Tóthné Tóth Erika Krisztina

A Szentlélek

Hiszem, hogy a Szentlélek az, aki rávezet arra, hogy betegeimnek a megfelelő gyakorlatsort állítsam össze, és jó tanácsokkal lássam el, az Úr vezeti kezem az alkalmazott technikáknál. Hálás vagyok, hogy számos csodát élhetek át általuk, amikor a közös munka meghozza gyümölcsét és a stroke-s beteg ismét tud járni, karját tudja mozgatni, vagy ha bármilyen más hosszas betegség után több év elteltével sikerül a négy fal közül ismét kimenni a külvilágba.

„A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett”

A Szentháromság harmadik személye, a Szentlélek korábban számomra a legnehezebben megérthető volt. A felkészülés során mégis a Szentlélek témaköre került hozzám a legközelebb.

Az első képem a Szentlélekről a fentiekben Mózes I. könyvéből idézett megjelenése volt.

Ibolya az, aki egyetlen szóval vezetett rá a megértés útjára és ez a szó a tavasz volt.

Számomra a Szentlélek a rügyfakadás csodája, minden tavasszal, egy-egy ária, amely a lélek legsötétebb bugyraiba is világosságot hoz.

A Szentlélek két fogantatásánál is jelen volt: az egyik Jézus (fogantatott Szentlélektől), a másik az egyház (Mindnyájan megteltek Szentlélekkel) fogantatás.

Ha személyes példát szeretnék hozni a saját életemből. akkor a mindennapi munkámat említeném meg.

Hiszem, hogy a Szentlélek az, aki rávezet arra, hogy betegeimnek a megfelelő gyakorlatsort állítsam össze, és jó tanácsokkal lássam el, az Úr vezeti kezem az alkalmazott technikáknál. Hálás vagyok, hogy számos csodát élhetek át általuk, amikor a közös munka meghozza gyümölcsét és a stroke-s beteg ismét tud járni, karját tudja mozgatni, vagy ha bármilyen más hosszas betegség után több év elteltével sikerül a négy fal közül ismét kimenni a külvilágba.

Még hosszú út vár rám, hogy megértsem, amennyire emberileg lehet a Szentlelket, de hiszem, hogy az évek alatt szerzett tapasztalatok közelebb visznek a célomhoz.