Ablonczy család

Tamás: Tízéves korom óta őrzök egy kis lapot a Bibliámban, amire az van írva: „Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok.” Azóta is ez a két mozgás határozza meg az életemet.
Lelkészgyerekként beleszülettem egy olyan gyülekezeti közösségbe, amely második családommá, lelki otthonommá vált. A nyári táborok, gyerekevangelizációk, gyülekezethez tartozó felnőttek hiteles életpéldája mind növelték bennem a vágyat, hogy közel kerüljek Istenhez. Gimnazistaként egyszer elmentünk biliárdozni az osztálytársaimmal, és ott vitáztunk arról, hogy honnan van a világ. Hiába próbáltam Isten teremtő munkájáról beszélni, nem voltam meggyőző. Azóta ég bennem a vágy, hogy ismeretekkel, tudással is megalapozzam a hitemet. Az évek során sokszor éltem át, hogy az Isten közeledik hozzám és megszólít: Bibliaolvasás közben, istentiszteleti prédikációban, egy hívő ember személyes vallomásán keresztül. Lelkészként is fontosnak tartom a hitbeli személyes érintettséget, az intellektuális őszinteséget, és azt, hogy a gyülekezet az ide érkezők lelki otthonává váljon.

Erika: Kárpátalján születtem. Kisiskolásként kezdtem el hittanórára járni, ahol nagyon jól éreztem magam, úgy éreztem szeretnek, elfogadnak. A hitoktatómmal különös mély kapcsolatom lett. Nem volt idilli gyerekkorom alkoholista édesapa mellett, mert állandó veszekedésben, félelemben éltünk. A hitoktatóm bátorított arra, hogy az imádságnak milyen ereje van, kezdjünk el a testvéremmel imádkozni apáért, hogy Isten adjon neki szabadulást a függőségből. Őszinte, gyermeki hittel tettük ezt. Nem egyik percről a másikra, hosszú évekbe telt, mire megtapasztalhattuk a szabadítást és ez az időszak alapozta meg legjobban az Istennel való kapcsolatomat, hitemet. 17 évesen kerületem a budapesti teológiára. Ott ismerkedtem meg Tamással.  Volt pár tanárunk, akik meglepődtek, hogy egy párt alkotunk. Szerintem nehezen tudták elképzelni, hogy ennyire különböző személyiséggel, mennyire tudunk majd összecsiszolódni. Sikerült.  dolog boldog, kiegyensúlyozott házasságban élni. Erősségként éljük meg a különbözőséget.

A Bibliában mindenkinek olyan neve van, ami kifejezi a személyiségüket, életüket. Ezért amikor a lányaink érkeztek, nekik is jelentéssel bíró nevet választottunk. Az első gyermekünknél volt a legzavartalanabb a várandósság, drága kincsként született meg Kincső. A másodiknál már komplikációk adódtak, ez megterhelt minket, ezért Isten kegyelme jeleként éltük meg, hogy egészségesen született meg Hanna. A harmadik várandósság sem volt egyszerűbb, de már egész másképp fogadtuk, mert a napi Bibliaolvasásaink megerősítettek Isten gondviselésében, ezért békességgel vártuk Mirát.