Hárs-hegyen a konfirmandusokkal

A hétvégi korai, 8-órás indulást is vállalva villamosoztunk ki a Hűvösvölgybe, hogy onnan vessük bele magunkat a rengeteg erdőbe. Az elején csak némi nehézségek árán találtuk meg a helyes utat, de aztán már az Óz a nagy varázsló meséjéhez hasonlóan mindig a sárga úton haladtunk. Így jutottunk fel a Kis- Hárs-hegy csigalépcsős kilátójához, majd némi nyűglődéssel vegyítve a nagyobbik Hárs-hegy nagyobbik kilátójához. Kissé ködös, de azért szép kilátás mellett kóstoltuk meg a spenótos pogácsát, majd jórészt lefelé haladva folytattuk a túrát, így jutott energia megtanulni egy új játékot is.

 

Ehhez csupán fejenként három apró kavicsra van szükség, amiből néhányat a markunkba elrejtve meg kell tippelni, hogy a többi játékossal együtt összesen hány van épp játékban. Annyira népszerűvé lettek a kavicsok, hogy még többcsoportos versenyt is rendeztünk, aminek a végén nagyon szoros küzdelemben bajnokot is avattunk. Ezzel úgy elröpült az idő, hogy szinte észre se vettük, és közel 10 km-es gyaloglás végén megérkeztünk a Normafához.