A budahegyvidéki református gyülekezet tagja vagyok születésemtől fogva. A szüleim esküvője itt volt, majd az én keresztelőm és konfirmációm is. Ifjúsági bibliaórákra ide jártam, olyan jó lelkészek tartották az órákat, mint Czövek Olivér, Szarka Miklós, Cseri Kálmán. Sokat tanultunk tőlük, nemcsak a bibliaismeretre fektettek nagy hangsúlyt, hanem életreszóló tanításokkal, útmutatásokkal gazdagították az órákat. Emlékszem meglepődtem, mikor hallottam, hogy Isten nem bűneink szerint cselekszik velünk, hanem bővölködik a megbocsátásban, gazdag kegyelemben. Ha nem teljesíti minden kérésünket, tudja jól, hogy valóban mire van szükségünk, sőt nemegyszer többet is kapunk tőle, mint amennyit érdemlünk és amennyire szükségünk van.
A későbbi években láttam, hogy nagy szükségünk van rá, a helyes gondolatok tőle jönnek és nem a világ adja. „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki minket megerősít.” Ezt, sok más mellett megtapasztaltam. Anyukám 94 évesen combnyaktörést szenvedett, és a munka mellett megkaptam a szükséges erőt az ellátásához és talpra állításához, amin az orvosok is csodálkoztak. Három hónap múlva, karácsonykor már járókerettel tudott menni. Ekkor tanultam meg, hogy nem csak az az ajándék, ha valamit kapunk, hanem ha valakit visszakapunk. Nagy szeretetben még öt évet együtt lehettünk, egy héttel a 99. születésnapja előtt vette magához az Úr.
Mindig meghatódom, ha hallom, olvasom, amit Jézus mond: „Ti az én barátaim vagytok.” A csalódás, nehézségek, gondok, terhek közepette is bizakodó lehetek, mert Jézus él és ismer engem, a nyomorult kis senkit, és vigyáz rám, áldó kezét tartja felettem. Jézus Krisztus az Isten Fia, aki személyesen az én megváltóm is, aki úgy szeretett, hogy önmagát adta értem. Ez valami csoda. Mózes mondta Istennek: „Ha a te orcád nem jön velünk, ne vigyél ki minket innen, Uram.” Nekem ez azt jelenti, hogy legyél velünk, beléd akarunk kapaszkodni, ha rögös is ez az út. Mindenért adjunk hálát, mindent tudjunk Istentől elfogadni, még ha nehéz is.
Rám nagy hatással van Dürer Imádkozó kéz rajza. Sokat gondolkoztam azon, hogy milyen is az ember. Isten kezet adott az embernek arra, hogy építsen, de az ember megtanult rombolni. Kezet adott a simogatásra, de az ember megtanult a kezével ütni. Kezet adott az Úr arra, hogy adjunk vele, de sokan inkább elvesznek. Kezet adott arra, hogy ujjainkat összekulcsolva imádkozzunk, de mi ezt nem tesszük. De adott az Úr valakit, akinek a keze csak építeni, simogatni, bátorítani és hívni tud. Ő Jézus. A gonosz kezek szögekkel verték át az ő kezét. A mi felelősségünk, hogy két kezünket a Megváltó szándékainak megfelelően használjuk, még akkor is, ha beteg az a kéz.
A versek az én örök barátaim:
Ne várj nagy dolgot életedben,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló halk szirom-csodák,
Rajtuk át Isten szól: jövök.
(Reményik Sándor: Csendes csodák)
Szeretettel és hálával gondolok édesanyámra, aki mint hívő református ebbe a templomba hozott, és az itt szolgáló lelkészekre. Így lett a budahegyvidéki templom és gyülekezet a második otthonom. SDG