösségi élmény. Az ünnep hiánya az életet értékeli le. Ahogyan az ünnepre gondolunk, úgy gondolkozunk az életről. Az ünnep a Bibliában a megszentelt idő. Az ünnep az Istenhez kötődés kiemelt pillanata. Molnár Ambrus végül sorban bemutatta az ószövetségi zsidó ünnepeket, s kapcsolatukat az Újszövetség fontos pontjaival.

A szombat délelőtt másik előadását gyülekezetünk irodavezetője, a néprajzkutató és népdalénekes Havay Viktória izgalmas, sok életes példával gazdag előadását hallgattuk meg arról, hogy a népi kultúrában, a magyar néphagyományban milyen ünnepek, ünnepi rítusok voltak, s ezek hogyan kapcsolódtak a keresztyén ünnepekhez. Részletesebben beszélt a Szent Iván éji szokások összetettségéről. Elragadó, erőteljes szép hangját is élvezhettük, amikor befejezésül egy gyönyörű magyar népi ünnepi köszöntőt énekelt el.

Az ebéd utáni csendes pihenőt követően Lányi Gábor „Van-e ünneped?” címmel tartott bevezetőt a kiscsoportos beszélgetésekhez. A bevezető kiindulója, a vasárnap „szereztetési igéje” (János 20,19-23) volt, mégpedig, hogy a hét első napján a tanítványoknak először megjelenő feltámadott Úr ajándékozza nekünk a vele való találkozás ünnepi lehetőségét, a vasárnapi istentisztelet formájában. Szintén nyomot hagyott előadásában a francia író, Saint-Exupéry gondolata, amely szerint az ünnep olyan az időben mint az otthon a térben.

A bevezető után véletlenszerű technikával valamennyiünket besoroltak 8-10 fős csoportokba. A kiválasztott vezetők azzal a kérdéssel indították a beszélgetéseket, hogy mostanában kinek-kinek milyen meghatározó ünnepi élménye volt. A későbbi „morzsaszedegetés” vallomásai szerint is minden csoportban felemelő, megható, megrendítő ünnepélményekről esett szó, sokszor személyes feltárulkozásokkal. Jó volt ezekről beszélgetni, a gyülekezeti testvéreket, életüket, örömeiket, gondjaikat jobban megismerni, egymáshoz közelebb kerülni, egymás hite által épülni.

Az egyszerű, de bőséges és finom vacsora után, míg a cserkészekre vártunk, Ónodi Szabó Sándor és Szűcs Tamás presbitertestvérek régi képeket vetítettek húsz évre visszamenően a gyülekezeti hétvégékről. Jó volt látni a folytonosságot dokumentáló sok régi kedves képet. Megható volt a fényképeken azokat a „régi gyerekeket” felismerni, akik ma már saját gyermekeikkel együtt gyülekezetünk tagjai. Párhuzamosan a felnőtt programokkal a gyerekek számára is tartottak foglalkozásokat, igei tanítást, kézműveskedést, játékokat. A szolgálatot elvállaló munkatársak nagy gonddal és kedvességgel foglalkoztak velük.

Szombat este gyülekezetünk cserkészcsapatának tagjai a kápolna előtti füves területen készültek számunkra közösségépítő, vidám, vicces szabadtéri játékokkal, amelyek egyaránt megmozgattak öreget, középkorút és fiatalt. A közös játék utáni jó hangulatban még sokáig folytak kisebb csoportokban kötetlen beszélgetések a tábor különböző pontjain.

Vasárnap úrvacsorás istentisztelettel zártuk hétvégénket. Lányi Gábor a Zsoltárok 47, 8-9 alapján hirdette az igét. Az ószövetségi textus Isten trónra emelésének régi izraeli ünnepéről szólt. Az Újszövetségben Jézus mondja: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.” (Máté 28, 18). Az ige hozzánk intézet kérdése az volt, hogy vajon a mi életünk trónját is Jézus foglalja-e el? A kicsiny gyülekezet az úrasztala körül állva élhette át az Istenhez kötődés közös fölemelő pillanatait.

Istentisztelet után a kápolnában maradva egy kis „morzsaszedegető” beszélgetésen mindenki röviden elmondhatta, hogy mit jelentett számára ez a pár nap, s mi volt a meghatározó élménye. Többen említették az otthonosságot, az otthonra találást, a közösségbe kerülést, a közös élményeket, egymás jobb megismerését, a kapcsolatépítést, az elmélyült beszélgetéseket, a kiscsoportos együttlétet, a közösségteremtő felszabadult énekléseket. Gyülekezetünk hitéletének, a szeretetközösségnek a megerősödését segíthetik, ha az igehallgató gyülekezetet kisebb közösségek, munkatársi csoportok, bibliakörök, házi csoportok sűrűbb hálózata is összeszövi.

A beszámoló elkészítésénél felhasználtuk Szamosközi Péter testvérünk gondos jegyzeteit, akinek ezen szolgálatát ezúton is köszönjük.

Szintén Pétertől származik az alábbi Tahi “szófelhő”: