Tiszteld!

Régen, egy fedél alatt élve a nagyszülők segítettek az unokák körüli teendőkben, de ma már jellemzően nem élünk sokgenerációsan egy háztartásban, és a gyerekvállalás kitolódásával megfordult a segítés iránya is: egyszerre kell kisgyerekeket nevelni és idősödő szülőkről gondoskodni. Meddig terjed a felelősségem a szüleim iránt? Mennyire vagyok terhelhető? Hálátlanság nemet mondani? És mi a helyzet az anyósommal, apósommal, akik nem is a saját szüleim?

Ablonczy Tamás
2023. november 23. mélyvacsora a Claridge-ban

Szabó Magda Pilátus című regénye nagy hatással volt rám néhány éve, amikor olvastam. A regény elején egy idős falusi asszony megözvegyül, és a lánya szeretne neki segíteni. Magához költözteti a pesti belvárosi lakásába, édesanyja minden szükségletéről gondoskodik, nem akarja, hogy akár a főzéssel vagy a takarítással fárassza magát. De igazából az idős asszony bármibe fogna, mindenben ügyetlennek, esetlennek bizonyul. Még az olyan házimunkákban is, amikben rutinosnak gondolta magát, kiderül, hogy a tudása városon haszontalan. Ahogy telik az idő, egyre nehezebben viseli a helyzetet, visszavágyik régi életébe, míg a lánya meg bosszankodik, hogy az anyja miért elégedetlen, miközben ő mindent megad neki.
A történet végkimenetelét nem spoilerezem el, de a könyv kapcsán sokszor eszembe jut, hogy az idősödő szüleimhez, feleségem szüleihez hogyan tudok, tudunk jól viszonyulni. Néha elénk kerülnek 5-10-15 évvel ezelőtti fényképek, és olyankor nagyon szembetűnő, hogy mennyit idősödtünk mindannyian. És persze látom, hogy fordítva is igaz: a szüleink is keresik, hogy hogyan tudnak úgy segíteni nekünk, hogy ne pluszterhet jelentsenek számunkra, akik épp az élet sűrűjében vagyunk. Régen, egy fedél alatt élve a nagyszülők segítettek az unokák körüli teendőkben, de ma már jellemzően nem élünk sokgenerációsan egy háztartásban, és a gyerekvállalás kitolódásával megfordult a segítés iránya is: egyszerre kell kisgyerekeket nevelni és idősödő szülőkről gondoskodni. Meddig terjed a felelősségem a szüleim iránt? Mennyire vagyok terhelhető? Hálátlanság nemet mondani? És mi a helyzet az anyósommal, apósommal, akik nem is a saját szüleim?
A bibliai tíz parancsolatból hadd idézzem fel az egyiket: „Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked.” Gyakran emlegetik ezt, főképp a kiskorú gyerekeknek címezve, jellemzően az első felét – a második része úgyis olyan ószövetséges, nem is lényeges. Pedig pont az segít jól elhelyezni, és így kapcsolódik Szabó Magda regényéhez is. Ugyanis a bibliai parancsolat nem a gyerekeknek, kiskorúaknak szólt, hanem a felnőtteknek! Ők tiszteljék a megidősödött szüleiket, ezzel példát mutatva a gyerekeiknek, hogy joggal remélhessék, hogy ha majd ők lesznek idősek, akkor a felnőtté váló gyerekeik követik a példájukat és gondoskodnak róluk – így hosszú ideig élhetnek az Istentől kapott földjükön.
Nagyonis gyakorlatias, földhözragadt iránymutatás ez, ha úgy tetszik, ez a parancsolat az ókori nyugdíjrendszer. Nekünk megszokott, hogy az időseket megilleti a nyugdíj, hogy a társadalom így gondoskodik azokról, akiknek már meglankadt az erejük, de ez csak nagyon újkeletű dolog, alig egy évszázados, és csak a gazdag jóléti társadalmak engedhetik ezt meg maguknak. Az emberiség történelmében sokkal jellemzőbb volt, hogy a családtagok felelőssége volt egymásról gondoskodni.
Sánta Ferenc Sokan voltunk című novellája jól adja vissza, hogy ez egyáltalán nem mindig egyszerű. A novellában a rossz anyagi körülmények között élő, már három hónapja éhező családból a nagyapa elmegy a közeli Büdös nevű barlangba meghalni. Ruháját a barlang szájában összehajtva otthagyja, hogy a család fel tudja azt használni. A novellára lehet mondani, hogy kitalált történet, más korban, más körülmények közt játszódik, de nincs ez tőlünk sem nagyon messze: a covid alatt sok feszültség fakadt abból, hogy egy csomó szigorú intézkedést azért kellett a fiataloknak is betartani, hogy az időseket közösen óvjuk. Meddig elvárható ez? A Tiszteld apádat és anyádat parancsolat éppen arról szól, hogy a társadalom alap építőköve, hogy hogyan viszonyulunk az idősekhez, akik már nem tudnak úgy teljesíteni, mint korábban.
Persze felvetődik a kérdés, hogy mit jelent tisztelni a szülőket? Feltétlen engedelmességet? Mindenben igazat kell adni az idősebbeknek? Ezeket a kérdéseket a kamaszok napi rendszerességgel a szüleik fejéhez vágják, de felnőttként még inkább relevánsak, amikor már rég a magunk lábára álltunk, tudjuk mit akarunk, vannak céljaink, elképzeléseink, tetterőnk. Maga a Biblia is szép mintát ad ehhez az ember teremtésének alaptörténetében. Amikor Isten a férfi oldalbordájából megteremti a nőt, és egymásban életük szerelmére, társára találnak rá, akkor azt mondja a Biblia, hogy „elhagyja a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez és lesznek ketten egy testté.” Azaz a Biblia szerint is fontos a függetlenedés, a szülőktől elválás, eltávolodás.
A bibliai „tiszteld” felszólítást még pontosabb lenne úgy visszaadni, hogy „tartsd súlyosnak”. Úgy is mondhatnám, hogy adj súlyt a szüleid szavának, vedd komolyan, amit mondanak, ne dobd félre azonnal, hanem kezeld fajsúlyosként. Ez nem csak kamaszoknak megfontolandó iránymutatás, hanem felnőtteknek is. Éppenhogy felnőttként csodálkozom rá magam is sokszor, hogy amilyen kihívásokkal szembe kell néznem, azokat minden bizonnyal a szüleim is megélték, megküzdötték, csak amikor akkora voltam, mint most a saját gyerekeim, akkor eszembe se jutott belegondolni, hogy a szüleim mit élhetnek át. Amikor egy fárasztó nap után még éjszaka is ringattam az kisbabánkat, akkor szembesültem azzal, hogy mit jelenthetett, hogy sírós kisgyerek voltam. Amikor éjszakába nyúlóan dolgozom, hogy a családomról gondoskodjam, akkor eszembe jut, hogy valószínűleg az édesapám is sokszor tett hasonlóan. Amikor nehezen találok időt arra, hogy a gyerekeimnek mesét meséljek, akkor elgondolkodom, hogy a szüleimnek milyen kihívást jelenthetett, hogy minket se a tévémaci fektessen le aludni.
Tisztelni a szülőket épp azt jelenti, hogy számításba veszem ezt. Már nem vagyok kisgyerek, hogy azt képzeljem, hogy a szüleim mindent tudnak és mindenben igazuk van, de nem is vagyok kamasz, hogy magamat csak a szüleimmel szemben, a tőlük különbözésben tudjam meghatározni. Tisztelni a szülőket azt jelenti, hogy odafigyelek az életpéldájukra, adok a véleményükre, hiszen ők is hasonló helyzeteken mentek keresztül. Jogom van kialakítani a saját életemet, hiszen ez az én feladatom, de közben tudom, hogy a szüleim ugyancsak kialakították a saját életüket, áldozatokat hoztak értem, át akarták adni az örökségüket.
Persze szabad nekem megvizsgálni, hogy jó gondolatot, jó igazságot adnak-e át. Szabad nekünk jobban csinálni, mint a szüleink. Szabad nekünk magasabb rendű, tisztultabb emberi életet kiformálni, mint amit az apánk és az anyánk megélt. Közben majd megtanuljuk megbecsülni, hogy ők mit küzdöttek meg, amíg a maguk világát kialakították. Szabad nekünk jobban nevelni a saját gyerekeinket, mint ahogy minket neveltek – a nevelésünk csődjeiben pedig megtanuljuk megbecsülni a szüleink munkáját, amivel ők terelgettek minket.
Még egy részletet hadd emeljek ki az 5. parancsolatból! Mindig az első fele kerül a fókuszba, de a második felének még további mélysége van. Isten azoknak mondja ezt a gyakorlatias életvezetési tanácsot, akik épp úton vannak. Elindultak valahonnan, ahol nem volt igazán jó, de legalább kiszámítható volt, de még nem értek oda arra földre, amit Isten elkészített számukra. És ez igaz nemcsak földrajzilag, hanem az életútjuk szempontjából is. Valaki úgy fogalmazott, hogy a Tízparancsolat az Isten által adott tíz segítség az emberréválás útján. És ez igaz is, sok mély bölcsességet lehet benne felfedezni. De több is ennél. Isten minket is az Ígéret Földjére, a tejjel és mézzel folyó Kánaánba, az Édenkertbe, magához akar vezetni, hogy hosszú ideig élhessünk ott, örök életet nyerjünk nála.
A mi szülő-gyerek kapcsolatainkhoz, útkereséseinkhez olyan szép példát ad a Biblia, ahogyan a Mennyei Atya és a Fiú, Jézus egymáshoz viszonyulnak. Az Atya mindent a Fiúra bízott, teljes bizalommal volt iránta, a Fiú pedig engedelmes volt még akkor is, amikor ez az életébe került. A köztük lévő szeretetkapcsolatból, egymás iránti megbecsülésből, bizalomból meríthetünk erőt a saját apa-fiú, szülő-gyerek kapcsolatainkhoz.