A Hegyvidéken nőttem fel, gyerekkoromban sokat jártunk a Böszörményi útra vásárolni, ügyet intézni, beülni egy sütire a Rigó Jancsiba. Azt viszont sokáig nem tudtam, hogy a 28-as szám torony nélküli, repkénnyel sűrűn befuttatott épülete igazából egy református templom. Nem jártunk templomba, a szüleim nem neveltek hitben.
Az első személyes élményem a zenén keresztül ért. Zenésznek készültem, a gyakorlás mellett rengeteget hallgattam zenét. Olyat is, ami felé nem vitt volna a saját érdeklődésem, de tanulmányaim során előkerült. Ilyen volt Bach Máté-passiója. Először csak a zenei része ragadott meg, aztán hozzáolvastam a szöveget is. Az evangélium szavai és az azokat mélyen kibontó zenei tartalom hatására értettem meg valamit abból, hogy kicsoda Isten, és mit tett értünk. Ez az élmény tette számomra igazán fontossá a későbbiekben az istentiszteleten való zenei szolgálatot.
A budahegyvidéki gyülekezetben keresztelkedtem meg és konfirmáltam saját döntésemből, felnőttként. Itt volt később az esküvőnk is, és bár a férjem evangélikus, gyermekeink itt részesültek a keresztségben, jelenleg is ide járunk. A gyülekezet zenei életében alkalomszerűen már korábban is részt vettem. Rendszerességet ebbe a covid után újjáalakult gyülekezeti kórus hozott. A kényszerű hallgatás idején nagyon hiányzott a közös éneklés, és az Istent dicsőítő zene lélekemelő hatása. Azóta szakavatott kántorunk, Domi vezetésével a kórusban és hegedűsként is részt veszek a zenei szolgálatban. A nemrégiben megépült gyönyörű sípos orgona pedig inspirál bennünket hangszeres művek megszólaltatására. Remélem, a gyülekezeti kórus egyre gyarapodni fog, rendszeresen szolgálhatunk az istentiszteleteken, mint liturgikus kórus, egyre több hangszeres is kapcsolódik majd hozzánk, és a zenei szolgálat áldására válik a gyülekezetnek.