Szabó-Feltóthy Laura

Születésem óta tartozom a gyülekezethez, itt kereszteltek és itt is konfirmáltam. Rendszeresen gyakorlatilag a konfirmáció előkészítő óta járok ebbe a közösségbe, először ifibe majd az ebből létrejött fiatal felnőtt bibliakörünkbe. Az ifi-bibliakör sokat segített abban, hogy mindezidáig jelentős életszakaszokon kísért végig egy biztos támaszként.
Egy kicsit mindig felnéztem azokra, akiknek egy megtérésélményhez köthető a hitre térése. Én egy folyamatos hullámvölgyekkel teli fejlődésként jellemezném a hitem. A középiskolai éveket meghatározónak tartom a hitem erősödése szempontjából. A Baár-Madas Református Gimnáziumba jártam, itt tapasztalhattam meg először, hogy a barátaimmal nyíltan beszélhetek a hitemről az ezzel kapcsolatos kérdésekről, nehézségekről. Isten kegyelmének tartom, hogy a barátnőimmel azóta is megmaradt ez a szoros kapcsolat és rajtuk keresztül az egyetemen is keresztény barátnőket kaphattam.
A reformátusságomra egy életfeladatként tekintek. A legtöbb barátom katolikus így a társaságunkban az hogy református vagyok mindig egyfaja kuriózumnak számított. Vőlegényem is katolikus ez egyben egy ajándék és egy hálás kihívás, hogy már együtt készülhetünk, az egy keresztség jegyében a házas életünkre.