Darázsfészekbe nyúlt az igehirdető, amikor szószékre vitte a házasságok felbomlásának súlyos problematikáját. Nem vetett számot azzal, hogy a hallgatók között milyen sokan égtek, vagy épp most égnek ebben a tűzben: elváltak és azóta is vérzik ez a sebük (soha sem fog begyógyulni). Elváltak és egyedül maradtak. Vagy: nem válnak el, de irigykednek arra, akinek volt bátorsága a válásra.
Az igehirdetés hallgatása közben felszakadtak és újra fájóvá lettek a régi keserűségek, a rendezetlen konfliktusok, a lázadó indulatok. Pedig evangéliumot hirdetett a prédikátor. Nem rideg törvényt, hanem örömüzenetet. De ez az üzenet ?kemény beszéd? volt és igaz alázat kellett ahhoz, hogy a hallgatók igent mondjanak reá. Az volt a különös, hogy három szó elég volt ahhoz, hogy kifejezze a törvény és az evangélium lényegét. Még különösebb volt az, hogy ugyanaz a három szó ? csak más sorrendben ? summázta a törvényt is, meg az evangéliumot is. A törvény ezt mondja: nem szabad elválni. Az evangélium viszont ezt hirdeti: szabad nem elválni.
A törvény tilalmához nem kell sok magyarázat. ?Amit Isten egybeszerkesztett, azt ember el ne válassza? (Máté evangéliuma 19,6). A teológusok vitatkoznak azon, hogy valóban Jézustól származik-e a könnyítés: a ?paráznaságot kivéve?, vagyis, hogy a házasságtörés az egyetlen ok, amiért mégis szabad elválni. Nyitva hagyjuk ezt a kérdést. A Bibliában benne van ez a kivétel, lehet tehát szó szerint venni azt, hogy egy jogcím Jézus szerint is van a válásra. Szerintünk azonban könnyen elképzelhető, hogy eredeti gondolata az volt, hogy nincs kivétel. Még a házasságtörés sem elegendő ok a válásra. De akár így, akár úgy értjük Jézus gondolatát, az alapvető törvény az, hogy nem szabad elválni.
Részletesebb magyarázatot igényel viszont a másként egymás mellé tett három szó: szabad nem elválni. Ezt így értjük: szabad és lehet nem elválni akkor, ha valaki az isteni szeretetnek oly nagy mértékét kapja, hogy minden nehézség és konfliktus ellenére is őszinte, igaz szeretettel tudja hordozni a házastársát. (Más kérdés az, amiről Pál beszél: ha a hitetlen házastárs válni akar, váljék el?? [Pál korinthusiakhoz írt első levele 7,15]. Fordított helyzetben az apostol is Jézus szavát mondja: ?ha egy hívő testvérnek hitetlen felesége van, aki kész vele élni, ne bocsássa el? [Pál korinthusiakhoz írt első levele 7,12]).
Mi tehát annak a törvénynek a terhe alatt görnyedünk, hogy nem szabad elválni. Ha nélkülözzük ? a legideálisabb házasságban is nélkülözhetetlen ? isteni szeretetet, akkor a törvény rendelkezését nem tudjuk betartani. Lehet erőlködni, képmutatóskodni, fogcsikorgatva nem elválni, de ez vajmi keveset ér. Viszont ha valóságosan vesszük Jézus Krisztus szeretetét, akkor többé nem keserű törvény lesz a válás tilalma. Eszünkbe sem jut, hogy elváljunk, mert mindkettőnk gyarlóságát átélve Isten mindkettőnket átölelő, türelmes, megbocsátó szeretetét is átéljük és így igaz lesz az, hogy az ?ő parancsolatai nem nehezek? (János első levele 5,3). Az evangéliumi ?házassági etika? alapszava tehát nem az, hogy nem szabad, hanem az, hogy ?vegyetek Szentlelket?! Azaz: vegyetek többet Isten szeretetéből. Ha ez megtörténik, akkor Isten ajándékának tekinti az ember a társát és boldog szabadságban dönt úgy, hogy mindhalálig együtt marad vele az újra meg úrja ajándékba kapott isteni szeretet kötelékében. Az egyház feladata nem az, hogy rideg törvényt prédikáljon, hanem az, hogy ezt az evangéliumot hirdesse.
(Farkas József: Szántsatok magatoknak új szántást!)