negyedéves teológus-lelkész hallgató
Első olyan emlékem, amelyben Isten “szerepel”, még kb. négyéves koromból maradt meg: ha veszekedtünk a szüleimmel, s szobafogságot kaptam, akkor mindig imádkoztam Istenhez, hogy rabságom letelte előtt csatlakozhassak a nappali szobában állomásozó őreimhez – a szüleimhez. 😉
A következő pillanatkép pedig már a konfirmációs előkészítő, ahova nem volt kedvem menni, így ismét veszekedtem. A közösség mégis megtartott és az ifi tagja lettem. Az egyik pénteki alkalmunkon pedig kicsúszott a számon, hogy lelkész leszek, így visszaút már nem volt, a kimondott szónak ereje van! Közben Kárpátaljára is hívtak az egykori ifivezetőink szolgálni, gyerektábort tartani. Végül megtérésem is egy kárpátaljai, esti evangelizációs alkalmon történt. Már nem pusztán Istenben, mint fogalomban hittem, hanem Jézus Krisztusban, mint Isten Fiában, az élő Igében kaptam hitet. S egyszerre a hívást: ide lelkészként is vissza kell térnem! Így a változatosság kedvéért, ismét veszekedtem, de már nem az egyház vagy Isten ellen, hanem a mellette maradásomért. Az elhívásom már nem csak szülők és tanárok elleni lázadás volt.
Most pedig a negyedik évemet végzem a teológián, magam mögött és előtt számos kárpátaljai szolgálattal, a gyülekezetben az éneklésben és a gyermekek között végzett munkával, valamint a bibliakör (nem találtunk még kreatív nevet) tagjaként, már nem veszekedve, hanem békességre lelve.

Teremtő Atya Istenünk
Add meg ma is a kenyerünk!
Búban,bajban légy velünk
Jókedvben is fogd kezünk!

Istennek Fia megjelent
Értünk imában könnyezett!
Betlehemi csillagunk,
Megváltó Krisztus Urunk

Szentlélek Isten jöjj be hát,
Jöjj be szívünknek ajtaján
Adj nékünk új életet
Otthont majd a mennyekben.

Áldott az Isten szent neve,
Dicsérje minden gyermeke!
Légy velünk Úristenünk,
Mindörökké Á-ámen.