Anya, otthon, anyaotthon

Szakmai kirándulás keretében a miskolci Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaházban járt gyülekezetünk látogatócsoportja.

Anya és otthon ? a mi számunkra meleg, biztonságot jelentő szavak. Együtt a kettő: anyaotthon ? kitaszítottságot, erőszakot, keserű életet feltételező szó. Mégis többet is, mást is jelent: menedéket, reményt és újrakezdést is magába foglal.
Az anyaotthon gondolata Gálné Ács Mária református lelkész életében egy orvos elbocsátó szavaiból született meg, amikor újszülött babájával a karján, a kórházból távozóban szíven ütötte néhány mondata: ?te hazamész, otthon vár a gőzölgő húsleves csigatésztával, köszöntésedre virág a vázában. Nem így megy el innen mindenki? Nagyon gyakran találkozom más élethelyzetekkel.?
Az első ház, amit ?kitaposott?, a Szinva-patak szegénysora és ?a Zóna? (prostituáltak türelmi övezete) területére esett. A háznak már ottléte is üzenet volt: itt is lehet, így is lehet. Az első, és az új, mostani, 11 anyát és gyermekeit befogadni tudó otthon iratmissziós történetekbe illő csodákkal szépült, épült meg. A telek nagyon jónak tűnt fekvése miatt, csakhogy hajléktalan, albérlő, és 7 veszekedő örökös nehezítette a megszerzését. Ám ez is, és egyéb, pénzügyi nehézségek is megoldódtak. Egyszer pl. a katolikus atya állított be váratlanul egy nagy zsák pénzzel: betlehemezéssel gyűjtöttük nektek ? mondta. Máskor az éppen esedékessé vált 6 milliós tetőszámla összegével gurult be az udvarra egy ismeretlen, holland vállalkozó.
Az otthon vezetője legfontosabb feladatának az édesanyák nevelését tartja: ? Csupán 30%-uk cigány, nehéz helyzetük nem származásuknak, hanem hiányos szocializációjuknak tudható be. A Családok Átmeneti Otthona állami intézményeinek neoliberalizmusa azonban zsákutca: az ott lakók kedvük szerint tévéznek, alszanak, dohányoznak, ingyen étkeznek ? sorolja. A Lorántffy Zsuzsanna Kismamaházban azonban az édesanyáknak kötelességük, hogy gyermekeiknek meleg ételt adjanak (az ebédet az otthon rendeli), részt vegyenek a takarításban, mossanak magukra és gyermekeikre, és óvodába, iskolába is járassák őket. Az otthonban megtanítják az anyukákat a kulturált étkezésre, főzésre, ünnepi előkészületekre, pénzük beosztására. Az alkalmi közös főzések jó alkalmak a mélyebb beszélgetésre, sőt olykor az egyetlen alkalmat jelentik, amikor végre kimondható a legnehezebb: mi is történt, hol tört el nagyon korán az élet? A megrázó történetek azonban nem oldják fel a szabályokat: az otthonban a meleg étkezés nem ingyen, hanem díjért, bár jelképes összegért jár. Ha kell, ezt összevetik az amúgy havonta cigarettára fordított összeggel, de persze dohányozni csak az otthonon kívül lehet. Naponta háromszor közösen étkeznek, előtte az édesanyák vezetésével áhítatot tartanak, sokat énekelnek. ? A bent töltött egy-másfél év lehetőség az evangélium megismerésére, de ez nem azt jelenti, hogy bejöttek a református zsákutcába ? mondja Marika. ? Tegeződés sincs, az itt bratyizásba fordulna. Az édesanyák a nevelő terápia érdekében magázódnak a munkatársakkal.
A legtöbb anya maga is nagyon nehéz gyerekkort élt át. Nem látott szerető anyai mintát, de annál nagyobb hatással volt, van rá a média nő-képe, így ezt követi anyaként is. Tanítani kell neki, hogy az iskolából hazaérkező gyermekét ölelje meg, beszélgessen vele, születésnapjára maga süssön neki tortát, este olvasson neki mesét. Marika és hívő munkatársai családi kapcsolatai, apró gesztusai is terápiás mintául szolgálnak. Élettörténete miatt sok a folyondár-típusú bentlakó, aki férfi nélkül nem tud boldogulni, mert gyermekként megerőszakolták, vagy apja után édesanyja is elhagyta egy másik férfiért. Minden családnak van mentora, ha szükséges, családterapeutához, pszichológushoz is járnak a gyermekek és az anyák. Bár hivatalosan az anya pszichés betegsége kizárná az otthonba való felvételt, ez az anyáknál is, a gyermekeiknél is olyan gyakori, hogy olykor így is befogadják őket. Azonban míg az állami otthonban pl. a lelkileg sérült gyermekek válogatás és felügyelet nélkül nézhetik a filmeket, ez itt nem lehetséges. Összesen egy tévé van a közös helyiségben, kevés csatornával, és közös megegyezés kérdése, mit nézzenek. Spórolt pénzen sem vehet senki a szobájába saját tévét. Sajnos, először rendszerint okostelefont, tabletet vásárolnak, és bár saját érdekükben tilos megosztani a bent készített fotókat, gyakran a gyermekek teszik fel ezeket a világhálóra. Ugyanakkor az otthon vezetőjének titoktartási kötelezettsége van, ő a rendőrségnek is csak írásos megkeresésre válaszolhat? A rendőrséggel egyébként jó a viszony, s bár az apák, férjek részéről az agresszió viszonylag ritka, ha mégis előfordul, két perc alatt a helyszínen vannak.
Sok volt lakó keresi fel személyesen, telefonon, levélben az otthont, hogy beszámoljon új, önálló életéről. Van olyan is, aki inkább nem szeretne emlékezni életének erre a szakaszára. Akad visszaeső édesanya is: újból utcára kerül vagy volt élettársához tér haza, aki nem változott… Az otthonban háromszor tölthet egy-másfél évet. Marika érzi, hogy kinek érdemes ezen felül is esélyt adnia. Eleinte gyakori a kifakadás: „életemben nem dolgoztam ennyit!”, aztán a többi, már szorgos édesanya hatására többnyire az újak is beállnak a sorba.
Az otthonhoz továbbléptető lakások is tartoznak, amelyekben 2-2 olyan család él, akik már bizonyítottak. Közösen fizetik a rezsit. A volt állami gondozottaknak pedig jó lakásvásárlási pályázatok léteznek. ? A szakmai háttérhez két nélkülözhetetlen önkéntes is tartozik ? a sokat mosolygó lelkésznő hangja elkomolyodik. ? 20 éve ugyanaz az otthon gyermekorvosa, az, aki szavaival ?az egészet? elindította, és jogásza, aki minden ügyet: válópereket, apaság megállapítását, gyermekelhelyezést, halláskárosodásért kártérítést, szóval mindent kitartó hűséggel intéz. A munkatársak mind hívők, bár nem feltétlenül reformátusok. Két multi van a közelben, ahol dolgozhatnak az anyák. Egy anyaotthon a város közepén van a legjobb helyen, közel az iskola, óvoda, orvos, munkahely. Falun romantikusabb, ez a léleknek is sokat segít, de ezeket sokkal drágább ott elérni.
A város minden lehetséges kitüntetést megadott Marikának, egyelőre egyházit nem kapott. Öregekkel, sérültekkel illik foglalkozni, de ? ahogyan egy atyafi fogalmazott ? „ezekkel” nem! Volt olyan is, aki éppen Lorántffy Zsuzsanna nevét nehezményezte?
Az otthonba való felvételhez szükséges: a honlapról letölthető jelentkezési lap, a védőnő, családterapeuta ajánlása, nyilatkozat, hogy szeretne bekerülni az édesanya, illetve igazolás, hogy nem szorul pszichiátriai kezelésre. A túljelentkezés a ?szigorú? szabályok ellenére három-négyszeres.

Csiszár Nóra