Milyen apa lesz Ábrahám? Milyen anya lesz Sára? Ezeket a kérdéseket megelőzi az a kérdés, hogy milyen szülőpár lesz Sárából és Ábrahámból? Hogyan fognak tudni együttműködni szülőként? Az, hogy öröm, vagy üröm lesz végül a szülői szerep, annak kulcsfontosságú meghatározója, hogy milyen az adott házaspárkapcsolat? Hogy jó kedvüket lelik-e egymásban, vagy inkább csak a társas magányt élik? Hogy van-e érzelmi jelenlét és társtámogatás egymás irányába, vagy a közönyös kihúzódás keményíti meg a szíveket és építi fel a védelmi falakat? Mit kezdenek közösen az eredendő családokból hozott lelki és más természetű terhekkel? A nehézségekben van-e összefogás, vagy a széthúzás lesz a mozdulat?
Ábrahámnak volt egy sajátos lelki öröksége, nem is az eredendő családjából, hanem annál még mélyebb meghatározottságból való; spirituális örökség. Ez az örökség pedig az, hogy Isten őt kiválasztotta a saját népének. Gyermeket ígért neki, akiben az áldás folytatódni fog. Ez az ő öröksége, meghatározottsága, amiben Sára nem tud vele tartani. Őt túlterheli ez az ígéret. Beszorul a hit és az idős korának realitása közé. Az ő reménysége és bizalma elfogy. Bekényszeríti szolgálójához a férjét, hogy így megkönnyebbüljenek a bizalmatlanság adta nyomásból. Megszületik Izmael. Nincs összefogás, közös reménység az Úr szavában, megosztott teherhordozás ebből a spirituális örökségből, amit a kiválasztottság jelent. Látszik ez a széthúzás abból, ahogy párhuzamosan egész mást élnek meg. Míg Ábrahám megerősödik az Úrral abban, hogy áldás és utód van készítve, addig Sára magányos vívódásában elérkezik oda, hogy „elég!” Menj inkább be a szolgálómhoz, legyen tőle végre gyerek! Kimenekül a meddőség fojtogató szégyenéből. Ez az ő terhe, amit ő visz egyedül, úgy éli meg, hogy csak magára számíthat, kitalálja hát a megoldást. Végig sem gondolja, minek milyen következményei lesznek. Vajon konfliktus kerülés Ábrahám részéről, hogy beleegyezik? Vagy ő sem bízik igazán, Isten közéjük állna a terveivel? Inkább belemegy a megalkuvásba. Mindenesetre nem egy örömmel és bizalommal kibélelt fészekbe érkezik Izmael. Nem, mint egy szeretett gyermek kap helyet ebben a családban, hanem mint aki még meg sem született, de már kapott egy delegált szerepet Sárától: ő majd megszabadít a szégyentől, a további gyötrelmemtől. És a szégyen mégis ott maradt, újra-újra felüti fejét. Amikor megszületett Izsák, a megígért saját gyermek, akkor sem a beteljesedést élte meg Sára, amely Ábrahámhoz és az ő elrendelt sorsához végre igazán közel vihette volna, hanem a szégyent. Öreg koromra mindenki kinevet, hogy fiút szültem.
És Hágár a szolgálója is nevet. A szégyen lesz a mozgatóerő: el kell küldeni azt a nőt, és a gyerekét a pusztába, ki kell radírozni azt a történetet, ahová a szégyenét bele rejtette. Meg nem történté kell tenni. Ábrahámnak fáj a szíve, fia miatt. Itt ő is megfizet a megalkuvásából fakadó döntéséért, amikor Sárának engedett. Amikor nem tudta megosztani vele a saját, Istentől kapott reménységét. Amikor nem tudta támogatni őt. Milyen szülővé tudott válni a széthúzó, egymás terhét nem hordozó házaspár? Ellenérdekeltek lettek szülőként is. Nem lehet szó szülői együttműködésről. Sára dühös és teljes elutasító anya lesz, Ábrahám meg melegszívű, de megalkuvó és gyermekét elengedő apa.
Sok ilyet látni ma is. A nyomorúságait egyedül hordozó anya elutasító lesz. A konfrontációkat elkerülő apa nem áll ki a gyerekeiért. Ez a történet teljes tragédia lenne, ha Isten nem venne részt benne. Ő megtartatást ígér Izmaelnek, aki mégis csak a kiválasztás szemszögéből nézve egy tévút, akiből az üdvtörténetről lehasított, vad nép lett. Aki a saját maga nyomorát egyedül hordozó asszony döntéséből született. Aki a szégyenre mint megoldás született. Aki céltévesztésből született. Aki bűnben fogantatott.
Mert Ábrahám és Sára nem tudták közösen hordozni a kiválasztottság örökségét, egyik sem osztozott abból, ami a másikban volt. Persze nagy igazság az is, hogy a gyermekek is visszahatnak a szüleik párkapcsolatára és vagy közös örömmel és közös megküzdeni valókkal ajándékozzák meg őket, vagy vádaskodások éleződnek ki, és még erősebbé válik az eltávolodás. Izmael, a szégyenben fogant gyermek nem hoz jót szülei számára. Az anya ellöki a fiút, az apa szíve fáj emiatt. Az anya vádaskodik: amióta te bementél a szolgálóhoz, azóta vagyok ilyen nyomorult – úgy beszél, mintha nem ő találta volna ki az egészet… Ábrahámnak atyai, gondoskodó mivoltában teljes kudarcot kell vallania Sára ellehetetlenült viselkedése miatt – ez őt sem közelebb viszi feleségéhez, csak egyre távolabb. Minél bizalmatlanabb a kötődés a párkapcsolatban, annál valószínűbb a szülői kudarc is, és minél markánsabb a szülői kudarc, annál inkább csak egymást okolva távolodnak el az amúgy is egymás között falat építő házasfelek. Ebbe a zárt ördögi körbe mi, vagy ki fog beleszólni? Egyedül a mindenható Isten, a Kiválasztó, a Megváltó, Ő, aki ebben a történetben is jelen van, és kiveszi Ábrahámot és Sárát ebből a lefele húzó spirálból. Mintha ezt mondaná itt Ábrahámnak: ebben az ellehetetlenült helyzetben, amit létrehoztatok nem tudsz gondoskodni tovább a fiadról. Sárát csak az indulatai mozgatják. Majd én, majd én gondoskodom róla a pusztában helyetted, helyettetek. Ő a megoldás, a megoldás a helyettes Áldozat.
Szőke Etelka