Vajon előre elrendelt volt-e Péter kudarca, tagadása? Hiszen ha Jézus előre megmondta, mégpedig konkrét jelhez kötve, a kakas megszólalásához kötve, hogy háromszor megtagadsz engem, volt-e esélye Péternek másként dönteni? Nem azért tagadta-e meg Jézust, mert így volt megírva, így volt kimondva? Hiszen, ha elég bátornak bizonyul, amikor háromszor is megkérdezik, szégyent vall Jézus, Jézus prófétai szava, képessége!

Sánta Ibolya, 2023. március 19.

Lekció: 107. zsoltár

Textus: „Miután pedig elfogták őt, elvitték és bekísérték a főpap házába. Péter pedig távolról követte. Mikor az udvar közepén tüzet raktak, és körülülték, Péter is leült közéjük. Amint ott ült a tűz világánál, meglátta őt egy szolgáló, szemügyre vette, és így szólt: „Ez is vele volt.” Ő azonban letagadta, ezt mondva: „Asszony, nem ismerem őt!” Röviddel ezután más látta meg, és rászólt: „Te is közülük való vagy!” De Péter így válaszolt: „Ember, nem vagyok!” Körülbelül egy óra múlva másvalaki is bizonygatta: „De bizony, ez is vele volt, hiszen ő is Galileából való.” Péter azonban ismét tagadta: „Ember, nem tudom, mit beszélsz.” Még beszélt, amikor hirtelen megszólalt a kakas. Ekkor megfordult az Úr, és rátekintett Péterre. Péter pedig visszaemlékezett az Úr szavára, amikor azt mondta neki: „Ma, mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.” Aztán kiment, és keserves sírásra fakadt. Azok a férfiak, akik őrizték Jézust, gúnyolták, és verték őt, majd eltakarták a szemét, és ezt kérdezték: „Prófétáld meg, ki ütött meg téged!” És sok más szidalmat is szórtak reá.” (Lukács evangéliuma, 22. rész, 54-65. versek)

Kedves Testvérek!
Nagycsütörtökhöz elsősorban az úrvacsora szerzése, rendelése kötődik, de tudjuk, hogy elválaszthatatlanul ehhez az ünnepi és isteni cselekedethez tartozik egy nagyon emberi esemény is: Péter tagadása. Minden evangélium – talán Lukács a legkevésbé világosan – úgy mondja el az eseményeket, hogy miközben Jézust kigúnyolják, aközben tagadja meg őt Péter. Tehát nem csupán a bírósági kihallgatás alatt, bár akkor is elcsattan egy pofon, hanem a kigúnyolása, a fizikai bántalmazása közben történt a tagadás. Mert az is szimbolikus erejű lenne, ha a koncepciós per egy szakasza folyamán tagadta volna meg a tanítványa, de még megrendítőbb, ha a testi bántalom, megalázás során történik ez, és ekkor kap Jézus bizonyságot arról, hogy igen, teljesen egyedül maradt.
Péter eddig eljutott. A főpap udvaráig eljutott, de eddig jutott el. Nekihuzakodott, nekibuzdult, megpróbálta, hogy kitartson Mestere mellett, ahogyan a vacsoránál mondta: „Uram, kész vagyok, börtönbe, halálba is menni veled”, de eddig jutott. Nem lehet kétségünk, hogy őszintén fogadkozott akkor, hiszen Jézus prófétáló szavai: „háromszor megtagadsz engem”, nem tartották vissza, hogy lehetőleg elkerülje azokat a helyzeteket, amelyekben ez valóra válhat! Elment a Gecsemáné kertbe, és amikor kardokkal, botokkal jönnek elfogni Jézust, kiáll mellette, kardot ránt és megsebzi az egyik szolgát. Egyedül ő, a tizenkettő közül. És a kettő közül, akik a megkötözött Jézust elkísérik a főpap udvarára, ahova, amint János evangéliumából ez kiderül, nem mehetett be csak úgy bárki, hanem ezt úgy külön el kellett intézni, e kettő közül is az egyik Péter. Olyan mozzanatok ezek, amik megerősítik, hogy Péter szívből és őszintén beszélt, amikor fogadkozott a hűségéről. Dehát eddig, a tűzig tartott a bátorsága. Olyan ez, mint amikor nagy lendülettel, teljes lendülettel megy valaki előre és a sötétben váratlanul nekiütközik a falnak.
Böjtben vagyunk, az önvizsgálat idején. Milyen helyzeteket tudunk azonosítani Péternek ezzel az útjával? S amit most mondok, magamból kiindulva és magam tapasztalatából is mondom.
Eddig is voltak keresztények, de velem, vagy az én nemzedékemmel, új időszak kezdődik, amikor majd megmutatjuk a régieknek, az eddigieknek, hogy mit jelent igazán keresztény életet élni, Jézus ügyét vinni! Vagy: sok fontos ügyért imádkoztak, imádkoznak, de most én is beleállok, hogy mozduljon is már végre valami! Aztán szembejön a valóság és kiderül, hogy én is, mi is egy nemzedék vagyunk a keresztények sorában: alázattal kell járjunk. S kiderül, hogy az én imám is egy a többi között: alázattal kell imádkoznunk. De ilyesmi a házassági eskü is. Ha valahol feltételezhetően őszintén, nagy lelkesültséggel és nagy elköteleződéssel áll egy fiatal pár és mondja az eskü szövegét, akkor az esküvőn így van. De, bár a szavak jelentése ismerős számukra, át is beszéljük a jegyes beszélgetések során, hogy mit is jelent ez az eskü, mégis azt kell mondani, hogy senki nem tudja, mire vállalkozik az elmondásával: vele megelégszem, hozzá hű leszek egészségében és betegségében, boldogtalan állapotában! S aztán, amikor újra és újra ott állnak a tűz mellett, a főpap udvarán, megszólítja őket akár egy ember, akár a helyzet, egy krízis, szólni, dönteni kell, mire futja az őszinte lendületből? De ugyanez érvényes a gyermekek nevelésére, a szakmai, hivatásbeli célokra. Nem az a kérdés, hogy mik a szándékaink, hogy őszintén gondoljuk-e, az igazi kérdés az, hogy a lendület mire elég? Főleg keresztényként mire elég? Hiszen nekünk ugye különleges tartalékunk, különleges segítségünk is van! Hogy az akadályok, nehézségek, kísértések csak arra valók-e, hogy könnyedén győzzek felettük, vagy ezek megpróbálnak, megmérnek engem és látnom, elismernem kell a határaimat? Hogy halni akartam Jézusért, a másikért, de csak a meleg tűzig volt elég a lendületem.
Itt érdemes egy pillanatra megállnunk és kérdeznünk: vajon előre elrendelt volt-e Péter kudarca, tagadása? Hiszen ha Jézus előre megmondta, mégpedig konkrét jelhez kötve, a kakas megszólalásához kötve, hogy háromszor megtagadsz engem, volt-e esélye Péternek másként dönteni? Nem azért tagadta-e meg Jézust, mert így volt megírva, így volt kimondva? Hiszen, ha elég bátornak bizonyul, amikor háromszor megkérdezik, szégyent vall Jézus, Jézus prófétai szava, képessége! S pont ezt gúnyolták ki Jézus őrzői, amikor bekötötték a szemét és úgy ütlegelték: na prófétáld meg, ki ütött meg téged! Milyen sokatmondó és a gúnyolókat is kigúnyoló tény, hogy éppen akkor teljesedtek be Jézus prófétai szavai Péter tagadásáról, amikor durván kétségbe vonják ezt a képességét! Tehát volt-e Péternek esélye egyáltalán, hogy helytálljon? Ha ez azt jelentette volna, hogy Jézus tévedett? Szükségszerű volt tehát, hogy elbukjon? Meg van-e írva valahol fönt, ki van-e mondva a verdikt az én elbukásaimról is?
Jókat tudunk kérdezni mi emberek, keresztények is. Ilyen logikusat és csavarosat. Mégis spekulatív kérdést teszünk fel. Ugyanis Jézusnak elsősorban nem a jövőt kellett ismernie, hanem Pétert. Prófétai képessége sokkal inkább a tanítvány, az ember pontos ismeretét jelzi, mint a jövőét. Persze azt is, de a próféták fő jellemzője már korábban is, az Ószövetségben is, elsősorban nem a holnapra vonatkozó jóslás, hanem a jelen ismerete, értése, látása az Isten szemével. Az ember lelkének, aktuális állapotának, jellemének pontos ismerete Isten szemével! Jézus a mi holnapunkról is többet tud, mint mi. De ez nem abból adódik, hogy előre el vannak döntve a döntéseink, hanem abból, hogy ismer minket, jobban, mint mi magunkat. Ez egyébként különösen annak fényében megrendítő, amit Péternek mond az asztalnál Jézus, hogy „én könyörögtem érted”. Mert hol állt volna meg Péter ebben a lefele útban, ha Jézus nem is könyörög érte? S hol állnánk meg mi lefelé járt útjainkon, ha Jézus nem imádkozna értünk is? De a mi pontos ismeretünk és a holnapunk ismerete Jézus számára nem azt jelenti, hogy előre csomagolja a kudarcot, hanem azt, hogy könyörög értünk.
Végül pedig önvizsgálatra késztet minket éppen Péter bátorsága, hogy itt van a főpap udvarában. Hiszen, mint említettük, Jézus szavai a tagadásról nem tartotta őt vissza, hogy kerülje azokat a helyzeteket, amelyekben ezek a szavak igazzá válhatnak. Hogy elfusson a sötétbe a többi tanítvánnyal együtt, hogy elbújjon a nyilvánosság elől, mint a többiek tették. Ahol nem is kerülhet olyan helyzetbe, hogy színt kelljen vallania Jézusról. De úgy tűnik, hogy inkább provokál Péter, provokálja a helyzeteket. Ha elkapják, ha lefegyverzik akkor, amikor a hivatalosság egyik képviselőjére támadt karddal, nehéz lett volna azt állítania, hogy nem ismeri Jézust. Ott nem tagadhatta volna le, hogy hozzá tartozik. Ott csak az derülhetett volna ki, hogy ő, Péter milyen bátor. Ám lehet, hogy nem is bizonyítani akarja ezt a bátorságot és hűséget, hogy igen börtönt és halált is vállalok érted, hanem egyszerűen csak, amint olyan sokszor vele és velünk is megesik, sodorták az események, mindenkori indulatai szerint cselekedett. De akár így, akár úgy, azt mondhatjuk, hogy Jézus külön, személyesen neki szánt szavait, hogy háromszor megtagadsz, mintha nem tartotta volna igaznak, érvényesnek önmagára nézve.
Cáfolni akarta Jézusnak ezeket a szavait, vagy el is felejtette, és csak sodródott az eseményekkel, de amit Jézus mondott, az mintha nem lenne igaz, nem tartotta volna érvényesnek önmagára nézve! Hitt Jézusban, de nem hitt Jézusnak. Hitt benne, de nem hitt neki! Jézus volt számára a Messiás, a Krisztus, akihez ragaszkodott, de amit ez az ő Messiása, Krisztusa mondott, az nem lehet igaz!
És kedves Testvérek, azt gondolom, hogy keresztény életünknek egy alaphelyzetéről van itt szó. Hiszem az Istent, még Jézust is, de úgy nem lehet élni, ahogyan ő tanította! Pláne parancsolta is! Mert persze az igaz, hogy észreveszem a szálkát a másik szemében, de hogy az enyémben gerenda lenne?! És igen, igen, ha hallgatlak téged, Jézus, de nem aszerint cselekszem, az olyan, mintha homokra építenék házat. De hátha a vegyes talajon is megáll az a ház? Ha van abban itt-ott szikla is? És igaz, hogy te az indulatokig komolyan gondoltad a házassági hűséget, de én csak gondolatban kalandozom el… Azt is mondtad, hogy a keresztet föl kell venni, ha téged követlek, s üldözni fognak, mert nem különb a tanítvány a mesternél, de az mégsem járja, hogy milyen megjegyzéseket engednek meg maguknak sokan a kereszténységről, az egyházról! S hát persze vannak nagy bűnösök, de komolyan gondolod azt az ítéletet a történelem végén?!
Testvéreim, jelzést kaptam arra, hogy jó, ha összefoglalom az igehirdetéseket a végén, most itt is ezt teszem: az őszinte szándék, elhatározás sokszor csak a korlátainkat mutatja meg. Akár a keresztény életről, akár a polgári életről van szó, bár ezt a mesterséges elválasztást nem tarthatjuk egészségesnek. De Jézus ismer, prófétai módon, és nem mint a rossz pénzt, hanemmint azt az elveszett drachmát, amelyért bevilágít minden zugba, hogy megtaláljon ésfölemeljen. És ma arra int, hogy ne csak benne higgyünk, hanem neki is, minden szavának.
Ámen.