Lelkész nagyapám révén családomban neveltetésem révén kaptam meg azt az alapot, amely által nap mint nap megélem, hogy „közel van az Úr minden őt hívóhoz; mindenkihez, aki hűséggel hívja őt” (Zsolt 145, 18) még ha a bűn időről időre el is választ tőle.
A Csaba utcai prédikáló állomáson kereszteltek (mely akkor felváltva tartozott Budahegyvidékhez és Pasaréthez), a pasaréti gyülekezetben konfirmáltam, ahol Cseri Kálmán igehirdetéseit és Draskóczy László orgonajátékát hallgathattam. A kántori szolgálatba a Verőcei, majd később a Soroksár-Újtelepi gyülekezetben tanulhattam bele, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyházzene szakán. Az itt megszerzett tudást 2016 óta gyülekezetünk kántoraként, 2022 óta a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának oktatójaként igyekszem kamatoztatni. A covid19 járvány után végül 2023 januárjától vezetem az újonnan megalakult gyülekezeti kórust.
Egyházzenészként a Sola Scriptura elve alapján nagy ajándéknak tartom a zsoltároskönyvet, mely megtanít minket az imádságra, bűnbánatra és dicséretre. Ezért a genfi zsoltárokat, mint református örökségünket kívánom megismertetni és megszerettetni a gyülekezettel.