Hálát adunk mindenért, amit ajándékul adtál.
Imádkozunk azért, hogy az elmúlt héten kapott gondolatok elkísérjenek minket a továbbiakban is, és megvalósítsuk azokat!
Mindenható Urunk, köszönjük, hogy mindenütt és mindenkor szólsz hozzánk, kérünk, segíts, hogy meghalljuk szavad és megérezzük szeretetedet, add, hogy a te utadon járhassunk!
Uram, add, hogy irgalmas samaritánusként segíthessük a felebarátainkat!
Add, Uram, hogy környezetem szeretet nélkülöző embere mellett meg tudjak állni, rá figyelni és vele együtt érezni, meghallgatni őt.
Imádkozunk a veszekedőkért, a káromkodókért és az irgalmatlanokért.
Testi és lelki betegek gyógyulásáért, lelki gazdagságuk erősödéséért imádkozunk.
Imádkozunk az emberek Istenbe vetett hitének erősségéért, megingathatatlanságáért.
Add, Uram, hogy együttérző szeretettel tudjak a körülöttem élőkhöz fordulni!
Imádkozunk békéért a világban.
Adj békét Ukrajnának!
Kérünk, Istenünk, segíts, hogy minél több keresztyén gyakorolja az irgalmasságot embertársai iránt!
Kérlek, Uram, legyél családunk és gyülekezeteink azon idős tagjaival, akik korábban itt voltak velünk, de ma már nem tudnak itt lenni!
Imádkozunk azért, hogy tudjunk egységbe forrva lehajolni a másikért, egymás felekezetéért.
Add, Uram, hogy mérhetetlen irgalmadat, kegyelmedet és szeretetedet közvetíteni tudjuk embertársaink felé!
Adj, hálás szívet, Uram! Adj békét, Uram! Kérjük, hogy a te szereteted töltse be mindannyiunk szívét!
Urunk, oltsd ki a háborúk tüzét! Hozd el a világbékét!
Hálát adok, Istenem, hogy előbb szerettél minket, engem! Szentlélek Úristen, Jézus Lelke, add, hogy úgy szeressük egymást, én a másikat, ahogy te szereted őket!
Imádkozunk a világbékéért.
Uram, igen, így van: ha a másikat önmagáért szeretem, csalódhatok. Hála, hogy benned szerethetem.
Add, Uram, hogy életpéldád fölszítsa bennem a megszeretettség döbbenetét, és ne legyek langyos, hanem újból és újból kezdeményezzek, legyek mások felé megelőzően szerető!
Imádkozunk a lelki békéért. Imádkozunk egymás elfogadásáért, szeretetéért.
Segíts igazi áldozatot hozni azokért, akik a közelünkben, láthatatlanul szenvednek!
Irgalom Istene, tedd szívünket irgalmassá egymás iránt!
Uram, adj békét a világnak!
Kérlek, Uram, adj erőt és kitartást elvégezni a reám bízott feladatokat!
Uram, könyörgök azokért, akik nem ismernek és nem szerethetnek téged.
Imádkozunk a keresőkért, hogy Jézust megtalálják. Imádkozunk azokért, akik munkát keresnek, add meg mindennapi kenyerüket! Ámen.
Imádkozzunk elsősorban a Burkina Faso-i keresztényekért, akiket néhány évvel ezelőtt durva dzsihadista támadás ért, és akik azóta is ki vannak téve ennek! Imádkozzunk értük, akik templomainak ezreit bezárták, iskolákkal, orvosi rendelőkkel együtt. Ma ők a megtámadott, kifosztott, félholtra vert ember!
Imádkozzunk azért, hogy mi, itt, biztonságban élő keresztények ne legyünk a pap és a lévita, akik elkerülik az áldozatot! A mi olajunk és borunk az, ha Isten előtt nem maradunk közömbösek sem irántuk, sem más hasonlóan szenvedő keresztények iránt. Ő nem unja meg az értük mondott könyörgést.
Imádkozzunk azért, hogy anélkül fogadjunk el minden Krisztusban hívőt keresztény testvérünknek, hogy erre közös fenyegetés, üldözés kényszerítene! Imádkozzunk a fenyegetőkért, üldözőkért, mert Krisztus értük is meghalt, és ezt külön megparancsolta nekünk!
Imádkozzunk azért, hogy félretegyük mindazt, amit ezen a héten kifogásoltunk, ami rosszul esett! Hálaadással köszönjük meg azt a gondolatot, éneket, tapasztalatot, ami jó gyümölcse volt bennünk ennek a hétnek!