Szenvedély

SZERETET: SZENVEDÉLY és DÖNTÉS

SZENVEDÉLY

“Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.” (Mózes első könyve 1. rész)

Nő és férfi. Isten arcának két olyan pólusa, akiket a teljesség érzés utáni vágy egymás felé hajt: a nő a férfire vágyik, a férfi a nőre.

Megfigyelhető egy párkapcsolati jelenség, mely az ember elkényelmesedéséből is adódik. A heves udvarlási vágy, egymás szenvedélyes keresése a házasságkötéssel, vagy a házasság első éveinek elteltével képes elcsitulni, bizonyos házaspároknál úgy tűnik el is múlt ez a fajta kapcsolódás. Elindul a két ?nemét elvesztett? ember együtt, vagy egymás mellett élése. Szülői együttműködés, gazdasági döntések, háztartási rendszerek fenntartása, közös családi-baráti szabadidő eltöltés határozza meg a házastársak kapcsolatát. A férfit, ha felesége spontán megszólítja, csak annyit mond neki: “Apa”, fordítva pedig: “Anyukám” lett a vonzó feleségből, akinek az udvarlás időszakában volt saját neve és talán még több kedves beceneve is.

Istenképűségünk része a szenvedélyes vágy a szeretet és egység megélésére, folyamatos elmélyítésére. Isten szenvedélyes szeretete motiválja Őt magát is a velünk való szeretet közösség létrehozására ? semmilyen áldozatot nem kímélve ezért. Az Ő szenvedélyes szeretete nélkül semmi közünk nem lehetne lényegileg Őhozzá. Férfinek és nőnek szenvedély nélkül ? párkapcsolati vonatkozásban ? lényegi köze nincsen egymáshoz.

Feladatunk ezt a folyamatosan egymás szeretésére motiváló szenvedélyt, tüzet fenntartanunk a kapcsolatunkban ? az élet sodrásával és a belső eltespedésünkkel szemben! Feladatunk, mert istenképűségünk része, hogy a nő vágyik a férfire és a férfi vágyik a nőre. Ezzel a vággyal és szenvedéllyel együtt tudunk formálódni szeretetben Isten képére.

Szőke Etelka

hazassaghete.hu