Apokalipszis – most

A keresztyéneket mindig izgatta, hogy vajon ők maguk, az ő koruk hol van ebben a nagy vázlatban, ebben a nagyon erőteljes és drasztikus képekkel elénk rajzolt vázlatban. Különösen akkor erősödik ez fel, amikor úgy érzik az emberek, hogy apokaliptikus korban élnek, azaz krízisek, háborúk, gazdasági váltságok ideje köszönt rájuk. Nyugalmasabb időkben szeretjük becsukni ezt a könyvet, mintha nem lenne aktuális. Azonban ez a könyv éppen azt állítja, hogy minden kor apokaliptikus kor, és nem azért, mert feltétlenül szörnyű, vagy nem elsősorban azért, mert szörnyű lenne, hanem mert minden kor leplezetlenül áll Isten és a Bárány-Jézus előtt. És ők, Isten és a Bárány-Jézus ezt a leplezetlen látást, ezt a lényeglátást, tudást megosztják különösen és elsősorban is éppen ebben a könyvben az emberrel, hogy az ember is világosan lásson, a dolgok mélyére, a világ menetének mélyére lásson!

Sánta Ibolya
2019. december 29.

Lekció: Jelenések könyve 6. rész

Imádkozzunk! Urunk Istenünk, köszönjük, hogy itt állhatunk előtted, amint vagyunk. Kissé tán jóllakottan, testileg-lelkileg egyaránt. Nemcsak étellel, hanem vallásos alkalmakkal, istentiszteletekkel, gondolatokkal, kapott és adott ünnepi köszöntésekkel. De tudjuk, hogy nincs az a lelki jóllakottság, hát még éhség, amit élő üzeneted ne tudna legyőzni és javakkal megtölteni! Ezért könyörgünk most. Ámen

Textus: “Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. Az ÚR lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke, az ÚR ismeretének és félelmének lelke. Az ÚR félelme lesz a gyönyörűsége. Nem a látszat után ítél, és nem hallomás után dönt, hanem igazságosan ítél a nincstelenek ügyében, és méltányosan dönt az ország szegényeinek dolgában. Megveri a földet szájának botjával, ajka leheletével megöli a bűnöst. Igazság lesz derekának öve, csípőjének öve pedig a hűség. Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever, a borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket. A tehén a medvével legel, fiaik együtt heverésznek, az oroszlán pedig szalmát eszik, mint a marha. A kisded a viperalyuknál játszadozik, és az alig elválasztott gyermek a mérgeskígyó fajzata felé nyújtja kezét. Nem árt, és nem pusztít szent hegyemen senki, mert tele lesz a föld az ÚR ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja. Azon a napon Isai gyökeréhez fognak járulni a nemzetek, mert zászlóként magaslik ki a népek közül, és székhelye dicsőséges lesz.” (Ézsaiás próféta könyve 11. rész 1-10. vers)

Kedves Testvérek!

A Bibliaolvasó Kalauz hétvégére rendelt ószövetségi és újszövetségi részei mintha választást engednének nekünk ma: választhatjuk így karácsony után, az ünnep után – meg karácsony és újév, tehát két ünnep között –, hogy egy szép, lélekringató messiási próféciára figyelünk, visszarévedve a két fejezettel korábbi részre, az Ézsaiás 9. részre, a megszületett isteni Gyermekhez. És választhatjuk azt, hogy a Jelenések könyvére figyelünk, amely azonban, milyen furcsa, fordított helyzet: éppen nagyon ószövetséginek tűnik a maga ítéleteivel és szörnyűségeivel. Melyiket válasszuk?
Az ószövetségi rész, amit hallottunk, egy sarjról beszél, Isai gyökeréről – ezt úgy énekeltük az énekben, hogy Jesse vesszeje; ő Dávid király apja volt, Jézus Dávid házából származott, ez volt messiási voltának egyik jele, bizonyítéka. Ő az, akiről ugyanez az Ézsaiás két fejezettel korábban a következőket mondja, igehirdetést is hallottunk erről: „így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme. Ez a leírás nagyon is egybehangzik azzal, amit most hallottunk a prófétai fejezetből. Azonban, amikor a Szentírás ilyen kívánatos leírását adja az eljövendő Messiásnak, a személyének és annak, amit hoz, azt azért teszi, mert a valóság, a mindennapok tapasztalata kiáltó ellentétben áll mind a kettővel: azzal is, aki a Messiás, és azzal a valósággal is, amit magával hoz! Mi pedig, akik az Újszövetségből már tudjuk, hogy a jövendölés a Gyermekről, a Sarjról beteljesedett, azt is tudjuk, hogy bár mindkét leírás valóban igaznak bizonyult rá, a messiási kor mégsem köszöntött be vele együtt csak úgy, automatikusan, egy csettintésre. Mert ez a Gyermek, az evangéliumok bizonyságtétele szerint valóban bölcsességről és értelemről tesz tanúbizonyságot, már gyermekként, de felnőttként is: tanítványai éppúgy, mint ellenségei kérdezik megrökönyödve, hogy „honnan van benne ez a bölcsesség és értelem?” És valóban „megnyugodott rajta Isten Lelke”, előttünk van a keresztelés, a megkeresztelés jelenete; bár ennél sokkal többet jelent ez. Tudjuk, hogy valóban mint a Békesség Fejedelme vonul be virágvasárnapon Jeruzsálembe, és valóban erős Istennek bizonyult nemcsak csodáiban, hanem különösen is halálában és feltámadásában. De amit hozott, az nem egy kiteljesedő aranykor, amiben helyre áll a teremtés egysége, az édeni harmónia, amikor ember és állat, ember és természet, ember és ember – illetve itt a próféciában nagyban, nemzet és nemzet között – az történik, amit olvastunk: a farkas a báránnyal lakik, a tehén a medvével legel, a kisded a viperalyuknál játszadozik, nem árt és nem pusztít senki. A Messiás személye és a megvalósult egyetemes üdvösség kora nem esik egybe a világ történetében, és nem is sima a Messiás megjelenésétől odáig az út, a Messiás személyétől az egyetemes üdvösség koráig. Erre utal maga Ézsaiás is, amikor ezt olvassuk a próféciában, a jövendölésben: „megveri a földet szájának botjával, ajka leheletével megöli a bűnöst” – azaz erőteljes, abszolút érvényű, visszautasíthatatlan parancsot ad, és végrehajtja a súlyos, akár a legsúlyosabb ítéletet is.
A másik választásunk lehet, ahogy utaltam rá, az újszövetségi rész, ami ugye most furcsa módon, megfordítottan éppen ószövetséginek tűnő, míg az ószövetségi szívünknek, lelkünknek kedves, ígéretes újszövetségi hangszerelésben szól. Mintha azt részletezné a Jelenések könyvének most felolvasott 6. fejezete, amit a két ézsaiási sorban összefoglalóan és röviden hallottunk, hogy megveri szájának a botjával a földet, parancsol, és szájának leheletével megöli a bűnöst, tehát végrehajtja az ítéletet, akár a legsúlyosabbakat is. És a Jelenések könyvében, miután – nemcsak ebben a 6. részben, ami csak egy nyitány, egy kezdet, egy küszöb, hanem az utána következő részekben – mindezeket az ítéleteket részletesen elénk rajzolja, a végén jelenik meg az üdv ideje, kicsit más képekben, de gondolati tartalmában ugyanaz, mint a próféciában. Ezért nem is választhatunk csak úgy, könnyen a két bibliai rész közül. Mert nagyon is egybekapcsolódnak, azonos rúgóra jár a logikájuk, a gondolatmenetük: elcsépelt, de szemléletes képpel szólva, úgy kapcsolódnak, fordulnak egymásba, mint a fogaskerekek: hajtás sarjad Dávid családfájáról, Jézus, aki Lélekkel teljes, igazságos és méltányos, de épp ezért ítéletet gyakorol. Ugyanez az alak úgy áll előttünk a Jelenések könyvében, mint a Bárány, aki odaáldozta magát a kereszt oltárán, ahogy énekeltük, de aki éppen azért, mert odaáldozta magát a kereszt oltárán, feltörheti a történelem könyvének pecsétjeit, hogy az ítéleten át jöjjön el az üdvösség.
A keresztyéneket mindig izgatta, hogy vajon ők maguk, az ő koruk hol van ebben a nagy vázlatban, ebben a nagyon erőteljes és drasztikus képekkel elénk rajzolt vázlatban. Különösen akkor erősödik ez fel, amikor úgy érzik az emberek, hogy apokaliptikus korban élnek, azaz krízisek, háborúk, gazdasági váltságok ideje köszönt rájuk. Nyugalmasabb időkben szeretjük becsukni ezt a könyvet, mintha nem lenne aktuális. Épp ez mutatja, mennyire megváltozott a számunkra a könyv címének a jelentése. Az eredeti, görög neve ez: ’apokalipszis’. És ez egyszerűen azt jelenti, amint bizonyára sokan tudják a testvérek közül, hogy leleplezni, nyilvánvalóvá tenni a dolgokat, függetlenül attól, hogy ezek éppen jók vagy rosszak. Mi pedig csak a rossz periódusokat, a borzalmakat értjük alatta. Tehát úgy gondoljuk, vannak a nyugalmasabb, a kiszámíthatóbb időszakok a számunkra, és vannak a nagyon nem kívánatos apokaliptikus idők. Azonban ez a könyv éppen azt állítja, hogy minden kor apokaliptikus kor, és nem azért, mert feltétlenül szörnyű, vagy nem elsősorban azért, mert szörnyű lenne, hanem mert minden kor leplezetlenül áll Isten és a Bárány-Jézus előtt. És ők, Isten és a Bárány-Jézus ezt a leplezetlen látást, ezt a lényeglátást, tudást megosztják különösen és elsősorban is éppen ebben a könyvben az emberrel, hogy az ember is világosan lásson, a dolgok mélyére, a világ menetének mélyére lásson! Az ember ettől nem lesz mindentudó, csak felkészült. Ahhoz tud eleget, hogy jó időben vagy rossz időben egyformán felkészült legyen a világot mozgató nagy erőkre nézve, felkészült legyen bármilyen változásra. Nem lesz mindentudó, de ehhez a helytálláshoz világosan látáshoz eleget tud. Ezért olvasunk hét pecsétről: tudjuk, a hét a teljesség jelképes száma: a keresztyéneknek pont annyi adatik tudtukra, amennyi a tisztánlátásukhoz és a helytállásukhoz kell. Ez a fejezet, ez a 6. fejezet nagyjából, nagy vázlatokban mindazt tartalmazza, amit a keresztyéneknek tudniuk kell és érdemes, a következő, egyébként egyre borzalmasabb képkavalkád mindezeknek csak a kifejtése. Mi az hát, amit nekünk, mai keresztyéneknek a tisztánlátáshoz és helytálláshoz tudni kell ebből a fejezetből?
A legfontosabb nem is az események maguk, hanem az, aki elindítja őket! Így olvastuk: láttam, amikor a Bárány feltörte a hét pecsétből az elsőt, aztán sorra végig mindet. Van egy láthatatlan szereposztás a fejünkben, hogy igen, Isten olykor szigorú, ő ítél, dehát ennek a szigorú Istennek, Atyának a képét, a szigorú ítéletet megakadályozva, jóváteszi a szerető Fiú, Jézus Krisztus. Megint ott vagyunk a sablonos felosztásunknál: a szigorú ószövetségi Isten és a szerető újszövetségi Jézus szereposztásánál. Pedig hát kiről is valljuk, itt a keresztelőn is elmondott Apostoli Hitvallásban, hogy eljön ítélni élőket és holtakat? Nem Jézus Krisztusról? Ő az, aki Dávid sarjaként szájának botjával megveri a földet, keményen és ellenállhatatlanul rendez, igazságot teremt, és leheletével megöli a bűnöst, végrehajtja az ítéletet, és aki itt, Isten Bárányaként feltöri a pecséteket, és útjára engedi az eseményeket. A Bárány megnevezés egyébként különösen is ellentétben áll azzal, hogy ő szabadítja a világra a vészthozó apokaliptikus lovasokat. Pedig: pontosan ez a garancia arra, hogy bármi, ami történik, nem fékevesztetten, nem a gonosz korlátlan hatalma és diadalmas röhögése közepette történik, bár a látszat sokszor ez, és ezért elkeseredünk, elcsüggedünk, hanem annak felügyelete alatt történik minden, aki kész volt az életét kínok között is a világért áldozni! A megelőző fejezetben pont így olvasunk róla: és láttam a Bárányt, mint egy megöltet. – Erre a gondolatra még vissza fogunk térni az igehirdetés vége felé. Tehát ez az első, amit tudnunk kell: aki a pecsétet feltöri, fontosabb az eseményeknél, és aki feltöri, az az Isten Báránya.
A második, amit ebből a részből, ebből a 6. fejezetből megtudhatunk, hogy a világ törvényszerűségei, amik között élünk, és amikkel éppen biztonságossá akarjuk tenni az életünket, domesztikálni, háziállattá, őrző kutyává akarjuk szelídíteni őket, ezek az adottságok, törvényszerűségek újra és újra démonizálódnak, vadállatokká válnak, és ellenünk fordulnak. A négy apokaliptikus lovasról van szó. Ezek jelképének magyarázata nem teljesen egységes a kutatók között, de az üzenetükben, akárhogy is magyarázzák magukat a jelképeket, a következtetésben, amire jutnak, az üzenetükben egyetértés van. Magam arra hajlok, hogy itt a római birodalom három jellegzetes alapjáról vagy oszlopáról van szó, hiszen ez volt a tapasztalati kör, amiből érthettek a keresztyének, aminek a világában éltek; a negyedik lovas pedig ezeknek következményeiről beszél.
Az első lovas egy katona, győztes, azaz megkoronázott katona képe. És ha volt birodalom, amely erre épült és bevallottan, diadalmasan vallotta magáról ezt az identitást, hogy katonai birodalom, az a római birodalom volt. A második az a lovas, akinek megadatott, hogy elvegye a földről a békességet, s kardot visel. A hivatali rend, a jogrend, illetve itt már a hatalmával visszaélő hivatal és jog képe. Pál apostol ennek az alaknak, ennek az oszlopnak, ennek a lovasnak az eredeti hivatásáról úgy ír, hogy a hatalom azért visel kardot, hogy a rosszat cselekvőket megbüntesse. Erre szánja az ember, és mégis, újra és újra démonizálódik, túlnő a neki kiszabott kereten, és itt is úgy áll előttünk, mint aki visszaél hatalmával és polgárháborút vagy anarchiát teremt: „megadatott, hogy elvegye a békességet a földön, sőt, hogy öldössék egymást az emberek”. A következő, a harmadik lovas a legegyértelműbb, a kereskedelem, a gazdaság megszemélyesítője, amely a provinciák kifosztásán, a gyarmatosítás kisemmiző igazságtalanságán alapul. Ez nemcsak a római birodalomra érvényes! A lovas jelképe, attribútuma, hozzá tartozó jelvénye a mérleg. Ezen egy mérce búzát tízszeres áron mér, és az olcsóbb árpát is; tehát a szegények mindennapi betevő falatja, kenyere drágul, de a bort és az olajat, a korabeli luxus életmód luxuscikkeinek, gazdagságának jelképeit nem érintik az elviselhetetlen gazdasági manipulációk: „egy mérce búza egy dénár, három mérce árpa egy dénár, de az olajat és a bort ne bántsd”. Íme, a mindenkori birodalmai logika: a fegyveres hatalom, a jogrend és a gazdaság az ember ellen fordul, életet fenyegető, megnyomorító működésmóddá lesz. Persze, itt most végig törvényszerűségről meg működésmódról beszéltünk, de nem lovakról van szó, hanem lovasokról: személyekről, azaz mindez nem úgy „magától” lett „valahogy”, valamilyen személytelen logika mentén, hanem azért, mert mindig vannak, akik valamilyen okból, megfontolásból így működtetik az életet. A negyedik lovas az első három érvényesülésének a következményeit jeleníti meg, Halál és pokol – a pokol itt a halottak birodalma, nem a kárhozat –, azaz éhínség és járvány pusztít. De ennek is, mint az előző háromnak úgy ’adatik’, amit tesz, nem a saját feje után megy. Itt azt olvassuk, hogy a föld negyedrésze, tehát egy kisebb rész szenvedi meg egyelőre a halál aratását: „hatalom adott neki a föld negyedrészén, hogy ölje meg karddal, éhínséggel és döghalállal és a föld vadállatai által”. Ez hát az élet, amikor démonizálódnak a domesztikált, az élet biztonságára létrehozott mechanizmusok vagy szabályok; az élet nagy területei, dimenziói, a politika, a hatalom, a gazdaság vadállatokká lesznek.
A következő, amit tisztánlátásunk és helytállásunk érdekében tudnunk kell a fejezet szerint, az ötödik pecsét: a mártírok sorsa. Kettős értelemben is: a földi sorsuk és a mennyei sorsuk. A földi sorsban nemcsak hogy nem mentesülnek a négy lovas jelképezte törvényszerűségek hatásai alól, hanem külön nehézségük és a hűségüket próbára tevő tény, hogy ők nem hódolhatnak be ezeknek a hatalmaknak! Ezért ők lesznek az áldozatok. Mert keresztyének, mert tisztán látnak, mert a helytállás a részük, az útjuk, és hűségesen, akár halálig kitartanak Jézus, a Bárány mellett: „és amikor feltörte az ötödik pecsétet, láttam az oltár alatt azoknak a lelkét, akiket az Isten igéjéért öltek meg, azért a bizonyságtételért – itt kifejezetten Jézus Krisztus Bárány-voltáról, az áldozatáról való bizonyságtételről van szó –, amelyet megtartottak”. És hát napjaink keresztyénüldözését tekintve különös jelentőséget, szívszorító aktualitást kapnak a szavak, amelyeket könyörgésükre válaszként kapnak: „nyugodjanak még egy kis ideig, amíg teljes nem lesz azoknak a szolgatársaiknak és testvéreiknek a száma, akiket ugyanúgy megölnek, mint őket”. Két megjegyzést kell ehhez hozzátenni. Az egyik, hogy Jézus előre beszélt erről, nem árult zsákbamacskát. Velünk léte és a mi vele létünk azzal jár, hogy „aki utánam akar jönni, vegye fel a keresztjét és úgy kövessen”. A másik megjegyzés pedig az a felismerés – nem az enyém, olvastam, de mélységesen egyetértek vele –, hogy a keresztyénüldözésért azok a nyugati, magunkat is beleértve, nyugati keresztyének is felelősek, éppen annyira, mint az üldözők, tehát azok a keresztyének is felelősek, akik jobban félnek attól, hogy intoleránsnak fogják őket nevezni, vagy gyűlöletbeszéddel fogják őket megvádolni, ha keresztyén testvéreik szenvedéseiről beszélnek, mint amennyire szeretik ezeket a Krisztusban testvéreiket! Csak a 2018. év összesítést mondom röviden, az Open Door, Nyitott Ajtó nevű keresztyén szervezet adatai szerint, amely pont ezeket figyeli (a 2019-es értelemszerűen még nincs készen): a tíz legüldözőbb ország Észak-Korea, Irak, Eritrea, Szíria, India, Kína, Szomália, Szudán, Irán, Líbia. Ez csak tíz, de több tízet lehetne sorolni. A szervezet ír elnöke ehhez azt fűzte hozzá, és ez az igazán szívszorító, hogy sok ország lekerült erről a listáról, de nem azért, mert csökkent volna ott az üldözés, hanem azért, mert a helyzet máshol sokkal gyorsabb ütemben romlik. – Jobban szeretjük-e üldözött testvéreiket, mint amennyire félünk bármilyen megbélyegzéstől?
De a mártírok mennyei státusáról is olvashatunk, mégpedig meglepő dolgot. Hogy az oltár alatt állnak – itt a jeruzsálemi templom nagy, nagyüzemben működő égőáldozati oltár képét kell látnunk –, s azért állnak az oltár alatt, mert Isten szemében az ő hűségük nem baleset, nem dráma, nem tragédia, hanem igaz áldozat, amellyel követik Jézust. De emellett még valami meglepőt kérdeznek: Urunk, aki szent és igaz vagy, meddig nem ítélsz, és meddig nem állsz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak? Az a meglepő, hogy Jézus azt tanította, hogy áldjuk üldözőinket, szeressük ellenségeinket, és imádkozzunk értük. Hát hogy van ez a kettő együtt? Itt ez a szabály, odaát pedig már mindent szabad? Azt kell látnunk, hogy itt egy mennyei igazságtétel és ítélkezés eseménysorában, keretében szólalnak meg a mártírok. És hogy nem jogtalan a felvetésük, arról később olvasunk a következőképpen, egy hang szól: „igazságos vagy, te szent, hogy így ítéltél, mert szentek és próféták vérét ontották és te is vért adtál nekik inni. Megérdemelték. És hallottam, hogy szólt az oltár: igen, Uram, mindenható Isten, igazak és igazságosak a te ítéleteid” (Jel 16,5-7). Azaz a végső megátalkodottság és ellenségesség Krisztus követőivel szemben igen, igazságos büntetést von maga után! Ahogy itt egyébként a bosszú kifejezés, ami leginkább sértheti a fülünket, szó szerint azt jelenti, hogy ami az igazságból, az igazságosságból következik, éppen az igazságból következik!
És végül ebből a 6. fejezetből legalább még egy tudnivalónk van: mindenki, egyesével számadásra kerül. A 15. vers tételesen felsorolja a társadalmi csoportokat, a politika, a hadviselés, a gazdaság hatalmasaitól a szabad polgárokon át a szolgákig (szolgák alatt a rabszolgákat kell érteni). Itt egészen világosan az engedetlen, elutasító tömegről van szó: „Mind elrejtőztek a barlangokban és a hegyek szikláiban, és így szóltak a hegyekhez és sziklákhoz: essetek ránk és rejtsetek el minket a királyi trónuson ülő arca elől, a Bárány haragja elől!” Édesanyánk gyerekkorunkban mondta, hogy Isten mindenütt lát minket. A húgom pedig, kicsi óvodásként kiment a kertünkbe, ahol volt egy deszkákból és használt oszlopokból összerakott halom, és elgondolta a kis óvodás lelkével és eszével, hogyha ő oda bebújna, Isten akkor is látná, és hogy ez milyen jó is. S amit egy kis óvodás megértett és biztonságot jelentett a számára, azt irracionális és logikátlan kapkodásukban nem értik a végső ítélet elől menekülők, akik éppen Isten látása, az ő arca elől bújnak el, mert fenyegetést jelent a számukra.
Az szinte közmondás-szerűen ismerős a számunkra, hogy valakit a hatalma vagy a pénze nem ment meg például a betegségtől. Ellentétben a jogos számonkéréstől. Nos, az ítéletre, amit itt olvasunk, az igaz, hogy senkit nem ment meg sem az összeköttetése, sem a pénze, semmilyen hatalma. Ami azonban kevésbé járja meg az eszünket és ellentétes is a trendi gondolkodással az az, hogy önmagában az sem ment meg senkit az ítélettől, hogy esetleg áldozata, esetleg sértettje volt a hatalmasok túlkapásainak, mindannak, aminek a négy lovas a jelképe! Például a rabszolgák leginkább sértettjei és áldozatai voltak ennek. Ma ez egyfajta felmentés az egyébként érvényes mérték alól: ha teveled igazságtalanság történik, hát érthető, hogy nem tartod be a szabályokat, vagy nem úgy viselkedsz, ahogy kell. De a Szentírásban, bár Jézusról úgy olvassuk mint Isai sarjáról, hogy igazán ítéli a szegények ügyét, és méltányosan dönt az elnyomottak dolgában, tehát az egész modern szociális gondolkozás innen származik, ez az adottság, társadalmi státusz a végső ítéletben nem lesz mentség! Ahogy a pénze és a hatalma nem ment meg senkit, ugyanúgy a szegénysége és áldozat-volta sem. Ezt az első keresztyén idők rabszolgái, éppen a rabszolgái jól tudták, hiszen a legszélesebb réteg, amely Krisztus-követő lett, éppen ők voltak.
Mindezek, a nagyvonalakban elénk rajzolt ítélet képei természetesen felvetik a kérdést: illik-e, mégis illik-e a szerető Istenhez és Jézushoz mindez? Hogyan lehet egyáltalán közük ilyesmihez? Azonban ne felejtsük el az első tisztánlátnivalót. Visszatérünk az elején megígért gondolathoz: éppen ez, hogy közük van hozzá, a garancia arra, hogy nem korlátlan, nem végtelen az ellenünk forduló erők hatalma, hogy nem a Gonosz, hanem Jézus, és ő is, mint megölt Bárány tartja kezében az események sorát! Elképzelésünk sem lehet arról, mi lenne, ha az ítélet nem az ő, hanem a Gonosz erőinek kezében lenne! Persze, azért még sokallhatjuk a sok rossz elénk táruló és a világban is tapasztalt szintjét. És ez nemcsak a magunk féltéséből ered, hogy ekkora gonoszság hogy lehetséges, hanem együttérzésből is a szenvedőkkel. De hadd mondjam el itt is: amikor csupán a gonoszság szintjét sokalljuk, csak a szintjét, akkor máris kiegyeztünk a rosszal! Ugyanis elfogadnánk a létét, ha nem lenne annyira nagy, ha kezelhető szinten maradna. Ha komfortos életünket nagyon nem borítaná fel. De a Jelenések könyve éppen azt is leleplezi, hogy a rosszat, a gonoszt nem lehet háziasítani, megszelídíteni, nem lehet hosszú távon ölebként az ölünkben tartani, mert mindig vadállattá növi ki magát, amit kézben tartani, sőt legyőzni csak a Dávid-házi, Isai törzsökéből kihajtó vesszőszál, Sarj tud. Ő pedig nemcsak kézben tartja, hanem szolgává teszi: az ítélet, az igazságszolgáltatás szolgájává! És ha ez a valóság – márpedig a leírtak valósága a történelemben már eddig is tapasztalható, tagadhatatlan –, akkor az is valóság, amivel a prófécia és ez a könyv is végződik: hogy elkövetkezik a nagy helyreállítás, a jutalom, az üdvösség. Ámen

Imádkozzunk!
Urunk Jézus Krisztus, te, aki a bölcsesség és értelem, a tanács és erő, a tiszta istenismeret és -tisztelet megtestesítője és gyakorlója vagy, köszönjük, hogy ugyanakkor a megölt Bárány is, aki nem lélektelenül törögeted a világ sorának pecsétjeit, hanem apokaliptikus módon, azaz világos látással, igazságos mérlegeléssel, mint aki egyedül méltó erre! Így vagy velünk mindenkor, jó és rossz időben. Segíts mindenben mindig hűnek maradni! Imádkozunk üldözött testvéreinkért, köszönjük, hogy ahol mi borzadva elfordulunk, te ott, abban is velük vagy, és dicsőségedbe fogadod őket. Könyörgünk üldözőikért, kérjük számukra a megtérés áldását! És könyörgünk a négy lovas minden szenvedő áldozatáért: nélkülözőkért, letaposottakért, egymást öldöklőkért, betegséggel küzdőkért! Te szent vagy, hallgass meg hát minket! Ámen

Lejegyezte: Vásárhelyi Péter