Könyörögjetek a hatalomért

És akkor itt van ez az első nekirugaszkodás, az első mondat, ami a mi fülünkben kicsit kilóg a sorból: imádkozzatok a hatalomért! … Azért érdemes ennyire részletezni a levél gondolatmenetét és megfogalmazását, mert kevés vád és gyanú éri gyakrabban a keresztyéneket, mint az, hogy megalkuvók, hogy Nagy Konstantin császár óta mindig igazodnak, dörgölőznek a hatalomhoz.

Sánta Ibolya
2017. január 22.

Lekció: 54. zsoltár

Imádkozzunk! Urunk, Istenünk, te vagy itt a házigazda, aki lakomára hívtál minket. Köszönjük, hogy megőriztél eddig a napig és ma reggel azt a szándékot is bennünk, hogy itt legyünk. Segíts, hogy ne legyünk ezen a lakomán válogatósak! Ami tőled való, igaz táplálék, azzal éljünk. Bocsásd meg mindazt, ami akadályozza, hogy tiszta szívvel hallgassuk igédet. S ha kértük, tudjuk, hogy meg is bocsátottál. Légy itt közöttünk! Ámen.

Textus: Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet éljünk teljes istenfélelemben és tisztességben. Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére. (Pál első levele Timótheusnak 2. rész 1-4. versei)

Kedves Testvérek!

A levelet olvasva nyugodtan az lehet az érzésünk, hogy valójában Pál apostol itt, ezekben a szavakban tér rá az érdemi mondanivalóra. Természetesen mindaz is fontos, amit a mi felosztásunk szerint az 1. részben elmond fiának, ahogy ő Timótheust nevezte. A bevezető gondolatokban kitér arra, hogy miért kérte Timótheust, maradjon Efézusban; így tudjuk, hogy ez a levél feltehetően az Efézusban munkálkodó Timótheusnak szól, és röviden vázolja is az ottani helyzetet a tévtanítókról. Aztán vallást tesz, vagy inkább vallomást tesz saját hitre jutásáról, végül pedig felszólítja Timótheust a róla szóló próféciák beteljesítésére: Ezt a parancsot kötöm lelkedre, fiam, Timótheus, hogy a rólad szóló korábbi próféciák alapján harcold meg a nemes harcot, tartsd meg a hitet és a jó lelkiismeretet. Ezután következik az, amit hallottunk, ezután kezdődik ? mondhatnánk talán így ? a lényeg, annak a leírása, hogy gyülekezetvezetőként hogyan is harcolhatja meg Timótheus a hit harcát, hogyan tarthatja meg a hitet és a jó lelkiismeretet. Ekkor olvassuk ezeket a sorokat: Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért. De mielőtt ennek a magyarázatába kezdenénk, vessünk egy pillantást ennek a felolvasott résznek a folytatására is, mert így érzékeljük igazán ezeknek a szavaknak a helyét és a súlyát Pál apostol gondolkodásában! A folytatásban ugyanis az istentiszteleti rendről, a különféle gyülekezeti tisztségekről, a lelkészi, pásztori életfolytatásról tanítja Timótheust, tehát csupa olyan dologról, ami igazán egyetértésünkkel találkozhat: egy gyülekezeti életről szóló, arról tanácsoló levélben ezekről szó kell essék.
És akkor itt van ez az első nekirugaszkodás, az első mondat, ami a mi fülünkben kicsit kilóg a sorból: imádkozzatok a hatalomért! És nemcsak hogy benne van ez a téma, ez a gondolat a levélben, hanem ezzel a kitétellel van benne: arra kérlek tehát, mindenekelőtt. Sajnos, ebből a fordításból a tehát kimaradt, de az eredetiben ott van. Azaz: hogyan tarthatod meg a hitet és a jó lelkiismeretet? Úgy, hogy tehát mindenekelőtt ezt teszed! Méghozzá nem mint magánember, nem mint magánkeresztyén, hanem mint egy keresztyén közösség, egy nagy város nagy gyülekezetének vezetője! Kétszeresen nyomatékos hát a felszólítás a bevezető szavakban: arra kérlek tehát és mindenekelőtt. A hit, a keresztyén hit és a jó lelkiismeret megtartásának része, küszöbe tehát, mindenekelőtt, hogy imádkozzunk minden emberért, és köztük a regnáló hatalomért is.
Azért érdemes ennyire részletezni a levél gondolatmenetét és megfogalmazását, mert kevés vád és gyanú éri gyakrabban a keresztyéneket, mint az, hogy megalkuvók, hogy Nagy Konstantin császár óta mindig igazodnak, dörgölőznek a hatalomhoz. Ismerjük a trón és az oltár összefonódásának gyakran hangoztatott képét is ? annyira sokszor hallottuk, hogy talán fel sem tűnik, milyen szörnyű képzavar van ebben! És csak az elmúlt közeli napok egyikén mondta nekem egy okos, szimpatikus fiatal lány, hogy őt mindig idegesíti, ha a szószéken valamilyen politikai jellegű dolog elhangzik. Ez azért lepett meg, mert az ő korosztálya nem az, amely a 40 év alatt többé-kevésbé hozzá volt szokva, hogy kötelező egyházi szövegeket halljon a templomban a világi hatalomról! Ezeket már én se nagyon hallottam. Egyszóval van okunk van arra, hogy fenntartással és ellenérzéssel olvassuk ezeket az igéket, Pálnak ezt a felszólítását.
Ám azért abban egyetérthetünk, hogy Pál apostolt semmiképpen nem gyanúsíthatjuk opportunizmussal! Az ő tollából, aki éppen a hitéért rendkívül sokat szenvedett az akkori hatalom különféle fokain álló képviselőktől: börtönt, üldözést, megostoroztatást, az ő tollából mégis komolyan kéne vennünk ezt a kijelentést! Szabaddá lenni, szabaddá kellene lenni belsőleg minden gyanútól, amit talán ma is hárítanak ránk, de a múlt minden ? valljuk be ? valóságos terhétől is. És éppen a hit és a jó lelkiismeret megtartása, megszerzése jegyében könyörgést, imádkozást, esedezést és hálaadást kellene tartanunk minden emberért, köztük a ?királyokért? ? ma inkább elnököket írna Pál ?, és minden feljebbvalóért, a hatalom különböző fokain és funkcióiban álló képviselőkért. Persze, nincs arról szó, hogy Pál ezt tartotta volna a legfontosabbnak, fontosabbnak a gyülekezeti élet rendjénél, és ezért írta volna, hogy ?tehát, mindenekelőtt? ezt kell tenni. Sokkal inkább logikai okból kezdi ezzel, mert a külső keretek biztosítását jónak és hasznosnak ítéli. Kívülről közelít befelé, a világ jó, kedvező kereteitől a gyülekezet jó, Istennek kedves rendje felé. De hogy mégis, milyen nyomatékosan köti ezt Timótheus lelkére, mutatja az intenzív felsorolás: könyörgés, imádkozás, esedezés, hálaadás! És még egy nyomaték: nem azt mondja, hogy imádkozzatok, esedezzetek, könyörögjetek a hatalomért, hanem hogy tartsatok könyörgéseket, imádkozásokat, esedezéseket, hálaadásokat! Az eredetiben is ilyen értelmű is itt az a szó, amely azt fejezi ki, hogy nem arra gondolt csak Pál apostol, hogy este, mikor imádkozunk, ne feledjük el a sor végén, elalvás előtt hozzátenni még a hatalomért mondott szavakat, hanem éppenséggel a közös istentisztelet liturgikus, azaz istentiszteleti imagyakorlatára gondol, amikor ezt írja Timótheusnak!
Vajon akkor, kétezer éve, amikor még nem nyomta a keresztyénség vállát vagy lelkiismeretét annyi vád, gyanú és valós történeti tény a hatalomhoz való viszonyában, vajon akkor könnyebb volt-e engedelmeskedni ennek az intésnek? Nem, hiszen mint Kálvin kissé sarkosan írja: ?Akármennyi elöljáró volt abban az időben, az mind esküdt ellensége volt a Krisztusnak. Így hát elterjedhetett az a gondolat, hogy nem kell azokért könyörögni, akik minden erejükkel a Krisztus országa ellen támadnak, pedig annak terjesztése mindennél inkább kívánatos. Az apostol szembeszáll ezzel a felfogással és világosan megparancsolja, hogy azokért is könyörögni kell!? Nem volt ez semleges kérdés tehát akkor sem. És még hozzátehetjük Kálvin után ötszáz évvel, hogy minél istentelenebb, azaz mai, finom nyelven fogalmazva, minél távolabb áll Istentől egy hatalom, annál inkább szüksége van rá, rászorul arra, hogy éppen a keresztyének imádkozzanak érte! Azok a keresztyének, akiknek a Megváltója minden keresztje alatt állóért és gúnyolódóért imádkozott, a hatalom jelen levő képviselőiért is, így: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! És ezt Jézussal nem valami naiv gyanútlanság mondatta! Pontosan tudta, hogy kikért imádkozik. Nem sokkal korábban azt mondta tanítványainak: tudjátok, hogy a királyok jótevőknek ? ez akkor egy bevett, uralkodói cím volt, gyakorlatilag azt jelentette, hogy áldásos ?, tehát jótevőknek hívatják magukat, pedig a népeket uralmuk alá hajtják!
Mondhatnánk, hogy Pál végül is nem sok hasznát látta, ha az efézusiak megfogadták a tanácsát, vagy ha más gyülekezetek is követték azt, sőt, hogy maga is gyakorolta a hatalomért való könyörgést! Az Apostolok cselekedeteinek 26. részében olvassuk, hogy a keresztyénséggel éppenséggel nem szimpatizáló Heródes dinasztia egyik tagjának ezt mondja: ?Kérem az Istentől, hogy előbb vagy utóbb nemcsak te, hanem azok is, akik ma hallgatnak engem, olyanná legyenek, mint én is vagyok, e bilincsek nélkül.? Amiből kiderül, hogy Pál éppen annak a hatalomnak a foglya, amely előtt beszél, egy sajátos kihallgatáson van. És kik azok, akik még hallgatják őt, akikre mondja, hogy olyanná legyenek, mint én? (Ezzel arra gondol, hogy keresztyénné.) Hát nem sok reményt lehet fűzni ehhez az társasághoz! Heródes Agrippán kívül ott van Bereniké, Agrippának romlott életű királylány felesége; Pontius Pilátus utódja, Festus, a jeruzsálemi helytartó; a Pált kísérő, őrző magas rangú ezredes, és ahogy olvassuk a Szentírásban: a város előkelőségei. Ott van mindenki, aki számít. Pál pedig elmondja nyíltan, szinte megmosolyogtató naivitással: kérem az Istentől, hogy előbb vagy utóbb, nemcsak te, hanem mindazok, akik itt vannak, olyanná legyenek, mint én. Keresztyénné, bilincsek nélkül. Ám, ha igaz a hagyomány, az a király ? pontosabban császár ? végezteti ki őt sok ezer más keresztyénnel együtt, Neró császár, akiért itt imádkozni tanít! Megérte-e?
De: vajon nem kell-e az ellenséges hatalomért imádkozni ilyenkor is? Mert ha ő maga, a hatalom nem is változik, s ha az imádkozónak nem is lesz belőle haszna, de másoknak, hittestvéreknek vagy embertársaknak legyen könnyebb! Ahogyan Damjanich János, az aradi 13 egyike írja a feleségének írott levelében: ?Oltalmazd meg; Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a veszedelemtől! Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára!? Ugyanerről beszél itt Pál apostol is: imádkozzatok a hatalomért, hogy nyugodt és csendes életet éljünk teljes istenfélelemben és tisztességben!
Mégis könnyen zavarba jöhetünk, hiszen mindnyájan hallottuk bizonyára már többször is idézni a Tertullianustól eredő mondatot: a mártírok vére magvetés lett. Akkor nem jobb-e az a helyzet, amikor hullik a mártírok vére és magvetéssé lesz? Hogyha Pál úgy gondolja, hogy a csendes és nyugodt élet szolgálja a missziót, márpedig erről ír: ?ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság megismerésére? ? tehát a nyugodt, csendes élet nem a keresztyénekért szól elsősorban, hanem Isten üdvözítő szándékának végbemeneteléért! ?, tehát, ha úgy gondolja Pál, hogy a hatalom biztosítja a nyugodt, csendes külső kereteket, a keresztyének pedig istenfélelemben és tisztességben folytatott életükkel Krisztus követőivé tesznek sokakat, nem kerül-e szembe valahogy a mártírok véréről szóló, bizonyára igaz és nagyon megrendítő tapasztalattal? És nem kerül-e szembe akár magával Jézussal is, aki azt tanította: ?Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket? Nem különb a tanítvány a mesterénél: ha engem üldöznek, titeket is üldözni fognak. Vegye fel mindenki a maga keresztjét? ? azaz legyen kész szenvedni értem.
Azonban Jézus szavai fölkészítő jellegűek; ő azt mondja el, hogy az üldöztetés természetes része a világban a keresztyénségnek ? de nem kívánatos! Ezt az első keresztyén vezetők is felismerték akkor, amikor hullott a keresztyén vér, és sokan keresték a mártíromságot, de ők megtiltották ezt. És hát Pál, amikor erről ír, saját, tulajdonképpen szégyenletes és fájdalmas tapasztalatáról beszél. Van az Apostolok cselekedetei 9. részében, amely az ő megtérését írja le, egy mondat, csak a nagy drámai, damaszkuszi fordulat elfedi ezt a kis mondatot, amely így hangzik: ?az egyháznak tehát egész Júdeában, Galileában és Samáriában békessége volt, eközben épült, az Úr félelmében járt és a Szentlélek segítségével számban is gyarapodott.? Mikor lett az egyháznak nyugalma? Amikor a keresztyénüldöző Pál megtér és végre csendes és nyugodt életet élhetnek! Ezt a mondatot Lukács, Pál útitársa fűzte hozzá a megtérés történetéhez, valószínűleg első kézből tőle hallva mindenről. Mert a sötétség nem fogadja be a világosságot, de Isten ereje legyőzheti és le is győzi a sötétséget.
Azt mondhatjuk tehát, hogy Isten szent szándéka, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson, nem a külső keretektől függ: nekünk, embereknek, keresztyéneknek kedvezőbb a nyugodt, csendes élet, mint a zaklatás és üldözés! Egyetérthetünk hát az apostollal, és ezért is imádkozhatunk és hálát adhatunk! Egyetérthetünk azért is, mert a Szentírásból magából is kiderül, hogy a keresztyénüldözés nemcsak hős mártírokat termett. Voltak ? bizonyára nem is kevesen ?, akik az életük vagy családjuk biztonsága miatt megtagadták Krisztust. De hasonlóan a biztos, nyugodt külső életkeretek sem jelentik és garantálják azt, hogy a gyülekezetek ilyenkor épülnek, teljesen az Úr félelmében, istenfélelemben, tisztességben élnek és számban is gyarapodnak! Mert az nem úgy van, hogy amikor a nagy baj eltűnik, nyugodt az élet, akkor minden egyéb gond is megtartja a maga tényleges súlyát, dimenzióját. Ha béke van és van munka, akkor a fizetés, a lakásfelújítás nő nyomasztó gonddá. Ha a másik néppel legalábbis fegyverszünet van, akkor a másik ember, talán a legközelebbi kelt ugyanolyan indulatokat! Nagyon érzékletesen és érthetően írt valaki erről nemrég: ?Sokszor azon kapom magam, hogy teljesen egyszerű, hétköznapi, banális helyzetek miatt elégedetlenkedem, perlekedek, mintegy próbatételként élem meg. És biztos vagyok abban, hogy mások is így vannak ezzel. Az akadályoktól mentes, sima folyású életet tekintik mintának, és ennek fényében a kisebb döccenők is felnagyítódnak. Miért velem történik mindez, miért nem lehet egyszerű, nyugodt életem? Azután, amikor valóban próbára tétetik, megmérettetik az ember, minden korábbi bosszúsága porszemecskének tűnik. Azt gondolhatnánk, hogy aki megtapasztalt egy ilyet, megváltozik és ettől kezdve kisebb akadályok, hétköznapi nyűgök nem érintik meg. Szerintem pont abban is látszódik az ember gyarló mivolta, hogy ez nem így van: hiába élt meg valaki igazán nagy traumát, előbb-utóbb újra ember lesz, azaz az apróságokat is nagy súlyúnak éli meg.? Igen, ez kísértés, és az is tapasztalat, hogy a csendes és nyugodt életben a keresztyénség könnyen eltunyul, túlérzékeny lesz, idegen életszemléleteknek enged!
Azért beszéltem erről hosszabban, mert mi a csendes, nyugodt életet élhetők közé tartozunk. Nem akadályoktól mentes, sima életet, de körülbelül azt, amiről az apostol beszél. Nagyon is fenyeget vagy jellemez bennünket ez a veszély! És hát, valljuk meg azt is, úgy adatott nekünk a nyugodt, csendes élet, hogyha imádkoztunk is érte, talán nem is kevesen, attól távol állt a keresztyénség, hogy általában gyakorolja Pál utasítását, úgy, ahogyan ezt ő gondolta! Bizony, valamennyien kegyelemből élünk! De ha ma széttekintünk a világunkban, vajon meddig tart ennek a kegyelemnek ez a mostani formája és ajándéka?!
Testvéreim, magam is ismerem, milyen az, amikor egy igehirdetés ráébreszt valami útra, feladatra, aztán ez lassan elhalványul. Igaznak tartom, de nem lesz rendszeres gyakorlattá és megterhel, ha találkozom vele valahol. Könyörögjünk Istenhez, hogy ez ne legyen most így, sem a személyes könyörgéseinkben, sem a szószékről hangzó imák követésében. Mert ezt tenni ? Pállal szólva ? ?jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt?. Ámen.

Imádkozzunk! Urunk, Istenünk, a hála szava legyen az első életünk külső kereteiért. És bocsánatkérés mindenért, ami nagyra nőve elfedi lelkünk elől ezt a jót! Könyörgünk a vezetőkért, bármely szinten álljanak! Hálát adunk azokért, akik hitből, engedelmességből vagy enélkül, de a te rendedet szolgálják. Könyörgünk értük, hogy olyanokká legyenek, mint mi, hibáink, restségünk nélkül! Esedezünk ellenségeinkért, istentelen vagy más hitű uralkodókért és alárendeltjeikért! Imádkozunk minden emberért, de igazán minden emberért: most különösen a balesetet szenvedett fiatalokért, szüleikért, diáktársaikért, orvosaikért, minden ott lévő szakemberért! Könyörgünk a gyászolókért, a betegekért, az egyedülállókért! Jézus nevében kérünk, hallgass meg minket! Ámen.

Lejegyezte: Vásárhelyi Péter