Az Úr ajándéka a gyermek…

Nem tudom, ki gondolt rá először ? több évvel ezelőtt -, hogy a nálunk megkeresztelt apróságokat, illetve szüleiket kézen kéne fognunk, s valamiképpen megéreztetni velük, hogy a keresztelő nem egyszeri, esetleg véletlen találkozásuk volt a Budahegyvidéki Református Gyülekezettel, hanem innentől közösségünk értékes, számon tartott, az Úrban hordozott tagjai lettek.

Ezért született meg az elhatározás, hogy minden évben ?évfordulós? köszöntést küldünk valamennyiüknek. Az első években a születésnapjukon köszöntöttük a kicsinyeket, a múlt évben azonban úgy döntöttünk, hogy a keresztelő napját tesszük inkább emlékezetessé, mindaddig, míg elérik az iskolás kort és hittanórán, vasárnapi iskolában személyesen is megtapasztalhatják a Református Egyházhoz, a közösséghez tartozásnak értékét, erejét.

A köszöntések technikai lebonyolítását (lapok készítése, írása, postázása stb.) a gyülekezet időseinek bibliaköre, a Naomi kör vállalta és végzi szeretettel.

Váradi Borika