Dr. Szabó István
2014. január 12.

Lekció: 76. zsoltár

Imádkozzunk! Urunk, az ég és a föld megcsendesedik, amikor kinyilatkoztatod igazságodat és kijelented ítéletedet. Mi is szeretnénk megcsendesedni, amikor felragyogtatod evangéliumodat és kinyilatkoztatod azt, a mi Urunk Jézus Krisztusunkban, hogy irgalmasságot akarsz és nem áldozatot, és azt akarod, hogy igazság áradjon, mint bővizű patak. Magasztalunk és dicsőítünk, hogy igazságodat Krisztusban nyilvánvalóvá tetted és minden irgalmasságodat Őérette, Szentlelked hatalmában reánk kiárasztod. Kérünk hát abban a csendben, amit jelenléted teremthet csak, engedd, hogy mindent eléd hozzunk, imádságunk szavában is kérjük bűnoldozó hatalmadat, irgalmasságodat és bűntörlő kegyelmedet. Kérjük, hogy Igédet ragyogtasd ránk, és kérjük, hogy Szentlelked által plántáld be szívünkbe igazságodnak, szeretetednek és hűségednek hatalmát, hogy hálás élettel kinyilváníthassuk: miénk lett és mi a Tieid vagyunk. Krisztusért kérünk Mennyei Atyánk, áldj meg bennünket ma is bőséggel és gazdagon Igéd áldó szavával, lelked megújító, megelevenítő kegyelmével, vonj bennünket önmagadhoz, hogy boldog tapasztalássá lehessen, szeretetedtől minket semmi el nem választ. Krisztusért, a mi Urunkért hallgasd meg könyörgésünket. Ámen

Textus: „Amikor megöregedett Sámuel, a fiait tette Izráel bíráivá. Elsőszülött fiának Jóél volt a neve, a másodiknak Abijjá. Beérsebában bíráskodtak. Fiai azonban nem az ő útján jártak, hanem a maguk hasznát keresték; megvesztegetésre szánt ajándékot fogadtak el, és elferdítették az igazságot. Összegyűltek azért Izráel vénei, és elmentek Sámuelhez Rámába. Ezt mondták neki: Te már megöregedtél, fiaid pedig nem a te utadon járnak. Tégy valakit királyunkká, hogy ő bíráskodjék fölöttünk, ahogyan az minden népnél szokás! Sámuel azonban rosszallotta, hogy ezt mondták: Adj nekünk királyt, hogy bíráskodjék fölöttünk! És imádkozott Sámuel az ÚRhoz. Az ÚR pedig ezt mondta Sámuelnek: Hallgass a nép szavára mindenben, amit mondanak, mert nem téged vetettek meg, hanem engem vetettek meg, hogy ne legyek a királyuk. Veled is ugyanúgy cselekszenek, ahogyan velem cselekedtek, mióta kihoztam őket Egyiptomból, mindmáig: elhagytak, és más isteneknek szolgáltak. Hallgass tehát a szavukra, de szigorúan figyelmeztesd őket, és mondd meg nekik, hogy mi lesz a király joga, aki uralkodni fog felettük. Ekkor Sámuel elmondta az ÚR minden szavát a népnek, amely királyt kért tőle. Ez lesz a királynak a joga – mondta -, aki uralkodni fog fölöttetek: Fiaitokat elveszi, harci kocsijaihoz meg lovasaihoz osztja be őket, és futnak harci kocsija előtt. Parancsnokokká teszi őket ezer ember felett, és parancsnokokká ötven ember felett. Velük szántatja szántóföldjét, és velük végezteti aratását, velük készítteti hadifölszerelését és a harci kocsik fölszerelését. Leányaitokat meg elviszi kenőcskészítőknek, szakácsnőknek és sütőnőknek. Legjobb szántóföldjeiteket, szőlőiteket és olajfa-kertjeiteket elveszi, és hivatalnokainak adja. Vetéseitekből és szőlőitekből tizedet szed, és udvari embereinek meg hivatalnokainak adja. Szolgáitokat és szolgálóitokat, legszebb ifjaitokat, még a szamaraitokat is elveszi, és a maga munkáját végezteti velük. Nyájaitokból tizedet szed, ti pedig a szolgái lesztek. Akkor majd panaszkodtok királyotok miatt, akit magatoknak választottatok, de akkor már nem válaszol az ÚR. A nép azonban nem akart Sámuel szavára hallgatni, hanem ezt mondták neki: Mégis legyen királyunk! Olyanok akarunk lenni, mint minden más nép: királyunk bíráskodjék fölöttünk, ő vonuljon előttünk, és vezesse harcainkat. Sámuel végighallgatta a nép beszédét, és elmondta az ÚRnak. Az ÚR pedig így felelt Sámuelnek: Hallgass a szavukra, és válassz nekik királyt! Sámuel ezt mondta az izráeli férfiaknak: Menjen mindenki a maga városába!” (Sámuel első könyve 8. rész)

Szeretett Gyülekezet, Kedves Testvérek!

Van egy sokat idézett és sokat magyarázott régi latin mondás, a középkorból való, az ön-mértéklettel bíró svájciak mondották egykor önmagukra. Latinul így hangzik: providentia Dei est confusione nominum Helvetia regitur, ami azt jelenti, hogy Helvéciát Isten gondviselése és az emberi zűrzavar kormányozza. Talányos ez a mondat, mert bár sok önirónia van benne, még annál is régebbi minden emberi történet, amely erre az igazságra világít rá. Nevezetesen, hogy nemcsak az emberi zűrzavar kellős közepette, vagy az emberi zűrzavar ellenére, hanem emberi zűrzavar által irányítja  Istennek gondviselése a népek sorsát, a mi sorsunkat is. A felolvasott szakaszt jól ismerjük: Isten népe életében eljön az idő, és ez éppen Sámuel próféta korára esik, amikor királyt akarnak maguknak, tehát a régi törzsszövetséget maguk mögött hagyják, amikor még Isten jelölt, választott és küldött karizmatikus vezetőt, bírát, bírót, hadvezért, hogy igazgassa a nép dolgát. Immár beállítják a királyság intézményét. A történelem ismerői ? és mindannyian ismerjük a történelmet, nem kell ehhez tudósnak lenni ? tudják nagyon jól, mi az, amikor úgynevezett rendszerváltás következik be, amikor egy adott államformáról, egy kormányzási rendről áttérünk egy másikra. Jórészt egy fél vagy akár egy egész emberöltő is rámegy arra, hogy az ember hozzászokjon az új feltételekhez és megpróbáljon azok közt eligazodni. És azért mondom, hogy mindannyian jól ismerjük az ilyen váltással járó bonyodalmakat, nehézségeket, a reményeket és a csalódásokat, mert Magyarország történetében a mögöttünk levő százhúsz évben, ha jól számolom, legalább négyszer, de inkább ötször változott az államforma. Minden fél emberöltőre esett egy nagy változás.
Sámuel könyvében úgy érünk ehhez a nagy fordulóhoz,  hogy már láttunk bizonyos előzményeket, melyek szintén erre az igazságra utalnak, nevezetesen, hogy az emberi zűrzavar kellős közepette, annak ellenére, sőt olykor éppen azáltal kormányozza életünket Isten gondviselése. Olvastunk már Sámuel csodálatos születéséről, hallottunk titokzatos elhívásáról, láttuk, hogy szinte még gyermek, fiatal ember, amikor népe súlyos vereséget szenved, s bekövetkezik egy történelmi katasztrófa, elveszítik a filiszteusok ellen, az úgymond, mindent eldöntő csatát, ahova elvitték a szövetség ládát is. Hofni és Fineás a csatában vesznek el, Éli, az öreg főpap belehal a fájdalomba. Oda lesz a dicsőség, a szövetség ládát elrabolja az ellenség, lerombolják a szent helyet, Silót, vagyis megszűnik az Istennel való találkozásnak a lehetősége. (Amikor Mózes megépíti a szent sátrat, azzal építi meg, hogy az a seregek Urával való találkozásnak a helye.) Hogy lehet úgy élni, hogy lehet úgy reménykedni nehéz időkben, és megfordítom, hogy lehet úgy az örömünket és a hálánkat kifejezni, ha nincsen mód és alkalom az Istennel való találkozásra?
Ekkor lép fel Sámuel, vándorbíró lesz (hiszen a szentély megszűnt), járja az országot, hol itt bukkan föl, hol ott bukkan föl, ellenállásra buzdítja a népet, különösen azután, hogy a filiszteusok az elragadott szent ládát visszaadták, s ez újabb reményeket ébresztett Isten népében. Sámuel vezetésével még egy fontos csatát is megnyernek.  Amikor  aztán Sámuel megöregedett  (hatvanöt vagy hetven esztendős lehetett), megbízta fiait, Jóélt és Ábiát, hogy végezzék a bírói tevékenységet. És ekkor olvasunk nagyon megrendítő megjegyzés: ez a két fiú pontosan ugyanúgy viselkedik, mint néhány évtizeddel korábban Éli főpap két gyermeke, Hofni és Fineás. De idézhetjük a bírák korából Gedeon gyermekinek esetét, akik apjuk tekintélye, hatalma, befolyása, sőt a tőle megörökölt tiszt folytán elkapatták magukat.  Ismerősek a szavak. Mintha 2014-ben lennénk. Fiai nem az ő útján jártak, hanem telhetetlenség után indultak, ajándékot fogadtak el és elfordították az ítéletet. Korrupció-ellenes törvény ide, áttekinthetőség oda, tiszta és világos isteni rend emide, ezek a fiúk is ajándékot fogadnak el. Ez itt egy terminus technicus, a megvesztegethetőség szava.
Ebben a helyzetben aztán Izrael vénei, a törzsek vezetői népgyűlést hívbak össze Rámába, vagyis közösen felkeresik Sámuelt, és bejelentik igényüket: ímé, megvénültél, nem tudod ellátni a szolgálatot, fiaid nem járnak az úton, most azért válassz nekünk királyt, aki ítéljen felettünk, mint minden más népnél szokás ez. Mint mondtam, Isten népe életében nagy fordulóponton vagyunk, nyomban látható is az igazság, amit a bevezetőben mondtam: Isten gondviselése kormányoz az emberi zűrzavar kellős közepette ellenére vagy éppen általa. Háromféle zűrzavart lehet itt látni, vegyük ezeket sorba és mindenik esetén megtaláljuk majd Isten gondviselését is.

Az első zavar éppen abból támad, hogy a törzsek vezetői gondoskodni akarnak a jövőről. Nagy tanulság van ebben, egyszerű magánszinten is. Bizony sokszor átéljük ezt, hogy amikor gondoskodni akarunk a jövőnkről, a holnapról, vagyis úgymond gondviselésszerűen járunk el, éppen akkor kezdődik el életünkben a zűrzavarok sorozata.  Meggondolunk ezt, eltervezünk azt, majd nagy következetességgel megpróbáljuk végigvinni, de még a negyedéig sem jutottunk el, máris szeretnénk belőle visszatolatni, mert látjuk, hogy ez nem lesz jó. Aztán a visszakozásból még nagyobb zűrzavar lesz, és a maga rendjén összeomlik minden. Biztosítsuk a jövőt! – kiáltanak fel a nép vénei,  – adj nekünk királyt, próféta! És mindjárt jön az első zavaros dolog: milyen legyen ez a király? Az országgyűlésen megjelent politikai elit ezt elharsogja: olyan, aki ítél felettünk, mint minden más népnél szokás. Később még azt is hozzáfűzik, amikor a próféta vonakodik és előadja  az óvásokat, hogy olyan, aki ítéletet tesz közöttünk, aki előttünk jár, és aki vezet bennünket a harcban. Ez három funkció, tulajdonképpen a királyság intézményét tökéletesen össze is foglalja: a király hozzon törvényeket, reprezentáljon bennünket, és óvja meg a népet bajtól, rossztól, veszedelemtől, tehát ha szükség van rá, vezessen bennünket a harcban (ez a király providenciális funkciója).
Csakhogy ez a gondolat már eleve egy zavaros helyzetben vetődik fel, s régi rossz emlékek jönnek elő a nép vezetőiből, ezeket soroltam röviden, amikor utaltam Éli és Gedeon gyermekeire. S most itt van Sámuel fiainak esete. Mindez bizony rossz lenyomat, rossz tapasztalat, félelmet szülő gondolat. Mi lesz velünk a nepotizmus miatt?  (Azt nevezik nepotizmusnak, amikor egy-egy vezető a saját család-tagjainak, gyermekeinek, rokonainak, ahogy szoktuk mondani, a csókosainak biztosít jogosulatlan előnyöket.) Zűrzavaros helyzetben támad egy zűrzavaros gondolat.

A második zavar abban mutatkozik, hogy amikor fölvetődik a kérdés, hogy milyen legyen ez a király, elégtelen annyit mondani, hogy olyan legyen, mint a többi népek királyai. Mert itt rögtön megjelenik az a gondolat is, hogy jó királynak kell lennie. És hogy a nép vezetői mennyire eltérnek itt Isten szövetségi rendjétől, azt az igazolja a legjobban, amit Mózes 5. könyvének 17. részében olvasunk. Ezt még Mózes mondja a honfoglalás előtt, több száz évvel korábban. Mózes 5. könyvének 17. részéből hadd olvasom: mikor bemégy arra a földre, amelyet az Úr, a te Istened ád néked, és bírod azt és lakozol abban, és ezt mondod, királyt teszek magam fölé, miképpen egyéb népek, amelyek körülöttem vannak: azt emeld magad fölé királyul, akit az Úr, a te Istened választ a te atyádfiai közül.  Nem tehetsz magad fölé idegent, aki nem atyádfia. Csak sok lovat ne tartson és a népet vissza ne vigye Egyiptomba, hogy lovat sokasítson, mivelhogy az Úr megmondta néked, ne térjetek többé vissza azon az úton. Sok feleséget se tartson, hogy a szíve el ne hajoljon, se ezüstjét, se aranyát felettébb meg ne sokasítsa. És mikor országának királyi székébe ül, írja le magának könyvben e törvénynek mását a lévita papokéból, és legyen az nála és olvassa azt életének minden idejében, hogy tanulja félni az Urat, a te Istenedet, hogy megtartsa a törvénynek minden igéjét és rendeléseket, hogy azokat cselekedje. Fel ne fuvalkodjék szíve az ő atyjafiai ellen, se el ne hajoljon a parancsolattól jobbra vagy balra, hogy hosszú ideig éljen az ő országában és az ő fiai Izraelben.
Igen, a királyt követelők igényei nem sokban térnek el ettől ? első hallásra. De ott, a rámai országgyűlésen hallgatnak a vének arról, hogy aki király lesz, annak át kell vennie a törvényt, és azt éjjel és nappal olvasnia kell, nem járhat el öntörvényűen, nem kerekedhet népe fölébe, nem vetheti meg őket. Az Úr az rendeli ki a királyt és ülteti királyi székbe, hogy Isten törvényes rendjét megtartsa. Sámuel rúgózódik is  a vének kérése ellen, és imádságban Isten elé viszi az ügyet. Elpanaszkodja, hogy nem kell már nekik. Idős emberek panasza ez, nyugdíj előtt állók panasza, –  beszéljünk őszintén. Funkcióból kilépő emberek panaszkodnak így, akik ilyeneket szoktak mondani: nem kellek már. Pedig Sámuel valóban sorolhatná hosszú évtizedek során felhalmozott sok-sok érdemét. Mondhatná: már kiskorában milyen hűséges volt az Úrhoz. S később is, amikor összeomlott minden, megszűnt a szent sátor, ő lett a két lábon járó szent sátor, az isteni orákulum, aki járta az országot és buzdította népét hűségre, kitartásra, reménységre, ellenállásra. S most jönnek Izrael vénei és azt mondják: öreg ember vagy már, a fiaid elfajzottak, adjál nekünk királyt! Sámuel tehát bemegy panaszkodni az Úrhoz: megutáltak, nem kellek már nekik. Ekkor azonban azt mondja az Úr a zavarodott szívű Sámuelnek: fogadd meg a nép szavát mindenben, amit mondanak neked, mert nem téged utáltak meg, hanem engem utáltak meg, hogy ne uralkodjam felettük, mindama cselekedeteik szerint, amelyet az Egyiptomból való szabadítás óta elkövettek, veled is e szerint cselekednek, hallgass a szavukra, de tégy ellenük tanúbizonyságot és add tudtukra a király hatalmát, aki uralkodni fog felettük. Mert amikor a nép királyt kíván, elfeledi azt, ami a mózesi törvényekben foglalva van, elfeledi azt, amit a középkorban így neveztek: speculum regum, a király tűköre. Elfeledik ? magyar királyok is sokszor elfeledték ? azt, amit István király Imre hercegnek szóló intelmeibe belefoglalt: milyen legyen, hogyan viselkedjen az, aki király, s hogy ismerje el: fölötte áll az egyetlenegy király. Most ezt Isten tudtára adja Sámuelnek.
Egy tudós lelkipásztor megjegyezte egyszer, hogy lám-lám, ennyit ér a közbölcsesség, ennyit ér, amikor az ember szabad döntésből adja rabságba magát, hiszen Sámuel az intelmeiben elmondja, hogy milyen lesz a király hatalma! Mert aki király, annak hatalma van, aki uralkodik, annak hatalma van, akit beültetnek döntéshozó székbe, annak döntést kell hoznia, a döntéshez pedig hatalom kell. Csak valami modern és különös gondolat az, hogy akinek hatalmat adnak, annak úgy kéne uralkodnia, hogy nem gyakorolja a hatalmát. Akit királynak tesznek, annak úgy kéne királykodnia, mintha nem is lenne király. Ez fából vaskarika. Most tehát Sámuel röviden összefoglalja, mit tesz majd a király. Először is a király hadigazdaságot fog bevezetni. Mindent elvisz, lefoglal, begyűjtet, ami a háborús célokat szolgálja. Olyannyira hadigazdaság lesz az, hogy a gyermekeket is elviszi, fiúkat és lányokat is. A fiakból katonákat, seregvezetőket, hadnagyokat, harcikocsi hajtókat fog kiképeztetni, a lányokat pedig elviszi markotányosnak, főzőasszonynak, kenőcskészítőnek, ápolónőnek. Minden a hadigazdaságot fogja szolgálni. Továbbá megtöri a törzsi szövetséget, az Izraelben oly drága és fontos egyenlőséget. Ha végigolvassuk Mózes könyveit, majd előre lapozunk a Prófétákhoz, akik elővették a szövetségi törvényt és ráolvasták Isten népére a bűnöket, azt látjuk, hogy egyik legsúlyosabb bűn a szövetségi rendnek, az igazságosságnak és az egyenlőségnek a megsemmisítése. Jelzem, amikor azt mondom, hogy egyenlőség, ennek semmi köze nincs a francia forradalomhoz és a modern kommunizmushoz. A törzsek eleve egyenlőek voltak, s most itt Rámában is egyelőképp döntenek, utoljára, egyenlő módon. Eldöntik, hogy többet nem döntenek. Eldöntik, hogy feloszlatják a parlamentjüket s királyt választanak. S ezt most elmondja nekik Sámuel. A király megszünteti, elsikkasztja az igazságot, és amit el akartok kerülni királyválasztással, hogy ti. nepotiztmus legyen, éppen  ezt fogja csinálni a király, de nemcsak a gyermekeinek fog odaadni mindent, hanem a főembereinek, a bizalmasainak, a kedvenceinek, a befolyásosainak. Két korrupt gyerek helyett kétszázötven korrupt ember lesz az országban. Na, nagy siker ez a döntés. Nos, mondhatni, csínján kell bánni az ilyenfajta közös döntésekkel.

És van itt egy harmadik zavar is. Talán a szavakból már kitetszett, hogy ez Sámuel zavara. Hiszen ő is gondoskodni akar a népről. Így mennek hát a zavarok, sorolom: a nép gondoskodni akar magáról, királyt válasz, a király is gondoskodni akar a népéről, egy kézbe vesz mindent, és végül Sámuel is gondoskodni akar népéről, ezért  ellenzi az elképzelést. És Sámuel lelkében csak nő a zavar. Mert Istenhez fordul, támogatás remél, Isten pedig azt mondja neki: add meg nekik!  Háromszor is mondja neki az Úr, hogy add meg nekik, amit akarnak. És hogy ér véget a történet? Sámuel hazaküldi a népet. Ennyire nem akarja ő ezt. Ő is gondoskodni akar az övéiről, és ebben a nagy igyekezetében ő, aki évtizedekig bíró, próféta, hadvezér és pap volt, ő, aki egy személyben minden funkciót betöltött, ő, aki nem akarja ezt a királyságot és óvja a népet, csak a legteljesebb zavarodottsággal tudja átélni, hogy mi folyik történik itt, mert Isten meg azt mondja neki: adj nekik királyt, ha akarnak. Confusio hominum! Akárhol lépünk be ebbe a történetbe, ha az embereket nézzük, a nép vezéreit, az eljövendő királyt, a prófétát, a próféta fiait, bárkit,  – csak zűrzavart látunk. Mégis, gondoljuk meg a régi igazságot: Isten gondviselése az emberi zűrzavar kellős közepette, annak ellenére, sőt az emberi zűrzavar által kormányozza az Ő népét.

Az első esetnél, ti. hogy a nép talál a királyság intézményével akarja biztosítani a jövőjét, azt látjuk, hogy Isten gondviselését soha nem feltételezte és most sem feltételezi semmilyen emberi megfontolás. Egy példát mondok.  Múltkorijában föllapoztam egy nyomtatványt az 1950-es évekből. Abban az időben működtek un. békepapok is, akik arról prédikáltak, hogy be kell menni a tsz-be, el kell menni sztahanovistának és jön a kommunizmus és ez biztosítja az embereknek a jövőt. Nagy zengzetes beszédeket mondottak akkoriban erről.  Szinte mindenikben arról hallani, hogy ez már Isten gondviselésének a legteteje, vagy itt mutatkozik meg igazán Isten gondviselése, miközben csupán egy politikai-ideológiai sémát akartak rákényszeríteni egy népre. És most megkérdezném ezt az atyafit, ha élne, hogy beszéli meg mindezt ezt ő Istennel. Mert ő mindezt Isten szájába adta, Isten gondviselő tevékenységeként írta le. De nem kérdezném meg tőle, inkább csak arra hívom fel a figyelmét, hogy amikor Isten gondviseléséről beszélünk, akkor nem emberi sémákat hozunk fel, mert Isten gondviselése szuverén. És szuverénül vezeti az ő népét. Most az járja, hogy nekünk úgy kell eljárnunk, ahogy Brüsszel csinálja, és úgy kell csinálni mindent, ahogy Amerika csinálja. Persze, van ellenzők, akik azt mondják: ellenkezőleg, úgy kell tennünk, ahogy Moszkva csinálja, vagy ahogy a kínaiak csinálják. Mással sem telik az életünk, állandóan csak azt nézzük, hogyan csinálja más. De Izrael királyainak (olvassuk csak el a Királyok könyvét!) soha nem az volt a mértéke ? Istentől állított mértéke! ?, hogy volt-e legalább olyan jó király Izrael királya, mint, mondjuk a filiszteusoké. Vagy volt-e olyan ügyes király, mint Egyiptom uralkodója? Vagy igazgatta úgy a népet, mint a babilóniai királyok? A mérték mindig ugyanaz volt, hogy ugyanis Isten rendje szerint élt-e és uralkodott-e? Adj nekik királyt ? mondja az Úr Sámuelnek. Ám Isten ezekre a királyokra a saját mértékét teszi rá. Bizony, a zűrzavar kellős közepén megjelenik és felragyog Isten gondviselése, hiszen Izrael királyait mindig Isten jelölte ki, és ez azt jelenti, hogy annak a királynak, annak az uralkodónak és rajta keresztül a népnek Isten a gazdája.

Másodszor láttuk, hogy ha egy közösség zűrzavarban van, hajlamos rossz döntéseket hozni. Ám ott látjuk ebben a rossz döntésben,  vagyis abban, amit itt most a törzsi vezetők hoznak és ráerőszakolnak Sámuelre, hogy ebben kezdődik meg az üdvözítés történetének egy újabb szakasza. A történelmi érdekről mindig kiderül, hogy csak pillanatnyi érdek tud lenni. Ezek az érdekek jönnek és mennek, ma nagyon fontosak, holnap már el is felejtjük őket. A mi végleges és megnyugtató megoldásainkról hamar kiderül, hogy nemhogy megnyugtatón megoldottunk volna valamit, hanem még nagyobb bajokat és bonyodalmakat idézünk elő. És mégis, az üdvözítés történetének ez olyan állomása, ahol megnyílik ez út egy másik történetbe. Mert az a Dávid király, akit majd Sámuel próféta fog fölkenni, Dávid, Izrael második királya, ez a Dávis lesz a mi Urunk Jézus Krisztusunk ősatyja. Azért  mondhatják karácsonykor a napkeleti bölcsek: hol van a zsidók királya, mert láttuk az Ő csillagát. Azért írhatja majd Pilátus a keresztre: a Názáreti Jézus, a Zsidók Királya, –  mert most itt így dönt a nép. Az ember zűrzavaros történelmében el van rejtve az üdvözítés története. Az önmagát megmenteni akaró nép rossz döntésében el van rejtve és ki is bontakozik belőle Istennek az az örök döntése, hogy véglegesen és örökkévaló módon megment és megszabadít bennünket.
És végül, talán mindebből azt is látjuk ? látnunk kell! ?, hogy bár a próféta nem ért semmit, és ellenkezik, bár a próféta szívesen taglalja a királyok minden bűnét, a hatalommal való visszaélés minden nyomorúságát, mégis ? bár most hazaküldi a népet! ? mégis engedelmeskedik Istennek, mert aki majd király lesz Dávid személyében, az nemcsak király, hanem próféta is lesz. Így szoktuk mondani: Szent Dávid próféta. Az ő személye pedig előképe a dicsőség urának, a mi Jézus Krisztusunknak. Emberi zűrzavar mindenütt, az országban, a közösségeinkben és a szívünkben is. De Isten gondviselése irányít, határoz meg mindent és visz mindent jó végre, hogy ne csak kegyelmét, hanem dicsőségét is lássuk. Ámen

Imádkozzunk!
Sok rossz döntést hordozunk Mennyei Atyánk életünkben, sok elrontott tervet és sok-sok kétséget, zavart, és sokszor úgy érezzük, hogy elrontott dolgaink jóvátehetetlenek. Nyomja szívünket, lelkünket és gondolatunkat mindaz, amit nélküled, akaratod megkérdezése nélkül cselekedtünk, félbe, szerbe hagytunk, sőt igazán az nyomaszt bennünket, hogy oly sokszor akartuk a jót és csak a rosszat gyarapítottuk vele. De köszönjük Mennyei Atyánk Igéd csodálatos vigasztalását, s köszönjük, hogy Lelked által nyitogatod a szemünket és erősíted szívünket. Ha szeretetedbe foglalsz bennünket, még azt a nyomorúságot is, amit a siralom völgyben reánk bocsátasz, javunkra tudod és javunkra is akarod fordítani.
Mindezt a nagy sok jót, szabadítást, vezettetést és áldást tapasztalva szeretnénk Mennyei Atyánk hálás szívvel, élő és eleven kapcsolatban, újra és újra megkérdezni akaratodat, tanácsodat, tudni vezetésedet. Ezért kérjük, írd a Te szent törvényedet szívünkbe, törvényedet, amelyben szeretetednek akaratát egyértelműen és világosan kinyilatkoztattad és jelenítsd meg szemünk előtt a mi Jézusunkat, hogy követői lehessünk mindenben, életünk kicsi és nagy dolgaiban, elhatározásaiban, döntéseiben, terveiben, de leginkább abban az élő és eleven reménységben, hogy választottaid életét úgy kormányozod, hogy az üdvösség útján közelebb juthassunk Hozzád.
Így segíts meg bennünket Urunk és így buzdíts minket arra, hogy újra és újra  eléd hozzuk és most is eléd hozzuk elesett, beteg és megfáradt testvéreinket, gyógyulásukért, megújulásukért könyörgünk, hogy újítsd meg erejüket. Így kérünk Urunk a gyászolókért, a halál árnyéka völgyében járókért, vigasztald és bátoríts őket a feltámadott Krisztus hatalmával. Könyörgünk anyaszentegyházunkért, óvj meg bennünket eltévelyedéstől, rossz gondolattól, add, hogy újra és újra megélhessük, hirdethessük és örömmel átadhassuk magunkat szent igazságodnak. S könyörgünk e világ népeiért, benne országunkért, nemzetünkért, vezetőinkért. Tudjuk Urunk, hogy bölcsességed, irgalmasságod és szentséged nélkül egy tapodtat sem tehetnénk. Fordítsd hát szívüket önmagadhoz, ajándékozd meg őket bölcsességeddel, rád figyeléssel és szentségeddel, hogy amire őket rendelted, hűséggel betölthessék.
Magunkért is Urunk könyörgünk, tedd Igédet állandóvá bennünk, add, hogy bőséggel megteremhessük annak gyümölcsét embertársaink javára, nagy neved dicsőségére. Ámen