
vegyészmérnök
A Budahegyvidéki Református Gyülekezetnek több, mint tíz éve vagyok aktív tagja, egyúttal a Balatonszepezdi Református Gyülekezetnél is számon tartank, mint nyaraló tagot.
1938. évben születtem. Két húgommal hívő református családban nevelkedtünk, édesapánk orvos volt a faluban, az egyházban is tevékenykedett presbiter-ként. A háború alatt hadifogságba került, így 2 évig húgommal egymástól külön nevelkedtünk rokonoknál. 1952-ben konfirmáltam Cecén, itt a megszűnt hittan helyett Vasárnapi Iskolába jártunk. Radics Jóska bácsi volt a lelkész, akinél meg is tértünk. Ő mindenkinek mondott igét, amikor az úrvacsorát szolgálta.
1956-ban érettségiztem Székesfehérváron, 1961-ben nyertem diplomát a Veszprémi Vegyipari Egyetemen, 1996-tól MOL nyugdíjas vagyok, most is szívesen látogatom a hazai olajipar MOL/ BOK előadásait.
Korábbi években a református megnyilvánulás valahogy nem igazán volt ajánlatos. Az egyetemen egyszer külön gyűlést hívtak össze, mert megtudták, hogy otthon templomba járok. Visszakérdeztem: Miért, ti nem jártok otthon? De még az ajtóig sem értem, amikor visszahívtak, azzal, hogy amikor a nagy influenzajárvány volt a kollégiumban, én vittem naponta az ebédet az összes betegnek. Amikor 31 éves lettem, bejelentettem, hogy kilépek a KISZ-ből, mivel elvileg ez volt a felső életkori határ a tagságban. Ájuldoztak, de azután később a pártba sem hívtak.
Itt a gyülekezetben a vendéglátás szolgálatában szoktam részt venni: a gyerekek karácsonyi ajándékkészítésénél, reformáció ünnepi és ökumenikus imaheti alkalmak háziasszonyi teendőit vállaltam. Legutóbb a Budakeszi Rehabilitációs Intézet gyógyíthatatlan betegeit látogattam. A Balatonszepezdi Református Gyülekezetben jelentkeztem a Cursillo (amúgy katolikus eredetű) egyhetes lelki alkalomra. Érdekes, hogy éppen ott éltem át belsőleg egy visszafogadást a reformátusságba… Az akkori résztvevőkkel azóta is tartjuk a kapcsolatot.
Férjem: Vargha László gépészmérnök, katolikus, meghalt.
Fiam: Vargha Balázs grafikus MOME, református, konfirmált.
Unokám: Vargha Simon egyetemista, református, konfirmált.
Reformátusnak lenni: nekem természetes. Biblia. Tudomány. Közösség. Szervezet.

