imaközösség

Event details

  • 2019-11-10
  • 09:30

“Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők” – emlékeztet a 127. zsoltár. Ezen zsoltáridézet alapján a templomépítésünk kapcsán imaközösséget indítottunk. Ezt aztán a járványhelyzet még indokoltabbá tette, de ezeken túl is bőven van miért élnünk azzal a lehetőséggel, amit Jézus mondott: “ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20) Ónodi Szabó Sándor presbiterünk vezetésével tehát vasárnaponként a délelőtti istentisztelet előtt 9:30-10:00-ig az egyik alagsori teremben találkozunk.