Fontolgatjuk

Lukács evangélista olyan szépen mutatja be a folyamatot, amin Mária végigment, ami benne lejátszódott. Nem gyors megtérés ez, hanem sok-sok évnyi szemlélődés: ahogy egy édesanya szemléli, hogy a gyermeke hogyan bontakozik ki.

Ablonczy Tamás
2020. december 26.

Lekció: Lukács evangéliuma 2. fejezet 1-20. versei

Textus: “Mária pedig mindezeket a beszédeket megjegyezte, és szívében forgatta.” (Lukács evangéliuma 2. fejezet 19. verse)

Kedves Gyülekezet!

Mi is szemlélődünk: zajlanak körülöttünk a világméretű események. Az elmúlt évben a koronavírus mindent meghatározott, mindent felülírt. Először csak a híreket, majd egyre inkább az egyéni életünket. De a keresztyén hitünkre is hatással van: forgatjuk magunkban a kérdést, beszélgetünk róla, még igehirdetésekben is téma, hogy ez a járvány vajon Isten büntetése, csapása? Vagy így figyelmeztet, esetleg tanítani akar valamit? Csak kapkodjuk a fejünket, mikor mit lehet, szabad: néha változik a vásárlási idősáv, határzárakkal korlátozva van az utazás, mikor melyik osztályok állnak át otthonoktatásra, de még a templomi istentiszteletek tradícionális rendje helyett is hetente figyelni kell a gyülekezeti hírlevelet, hogy vasárnap épp mire lehet számítani.
Mária (és József) is csak kapkodták a fejüket, hogy mi történik körülöttük. A gyermekszületés – főképp az elsőé – mindig nagy esemény a szülőknek már önmagában is. De itt ráadásul egész sor angyali jelenés is társul ehhez: a karácsonyi történetekben folyton megjelennek angyalok. Olyannyira, hogy tavaly az adventi sorozatunkban ezeket néztük végig epizódonként. Pedig egyébként a Bibliában olyan ritkásan jelennek meg angyalok. Csak egy-egy üdvtörténeti kulcspillanatban jön egy mennyei követ. Csak nem egy ilyen kulcspillanat ez? – gondolhatta Mária. Ráadásul az éjszaka közepén egyszercsak betoppantak a pásztorok. Még a vendégszeretetet rendkívül fontosnak tartó ókori keleti kultúrában is meghökkentő lehetett, hogy vadidegen férfiak csődülnek be éjnek idején.
A karácsonyi eseményekre különbözőképpen reagálnak az emberek. A pásztorokról azt olvastuk, hogy “visszatértek dicsőítve” – azaz ők a maguk egyszerűségével és természetességével meglátták az isteni eseményt. József csak csendes mellékszereplő, róla alig tudunk valamit, a háttérben maradt. A napkeleti bölcsek a maguk tudományosságával közelítettek karácsonyhoz, míg Heródes királyból mindent elsöprő halálos dühöt váltott ki. Máriáról viszont azt olvastuk, hogy “mindezeket a beszédeket megjegyezte, és szívében forgatta”. Fontolgatta az eseményeket.
Pedig – talán ezt gondolnánk – ő aztán igazán érthette volna azonnal is, hiszen ő volt Jézus anyja, ő szülte, ő volt hozzá emberileg a legközelebb. Az első angyali jelenésnél, amikor a fogantatásról ad hírt Gábriel, akkor mintha azonnal értene is mindent Mária, olyan könnyen elfogadja, hogy ő hordja ki az Isten Fiát. De ott is azt olvashatjuk, hogy az angyal szavait hallva “Mária megdöbbent, és fontolgatta, hogy mit jelenthet ez.” (Lk 1,29) Sőt, az evangéliumokban még többször is találunk hasonló részleteket. Amikor a 12 éves Jézust a jeruzsálemi templomban elvesztik a szemük elől a szülei, majd újra megtalálják miközben írástudókat tanít, akkor Mária ezt “megőrizte szívében.” (Lk 2,51) Vagy évekkel később, mikor Jézus elkezdte a messiási szolgálatát, és ezzel sokakkal szembekerült, akkor anyja és testvérei szerették volna szép csendben jobb belátásra bírni, félrevonni – látványosan nem értették, mi a célja (Lk 8,19-20). De ott volt Mária Jézus halálra ítélésénél is, siratva követte Jézust a Golgota felé (Lk 23,27). Lukács evangélista olyan szépen mutatja be a folyamatot, amin Mária végigment, ami benne lejátszódott. Nem gyors megtérés ez, hanem sok-sok évnyi szemlélődés: ahogy egy édesanya szemléli, hogy a gyermeke hogyan bontakozik ki.
Mi a gyors eredményeket szeretjük: lehetőleg tegnapra legyen kész minden, ráér most azonnal – mondjuk félig tréfásan, félig komolyan. Nem is csak a gyorséttermekben. Magamon is észreveszem, hogy régebben sokkal többet olvastam, manapság pedig a zsebemben lapuló okostelefont veszem elő inkább, ha egy kis üres időm van. Tolsztoj annak idején a hosszú téli orosz estékre alapozva írta a Háború és békét, hogy a kandalló mellett felolvassák a családban, de ma már alig olvasunk ilyet, inkább egy filmet vagy sorozatot nézünk meg: abban gyorsabban történnek az események, pörgősebb a cselekmény. Vagy a covid elleni oltást is hozhatnánk példaként. Normál esetben évek, évtizedek munkája egy ilyen kifejlesztése, most pedig alig bírjuk kivárni a néhány hónapot is. Istentől is a gyors reakciókat várjuk. Lehetőleg azonnal teljesítse, amit mondunk, amit megimádkozunk. A bibliaolvasásban is azonnal érthető, emészthető, gyakorlatias gondolatokat, eligazításokat várunk, nehezen barátkozunk meg a helyzettel, ha valamit többet kell forgatnunk a szívünkben. Az pedig végképp idegen tőlünk, ami egyes ószövetségi hithősöknél történt, hogy az ígéretek beteljesülésére egy életet vártak, vagy még többet! Bennünk biztosan felvetődött volna, felvetődik a kétely: szavahihető Isten? Vagy esetleg mi nem értjük, mit mond?
De legyünk egy kicsit türelmesebbek! Istennel és önmagunkkal is. Vannak pálfordulások a Bibliában, amikor valakinek az élete egy pillanat alatt változik hatalmasat, de van Mária is, aki évtizedekig csak fontolgatta a szívében azt, ami Jézussal történt. Ismerek is olyen embereket, akik nem elutasítóak, de nem is könnyen hiszékenyek, hanem szemlélődnek, fontolgatnak. Olyan bíztató, hogy Lukács evangélista az evangéliuma folytatásában, az Apostolok cselekedeteiről írt könyvében leírta, hogy a mennybemenetel után a tanítványok szűk közösségében már ott van Mária is (ApCsel 1,14). Ott van az alakuló első gyülekezetben.
Karácsony bizonyossága, hogy Isten munkálkodik. Ő tudja, mit és miért tesz, mit és meddig enged. Mi nem biztos, hogy mindent azonnal értünk, de abban biztosak lehetünk, hogy értünk, a mi üdvösségünkért tesz mindent. Forgassuk, őrizzük meg karácsony örömhírét a szívünkben!
Ámen.