Csak a kornak, a korszellemnek engedünk-e, amikor a megjelöléssel, az elnevezéssel, a tisztség elnevezésével ellentétben fiatal presbitereket is megválasztunk a gyülekezet kormányzótestületébe, vagy van valamilyen bibliai alapja ennek? Mert ha csak modernségre törekszünk, akkor lehet, hogy ez általában tetszik ?a világnak?, az embereknek, de hosszú távon biztosan önfeladás és veszteség lenne. Emellett a református egyház különösen is azt vallja, hogy az egyházszervezetnek, a gyülekezet felépítésének bibliai alapja kell legyen. Ám ez a kérdés legalább kétezer éves!

Sánta Ibolya
2016. június 12.

Lekció:
„Miután pedig gyülekezetenként elöljárókat választottak nekik, böjtölve és imádkozva az Úrnak ajánlották őket, akiben hittek. ? Némelyek, akik Júdeából jöttek le, így tanították a testvéreket: Ha nem metélkedtek körül a mózesi szokás szerint, nem üdvözülhettek.? Mivel pedig Pálnak és Barnabásnak nem kis viszálya és vitája támadt velük, úgy rendelkeztek, hogy ebben a vitás ügyben Pál, Barnabás és néhányan mások is menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe. Miután a gyülekezet útnak indította őket, áthaladtak Fönícián és Samárián, elbeszélték a pogányok megtérését, és nagy örömet szereztek minden testvérnek. Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, örömmel fogadták őket az apostolok és a vének, ők pedig elbeszélték, mi mindent tett velük Isten. Előálltak azonban néhányan, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké, és azt mondták, hogy körül kell metélni azokat, és meg kell parancsolni nekik, hogy tartsák meg Mózes törvényét. Összegyűltek tehát az apostolok és a vének, hogy tanácskozzanak ebben az ügyben. ? Akkor az apostolok és a vének, az egész gyülekezettel együtt, jónak látták, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül és elküldjék őket Pállal és Barnabással Antiókhiába: mégpedig Júdást, akit Barsabbásnak hívtak, és Szilászt, akik vezető emberek voltak a testvérek között. Ezt a levelet küldték velük: Mi, az apostolok és a vének, a ti testvéreitek, az antiókhiai, szíriai és ciliciai pogány származású testvéreknek üdvözletünket küldjük! Mivel meghallottuk, hogy közülünk egyesek megzavartak titeket, és szavaikkal feldúlták lelketeket – pedig mi nem adtunk nekik megbízást -, egymás között egyetértésre jutva, jónak láttuk, hogy férfiakat válasszunk és küldjünk hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal, olyan emberekkel, akik életüket tették kockára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért. Elküldtük tehát Júdást és Szilászt, hogy ők tudtotokra adják ugyanazt élőszóval. Mert a Szentlélek jónak látta, és vele együtt mi is úgy láttuk jónak, hogy ne tegyünk több terhet rátok annál, ami föltétlenül szükséges: hogy tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Legyetek egészségben!” (Apostolok cselekedetei 14. rész 23. vers, 15. rész 1?6. versek és 22? 29. versek)

Imádkozzunk! Urunk Istenünk, nélküled is szép ez a templom, nélküled is szép ruhában vagyunk legtöbben finom reggeli után, nélküled is ugyanúgy szól az orgona, zeng az ének és beszél ? az ember. De mi veled, veled szeretnénk beszélni és tőled szót hallani, mert csak így van értelme a szép templomnak, szép ruhának, finom reggelinek, orgonaszónak, éneknek és az emberi beszédnek. Küldd el Szentlelkedet, hogy mindezek téged szolgáljanak, és hogy mindezek lelkünk épülésére legyenek! Ámen.

Textus:
„Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban. Amíg megérkezem, legyen gondod az Írás felolvasására, az igehirdetésre, a tanításra. Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot, amelyet prófécia által kaptál a vének kézrátételével. Ezekkel törődj, ezekkel foglalkozz, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt. Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is.” (Pál első levele Timótheusnak 4. rész 12-16. versek)

Kedves Testvérek és Kedves Presbiterek!

Igen, ma hadd legyenek megszólítva külön a presbiterek a gyülekezetben, hiszen jó néhány éve, hogy egyházunkban presbiterek vasárnapját tartunk, és ez ebben az évben éppen a mai vasárnap. Ezért is jöttünk be, az itt lévő presbiterekkel testületileg együtt, hogy azt a hála Istennek, nálunk meglevő lelki egységet megmutassuk a gyülekezetnek, amely a presbitériumot összefűzi. Mindnyájan tudjuk, hogy a református gyülekezetekben a gyülekezet ügyeit egy testület viszi, a presbiterek közössége, a presbitérium. Sokszor tényleg viszi az ügyeket, ha például a foglalkozásuk olyan, hogy segíthetik a gyülekezeti közösséget, akár kétkezi munkával, akár másféle szakmai tudásukkal, legyen az műszaki, jogi vagy más szellemi terület. De viszik úgy is a gyülekezet ügyeit a presbiterek, hogy a foglalkozásuktól, a képzettségüktől függetlenül vállalnak szolgálatot. Például az előtéri fogadószolgálatot: az a két, általában férfi, aki a bejáratnál áll, amikor a testvérek érkeznek, ők biztosan presbiterek. Vagy az istentisztelet előtt és után a pénztári szolgálatot végzik, vagy gyülekezeti programok szervezését. Persze, mindezek tulajdonképpen olyan szolgálatok, olyan tennivalók, amiket bárki más gyülekezeti tag is felajánlhat és végezhet, és hála Istennek, itt nálunk a gyülekezetben szép számmal végeznek is. Mi hát akkor az, ami a mai gyakorlatban speciálisan a presbiterek feladata és lehetősége, amiért külön megválasztjuk őket? A döntés. A döntés, a gyülekezet lelki és anyagi ügyeiben való döntés, az erre való lelki és persze, jogi felhatalmazással. Olyanokat kell választanunk, akiket erre alkalmasnak látunk. Valamikor egyébként azt is egy presbiteri gyűlésen határozták meg, hogy a keresztelés milyen keretben történjen itt a gyülekezetünkben. Ez éppen egy olyan jellegű döntés volt, mint amiről az Apostolok Cselekedeteiből olvasott bibliai rész is szól.
Mi azonban nem hallottuk a felolvasásban ezt a szót, hogy presbiter. Hanem azt hallottuk, hogy vén, vének. Sokszor egymás után úgy, hogy ?az apostolok és a vének?, talán felfigyeltek rá a testvérek. Meg azt hallottuk, hogy elöljáró. Pál és Barnabás gyülekezetenként elöljárókat választott, akik aztán vezették a közösséget és tanították is őket Jézus Krisztus útjára. De az eredeti szövegben, az eredeti görög bibliai szövegben itt, ezen a helyen a presbiter szó áll. Mégis jól fordították a bibliafordítók, mert valóban arról van szó, hogy teljes felelősséget viseltek a gyülekezet hitbeli életére és szeretetszolgálatra nézve. A többi hallott részben pedig azt a megnevezését, fordítását hallottuk a presbiter szónak, hogy vén. Legtöbbször ?apostolok és vének? együtt, és ez a szókapcsolat mutatja, hogy milyen jelentősége volt a keresztyénség kezdeteinél a presbitereknek.
Tehát látható, hogy a presbiteri tisztség igen régi és a Szentírásban gyökerezik. Mégpedig nem is az Újszövetségben, az őskeresztyén gyülekezetben, hanem amikor maguk közül véneket választottak, ők is természetszerűen a saját korukban is meglévő ősi eredetű gyakorlatot vitték tovább, az ószövetségi, a Krisztus Jézus előtti gyakorlatot. A ?vén? azonban ma egy igen udvariatlan szó. Ha nem fordítjuk le magunkban a szót, hogy presbiter, akkor csak egy vallásos szó, és tudjuk, hogy valamiféle gyülekezeti tisztséget jelent. De ha a jelentését is figyelembe vesszük, akkor azt kell mondanunk, hogy elég nagy kihívást jelent ma ez a szó, hogy presbiter, azaz: vén. A mai istentiszteleten tulajdonképpen erről a kihívásról, ennek egy-két aspektusáról szeretnék beszélni, lehetőleg minél gyakorlatiasabban.
Lehet, hogy a ma óvodás, kisiskolás korosztály, akinek nem meséltek, vagy maga nem olvasott népmeséket, nem is ismeri ezt a szót, hogy vén, annyira illetlen használni. Vagy legfeljebb szidalomszóként hallja talán. A Szentírásban viszont nagyon is szilárd pozíciója van, szinte a kezdetektől, Mózestől ott van végig, a Jelenések könyvéig, az Isten trónja körül álló 24 mennyei lény vénig. Miről van szó ebben az ellentétben, hogy mára kikopott vagy sértő ez a kifejezés, a Bibliában pedig, mondhatjuk, hogy kulcsfontosságú? Vajon arról van-e szó, hogy már megint kiderül valamiről, hogy a Biblia maradi nézeteket, kifejezéseket tartalmaz és idejét múlt dolgokat erőltet ránk, modern emberekre, modern hívőkre? Egyáltalán nem. Hanem először is arról, hogy a Biblia még teljes magától értetődéssel néven nevezi a dolgokat! Akkor is néven nevezi, ha ez logikus és nem ütközik a maga korának felfogásával, de akkor is néven nevezi, amikor ütközik a korával, amikor ennek tétje van.
A ?vén? csak másodsorban jelentett életkor-meghatározást, elsősorban kezdettől fogva tisztséget, feladatot jelöl. A vének voltak ugyanis az első bírók, bírói testületek, az igazságszolgáltatásban volt feladatuk. És bíráskodni családi, vagyoni és közügyekben, ez bizony nagy megbecsültséget jelentett! Az elsődleges jelentése tehát a vén, presbiter szónak tisztséget, sőt tisztességet jelent. Azonban, hogy ezt kellő tapasztalattal, tudással, bölcsességgel és ezekből fakadó tekintéllyel végezhessék, le kellett élni az embereknek néhány évtizedet. Tehát nem voltak fiatalok. Ezért a megnevezésük kifejezte egyben az életkorukat is. Mivel azonban az életkor megjelölése az esetükben ilyen pozitív fogalmakhoz kapcsolódott, amit hallottunk, hogy tapasztalat, tudás, bölcsesség, tekintély, ezért mint életkor-megjelölés sem volt sértő vagy udvariatlan, illetlen, hanem tiszteletet keltő.
Elkerülhetetlenül felvetődik a kérdés, vajon mi az oka, hogy ma a vén kifejezés sértő, sőt, szitokszó? Csak arról van-e szó, hogy az úgynevezett világ elromlott, a fiatalok neveletlenek? Vagy rosszul öregszünk, rosszul vénülünk? Lehet, hogy csak a korunk lesz egyre magasabb ? és az valóban egyre magasabb lesz! ?, de a tapasztalat, a bölcsesség és az ebből fakadó tekintély valahogy elvész útközben. Elfogy, eltűnik. Mert az életkor egészen biztosan automatikusan halad előre, de azok a dolgok, amikről hallottunk, nem járnak automatikusan együtt az élet előrehaladásával! Abba tehát, hogy jól idősödjünk, jól vénüljünk, erőt kell fektetni! Tudatosan sokat kell magunkon dolgozni! Persze, ez csak az egyik oldala a dolognak, mert abban, hogy a vén szó kikopik, mint illetlen kifejezés, nagy része van a fittség-kultusznak is, annak a trendi szemléletnek, hogy az a jó fej, aki húsz-harminc évet letagadhat. Senki nem akar vénnek látszani. De azért az, hogy ez mennyire fonák a valóban fiatalok, az életkoruk szerint valóban fiatalok szemében, azt a ?hátul baba, elöl banya? és a hasonló szólások mutatják! A Szentírás teljes magától értetődéssel néven nevezi a dolgokat. És attól biztosan senki nem lesz fiatalabb, ha a korát új és új kifejezésekkel jelölik.
De hogy a Biblia mennyire elfogulatlan, elfogulatlanul beszél és gondolkodik, egy nyomatékosabb tény is szemlélteti: ugyanis újszövetségi szerzők nem zavartatják magukat ennek a megjelölésnek az akkori pejoratív és lejárató tartalmától sem! Mert akkor is volt ilyen! Eltekintve attól, hogy az Ószövetségben, mint az emberi történelemben mindenütt, bizony voltak igazságtalan, részrehajló és a hatalmasokat elvtelenül kiszolgáló bírók, vének, ettől eltekintve különösen is Jézus történetében, aki a keresztyének hitének a középpontjában áll, és főképp a perében, milyen szerepet is játszottak a vének? Feltűnően sokszor vannak megemlítve. Már Jézus is így beszél a szenvedését előre bejelentő szavaiban: ?Ettől fogva kezdte arra tanítani a tanítványait, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, főpapok és írástudók elvetik és megölik.? A főpapok és a vének beszélték rá a népet arra is például, hogy Barnabásnak, a rablógyilkosnak szavazzanak szabadságot, Jézust pedig feszítsék keresztre. És még több hasonló evangéliumi helyet idézhetnénk. A vén szó tehát éppen a fontosabb jelentésében, éppen a tisztség jelentésében erkölcsileg is, de hitbelileg is és érzelmileg is terhelt megnevezés volt, amit mai ésszel jobb lett volna elkerülniük az újszövetségi gyülekezeteknek és a bibliai íróknak. De érdekes módon senkinek sem jutott eszébe, hogy emiatt azt a tisztséget, amit a presbiterek, a vének töltöttek be a gyülekezetekben, valami más szóval jelöljék! Ennek a megbízatásnak az eredeti és tiszta, helyes tartalmára figyeltek, nem pedig a tehertételére. És ezért az újszövetségi gyülekezetekben a véneknek így arra nyílott lehetőségük, hogy visszaadják, visszaszerezzék ennek az elveszett, kompromittálódott, de eredetileg értékes tartalmát! Ma, amikor valóságos nyelvi háború zajlik, hogy mit szabad kimondani és mit nem, milyen szavakat szabad használni és milyeneket nem, a Szentírás a presbiter, vén megnevezéssel is, sok más dologgal is, de ezzel is, attól a modern szómágiától szabadít meg minket, hogy ha egy-egy szót betiltunk, nem használunk, tabuvá, érinthetetlenné nyilvánítunk, vagy másikkal helyettesítünk, azzal megváltoztatjuk a tényeket, megváltoztatjuk a valóságot! Ehelyett a Szentírás egy olyan érlelődésre, érettségre nyit lehetőséget és mutat példát, legyen szó életkorról, tisztségekről, történelmi tehertételről vagy bármiféle identitásról, amire nekünk magunknak is, személyesen, a környezetünknek is és a jó ügyeknek is szükségük van. Hogy tudniillik szerezzük vissza, adjuk vissza a dolgok eredeti értékét.
Ahogy hallottuk, amikor mi a presbiter, presbitérium megjelölést használjuk, nem fordítjuk le magunkban sem, hogy ez ?vén?-t jelent. Vagy használjunk egy szinonimát, idősebb embert jelent. Egyébként az eredeti, görög bibliai fogalom nyelvtanilag ez a középfokú forma: idősebb. Azt jelenti szó szerint: aki előbb lép be, akit előre engedünk udvariasságból a kora miatt, tehát aki idősebb. De hát így se, idősebbnek sem fordítjuk le azt a szót, hogy presbiter. Sőt, annyira háttérbe szorult már a szó korosztályi jelentése, hogy az számít jó és eleven gyülekezetnek, ahol fiatal, dinamikus presbitérium van. Egészen világos törekvés van arra a gyülekezetekben, hogy minél fiatalabb presbitereket válasszanak maguk közül, nálunk is vannak jó néhányan. Fiatal vének! Jól hangzik, és jól kifejezi azt az ellentétet, dilemmát, azt az izgalmas kérdést, amit az igehirdetés második felében egy kicsit körüljárunk.
Mennyire biblikus ez a gyakorlat, szabad-e eltérni a bibliai normától, mintától? Mondhatjuk-e azt, hogy haladni kell a korral, és hogy többek között ez is olyan dolog, amiben a Szentírás nem mértékadó? Hallottuk, hogy a szó jelentése elsősorban a tisztség és nem az életkor. Az életkor úgy jön szóba, hogy a telő évek több tapasztalatot, jó esetben több és nagyobb bölcsesség esélyét hozzák. Ha pedig Isten népéről van szó, akkor ezek elsősorban hittapasztalatokat jelentenek, a Szentírás mélyebb megértését: nem csupán alaposabb ismeretét, hanem mélyebb megértését, az Istentől vezetett gondolkodásmódot, általa munkált bölcsességet. Ez olyanfajta tudás, ami az egész embert, az egész személyiséget átjárja, az értelmet, a szívet, az akaratot, sőt a testet is. Hadd használjuk erre a tudásra azt a manapság divatos és ezért kicsit le is járatott, de itt mégis helyén levő megjelölést, hogy ez egyfajta spirituális tudást jelent.
Ma azonban egészen mást értenek tudás alatt. Ismeretek összességét. Minél többet tudni azt jelenti, hogy minél több képzettségre szert tenni, minél nagyobb mennyiségű, lehetőleg a gyakorlatban hasznosítható információt birtokolni. Ez a fajta tudás elsősorban az agyban lakik, és talán nevezhetjük összefoglalóan technikai vagy alkalmazott tudásnak. A fiatalok inkább ennek vannak birtokában. A presbitériumon belül, a mi presbitériumunkon belül is egyszer például egészen lenyűgöző lehetőségeit láthattuk a közösségszervezés technikáinak az egyik fiatal presbitertől, méghozzá az informatikai alapú, az internetes közösségi oldalak szervezésében alkalmazott technika és megszerzett tapasztalatok alapján. Ha valaki ezt az utóbbi hosszú mondatot nem érti, annak bevallom, hogy én sem tudnám, mit jelent ez konkrétan, csak azért tudom, mert ott voltam. Számomra ez egy idegen, de nagyon fontos, okos szaktudás volt. Máshol pedig pl. a logisztikával, a szervezéssel kapcsolatos kiváló tudás okos alkalmazásának példáját láttam.
A kérdésünk tehát az, hogy csak a kornak, a korszellemnek engedünk-e, amikor a megjelöléssel, az elnevezéssel, a tisztség elnevezésével ellentétben fiatal presbitereket is megválasztunk a gyülekezet kormányzótestületébe, vagy van valamilyen bibliai alapja ennek? Mert ha csak modernségre törekszünk, akkor lehet, hogy ez általában tetszik ?a világnak?, az embereknek, de hosszú távon biztosan önfeladás és veszteség lenne. Emellett a református egyház különösen is azt vallja, hogy az egyházszervezetnek, a gyülekezet felépítésének bibliai alapja kell legyen.
Ám ez a kérdés legalább kétezer éves! Legkésőbb Pál apostol idejében felmerült, hogy csak a keresztyén gyülekezetek létrejöttének idejénél maradjunk. Pál pedig igen egyszerű, világos és logikus választ, útmutatást adott erre a kérdésre, nem olyan bonyolultan magyarázta körbe, ahogy most én tettem. Ott van fiatal munkatársa, Timótheus, akit Isten elhívott a szolgálatra. Nem éppen a presbiteri szolgálatra, de itt most csak az a fontos, hogy fiatal volt és ez némelyekben, egy időseket kifejezetten kiemelő és tisztelő kultúrában problémát okozott. Nagyobb problémát, mint nekünk ma! Pál ezt írja: ?senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban. Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot, amelyet a vének kézrátételével kaptál. Ezekkel törődj, ezekkel foglalkozz, hogy előre haladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt.? Pál szerint, azaz Isten kijelentése szerint az a szempont a fő, de az fő szempont, hogy törekedjenek a fiatal szolgálattevők, a fiatal vének, a fiatal presbiterek a teljes érettségre, a feladatukból adódóan mintegy életkorúkat megelőzve! Példái legyenek akár az idősebb gyülekezeti testvéreknek is beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban. Hát, ha ezt így átgondolom, nem irigylem a fiatal presbitereinket, s talán azt is kérdezem, hogy ki vállalja még ezt közülük ezek után?
De Pál apostol még valamiről beszél: kegyelmi ajándékról, azoknak a képességeknek a gondozásáról ? ne hanyagold el, írja Timótheusnak ?, amit Timótheus Istentől kapott. Timótheusról nincs feljegyezve, hogy valamilyen csodát tett volna, ahogy Pál vagy maga Jézus, vagy hogy rendkívüli képességekkel rendelkezett volna: itt is arról olvasunk, hogy legyen gondja a tanításra, és hogy legyen gondja az Írás felolvasására. Ezek, hogy úgy mondjam, egészen emberi léptékek, ezért lehet nekünk bátran most őrá tekinteni, ha Istentől várunk segítséget a szolgálatban. Ne hanyagolják el az Istentől kapott kegyelmi ajándékokat! Végül arról is olvasunk, hogy a vének kézrátételével kapta ezeket az ajándékokat, azaz a fiatal szolgálattevő és az érett korú szolgálattevők szövetsége van előttünk az Igében. Ennek a szövetségnek a célja pedig gondozni a Krisztus testét, a gyülekezetet. És azt kívánjuk, hogy ebben áldja meg köztünk is Isten a fiatal és idősebb presbitereket, és hadd tegyem hozzá, mindenkit, aki kész a szolgálatra! Ámen.

Imádkozzunk!
Mennyei Atyánk az Úr Jézus Krisztus által, hálát adunk neked, hogy kiválasztottál bennünket, hogy megszólítottál és elhívtál minket a veled való közösségre. Köszönjük neked, hogy hétről hétre alkalmat szerzel, amikor hozzád jöhetünk, tőled és rólad tanulhatunk, és egymással testvéri közösségben lehetünk! Köszönjük neked, Urunk, ezt a gyülekezetet, a sok testvéri élményt, az egymással való közösséget, amit adtál nekünk. Köszönjük ennek a gyülekezetnek az elhívott, elhívatott szolgálóit, köszönjük a presbitereket és az ő munkájukat. Kérünk is, Urunk, hogy te legyél ennek a gyülekezetnek és közösségnek az őrzője és vezetője, te add, hogy a presbiterek közössége erősödhessen egymással és teveled. Te taníts bennünket, te formálj mindnyájunkat olyanná, hogy alkalmas eszközeid lehessünk üdvözítő tervedben! Kérünk téged minden alkalmatlanságunk, minden gyarlóságunk mellett is, hogy segíts minket, hogy ne csak itt, a gyülekezetben, ne csak vasárnapokon, hanem napról napra is, életünk minden dolgában bizonyságot tehessünk a te szeretetedről, a te jóságodról és azokról az ajándékokról, amiket tőled kaptunk. Kérünk téged, Urunk, hogy soha ne engedd elfelejteni, hogy mindezért neked legyünk hálásak!
Eléd hozzuk, Urunk, betegeinket, szenvedő testvéreinket, te legyél mellettük, te adj nekik gyógyulást, szabadulást, és te segíts bennünket, Urunk, hogy állhassunk ott úgy ezek mellett a testvéreink mellett, hogy a te szeretetedet adhassuk tovább nekik. Kérünk téged, Urunk, ezért az országért, a reményvesztettekért, a kétségbeesettekért, azokért, akik teljes kilátástalanságot látnak maguk körül! Te világosítsd meg előttük az utat, amit nekik szántál, a te üdvözítő tervedet. Kérünk téged, Urunk, a gyászolókért, adj nekik vigasztalást a te közösségeddel és a feltámadás reménységével! Kérünk, Urunk, a világ keresztényeiért, mindazokért, akik üldöztetést szenvednek! Kérünk azokért, akik háborúban szenvednek, akiket elüldöztek otthonaikból és más tájakon kell, hogy boldogulást keressenek. Adj nekik olyan testvéreket, akik befogadják és támogatják őket! Kérünk Téged Urunk ezért az egész teremtett világért.
Szentelj meg bennünket, Istenünk, a te igéddel, a te tanításoddal, légy velünk minden nap, biztass minket és segíts, hogy a te jóságodat vihessük el embertársainknak! Áldj meg bennünket Szentlelked jelenlétével! Annak az Úr Jézus Krisztusnak a nevében kérünk, aki eljött közénk, emberi testet vett föl, hogy hírt adjon jóságodról, aki meghalt a kereszten a bűneinkért, feltámadt az örök élet bizonyságára, és aki így tanított imádkozni bennünket: Mi Atyánk … Ámen. (Hámori Ádám presbiter)