Boda Gábor (1953 – építész üzemmérnök)
Bodáné Kertai Zsuzsanna (1955 – logopédus)

“De, aki mindvégig állhatatos marad, az idvezül.” (Mt 24.13)

Ezt az igét forgatom magamban, de szükség is van rá: ismétlődő kérések, kételyek, amik tán mások szívében is időről időre előjönnek. Miért engedi Isten…? De azt is tudom: szívvel és nem ésszel kell megérteni őt. És azt is, amit a költő így ír: a világ Isten szőtte szőnyeg, mi csak visszáját látjuk itt, és néha – legszebb perceinkben – a színéből is valamit.
De itt vannak az Ő ajándékai, amit nem mindig tartunk számon. A Szentírás az asztalon, az Ige a szívben, az évtizedek óta hívó harangszó, a megterített asztal… Mindezekért hála. Nem beszélve a háborúmentes békeévekről, a napi eleségről, az egészségről – és lehetne folytatni.
Hogyan is rendülhetne meg a hit, amit szüleink, eleink, hitvalló őseink, a reformátorok vallottak. Miért nem csak az élet vizével táplálkozunk? A világ bája nagy csalárdul kínál hitványságokat, és gyakran engedünk neki. Templomjáró szüleimtől, presbiter apámtól, lelkipásztor nagybátyámtól kapott példák után hogyne konfirmáltam volna itt a templomban?
Néhány meddő év után – a házasságkötési ígéretnek megfelelően (Ézs 43,1-5) megkaptuk már igen remélt első gyermekünket, és remélem az igehely második része is igaz lesz: „Napnyugotról egybegyűjtelek”.
Páréves vidéki munkám során ismerkedtem meg feleségemmel, akivel az Úrasztala előtt fogadtam hűséget négy évtized előtt, és neveltük – főleg az édesanya – két gyermekünket, és most már nyugdíjas korba lépve unokáinkat is. Szívünkből mindezekért ki ne fogyjon a hála!