Péntek este, három nappal 58. születésnapja előtt hirtelen elhunyt Kállay Géza presbiterünk. Hordozzuk imánkban családja kimondhatatlan fájdalmát!

Néhány héttel ezelőtt, még a presbiterválasztásra készülve írta:

„Hitre már kora gyerekkoromban eljutottam, szüleim már kisgyerekkoromban tartottak házi bibiaórát és vittek a vasárnapi iskolába, Fáy Aladár gyülekezetébe. A felnőttéválással, Cseri Kálmán pasaréti gyülekezetében való konfirmálással pedig még inkább hitre jutottam. Számomra a hitben a legtöbbet az a jó hír jelenti, hogy a háló elszakadt, és szabadok vagyunk, mert az adóslevelünket Jézus Krisztus a keresztfára szögezte. Ezzel a szabadsággal és nyitottsággal fordulhatunk mindenki felé, hogy minél többet megismerhessünk abból a sokféleségből, amilyennek Isten teremtett minket és az egész körülöttünk lévő világot. A gyülekezetbe 1998-ban kerültem, amikor régi barátomat, most püspökünket, dr. Szabó Istvánt a budahegyvidéki református gyülekezet lekipásztorává választotta: munkáját előző gyülekezetében is igyekezetem segíteni. Amióta az a megtiszteltetés ért, hogy a budahegyvidéki református gyülekezet is presbiterré választott, igyekeztem aktívan részt venni a presbiteri gyűléseken, s a rám bízott feladatokat legjobb képességeim szerint elvégezni. A 2000-es évek elején, amikor erre igény mutatkozott, feleségemmel, Kállay G. Katalinnal, a Károli Gáspár Református Egyetem docensével az ifjúságnak Önképzőkört szerveztünk, amelyen mindenki a maga (leendő) szakterületéről, legkedvesebb témájáról tartott előadást. Egyszer a Hegyvidéki Szalonban is tartottam egy alkalmat Shakespeare Lear királyáról.”