Az első lehetőség: ?Becsaptál, hazudtál, eltitkoltad, hogy fél szemedre vak vagy. Hazugságra nem lehet építeni, tehát váljunk el.? A második lehetőség: ?Igaz, hogy elhallgattad az igazságot, de én annyira szeretlek, hogy elfogadlak így is. Nem válunk el, mert keresztyének vagyunk. Elszenvedem a te nyomorúságaidat, – de nem keresztyénül, hanem gőgösen mártírkodva: csalódtam benned, te nem az vagy, akinek mondtad magadat (pontosabban: akinek én gondoltalak téged).” Van egy harmadik lehetőség is.

Fiatal házasoknak szól ez a történet. (Az idősebbek is megfiatalodnak, ha magukra veszik az igazságot.) A régi kínai mese szerint összeházasodott két boldog szerelmes fiatal. Egy ideig turbékoltak, mint a galambok. Aztán a férfi fölfedezte, hogy a felesége csak az egyik szemével lát, fél szemére vak. Megdöbbentő volt ez a fölfedezés. Erről nem volt szó, amikor szerelmeskedtünk, amikor összeházasodtunk? Mit lehet tenni, mit kell most tenni? Két lehetőség közül lehet választani. Aztán majd kiderül, hogy van egy harmadik lehetőség is.

Az első lehetőség: ?Becsaptál, hazudtál, eltitkoltad, hogy fél szemedre vak vagy. Hazugságra nem lehet építeni, tehát váljunk el.? A második lehetőség: ?Igaz, hogy elhallgattad az igazságot, de én annyira szeretlek, hogy elfogadlak így is. Együtt maradunk, jóllehet megsebesült a lelkem, és ez a seb sajogni fog, amíg csak élünk.? Ezt már nem a régi kínai mese mondja ilyen szépen, ezt sok lelkigondozói beszélgetésben elhangzott vallomás alapján én fogalmaztam meg így. Gyakorlatilag ez a ?keresztyén? modell a házasságokban elkerülhetetlenül jelentkező válságok megjelenésekor. Minden házasságba többet visznek be a partnerek, mint amennyit elmondanak, megvallanak egymásnak. A legőszintébb kitárulkozás mellett is még sok minden marad, ami csak menetközben derül ki.

Amint mondottuk, van egy harmadik lehetőség is. Ámde nem elég az okos fej, a szív bölcsessége is szükséges ahhoz, hogy ezt az (embereknél) lehetetlen harmadik lehetőséget fölismerjük. Nevezetesen: megtörténhet az, hogy miközben a férfi mélyebben beletekint feleségének nemlátó szemébe, egyszerre rádöbben: ?De hiszen én is vak vagyok az egyik szememre. Ez a fölismerés arra segít, hogy még jobban szeresselek, édes feleségem.? Egyek vagyunk emberlétünk tökéletlenségében. Tegyük össze a két látó fél szemünket, akkor mégis csak jól, vagy legalább jobban látjuk a világot.

Ez lenne az igazi keresztyén házasság útja. De milyen kevesen járnak ezen az úton! Miért? Most kimondok két fájdalmas szót. Ennek a két szónak elvállalásával kezdődik a krízisbe jutott keresztyén házasságok gyógyulása. Ez a két szó: gőgös szenvedés. Ez jellemzi a félig sikerült keresztyén házasságokat. Nem válunk el, mert keresztyének vagyunk. Elszenvedem a te nyomorúságaidat, – de nem keresztyénül, hanem gőgösen mártírkodva: csalódtam benned, te nem az vagy, akinek mondtad magadat (pontosabban: akinek én gondoltalak téged). De hát mi jó keresztyének vagyunk, nem válunk el, én azonban egész életemben szenvedni fogok azért, mert nem voltál őszinte hozzám. A hitem arra kötelez, hogy vállaljam el ezt a szenvedést. El is vállalom, de bizonyos kiélezett helyzetekben nem tehetem meg, hogy vissza ne térjek a te fél szemed vakságára.

A harmadik lehetőség, az igazán keresztyén házasság útja ez: menetközben fölismerem azokat a gyarlóságaidat, bűneidet, amikről boldog szerelmünk idején nem volt szó. De mindeközben téged jobban-jobban megismerlek, aközben magamat is jobban-jobban megismerem. Elmélyülő önismeretem segít arra, hogy mindenestől elfogadjalak téged. Semmiben nem vagyok különb tenálad. Nem vethetünk semmit egymás szemére. Ha fölismerem, hogy először nekem van szükségem gyógyulásra, bűnbocsánatra, akkor a nekem, méltatlannak ajándékozott bocsánat képessé tesz arra, hogy egymással kölcsönösen megbékélve együtt járjunk-keljünk a kegyelem világában.

?Nem mese ez, gyermek!? ?Te vagy az az ember!? Rólad, rólam, rólunk szól ez a történet. Zsindelyné Klára nénénk szokta volt mondani a gőgösen szenvedő asszonytársainak: ?Kösd meg már végre (a papíron régen megkötött) házasságodat!? Fogadd el végre a férjedet!

(Farkas József: Szántsatok magatoknak új szántást!)